A Szent Vitus-székesegyház (1997 óta teljes nevén Szent Vitus, Vencel- és Adalbert-székesegyház, ) középkori eredetű római katolikus főszékesegyház Prágában. A katedrális a Prágai főegyházmegye érseki székhelye, a gótikus építészet egyik leggrandiózusabb fennmaradt alkotása, egyben Csehország legnagyobb temploma és legkiemelkedőbb szakrális jelentőségű épülete.
Története
Korábbi épületek
thumb|260px A mai székesegyház helyén az első katolikus egyházi építmény a Szent Vencel által 925-ben építtetett korai román stílusú körtemplom volt, amit ugyancsak Szent Vitus tiszteletére szenteltek, mivel Vencel megkapta a szent karereklyéjét I. Henrik császártól. Más vélekedés szerint azért Vitus nevét választották, mert az nagyon hasonlít a szláv Szvantevit napistenség nevére, így könnyítve meg a csehek számára a kereszténység átvételét.
Ez volt Közép-Európa legnagyobb rotundája — egy apszisos körtemplom, déli bővülettel. Itt temették el a cseh fejedelemség legnagyobb szentjeit: I. Bořivojt, Szent Vencelt és később Szent Adalbertet is, akinek idején Prága püspöki székhely lett (a Magdeburgi főegyházmegye részeként). Hamar ez lett a csehek legfontosabb temploma.Máté Balázs – Varga Géza: KELET ÉS NYUGAT HATÁRÁN. Az Árpád-kori körtemplomok vizsgálata
1060-ban II. Spytihněv cseh fejedelem a megalapított prágai püspökség számára egy nagyobb, háromhajós, kéttornyú román stílusú bazilikát építtetett, valószínűleg a körtemplom részeinek felhasználásával. A király a következő évben meghalt, de utódai folytatták a munkát, amivel II. Vratiszláv uralkodása alatt kis híján sikerült elkészülni. 1091-ben azonban egy tűzvész súlyos károkat okozott a befejezetlen épületben, amit így csak II. Břetislav alatt, 1096-ban szentelhettek fel.
Építése
A jelenlegi székesegyházat 1344. november 21-én a Prágai püspökség érsekséggé alakításakor, János cseh király utasítására kezdte építeni Arrasi Mátyás (Matthieu d'Arras) francia építészmester hagyományos, bazilikának. Halála (1352) után I. Károly király a fiatal német építész Peter Parlerre bízta az építkezés folytatását azzal, hogy térjen el az eredeti tervektől, és a narbonne-i, félkész Saint-Just-et-Saint Pasteur-székesegyházat tekintse példának.
Parler, aki építészetet és fafaragást is tanult, munkáját pedig egyfajta szobrászatnak tekintette, maximálisan alkalmasnak bizonyult a feladatra. Amikor átvette a Szent Vitus-székesegyház építését, a kápolnakoszorús, szentélykörüljárós alaprajzon a külső falak az árkádívek magasságáig már álltak. Parler alkotó fantáziával folytatta a művet. Az átalakítás közben sikerrel egyesítette az apjától elsajátított, ún. német különgótika stílusát a dél-francia elemekkel, így vált a sajátos közép-európai gótika megalapozójává.
Parler építette a keresztház déli szárnyába benyúló Vencel-kápolnát (1366) is, továbbá az északi mellékhajóból nyíló sekrestyét és a déli homlokzathoz csatlakozó torony alsó szintjét. A templom szentélyét 1385-ben szentelték fel, de a torony még Parler halálakor (1399) is épült, csak a keresztházat fejezték be.
Parler életében elkészült: a szentélyt övező kápolnakoszorú, a Szent Vencel-kápolna, az aranykapu (a déli bejárat, ami akkor a főbejárat volt) és a nagy déli torony alsó szintje.
Parler egyúttal a gótikus szobrászat megújítója is. A székesegyházban látható alkotásai: a királyi szarkofágok, Szent Vencel szobra a Vencel-kápolnában, a trifóriumban elhelyezett huszonegy mellszobor, köztük az önmagát megörökítő, egy szinttel följebb tíz szoborfej a sablonos, illetve allegorikus ábrázolás hagyományával szakítva egyedi vonásokban bővelkedő, ötletes, valós ábrázolások. Ezek az önmagukban is értékes szobrok azonban a székesegyházban még nem önálló műalkotásokként jelennek meg, hanem alig láthatóan, félig-meddig rejtett helyeken. Ez egyúttal azt is kifejezi, hogy Parler épületeinek már nincs „szükségük” a szobordíszekre, mert építészeti megoldásaik önállóan is kellőképp látványossá teszik őket. Parler szobrait eredetileg élénk színekre festették; a festék legtöbbjükről teljesen lekopott.
Károly császár a székesegyházat nem csak a frissen létrehozott prágai érsekség főtemplomának szánta, de koronázó templomnak, családi kriptának és Szent Vencel tiszteletére rendelt zarándokhelynek is. Prága első érseke Ernst von Pardubitz (Arnošt z Pardubic, Arnestus de Pardubice) lett. A templom építése lassan haladt, mert IV. Károly Parlert más építkezésekkel is megbízta az ország különböző részein.
Peter Parler halála után a székesegyházat fiai, illetve a Parler család más tagjai folytatták 1419-ig, amikor az építkezést a huszita háborúk miatt le kellett állítani. Addig elkészült a szentély, a kereszthajó és többé-kevésbé befejezték a nagy déli tornyot — már csak az erkély és a toronysisak hiányzott, de ezeket csak a következő évszázadban építették meg. A háborús időkben az addig elkészült részek jelentősen károsodtak. A pápa eközben a templom főpapját püspökké fokozta le.
Bár a következő évszázadokban több uralkodó is szerette volna folytatni a munkát, a gyakorlatban csak egy ideiglenes zárófalat húztak fel a szentély elé, illetve II. Ulászló rendeletére 1493-ban készült el a királyi oratórium. E munka részeként építette meg 1490–1493 között Hanuš Spiess a székesegyház nyugati karzatán a domborművekkel gazdagon díszített Ulászló-erkélyt (királyi oratóriumot).A késő gótika és kora reneszánsz folytatása — II. (Jagelló) Ulászló (1490–1516) építkezései
Az 1541-es tűzvész nagy károkat okozott. A nagy toronyra Bonifaz Wohlmuth (Bonifác Wolmut) épített 1564-ben reneszánsz erkélyt és sisakot. Ugyancsak az ő munkája az orgonakarzat (1550). 1549-ben öntötték a 13,5 16,5 tonnás Zsigmond-harangot, amit Tomáš Jarošnak abban a műhelyében öntöttek, amelyben a Királyi kertekben álló Zenélő kutat isPrague.eu: The Singing Fountain — az öntés csak második kísérletre sikerült. Az 1552-ben készült, két számlapos órát az órásmesternek igen tehetséges II. Rudolf szereltette fel. A toronysisakot a várat a hétéves háború dúlása után helyreállító, illetve továbbépítő Niccolò Pacassi cserélte le a ma is látható barokk hagymakupolára. 1564-ben a pápa visszaadta a prágai püspök és érsek rangját (tehát a főegyházmegye státust).
1557 és 1561 között építette Bonifaz Wohlmuth udvari építész a gyönyörű reneszánsz orgonakarzatot. 1704–1714 között a nem túl intenzív építkezést a korábbi tervek alapján Giacomo Antonio Canevalle vezette.
A 19. század közepén a Társaság a Székesegyház befejezésére nevű szervezet pénzéből hozzáláttak a meglévő épületrészek helyreállításához és az épület neogótikus stílusú befejezéséhez; ennek programját 1844-ben dolgozták ki. A munkát Josef Kranner építész irányításával kezdték újra, és először az utólagos barokk átalakításokat távolították el a belső térből. Megépítették a főhajót és a keskeny, kápolnasoros oldalhajókat, valamint a kereszthajó északi végét — a hajók alapkövét 1873-ban tették le ünnepélyesen.
A főoltár 1868 és 1875 között készült úgy, hogy 1873-ban, Kranner halála után Josef Mocker vette át az építkezés irányítását, ő tervezte a nyugati homlokzatot a két gótikus toronnyal. A munkát Mocker halála után Kamil Hilbert fejezte be 1929-ben, szent Vitus halálának ezredik évfordulójára.
Az ablakokat a 20. század elejének legnevesebb cseh művészei készítették, például: Vojtěch Suchard, Václav Žaluda, Zdenek Wirth, Jan Štursa, Bohumil Kafka, Karel Svořák, Vilém Brunner, Alfons Mucha, Josef Václav Myslbek, Karel Svolinský, František Kysela, Max Švabinský. A 20. század elején Kamil Hilbert vette át az építkezés irányítását.Csehország nem csak Prága:Szent Bertalan-katedrális és főtér —– Plzeň
A nyugati rózsaablakot František Kysela tervezte 1925 és 1927 között. A főhomlokzatot díszítő 15 szobrot 1903 és 1908 között faragták. A bronzajtók 1927 és 1929 között készültek el. A befejezett székesegyházat 1929-ben szentelték fel, de ekkor belső berendezésének több eleme még hiányzott; némelyik csak évek múlva készült el.
Legutóbbi nagy felújítására (ablakok, am tető egy része, néhány oltár és a királysírok) 2015-ben került sor.
Történelmi események
1526-ban, miután a cseh rendek értesültek a mohácsi csatavesztésről és Lajos király haláláról, a Szent Vencel-kápolnában gyűltek össze, és határozták el, hogy Habsburg Ferdinándot hívják meg a cseh trónra.
Az épület
A templom Prága egyik legjellegzetesebb és helyzeténél fogva legmesszebbről látható építménye, a Parler család által kifejlesztett közép-európai gótika és egyúttal a neogótikus építészet emblematikus példája.
Külseje
bélyegkép|260px|A nyugati homlokzat
Az épület teljes hossza 124 m, a kereszthajó szélessége 60 m, magassága 34,24 m.
A francia típusú, háromhajós és kereszthajós, keletelt székesegyház nyugati homlokzatán (westwerk) két karcsúbb, a délin egy vaskosabb torony magaslik. A 96,6 m magas (déli) főtoronyba 287 lépcső vezet fel. Ebben a toronyban van az ország legnagyobb (15 tonnás), Zsigmond (Zikmund) névre keresztelt harangja. A domborművekkel gazdagon díszített harangon számos olyan motívum van (pl. érmék ábrázolásai), amelyeket itt használtak először Csehországban. Megszólaltatásához hat harangozó kell: négyen húzzák a harang kötelét, ketten a harangnyelvét. 2002. június 15-én, Szent Vitus tiszteletének ünnepén a harangnyelv megrepedt, és ezt a néphittel összhangban természeti katasztrófa követte: augusztusban hatalmas áradások pusztítottak Csehországban.Great South Tower of the Cathedral A toronyba csigalépcsőn juthatunk fel. A külső oldalának fő dísze a bonyolult, aranyfüstből készült növénymintákkal díszített „arany ablak”, fölötte II. Rudolf monogramjával, alatta az örökös tartományok címereivel.
Faragványokkal gazdagon díszített falait támpillérek és díszes ablakok tagolják. A látogatók két bejáraton juthatnak be: a nyugati (fő) homlokzat kapuin vagy a déli homlokzaton a kereszthajóba nyíló, még Peter Parler által tervezett Aranykapun. A déli homlokzat fő dísze a régi bejárat felett az 1370-es években, mintegy millió üveg- és kődarabból kirakott velencei mozaik. Az utolsó ítélet jelenetének középen Jézus Krisztus lebeg; rá az angyalokkal körülvett IV. Károly és felesége néz fel.Sacred destinations: Prague Cathedral A kép az ítélkezést a kor szokásától eltérően nem rémségesnek, hanem igazságosnak mutatja be.Kerékgyártó Éva, 2008: a világ legszebb katedrálisai. Pannon-Literatúra Kft., Kisújszállás. , p. 11. A mozaikot 1992–2008 között restaurálták; ma eredeti pompájában látható. A kereszthajó északi oldalán áll a reneszánsz orgonakarzat, amelyen 1856. szeptember 28-án Liszt Ferenc az Esztergomi misét vezényelte.
A templom királyi oratóriumát fedett híd köti össze a régi királyi palotával.
A főhomlokzatot 15 szobor díszíti. Ezek egyike I. Károly királyt ábrázolja, a többi 14 különböző szenteket. A tetőről az esővizet vízköpő szobrok vezetik le.
Ajtók, ablakok
Az aranykapu a déli bejárat, ami egykor a főbejárat volt.
A nyugati oldalon a főhomlokzatnak három portálja van bronzkapukkal, a középső fölött hatalmas rózsaablakkal. Ennek a kapunak a domborművein a templom építésének történetét (929–1929) örökítették meg, a két szélsőn pedig Szent Vencel, illetve Szent Adalbert () legendájának jeleneteit. A kapukat 1927 és 1929 között öntötték Vratislav Hugo Brunner és Otakar Španiel tervei alapján.
Az északi és a nyugati torony közötti rozettát 1925 és 1927 között építették František Kysela tervei szerint.
Az északi torony bal oldalán a 3. kápolna szecessziós ólomüveg ablaka Alfons Muncha (1860-1939) munkája. 1931-ben készült Szent Cirill és Szent Metód alakjával.
A keleti fal óriási 100 m²-es, „A világ teremtése” című háromszínű ólomüveg ablakát közel 27 ezer üvegdarabból állították össze.
Belső elrendezése
A csaknem 35 m magas főhajó boltívét 28 pillér tartja; ezek gótikus hálóboltozat köti össze. A főhajó körül (a mellékhajók fölött) trifórium fut körbe, belső kerületén a királyi család tagjait és a hajdani építőket ábrázoló szobrokkal.