A Kunság Volán Autóbuszközlekedési Zrt. egy magyarországi közlekedési vállalat volt, amely Bács-Kiskun megyében (főleg annak középső és északi területein) látta el a helyközi közlekedést, valamint helyi autóbusz-járatokat üzemeltetett Kecskemét közigazgatási határán belül.
A Kunság Volán története a megalakulástól 1990-ig Teher Fuvarozási Vállalattól az Autóbusz közlekedési Vállalatig A vállalat története 1950-1960 A Teher Fuvarozási Vállalat Az országos hatáskörű Teherfuvarozási Nemzeti Vállalat (TEFU N. V.) 1948 őszén alakult meg 200 db elhasználódott tehergépkocsival. A helyzetet az államosítás teremtette meg, mert a magánvállalkozók a működési engedélyeit nem hosszabbították meg. A vállalat 18 vidéki főnökségből állt. A Kiskunfélegyházát is magába foglaló kecskeméti kirendeltség 1949. május 13-án alakult meg egy kirendeltség-vezetővel, két forgalmi tisztviselővel, egy vezetőszerelővel, két szakmunkással és tizenkét gépkocsivezetővel. A vállalatnak volt egy irodahelyisége Kecskeméten a Batthyány u. 1. szám alatt, a forgalmi és műszaki telep az Árpád város 8–10. sz. alatt működött. Ez utóbbi helyen egy szerelőakna, és egy gépkocsi számára fedett beállású volt található. A tehergépkocsikat részben a telepen, részben a telep melletti kiserdőben tárolták. jobbra|250px|thumb|A Kunság Volán Zrt. helyközi autóbusz-pályaudvarának épülete Kecskeméten, a Noszlopy Gáspár parkban jobbra|250px|thumb|A Kunság Volán egyik távolsági Volvo autóbusza Szentesen, az autóbusz-állomáson. bélyegkép|250px|Credo EC12 típusú autóbusz A kecskeméti kirendeltséghez tartozó kiskunfélegyházi részlegen öt gépkocsivezető dolgozott a József Attila utcában. A TEFU ekkor még csak teherfuvarozással foglalkozott. Az államosítás után a Magyar Teherfuvarozók Országos Szövetkezete saját járműveikkel a külső telephelyesekként a vállalat keretei közt vállalhattak fuvart. A Magyar Teherfuvarozók Országos Szövetkezetének] ellehetetlenítése után meghatározóvá vált az állami TEFU vállalat szerepe, jelentősen megnőtt eszközállományuk is. Az erős központosítás azonban egy a működést bénító szervezetet teremtett, ezért szükségessé vált a vidéki főnökségek önállósítása. A Teherfuvarozási Nemzeti Vállalat kecskeméti kirendeltségéből ekkor alakult meg átszervezéssel a kecskeméti cégbíróság határozata alapján 1950. március 23-án a Kecskeméti Teherfuvarozási Vállalat. A működést 1950. szeptember 1-jén kezdte meg. Székhelye az Árpád város 19-ben volt, irányítószerve pedig a budapesti Tükör Utcai Teherfuvarozási Központ. A vállalat új forgalmi telepét 1951-ben a Szegedi úton, a jelenlegi Autóker bolt telephelyétől a Zöldfa utcáig húzódó területen építették fel. Helyet kapott itt a forgalmi szolgálat, a gumiraktár és az üzemanyagtöltő állomás is. A műszaki telepen pedig ebben az évben épült egy zárt kocsimosó.
A vállalat ekkor több jelentős munkában vett részt, így nagyobb megyei építkezéseken, például a Kecskeméten átmenő magasfeszültségű távvezeték építésében, és az árvízmentéshez kapcsolódó szállításokban is.
Az árvízről: Egy bajai lakos visszaemlékezése az 1956 márciusi jeges árra
1952-ben 20 db Csepel teherautót kapott a vállalat, a meglévő Opel Blitz kocsikat pedig a jászberényi főnökségnek adták el.
Az Autóbusz-közlekedési Vállalat megalakulása 1953-ban nagyszabású átszervezés zajlott a magyar gépkocsi-közlekedésben. A központi irányítás decentralizálását minisztertanácsi határozat írta elő, ezért megszűnt az országos menetrend szerinti autóbusz-közlekedést ellátó MÁVAUT Autóbusz-közlekedési Nemzeti Vállalat. A Teherfuvarozási Nemzeti Vállalat, az addig különálló szektorokat, a teherautó fuvarozást, a távolsági autóbusz-közlekedést és a vidéki taxiközlekedést összevonták. Így Bács-Kiskun megyében az év végén két autóbusz-közlekedési vállalat alakult: A 43. sz. Autóbusz-közlekedési Vállalat – bajai, a kalocsai, és a bácsalmási járás a hatáskörre (Ez a vállalat a ma Bács Volán néven működik.) 44. sz. Autóbusz-közlekedési vállalat – a kecskeméti járás területén. Egy forgalmi irányító központ is épült Kecskeméten a Városháza Nagytemplom felőli épületében. Az autóbuszok a Városháza épülete mellől indultak. (Ez a mai Kunság Volán) A gépjárművezetők továbbképzése szintén 1953-ban indult egy országos koncepció alapján. Budapesten középfokú gépjárművezető-továbbképzés indult, ugyanitt volt a felsőfokú tanfolyam a garázsmester képesítésért. Ezekkel párhuzamosan indultak meg a forgalmi tanfolyamok is. 1956-ban a forradalom kitörésének hírére Fazekas Károly ideiglenesen, a visszarendeződésig átvette a vállalat vezetését Sohajda Józseftől.
Autóbusz-közlekedés beindulása Az AKÖV (Autóbusz-közlekedési Vállalat) autóbusz-közlekedési profilja csak 1961-ben indult meg. A háború utáni szervezett helyi buszközlekedés 1950-re alakult ki. Ekkortól az autóbusz-üzemeltetést még négy tanácsi fennhatóságú vállalat irányította. 1954-ben Kecskeméten 10 autóbusz, Kiskunfélegyházán 7 autóbusz bonyolította le a helyi közlekedést, illetve a városokhoz közel eső települések közlekedését. Az utasforgalom évről évre növekedett. A megye akkori öt városában 1955-ben az 50 darabos buszparkkal közel 4,2 millió utast szállítottak. 250px|jobbra|bélyegkép|A Kunság Volán egyik Ikarus 435-ös típusú autóbusza, Kecskeméten a Rákóczi útra kanyarodik a 15-ös vonalon, a Noszlopy park felé. Az ötvenes évek második felétől központilag irányított és finanszírozott országos műszaki-forgalmi telepek és autóbusz-állomások hálózata épült ki az országban.
Taxiközlekedést üzemeltet a vállalat Az AKÖV személyfuvarozási profiljának kialakulása annak köszönhető, hogy a kiskunhalasi főnökséget a vállalathoz csatolták. 1955-ben ugyanis az AKÖV átvette az egyes települések taxitestületeitől a kocsikat és a személyi állományt. A kecskeméti taxiállomás a főtéren, a mai drogéria és a református gimnázium közötti kis utcában volt. A taxipark 22 db meglehetősen elhasznált Fiat 1300–1500-as gépkocsiból állt. A rossz közlekedési körülmények miatt az önköltség is magas volt. A javítások a kecskeméti Mikes utcában, majd a Rávágy téren, a forgalmi és műszaki telepen történtek, és a Szegedi úti forgalmi telepen tárolták a járműveket. 1955 végére új járművek érkeztek a vállalathoz: Wartburg: Wartburg 311-esek, Warsawa: Warsawa M 21-esek, és Moszkvics: Moszkvics 407-esek. 1958-ban a Wartburgok helyére is Moszkvics 407-eket állítottak be. 1957-ben 12 db taxi volt. 1959-ben is újabb taxik érkeztek, ekkor már 21 taxi-ja volt a vállalatnak. 1960-ban az állomány tovább növekedett, a taxik száma 35-re emelkedett. 1960-ban újabb taxiállomásokat építettek, például Kerekegyházán, Kecelen, Soltvadkerten és Dunavecsén.
A vállalat fejlődő, és hanyatló teherfuvarozása 1955-ben a Földműves Szövetkezetek Szállító Vállalattól a közúti darabárus fuvarozás átkerült a vállalathoz, így a megye területét hamarosan lefedték az AKÖV darabárus járatait. A gépkocsik egységes külső megjelenést és feliratot kaptak. A teherautók száma 1951 és 1955 között megkétszereződött. Az árutonnakilométer pedig megháromszorozódott. 1956 tavaszán a dunai árvíz idején a vállalat teherautót és műhelykocsit küldött a bajbajutottak segítésére. A forradalom idején a vállalat a felkelők felhívására több kocsival szállított élelmiszert: kenyeret, illetve féldisznót Budapestre, de a sofőrök csak Soroksárig jutottak el. A tehertaxi-szolgáltatás 1957-ben indult be Kecskeméten. A kapacitás 70 százalékát magánszemélyek vették igénybe: például zöldség, gyümölcs vagy vándorméhészet szállíttatására. 1958-ban az önköltség csökkentéséből adódóan a vállalat éves szinten 550 ezer Ft eredményjavulást ért el. Megszervezték a darabárus termelői járatokat, amiből jelentős haszon származott. Jelentősen erősödött a rakodási profil is. Az eredménytöbbletet a termelékenységnövekedés biztosította. A megrendeléseket ekkor leginkább a megyei utak javításával kapcsolatos kőfuvarozások jelentették. 1959 júniusában az ország tizenkilenc Belföldi Szállítmányozási Vállalatok beolvadt az Autóbusz-közlekedési vállalatokba, így a Kecskeméti Belföldi Szállítmányozási Vállalat is a 44. sz. AKÖV-be. A vállalat profiljába is ekkor olvadt bele a: szekérfuvarozás, és a szállítmányozás. 1960-ban a mezőgazdasági átszervezés kedvezőtlenül hatott a fuvarozásokra. Ez a vállalatnál növelte a fuvarhiányos napok számát ezáltal, hogy a kiskunhalasi kirendeltséget a vállalathoz csatolták, növekedett a szekérfuvarozási eszközök szekerek, lovak száma. A vállalat nagyobb arányú fejlődése 1959-ben kezdődött, és 1960-ban volt a legdinamikusabb.
A vállalat története 1961-1969 Az újraegyesülés 1961. április 1-jén az 1953-ban szétvált két egység a 43-as bajai és a 44. sz. kecskeméti vállalat ismét egyesült. A vállalat autóbuszprofilja 1961 elején alakult ki. A buszpark részben a bajai AKÖV beolvadásával, részben néhány járatnak a sztálinvárosi AKÖV-től való átvételével. 1959 és 1962 között épült fel a kecskeméti új forgalmi telep. A telepen átadták a benzinkutat, a zárt kocsimosót, a szervizépületet a három kocsiállással, a 20 állásos javítócsarnokot, a segédműhelyt, a raktárakat, a kazánházat, a szociális épületeket, az irodaházat és a nyílt kocsiállásokat. Baján is kisebb bővítések és átalakítások voltak a meglévő telephelyen. Kiskunhalason új telephely épült 1961-ben. Az Autóközlekedési Vezérigazgatóság irányelveinek megfelelően átszerveződött a műszaki szakosztály. Ez kedvezően hatott a gazdálkodásra, mivel az üzemegységek önállóan gazdálkodhattak, és az operatív irányítással foglalkoztak. A hatvanas évek második felében üzemegységek Baján és Kecskeméten voltak. Kirendeltségek létesültek: Lajosmizsén, Tiszakécskén, Kiskunmajsán, Jánoshalmán, 250px|jobbra|thumb|A Kunság Volán egyik Ikarus 256-os típusú autóbusza menet közben oldalról, Orosháza és Nagymágocs között Bácsalmáson és Kiskőrösön. Ebben az időben főnökségeket is alakítottak ki: Kiskunfélegyházán, Kiskunhalason, Kalocsán, Izsákon, Solton, Szabadszálláson és Kunszentmiklóson. Sok munkatárs vett részt a Szocialista Brigád cím elnyeréséért folytatott küzdelemben, 1963-ban például 62 brigád, 522 fővel. Ekkor 14 nyerte el a címet 112 fővel. A főnökségek versenyében a kiskunfélegyháziak győztek, a kirendeltségeknél pedig Tiszakécske. 1967-ben megszűnt az önálló kecskeméti üzemegység, amely a vállalat belső átszervezésével járt. A bajai üzemegység változatlan maradt. 1969-ben a vállalat előző évi teljesítményéért megkapta a Kiváló vállalat kitüntetést
Fejlődött az autóbusz-közlekedés 200px|jobbra|bélyegkép|A Kunság Volán által kibocsátott 50 százalékos kedvezményű jegy Nagymágocsról Szentesre. 1962-ben a vállalatba beolvadtak: a tanácsi autóbusz-közlekedési vállalatok, a Kecskeméti és a Bajai Gépkocsi-közlekedési Vállalat. A vállalat részévé váltak továbbá: a kalocsai, kiskunhalasi, és a kiskunfélegyházi helyi autóbuszüzemek, amelyek addig a községgazdálkodási vállalatok részeként működtek. Ezzel egy kézbe került a megyében a helyi és helyközi közlekedés. Ekkor 107 autóbusz volt a vállalatnál. 1966-ban országosan új tarifarendszert vezettek be. Kiterjesztették a bérletek használatát, tehermentesítve a jegykezelőket. A hatvanas évek végére a hosszabb utakra lehetővé vált a jegyek elővételi vásárlása is. Kecskemét és Baja között 1962-ben indult be a gyorsjárat, amely a korábbi menetidőt egy órával lerövidítette. Bevezették a perselyes, kalauz nélküli járatokat. Ez úgy működött, hogy azTisza Volán utasok beledobták a pénzt a perselybe. Ezt az eljárást más AKÖV-nél is bevezették. 1967. november 1-jén indult az első Baja-Zombor menetrend szerinti nemzetközi járat. Megindult továbbá a Kecskemét-Szeged és a Budapest-Kecskemét járat is.