Tihanyi-Tóth Csaba (Budapest, 1968. május 9. –) magyar színész, énekes.
Élete 1986–1988 között a Nemzeti Stúdió munkatársa volt. Játszott a Nemzeti Színházban, Békéscsabán (1988-1993), az Evangélium Színházban, a József Attila Színházban, az Újpesti Színházban, majd Bécsben és Salzburgban lépett fel. 1993-tól a Honvéd Kamara Színház tagja. 1993–1997 között szabadúszó volt. 1998 elején saját társulatot alapított Tihanyi Vándorszínpad néven, amivel világszerte operettet énekel feleségével, Bognár Ritával, több CD-jük is megjelent.Bognár Rita – Tihanyi Tóth Csaba – Kettecskén Discogs.com Édesapja és húga ugyancsak színészek.
Televíziós sorozatokban is szerepelt, ő alakította 23 éven át a Barátok közt Novák Lászlóját, és két epizód erejéig játszott a Kisváros című sorozatban is. A sorozatban játszott édesapjával, feleségével, és kisfiával is.
Színházi szerepei Békéscsaba Cervantes Saavedra: La Mancha lovagja - Gitáros Csetényi Anikó: A piros esernyő - Bakonyi Károly: Mágnás Miska - Horváth Péter: A padlás - Rádiós Békeffi István: A régi nyár - Száraz György: A nagyszerű halál – Koljaverszkij Müller Péter: Doctor Herz - Becker Szilágyi László: Csókos asszony - Baum: Óz, a nagy varázsló - Ebb-Fosse: Chicago - Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde – Berreh ördög Kesey: Kakukkfészek - Ruckly Leroux: Az Operaház fantomja - Leonard Bernstein: West Side Story – Tony; A-Rab Dariday Róbert: Csizmás kandúr – István; Varázsló Masteroff: Kabaré - Agatha Christie: Eszményi gyilkos – John Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig – Török János Grimm: Piroska és a farkas - Ferkó Anouilh: Colombe (Erkölcsös szerelem) – Armand Újpesti Színház Hunyady Sándor: A három sárkány – ifj. Csahoy Evangélium Színház Wilder: Hajszál híján - Sürgönyhordó Tamási Áron: Vitéz lélek – Kristóf Honvéd Kamaraszínház Letraz: Szerencsemalac - Marcel Csukás István: Süsü, a sárkány – A jó királyfi
Pécsi Nemzeti Színház Szirmai Albert: Mágnás Miska – Baracs Fényes Szabolcs: Rigó Jancsi – Albert király Merlin Színház Csemer Géza: Czinka Panna – ifj./Id. Lányi János
Jegyzetek
Források
További információk Tihanyi-Tóth Csaba Blogja és Weboldala muveszek.cafeblog.hu
Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar operetténekesek Kategória:1968-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Budapesten született személyek