Arzenc-d’Apcher község Franciaország déli részén, Lozère megyében.

Fekvése Arzenc-d’Apcher a Margeride-hegység nyugati előterében fekszik, 1100 méteres (a községterület 760-1137 méteres) tengerszint feletti magasságban. Nyugati határát a Bès folyó szurdokvölgye alkotja, mely egyben Lozère és Cantal megyék határa.

Nyugatról Maurines és Anterrieux, északkeletről Albaret-le-Comtal, keletről Termes, délről pedig Fournels községekkel határos. A D12-es út köti össze Fournels-lel (4,5 km) és Albaret-le-Comtal-lal (3,5 km). A várhoz 2 km hosszú bekötőút vezet. A községhez tartozik a Fournels tőszomszédságában található Courbepeyre is.

Története A falu a történelmi Gévaudan és Auvergne tartományok határán, az egykori Apcheri báróság területén fekszik. Apcher bárói a középkorban várat emeltettek a báróság nyugati határán, melynek csak romjai maradtak fenn. A falu lakosságszáma az elvándorlás következtében 1793-1999 között 1/6-ára csökkent.

Demográfia Év Lakosság 1793 300 1851 232 1876 192 1901 156 1936 135 Év Lakosság 1946 119 1954 93 1962 67 1968 54 Év Lakosság 1975 51 1982 44 1990 49 1999 58 2010 49

Nevezetességei Arzenc várának romjai – az Apcher-bárók egykori várának romos tornya a Bès völgye fölé emelkedik (szép kilátás). Notre-Dame templom – a vár kápolnájaként épült a 12. században. Courbepeyre-ben egy régi malom található. Arzenc-d´Apcher-i kanyon - a Bès-be ömlő egyik patak vize vájta ki.

Kapcsolódó szócikk Lozère megye községei

Jegyzetek

További információk Nevezetességek Kanyon

Kategória:Lozère megye települései