bélyeg|250px|Benjamin Franklin emlékiratai 250px|bélyegkép|Rákóczi emlékiratainak 1739-ben, Hágában megjelent első kiadása A memoár (magyarul emlékirat), egy prózai, epikus műfaj; közzétett önéletrajz. Jelentős darabjainak jórésze a szépirodalom része.
Az emlékiratszerző önmagáról és az általa átélt társadalmi eseményekről, emberi kapcsolatairól, más ismert személyek tetteiről, hozzájuk fűződő cselekedeteiről, és azok általa ismert cselekedeteiről, az ezekhez kapcsolódó saját álláspontjáról számol be. A memoáríró vállalja saját szubjektív szemléletet.
A memoár nélkülözhetetlen forrása a történetírásnak, a művészettörténetnek, az irodalomtörténetnek is. Ugyanakkor – éppen szubjektivitása, gyakran önigazoló jellege miatt – tudományos felhasználása szigorú forráskritikát igényel.
Az emlékirat különbözik az önéletrajztól abban, hogy elsősorban a közélet eseményeire koncentrál, a naplótól pedig kevésbé személyes és intim jellege miatt. Az emlékiratokat általában az utókornak írják.
Egy másik jelentés A reformkortól a huszadik század közepéig az "emlékirat" szó más jelentéssel is bírt: "emlékeztető irat", "figyelemfelhívó dokumentum" (a memorandum magyarításaként). Általában közéleti témában felsőbb hatóságokhoz, potentátokhoz intézett memorandum. Pl.: Emlékirat az erdélyi nemes szász nemzetnek Magyar országgali egyesülésének feltételei felől (1848); Emlékirat egy uj általános biztosító intézetnek Pesten való létesitéséről (1863); Emlékirat az aludnai munkálatról és a bukovinai magyarok hazatelepítéséről (1883); Emlékirat a független Lengyel birodalom és Magyarország gazdasági érdekei tárgyában (1918); Emlékirat a Magyar Királyi Ferencz József Nevelőintézet helyreállításáról és fejlesztéséről (1938); Emlékirat személyek, gépjáróművek és fegyverek melegítőeszközökkel való ellátásáról a téli háborúban (1942).
A műfaj eredete A memoárírás már az ókorban megjelent. Az első híres memoárok: Xenophón: Anabaszisz, Caius Iulius Caesar: A gall háború. A legtöbb középkori krónika is emlékiratnak tekinthető. A műfaj a reneszánsz időszakában indult virágzásnak.
Jeles képviselői Jean-Jacques Rousseau Louis de Rouvroy Saint-Simon Alexis de Tocqueville Richelieu bíboros Madame de Staël Giacomo Casanova Victor Hugo Lev Nyikolajevics Tolsztoj
A magyar memoárirodalom Ha azt hinném, hogy az emberi szellem sugallásai vezetnek - ó, Örök Igazság! -, bűnös vakmerőség volna neked ajánlani ezt a munkát. Mert a múltat, a jelent és a jövőt sokkal jobban ismered, mint én, s ezért őrültségnek tekinteném, ha eltitkolnám előtted a tényeket, és bűnnek, ha hamis színben tüntetném fel azt, amit majd előadok. II. Rákóczi Ferenc: Emlékiratok
Martonfalvay beteges Imre deák szolgálatjárul rövidedőn való emlékezet. – Egyike a legelső magyar önéletírásoknak. (Martonfalvay Imre (Martonfalva, 1510 – Pápa?, 1591 után) Bethlen Miklós: Élete leírása magától, 1708-1710 II. Rákóczi Ferenc emlékiratai, 1717 Gróf Bethleni Bethlen Kata életének maga által való rövid leírása – 1762 Kemény János erdélyi fejedelem: Önéletírás (1657–1658) Kazinczy Ferenc: Fogságom naplója. Budapest, 1931 Kazinczy Ferenc: Pályám emlékezete. In: Kazinczy Ferenc művei I. Budapest, 1979 Kassák Lajos: Egy ember élete, Bp., 1983 Vas István: Mért vijjog a saskeselyű? Bp., 1981 Karinthy Ferenc: Napló, Bp., 1993 Horthy Miklós: Emlékirataim, Buenos Aires, 1953 Lakatos Géza: Ahogyan én láttam, München, 1981. Deme Zoltán: Mikrokozmosz, Bp., 1984 Ortutay Gyula: Napló, Bp., 2009
Források http://enciklopedia.fazekas.hu
További információk
Kategória:Irodalmi műfajok