Lanczinger Mátyás (Budapest, 1981. március 9.–) animációs tervezőművész, képregényrajzoló, illusztrátor, több pályázat nyertese, illetve dobogósa.

Életpályája Lanczinger Mátyás 2009-ben végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció szakán. Első, nyomtatásban is megjelent képregényét 2002-ben közölte a Kretén humormagazin. Tohuvabohu című munkájával 2004-ben harmadik helyezést ért el a Vadkelet képregénypályázaton. A pályázat több résztvevője ekkor hozta létre a Magyar Képregény Akadémia alkotócsoportot. Rendszeresen publikált a csoport lapjában, a Pinkhellben, részt vett valamennyi kiállításukon.

2006 elején második lett az Art Comix pályázatán, 2008 nyarán pedig megosztott első díjat nyert a Mátyás, a király képregénypályázaton. Újabb képregényei megjelentek a Fekete-Fehér Képregényantológiában és a Papírmoziban.

Alkotásai Képregények Vilagvege.hu (Kretén 58, 2002) Bradör (Kretén 58, 2002) Blama (Kretén 59, 2003) Pop-art (Kretén 73, 2005) Tohuvabohu (Pinkhell 0-1, 2005-2006) Alkotói válság (Fekete-Fehér Képregényantológia 4, 2006) Főzőcske (Fekete-Fehér Képregényantológia 4, 2006) Guta nyomozó esetei: A csinovnyik halála (Fekete-Fehér Képregényantológia 5, 2006) Nero Blanco: A tanácsadó (írta Bayer Antal, Eduárd fapados képregényújság 5, 2006) Mikulás besokall (Kretén 82, 2006) Guta nyomozó esetei: A sárga parókás nő (Pinkhell 2, 2006) Üdvözlet Budapestről (írta Oroszlány Balázs, rajzolta Felvidéki Miklós és Lanczinger Mátyás, a „Kép-regény-szabadság” óriásplakát-kiállítás programfüzete, majd Pinkhell 4, 2007) Gödörben (5 órás képregény, Panel különszám 2, 2009) Mátyás király és az okos lány (Mátyás, a király képregényantológia, 2009) Mátyás király és a vadonatúj, Joravallo-féle stoplis cipők (Balázs Attila "Lassú vagy, Betmöny" c. novellája alapján, Mátyás a király képregényantológia, 2009) Mégis mi a fa*omról csináljak képregényt? (Fa*zzine 1, 2009) Tizenharmadik (írta Szabó Jenő, HVG 2010/51-52)

Illusztrációk, címlapok Reklamáció (Kemenes Tamás írásához, Kretén 82, 2006) Jólesz Jakab (Litera.hu, 2006) Lisa Lutz: Spellman nyomozóiroda (címlap, Konkrét Könyvek, 2009) Buborékhámozó képregényes szaklap (címlap, 2010)

Animációk és videók Dietrich Freakdance Self-ID A Curtis-határ Csoffanat Hilda a kádban Mome-ID Snickers-reklámok Fat Girl Owlie and Dawie Kaff 2007 - ID. Ejnye - street art-videó (Góg Emesével) All That Cats (2009) A 6. Magyar Képregényfesztivál reklámfilmje (2010)

Kiállítások Egyéni kiállítások Lanczingerz on the wall (Budapest, Puskin kávéház, 2010. április 15.-május 1.)

Csoportos kiállítások FrameUp (22. Helsinki Képregényfesztivál, 2007. szeptember) FrameUp (Animated Dreams Festival, Tallinn, 2007 ősz) FrameUp (Holdudvar, Budapest, 2008. április) Mai magyar képregényrajzolók (Lyon, Raconte moi la terre könyvesbolt és kávéház, 2010. június 7-27.) Pinkhell (Bartók32 galéria, Budapest, 2010. december - 2011. január)

Elismerések, díjak III. díj a Vadkelet Flash-animációs képregénypályázaton (2004) II. díj az Art Comix képregénypályázatán (2006) I. díj (megosztva) a Mátyás, a király képregénypályázaton (2008) III. díj a Netpercesek pályázaton Canal+ díj, E-magiciens Festival, Valenciennes, Franciaország (2009) 2010 legjobb pályakezdő kreatívjai (HG) Alfabéta-díj legjobb képregényes adaptáció kategóriában (2010)

Források Kötetünk szerzői: Fekete-Fehér Képregényantológia 5 A Magyar Képregényakadémia honlapja Hg.hu

További információk Lanczinger Mátyás blogja Lanczinger Tohuvabohuja a Vadkelet pályázaton Képregény a Családi délelőttben – Lanczinger és Fritz élő adásban rajzol, 2006. március 4. (video) Lanczinger munkája a Mátyás, a király pályázaton Lanczinger animációi a YouTube-on

Kategória:Magyar képregényrajzolók Kategória:Magyar animációs tervezők Kategória:MOME Kategória:1981-ben született személyek Kategória:Élő személyek