Fónay Márta (Vác, 1914. szeptember 24. – Budapest, 1994. november 22.) Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes művész.

Élete Vácott nevelkedett, két lány- és egy fiútestvérével együtt. Édesapja kertész volt, saját kis gyümölcsfaiskolával rendelkezett, munkájából, jövedelméből polgári környezetet biztosított gyermekei részére.

Kereskedelmi iskolában tanult, majd tizenöt évesen egy apróhirdetésre jelentkezett és felvételt nyert a „Rádióélet” című újság szerkesztőségébe, a fővárosba. Az iroda akkoriban a Rákóczi úton, a Színművészeti Akadémiával szemben helyezkedett el. Szerette munkáját, a szobája ablakából mégis gyakran látta a színészhallgatók jövés-menését az Akadémiáról. Egy napon jelentkezett a Színiakadémián, Ódry Árpádnál. Sikeres felvételi vizsgát követően felvették a Színiakadémia filmszínészi tanszékére. Végül mégis a színésztagozaton szerzett diplomát, 1935-ben.

Szakmai pályája, megszakítással, több mint negyven éven keresztül tartott, a közönség ma is szereti a nagymamás alkatú, falusi háziasszony habitusú kitűnő művésznőt, aki sikert sikerre halmozott, mind a színházban, mind filmekben, tévéfilmekben.

A hetvenes évektől főleg a Mafilm és a Magyar Televízió foglalkoztatta. Szerepeinek, megbízásainak száma egyre csökkent. 1975-ben nyugdíjba ment és teljesen visszavonult a rivaldafényből, családja körében élt. Lassan elfelejtődött, kikerült az érdeklődés középpontjából. Sorsát elfogadta, ugyanakkor finoman lázadozott is a méltánytalan elfeledés ellen.

Kisebb fellépéseket vállalt tévéműsorokban, epizódszerepeket kapott a filmgyárban is. Éveken át rendszeres szereplője volt az Antal Imre vezette Szeszélyes évszakoknak, ezen kívül show-műsorok, szilveszteri kabarék és a rádió kabarészínház gyakori résztvevője volt.

Az öregkori nagy szerepek elkerülték, ami vélhetőleg a színjátszás akkori túlpolitizáltságának is betudható.

Nyolcvanadik születésnapja után két hónappal hunyt el.

Budán, egy Csalogány utcai házban élt.

Pályája A Magyar Királyi Országos Színiakadémia elvégzése után, 1935-ben a Magyar Színházhoz szerződött, majd játszott Nagyváradon, Pécsett, Debrecenben, Kassán és Szegeden. 1945-től a Művész, 1948-tól az Ifjúsági Színház tagja volt. 1950-től a Nemzeti Színházban játszott, 1964–1975 között pedig a Fővárosi Operettszínház művésznője.

Tudatosan formálta szerepeit, testi-lelki adottságait kihasználva elsősorban komikus szerepeket játszott, kiváló, igen népszerű figurái máig emlékezetesek.

Színházi szerepei Heltai Jenő: A Tündérlaki lányok – Rózsa Schiller: Ármány és szerelem – Millerné Oscar Wilde: Bunbury – Miss Prism Zerkovitz Béla: Csókos asszony – Hunyadiné Molière: Úrhatnám polgár – Jourdainné Móricz Zsigmond: Sári bíróné – Sári Jerry Bock: Hegedűs a háztetőn – Jente Alekszej Nyikolajevics Arbuzov: Tánya – gondnoknő Brecht: Jó embert keresünk – háztulajdonosnő Farkas Ferenc: Vők iskolája – Tormainé Gorkij: Szómov és többiek – Tyitova Gyárfás Miklós: Hatszáz új lakás – Bartalné Alessandro Hellmann: Kis rókák – Addie Illyés Gyula: Az ozorai példa – Tengöliné Alekszandr Jevdokimovics Kornyejcsuk: Ukrajna mezőin – Palaska Kodály: Háry János – császárné Madách: Az ember tragédiája – Heléna Mikszáth Kálmán–Farkas: A Noszty fiú esete Tóth Marival – Tóthné Molière: Képzelt beteg – Toinette Pirandello: Az Ember, az Állat és az Erény – Grazia Franz Schubert–Berté Henrik: Három a kislány – Tschöll mama Tóth Miklós–Abay Pál–Horváth Jenő: Balatoni Rómeó – asszony Gabriela Zapolska: Dulszka asszony erkölcse – Dulszka asszony Urbán Ernő: Uborkafa – Sántháné Madarász Borbála

Filmjei Játékfilmek

3 : 1 a szerelem javára (1937) – szállodai szobalány Viki (1937) – Hadházyék cselédlánya Azurexpress (1938) – Katerina, Géza bácsi lánya Megvédtem egy asszonyt (1938) – pincérnő Magdát kicsapják (1938) Tizenhárom kislány mosolyog az égre (1938) A 2000 pengős férfi (1942) – Józsi néni A harmincadik (1942) – Kergéné Idegen utakon (1944) Mágnás Miska (1948) Beszterce ostroma (1948) átdolgozott változat (1955) Tűz (1948) Forró mezők (1948) Janika (1949) – Bözsike Ludas Matyi (1949) Felszabadult föld (1950) A selejt bosszúja (1951) rövidjátékfilm Állami Áruház (1952) Vihar (1952) – Illésné Kiskrajcár (1953) – Gulyásné Ifjú szívvel (1953) Fel a fejjel (1954) Rokonok (1954) Hintónjáró szerelem (1954) – Peczöliné Budapesti tavasz (1955) Az élet hídja (1955) – Ilus néni Dollárpapa (1956) – polgármesterné Tanár úr, kérem (1956) – Irénke Nem igaz (1956) rövidjátékfilm Ünnepi vacsora (1956) – házvezetőnő Az eltüsszentett birodalom (1956) Játék a szerelemmel (1957) A nagyrozsdási eset (1957) Csendes otthon (1957) – mama Két vallomás (1957) – Mara nevelőanyja Külvárosi legenda (1957) – Horváth néni A tettes ismeretlen (1957) Micsoda éjszaka! (1958) – Huffnágelné Amál Szent Péter esernyője (1958) csehszlovák-magyar film – Mravucsánné Fapados szerelem (1959) – Bartuczné Gyalog a mennyországba (1959) Szerelem csütörtök (1959) Szombattól hétfőig (1959) A megfelelő ember (1959) Fűre lépni szabad (1960) Légy jó mindhalálig (1960) – a kollégium szakácsnője A Noszty fiú esete Tóth Marival – Tóth Mihályné Rangon alul (1960) Virrad (1960) Zápor (1960) Házasságból elégséges (1961) – Árpád anyja Sínek között (1962) magyar kisfilm Egyiptomi történet (1962) egyiptomi–magyar film Mici néni két élete (1962) – Galambosné A szélhámosnő (1963) – lakóbizottsági elnöknő Kár a benzinért (1964) – szomszédasszony Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? (1964) – kocsmárosné A beszélő köntös (1969) – Uginé Isten hozta, őrnagy úr! (1969) – Mariska Csak egy telefon (1970) – Bori néni Hatholdas rózsakert (1970) – rokon Hangyaboly (1971) – Kunigunda Csárdáskirálynő (film, 1971) (1971) A törökfejes kopja (1973) Égigérő fű (1979) – Poldi néni A szeleburdi család (1981) – nagymama

Tévéfilmek

A házasságok a földön köttetnek (1962) Fájó kritika (1965) Kristóf, a magánzó (1965) - Csukás Pálné Az asszony beleszól (1965) Muzsikus Péter kalandjai (1966) Kakuk Marci szerencséje (1966) Nyaralók (1967) A fekete város 1–7. (1971) Az ajtó (1972) – anya Az 1001. kilométer (1973) Hungária Kávéház (1977) A Zebegényiek (1978) Gulliver az óriások országában (1980) Fekete rózsa (1980) A 78-as körzet (1982) Bolondnagysága (1982) Glória (1982) Vízipók-csodapók (1982) rajzfilmsorozat – Kandics rák hangja Fűszer és csemege (1987) A védelemé a szó (1988)

Szinkronszerepei Film Emberek között (V ljudjah) – Akulina Ivanovna Kaszirina, a nagymama ([Varvara Masszalitinova) Érik a gyümölcs (The Grapes of Wrath) – Joad mama (Jane Darwell) A franchise-ügy (The Franchise Affair) A boldogság madara (Szadko) – Vizek úrnője (Olga Vikland) Királylány a feleségem (Fanfan la Tulipe) – Borsné (Georgette Anys) Revizor – Borsné (Georgette Anys) Két hektár föld (Do biga zamin) – a nagymama Husz János (Jan Hus) Valahol már találkoztunk (Mi sz vami gde-to vsztrehalisz) A kulmi ökör (Der Ochse von Kulm) Múló évek (Dom, v kotorom ja zsivu) – Klavgyija Kondratyevna (Valentina Telegina) Veszélyes barátság (Sztuhisz v ljublju dver') – Nasztaszja Ivanovna (Valentina Telegina) Ármány és szerelem (Kabale und Liebe) – Millerné (Marianne Wünscher) Ballada a katonáról (Ballada o szoldate) – idős nő teherautóval (Valentina Telegina) Rózsák az államügyésznek (Rosen für den Staatsanwalt) – Hildegard Schramm, az államügyész felesége (Camilla Spira) A tűzszerszám (Das Feuerzeug) Szombat este, vasárnap reggel (Saturday Night and Sunday Morning) – Mrs. Bull (Edna Morris) Az énekesnő hazatér (Darclée) – Tinka, dajka (Eugenia Popovici) Holnap felnőtt leszek (Proshajtye, golubi) – Marija Jefimovna (Valentina Telegina) Két élet (Dve zhizni) – Borozgyina (Olga Zsiznyeva) Az utolsó ítélet (Il Giudizio universale) Csodálatos vagy, Júlia (Julia, Du bist zauberhaft) – Dolly de Fries (Ljuba Welitsch) Meglepetés a cirkuszban (Artiszt iz Kohanovki) Vidám történetek (Veszjolije isztorii) Elveszett nyár (Propalo leto) Ruha teszi az embert (Kleider machen Leute) Mary Poppins – Mrs. Brill (Reta Shaw) Egy szöszi szerelme (Lásky jedné plavovlásky) – anya (Milada Ježková) Mese Szaltán cárról (Szkazka o care Szaltane) Sherlock Holmes magánélete (The Private Life of Sherlock Holmes) – Mrs. Hudson (Irene Handl) A múlt démonai (Una pelea cubana contra los demonios) Agatha asszony nagy utazása (Die große Reise der Agathe Schweigert) – főnővér (Steffie Spira) Apám, az agglegény (Nyeznakomij naszlednyik) Tengerészakadémia (Los Caballeros del Botón de Ancla) Csúfak és gonoszak (Brutti sporchi e cattivi) – Matilde (Linda Moretti) Kincs, ami nincs (Chi trova un amico, trova un tesoro) – mama (Louise Bennett)

Hangjáték, rádió Henrik Ibsen: Peer Gynt (1936) Madách Imre: Az ember tragédiája (1938) Szilágyi László: Vén diófa (1942) Jean Anouilh: Euridike (1947) Jean Giraudoux: Trójában nem lesz háború (1947) Thurzó Gábor: Déryné ifjasszony (1947) Ilja Grigorjevics Ehrenburg: Oroszlán a piacon (1948) László Anikó: Asszonyok útja (1948) Anatole France: A 64-es (1949) Valentyin Petrovics Katajev: Egy nap az üdülőben (1949) Szász Péter: Eggyel többen vagyunk (1949) Erskine Caldwell: Embervadászat (1950) Holnap újév - Vidám zenés szilveszter-est (1950) Baktai Ferenc: Az üdvösség forrása (1952) Korosztilov–Lvovszkij: Láthatatlan Gyimka (1953) Vajda István: A füredi szívhalász (1955) Innocent-Vincze Ernő: Gambrinus (1956) Kovács János: Heine – emlékezés a költőre (1956) Sásdi Sándor: Az intéző úr (1959) Szergej Antonov: Aljonka (1962) Kazakievics: Nappali fénynél (1962) Tamási Áron: Énekes madár (1963) Thorbjorn Egner: Három rabló (1964) Hegedüs Géza: A szépséges Meluzina (1973) Molière: Az úrhatnám polgár (1973) Tarbay Ede: Eső-lesők (1977) Dennis Diderot: Mindenmindegy Jakab meg a gazdája (1981) Jozef és Karel Čapek: Rovarok (1981) Kolozsvári Grandpierre Emil: A törökfejes kopja (1982) Vészi Endre: A lepecsételt lakás (1983) Alekszej Arbuzov: Találkozás (1987) Németh László: Irgalom (1987) Sütő András: Pompás Gedeon élete, halála és feltámadása (1987) G. Szabó Judit: Hajszál híján tündérkirálynő a nagymamám (1988) Mihail Afanaszjev Bulgakov: Színházi regény (1992) Mészöly Miklós: Öregek, halottak (1992) Hortácisz Jeorjiosz: Nikolósz és Kaszándra (1993) Ladislav Fuks: Boldogultak bálja (1993)

Díjai, elismerései Jászai Mari-díj (1957) Érdemes művész (1970) Munka Érdemrend arany fokozata (1974)Magyar Közlöny, 1974. november 20. (87. szám) A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1994)

Jegyzetek

További információk

Források

Színészkönyvtár HMDB

Kategória:Magyar színésznők Kategória:Magyar nők Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:1914-ben született személyek Kategória:1994-ben elhunyt személyek Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:Váciak Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei