A Praenoricum a Nyugat-Dunántúl flóravidéke. Felszínének nagy részét az Alpokból lehordott, kavicsos üledékek borítják. Nyugati peremén az e fölé magasodó hegyek már a kelet-alpi flóravidék részei: a Soproni-hegység és Kőszegi-hegység annak zittaui, a Vendvidék pedig stájer flórajárásába tartozik.
Éghajlatának fő sajátossága, hogy a nyár hűvös, csapadékos. A csapadék mennyisége a kelet-alpi területtől távolodva, a tengerszint feletti magassággal csökken. A csapadékkal együtt csökken a dealpin (szubalpin) –montán–boreális fajok aránya, és rovásukra elszaporodnak a pannon–pontusi és (főleg a déli részen) szubmediterrán flóraelemek. Ezt – a kelet-alpi és az alföldi növényzet közötti, átmeneti sávot a jeles botanikus, Gáyer Gyula különítette el önálló flőravidékként. Területe gyakorlatilag megegyezik az ugyancsak Praenoricumnak nevezett faunakörzetével.
Növényzete
A Nyugat-Dunántúli flóravidék növényzete átmeneti jellegű, méghozzá az atlanti flóra irányába. Ezt jelzik az alábbi fajok: ciklámen, (Cyclamen spp.), királyné gyertyája (Asphodelus albus), magyar varfű (Knautia drymeia), seprőzanót (Sarothamnus scoparius), közönséges csarab (Calluna vulgaris), szelídgesztenye (Castanea sativa).
A flóravidék keleti határa aránylag bizonytalan, mert kevés a jellegzetes faj. Jávorka Sándor (1941) nyomán ezt a vonalat két, a gyertyános–kocsánytalan tölgyes erdők aljnövényzetében élő faj elterjedésének keleti határvonala mentén húzzák meg. Ez a két faj: törpe kankalin (Primula vulgaris) (Balaton-felvidék–Bakony–Vértes) és erdei ciklámen (Cyclamen purpurascens) (Rezi–Ság hegy – Hódoséri-völgy (Bakony) – Mindszentpuszta (Vértes)).
Flórájából hiányoznak a szubmediterrán elemek és a pannóniai flóra bennszülött elemei, jellemzőek viszont: a dealpin (magashegységekből leereszkedett) és a boreális (északi) flóraelemek, mint például: struccpáfrány (Matteuccia struthiopteris), erdei fenyő (Pinus sylvestris), lucfenyő (Picea abies), vörösfenyő (Larix decidua), jegenyefenyő (Abies alba), európai zergeboglár (Trollius europaeus), réti palástfű (Alchemilla xanthochlora), havasi éger (Alnus viridis), árnika (Arnica montana), narancsszínű aggófű (Senecio aurantiacus), osztrák zergevirág (Doronicum austriacum), fehér acsalapu (Petasites albus), fehér sáfrány (Crocus albiflorus).
Mivel viszonylag sok a csapadék, gyakoribbak a savanyú talajok növénytársulásai. Vas és Zala vármegye dombjain gyertyános- és cseres-tölgyesek, az Alpokalján acidofil kocsánytalan tölgyesek és bükkösök is gyakoriak; az Őrség és Göcsej gyertyános-tölgyeseibe erdei fenyő elegyedik. A Lajta-hegység mészkövén bazofil száraz tölgyeseket, pontuszi-mediterrán fajokban gazdag sztyeppréteket találunk.
A vegetációt két növénytársulás teszi sajátossá: A fenyő-nyír kor emlékeként fennmaradt fenyvesek, amik uralkodó faja az erdei fenyő (Pinus sylvestris). Az erdei fenyő lombos fafajokkal elegyedve Észak-Európa elegyeserdő zónájához hasonló (Nyugat-Magyarországon annak szigeteként előforduló) állományokat (Pino-Quercetalia) alkot, amiket az Alpokalja zonális erdőtársulásaiként is felfoghatunk. A tőzegmohalápok.
Flórajárásai
5.1. Göcsej (Petovicum); 5.2. Őrség és Vasi-dombság (Castriferreicum); 5.3. Lajtai táj (Lajtaicum).
Források
Kevey Balázs: Növényföldrajz Kempelen Farkas digitális tankönyvtár: Magyarország társulástani növényföldrajza Rakonczay, 1996: Rakonczay Zoltán, Ambrus András: Szigetköztől az Őrségig: A Nyugat-Dunántúl természeti értékei, Budapest, 1996, fűzött
Kategória:Flórajárások