thumb|300px|A röviden Diccionario de Autoridades (írói értelmező szótár) néven ismert hatkötetes mű (1726–1739) az első és eddigi legterjedelmesebb spanyol akadémiai értelmező szótár A spanyol nyelv szókincse, mint minden természetes nyelv esetében, jól tükrözi a beszélő nép történelmét, kultúráját és szokásait. A hispaniai őslakosság jószerivel megfejtetlen nyelveiből a rómaiak letelepedésekor viszonylag csekély számú szó honosodott megLásd: Manual de lingüística románica, Gargallo–Bastardas, Ariel, Barcelona, 2007, p. 285. (szubsztrátum), a használt szókincs tekintetében elhanyagolható. A latin nyelv – annak is Hispania északi középső területén (a mai Kantábria és Baszkföld által határolt részen) beszélt népi változata – természetes folytatásáról lévén szó, a spanyol szókincs túlnyomó részét, mintegy 90%-át latin – illetve már a latinban is jelen lévő görög és más nyelvekből átvett – elemek alkotják (lásd a vonatkozó részt). A Római Birodalmat szétziláló germán törzsek behatolásának eredményeként, főleg a nyugati gótok közvetítésével számos germán jövevényszó is bekerült (szupersztrátum), majd a középkori mór megszállás jelentős számú arab jövevényszóval gazdagította a spanyolt. Az Újvilág felfedezésével az amerikai kontinens őslakos nyelveiből indián eredetű szavak is meghonosodtak az addig ismeretlen dolgok megnevezésére, közülük néhányan a spanyol közvetítésével nemzetközi szavakká váltak. Természetesen számolni kell a reneszánsz kori francia és olasz, valamint az újkori átvételekkel is, amelyek minden nyelvre jellemzőek. E szócikkben ismertetjük a spanyol szókincs helyét és jellemzőit az újlatin nyelvek között, nyelvtörténeti rétegződését, valamint eredete és keletkezésének módja szerinti összetételét.
A spanyol szókincs sajátosságai
A spanyol szókincs a többi újlatin nyelv szókincsével összehasonlítva két fő tulajdonsággal jellemezhető. Egyfelől Hispania volt a Római Birodalom egyik legszélső területe, amely kevésbé volt kitéve a változásoknak; ennek eredményeképpen a spanyol szókincs viszonylag konzervatív,Matteo Bartoli és az általa vezetett neolingvisztikai iskola ismerte fel, hogy a szókincs összefüggésben áll a területek kiterjedésével és elhelyezkedésével: a szélső, az elszigetelt, valamint a nagyobb kiterjedésű összefüggő területek nyelve és szókincse általában konzervatívabb, mint a központi, vagy a kisebb kiterjedésű területeké. (Manual de lingüística románica, Gargallo–Bastardas, Ariel, Barcelona, 2007, pp. 283–285.) és máig őriz olyan szavakat, amelyek helyét az újlatin nyelvek többségében újabb keletű vagy népiesebb alakok vették át (ebben az értelemben a román nyelvvel mutat egyezéseket): pl. hermoso (< lat. FORMOSUS, vö. olasz bello és francia beau, de román frumos) ’szép’, mesa (< MENSA, vö. ol. tavola, fr. table, de rom. masă) ’asztal’, más (< MAGIS, vö. ol. più, fr. plus, de rom. mai) ’inkább’, entonces (< IN TUMCE, vö. ol. allora, fr. alors, viszont rom. atunci) ’akkor’, hervir (< FERVERE, vö. ol. bollire, fr. bouillir, de rom. a fierbe) ’forral’, yegua (< EQUA, vö. ol. cavalla, fr. jument, de rom. iapă) ’kanca’, comer (< COMEDERE, vö. ol. mangiare, fr. manger és rom. a mânca) ’eszik’, pedir (< PETERE, vö. ol. domandare, fr. demander) ’kér(elmez)’), miedo (< METUS, vö. ol. paura, fr. peur, rom. teamă) ’félelem’ stb., vagy például az archaikus cuyo -a, -os, -as (< CUIUS) ’aminek/akinek a…’ birtokos vonatkozó névmás, amelyet a többi újlatin nyelvben már analitikus szerkezettel (birtokos elöljáró + ’aki’) fejeznek ki. Másrészt, a mórok több száz éves uralmának köszönhetően a spanyolban van a legtöbb arab jövevényszó; jóllehet, az alapszókincsben mindössze apró töredéküket használják csak (lásd a későbbiekben).
A szókincs történelmi eredete szerint A spanyol szókincset történelmi eredete szerint három alapvető rétegre lehet bontani: római kor előtti („preromán”) időkből származó szavak (→szubsztrátum); római kori latin („örökölt” vagy „honi”) szókincs (az alapvető szókincs); római kor utáni átvételek, jövevényszavak (→szupersztrátum)
Római kor előtti (preromán) szókincs
A római hódítók érkezése (i. e. 3. század) előtti időkben az Ibériai-félszigetet számos primitív civilizáció (ibérek, kelták, baszkok stb.) lakta, akik a föníciaiakkal, karthágóiakkal, illetve a görögökkel álltak kereskedelmi kapcsolatban. Az ibériai őslakosság nyelveiről nem sokat tudni. A terület nyelvtörténetileg két részre osztható: a keleti felén, a Földközi-tenger partjai mentén (a görög kivételével), valamint északon az Ebro völgyének északi felén, illetve délen a Guadalquivir völgyében, továbbá a Baleár-szigeteken nem indoeurópai (ibér, baszk, tartesszoszi vagy turdetán), a félsziget többi részén pedig indoeurópai, főként kelta dialektusokat beszéltek.Lásd: Historia de la lengua española, Rafael Cano (coord.), Ariel, Barcelona, 2005, p. 49.) A nem indoeurópai paleohispán nyelvek közül legjobban az ibér dokumentált: agglutináló nyelv volt, amely sok vonásában hasonlóságot mutatott a baszkkal. Az indoeurópai preromán nyelvek közül a keltibérről és a luzitánról tudunk valamennyit, ám korántsem annyit, hogy mélyebb nyelvészeti következtetéseket lehessen levonni belőle. A keltibérek ősi kelta nyelvet beszéltek, amelyet néhány feliratból ismerünk.Egyes források (lásd pl. A világ nyelvei) a keltibér nyelvet nevezik ibér nyelvnek. A luzitán nyelv besorolása bizonytalan, de biztosan indoeurópai; egyesek (pl. Untermann, 1987)Lásd: Historia de la lengua española, coord. Rafael Cano, Ariel, Barcelona, 2005, p. 45. szintén ősi kelta nyelvnek tekintették, ám problémát okoz, hogy a kelta nyelvekkel ellentétben megőrizte az indoeurópai p- hangot. Mindazonáltal ezekből, tehát a paleohispániai szubsztrátumot alkotó nyelvekből, a helységneveken kívül csak kevés szó származik a spanyolban, többnyire kelta vagy baszk eredetűek. Idetartoznak – többek között – jellemzően a -rro végű főnevek: pl. barro (’agyag’), becerro (’borjú’), zorro (’róka’), illetve a baszk eredetű izquierda (’bal’) stb. Ezen kívül számos spanyol vezetéknév baszk eredetű, pl. az egyik leggyakoribb, a García.
Örökölt latin (honi) szókincs A spanyol nyelv tulajdonképpeni történelme a Római Birodalomban, közelebbről a birodalom Hispania tartományában beszélt vulgáris latinnal kezdődik, amelyet a római hódítók vittek a félszigetre. A romanizálódás folyamata, vagyis a latin nyelv és kultúra felvétele hamar megindult és viszonylag gyorsan lezajlott, annak ellenére, hogy a félsziget teljes területének meghódítása közel 200 évbe telt a rómaiaknak a „barbár törzsek” (így hívták a baszkokat és az ibéreket) folytonos lázadásai miatt. Mivel a spanyol gyakorlatilag a latin modern folytatása, nem meglepő, hogy innen származik az alapszókincs legnagyobb része, amely a mindennapi életben használt szavak több mint 95%-a (lásd a vonatkozó részt).
A honi szókincset alkotó szavak jellemzője, hogy – a kultizmusokkal szemben – a nép ajkán kisebb-nagyobb mértékben átalakultak, vagyis követték a hangtani fejlődési törvényszerűségeket. Ennek eredményeképpen bizonyos szavak mai alakjáról a laikusok számára nehezen állapítható meg csupán ránézésre, hogy mely latin szavakból származnak, mint például hembra (< FEMINA) ’nőstény’ vagy hijo (< FILIO) ’fia’; ugyanakkor bizonyos hangalakokat kevésbé érintettek a változások, így szinte változatlan formában élnek tovább ma is: pl. arena (< ARENA) ’homok’, beber (< BIBERE) ’iszik’, cantar (< CANTARE) ’énekel’ stb.
Római kor utáni szókincs A Római Birodalom bukását (5. század) követően a latin hatása lassan gyengülni kezdett. A germán (nyugati gót) megszállással a katonáskodással, a harccal és a fegyverekkel kapcsolatos szavak kerültek a nyelvbe, amelyek a germán szupersztrátumot (vagyis a latinra rárakódó réteget) alkotják, mint pl. maga a guerra (’háború’) szó, és ennek származékai, illetve jelentős számú germán személynév. Az ezt követő, a 8. századtól kezdődő több száz éves (a legtovább Granadában, 1492-ig tartó) arab (mór) uralom erős hatást gyakorolt a hispániai latinra, aminek következtében kialakul a mozarab nyelv (arabbal kevert vulgáris latin, egy meglehetősen konzervatív újlatin nyelv), jelentős számú (a DRAE mintegy 1400 alakot jegyez) arab jövevényszóval gazdagítva a spanyol szókincset az élet minden területéről. Az arab hatás annyira erős volt, hogy még a viszonyszók között is nyomot hagyott (innen származik pl. az hasta ’-ig; sőt, még’ elöljáró és határozószó, amely valószínűleg az arab hattá, ’még’ és a latin ad ista, ’eddig’ szavak keresztezése, valamint számos al- kezdetű szó, az arab al- névelő maradványaként, mint pl. aldea, ’falu’, alfombra, ’szőnyeg’, almacén, ’raktár’, algodón, ’gyapot’ Fodor István: A világ nyelvei és nyelvcsaládjai, Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2003, p. 101.).
Nem szabad szem elől téveszteni a spanyol nyelv újvilági elterjedését sem, amely számos indián elemmel gazdagította a nyelvet, amelyek között több nemzetközi szó is akad, mint például a chocolate (’csokoládé’), a cacao (’kakaó’), az huracán (’orkán, hurrikán’) stb. Ezen kívül természetesen – mint az európai nyelvek általában – a reneszánsz korban a spanyol is sok szót átvett a franciából és az olaszból (főleg a művészetekkel és a divattal kapcsolatban), valamint a technikai fejlődés révén újabban az angol nyelvből is.
Érdekességként megemlítendő még, hogy az egyetlen, mindennapos használatú magyar jövevényszó a spanyolban a coche (< kocsi), jóllehet, használnak rá más szavakat is, mint pl. automóvil (biz. auto), carro.
Duplikátumok Több olyan szó van a spanyolban, amelynek létezik egy, a népi latinból megörökölt, valamint egy utólagosan közvetlenül a latinból átvett, vagy a művelt nyelvhasználat hatására megőrződött „művelt” alakja, eltérő, vagy hasonló, de átvitt értelmű jelentéssel. Ezeket a szavakat a spanyol szakirodalom dobletesnek, azaz duplikátumoknak nevezi (lásd még: szóhasadás). Néhány példa az alábbi táblázatban szerepel.
Örökölt alak Jelentés Átvett alak Jelentés Latin alak ancho ’széles’ amplio ’széles, bő, tág’ (átvitt) < AMPLIUS cadera ’derék’ (testrész) cátedra ’tanszék’ < CATHEDRA cosa ’dolog’ causa ’ok’ < CAUSA dedo ’ujj’ dígito ’számjegy’ < DIGITUS derecho ’jobb [oldal]’; ’jog’ directo ’egyenes, közvetlen’ < DIRECTUS estrecho ’szoros’ (főnévként is), ’keskeny, szűk’ estricto ’szűk, szoros, szigorú’ (átvitt) < STRICTUS habla ’beszéd’ fábula ’mese’ < FABULA llave ’kulcs’ clave ’kulcs’ (átvitt, pl. a megoldásé) < CLAVIS llegar ’megérkezik’ aplicar ’alkalmaz [vmit vmire]’ < APPLICARE pesar ’nyom, súlya van’ pensar ’gondol(kodik)’ < PENSARE
Néhány szónak ezen kívül van még egy harmadik, köztes alakja is, amely szintén más jelentésben honosodott meg: pl. lat. INTEGRARE, ’régi állapotába visszatesz; föléleszt’ > enterar, ’értesít, tudat’; továbbá entregar, ’átad’ és integrar, ’egyesít’; vagy pl. QUIETARE, ’lecsendesít, nyugalmat ad’ > quedar, ’marad’; továbbá quitar, ’elvesz, levesz, megvon’, illetve (a)quietar, ’megnyugtat’.
Az átvétel módja szerint A meghonosodás módja szerint megkülönböztetünk: örökölt (honi) szókincset, jövevényszavakat, valamint belső keletkezésű szavakat.
A honi szókincs Honi szókincs (vocabulario patrimonial) alatt a helyi vulgáris latinból a beszéd útján örökölt szókincset, valamint néhány, az őslakosság nyelveiből származó szót értünk (ezek száma elhanyagolható). Természetesen ez alkotja a szókincs alaprétegét, amelyben teljesen végbementek a spanyolra jellemző hangtani átalakulások. Amennyiben a belső keletkezésű szavakat nem számítjuk, úgy a spanyol alapszókincs 23%-át teszi ki ez a réteg, azonban ehhez meglehetősen magas, 81%-os használati gyakoriság tartozik.Lengua española III, Antonio Quilis, UNED, Madrid, 1991.
Jövevényszavak