Az Amu-darja (az ókorban ógörögül Ὦξος [Óxosz], latinul Oxus, tádzsikul Омударё [Omudarjo] vagy дарёи Ому [darjoi Omu], perzsául [Âmudaryâ], üzbégül Amudarjo) Közép-Ázsia két leghosszabb folyója közül az egyik (a másik a vele szinte párhuzamosan folyó Szir-darja).
Neve A darja szó jelentése perzsa nyelven „tenger” vagy „nagy folyó”. Van olyan etimológia, amely szerint az Amu előtag a mai Türkmenabat város ókori nevével lehet összefüggésben (Āmul).
A helyiek közül sokan – ahogy a legtöbb középkori muszlim forrás is [Dzsajhun] néven emlegetik, ami egyes vélemények szerint a Gihon szóból származik, amely a bibliai Édenkert négy nagy folyójának egyikét jelöli.
Ókori neve, az Oxus a mai Vahs folyó nevének egy változata lehet.
A hindu Vaju-purána és a Matszja-purána Csaksu néven említik.
Leírása Az Amu-darja a Pamír-hegységben ered és korábban az Aral-tóba ömlött, ma már azonban az intenzív öntözés által is csökkentett vízbőségű folyó nem éri el a zsugorodó tavat és korábbi deltájának ágai eltűnnek a Turáni-alföldön.
A Vahs és a Pandzs folyók összeömlése hozza létre, hossza innentől számítva mintegy 1400 kilométer, de ha a Pandzs pamíri forrásvidékétől számítjuk, akkor mintegy 2620 km, amivel a Föld 29. leghosszabb folyója. Vízgyűjtő területe mintegy 227 000 km²,Eberhard Czaya: A Föld folyói. (Gondolat, 1988) 212 o. ezzel a 48. legnagyobb. Medencéjén Afganisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán osztozik.
Mintegy 1450 kilométeres szakaszon hajózható. Átlagos vízhozama 2525 m³/másodperc.
bélyegkép|jobbra|250px|Pontonhíd az Amu-darján Urganch (Üzbegisztán) közelében
Egyik fő forrása a Pamír folyó, amely a Pamír-hegységben a Zorkul tóból ered és keleti irányban Istrag felé folyik, ahol észak felé fordul. Ezután az Amu-darja délnyugati irányba fordul, a tőle északra elterülő Tádzsikisztán és a déli Afganisztán határát alkotva. Ezen a szakaszon a Tádzsik-Afgán Barátság-hídon lehet átkelni a folyón. Tovább haladva nyugat felé a folyó mintegy 200 kilométeres szakaszon az üzbég-afgán határt alkotja, elhaladva Termez mellett és az Afgán–üzbég barátság híd alatt. Újabb száz kilométeres szakaszon az afgán-türkmén határt is az Amu-darja jelöli ki, itt azonban északnyugat felé tartva a folyó Kerkinél türkmén területre lép. Elhalad Türkmenabat mellett és Kalkabadtól a türkmén-üzbég határon folyik tovább, majd sok ágra szakad, amelyek egykor a folyó deltáját alkották, Urganch, Daşoguz és más városok közelében, de az ágak nem érik el a zsugorodó Aral-tót.
A történelmi feljegyzések arra utalnak, hogy valamikor a folyó nyugati irányban a Kaszpi-tengerbe ömlött, esetleg az Aral-tóba is és a Kaszpi-tengerbe is egyszerre.
Az öntözés bélyegkép|jobbra|250px|A kiszáradt Amu-darja-delta egy részlete a magasból Az Aral-tó látványos kiszáradása akkor kezdődött, amikor a 20. század közepén Moszkvában - ekkor a régió még a Moszkva-központú Szovjetunió része volt - úgy döntöttek, hogy az Amu-darja és a Szir-darja környékén tömeges méretekben gyapotot fognak termelni, és ennek öntözéséhez felhasználják a folyók vizét. A Kara-kum és a Kizil-kum sivatagban hatalmas csatornákat építettek.
A gyapot mellett rizst is termesztenek, amelynek vízben kell állnia. Az elmúlt évszázadban a megművelt földek nagysága az Aral környékén megduplázódott, lakossága két és félszeresére, mintegy 35 millió főre nőtt. Az öntözésre felhasznált víz mellett nagy mennyiség elszivárog a homokban, vagy a hőségben elpárolog. Az üzbég gyapotmezőkre a feljebb még több száz méter széles Amu-darja már nem jut el. Az Aral az utóbbi fél évszázadban elvesztette vizének négyötödét (jelenlegi vízmennyisége mintegy 210 km³), folyamatosan apad és az öntözés visszafogása nélkül el fog tűnni, megváltoztatva a régió klímáját és élővilágát.
Az Aral-tó régiójában ivásra is az Amu-darja vizét használják. A szennyezett víz sok megbetegedést okoz.Az Aral-tó esete
A folklórban A karakalpak népdal hasonló érzelmi tartalmat kapcsol az Amu-darjához, mint a magyar népdalok a Tiszához: „Amu-darja vize tiszta, Aki itta, vágyik vissza.”Mándoky Kongur István: Amu-darja széles vize (Válogatás a török népek folklórjából)
Irodalom Curzon, George Nathaniel. 1896. The Pamirs and the Source of the Oxus. Royal Geographical Society, London. Reprint: Elibron Classics Series, Adamant Media Corporation. 2005. (pbk; (hbk). Gordon, T. E. 1876. The Roof of the World: Being the Narrative of a Journey over the high plateau of Tibet to the Russian Frontier and the Oxus sources on Pamir. Edinburgh. Edmonston and Douglas. Reprint by Ch'eng Wen Publishing Company. Taipei. 1971. Toynbee, Arnold J. 1961. Between Oxus and Jumna. London. Oxford University Press. Wood, John, 1872. A Journey to the Source of the River Oxus. With an essay on the Geography of the Valley of the Oxus by Colonel Henry Yule. London: John Murray. Eberhard Czaya: A Föld folyói. Gondolat Kiadó, Budapest, 1988. 212 p.
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Tádzsikisztán folyói Kategória:Türkmenisztán folyói Kategória:Üzbegisztán folyói Kategória:Afganisztán folyói Kategória:Határfolyók