Az 1992. évi téli olimpiai játékok, hivatalos nevén a XVI. téli olimpiai játékok egy több sportot magába foglaló nemzetközi sportesemény volt, melyet 1992. február 8. és február 23. között rendeztek meg a franciaországi Albertville-ben.
Részt vevő nemzeti olimpiai bizottságok Az alábbi nemzetek olimpiai csapatai küldtek sportolókat a játékokra. Zárójelben az adott nemzeti csapatban induló sportolók létszáma.
Nyolc ország első alkalommal vett részt a téli olimpiai játékokon (vastagítással kiemeltek). Új csapat volt még továbbá az Egyesült Csapat is, amely néven a volt Szovjetunió utódállamai (Független Államok Közössége) indultak. Észtország és Lettország ezelőtt utoljára 1936-ban, Litvánia pedig 1928-ban vett részt önállóan az olimpián (dőlttel kiemeltek).
Versenyszámok Az Albertville-i játékokon tizenkét sportágban illetve szakágban harminckét férfi, huszonhárom női és két vegyes versenyszámban osztottak érmeket. Ezek eloszlásáról ad tájékoztatást az alábbi táblázat.
Bemutató sportág volt a curling.
Sportág / SzakágVersenyszámok számaFérfiNőiVegyesÖsszes 20px|Alpesisí Alpesisí 5 5 0 10 20px|Biatlon Biatlon 3 3 0 6 20px|Bob Bob 2 0 0 2 20px|Északi összetett Északi összetett 2 0 0 2 20px|Gyorskorcsolya Gyorskorcsolya 5 5 0 10 20px|Jégkorong Jégkorong 1 0 0 1 20px|Műkorcsolya Műkorcsolya 1 1 2 4 20px|Rövidpályás gyorskorcsolya Rövidpályás gyorskorcsolya 2 2 0 4 20px|Síakrobatika Síakrobatika 1 1 0 2 20px|Sífutás Sífutás 5 5 0 10 20px|Síugrás Síugrás 3 0 0 3 20px|Szánkó Szánkó 2 1 0 3 Összesen 32 23 2 57
Éremtáblázat
Források
Tények könyve '93 Greger Média 1993 ISSN 0238-3748
További információk