Szlukovényi Katalin (Győr, 1977. június 2. –) magyar költő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Angol–Amerikai Intézet oktatója, szerkesztő, műfordító.

Életútja

A győri Révai Gimnáziumban érettségizett 1995-ben. Az ELTE Bölcsészettudományi Kar és az Eötvös József Collegium diákjaként magyar-angol szakon diplomázott. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának Modern Angol–Amerikai Irodalom programján 2014-ben szerzett PhD fokozatot. Első verseskötete 2005-ben jelent meg. Angol, német és francia nyelvből fordít, elsősorban verseket. 2017 és 2020. között a Móra Könyvkiadó irodalmi szerkesztője. 2018-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem Anglisztika Tanszékén adjunktus, továbbá a Corvinus Egyetemen, a Károli Gáspár Református Egyetemen és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanít óraadóként.

Szépírói munkásságáról többen is írtak pozitív kritikákat, köztük Parti Nagy Lajos, Ferencz Győző, Lator László. A József Attila Körnek, a Szépírók Társaságának és a Magyar Műfordítók Egyesületének (MEGY) tagja, 2013-2017 között a MEGY elnökhelyettese.

Tőle Kötetei Kísérleti nyúlorr, szerk.: Parti Nagy Lajos, Alexandra Kiadó, Szignatúra sorozat, Pécs, 2005 Hamis nosztalgiák, szerk.: Margócsy István, Napkút Kiadó, Bp., 2013 "Úgyse hiába". Emlékezések és tanulmányok a műhelyalapító Géher István tiszteletére, főszerk. Szlukovényi Katalin, ELTE Eötvös József Collegium Angol–Amerikai Műhely kiadványa, Bp., 2013 Kétkedők. Irónia, önirónia és humor a huszadik századi zsidó amerikai prózában, Ráció Kiadó, Modern filológiai füzetek sorozat, Bp., 2017 Álomkonyha, szerk.: Ferencz Győző, Jelenkor Kiadó, Budapest, 2020

Interneten elérhető versek Szabadság; Kilátó: XLI. évfolyam 44. számának anyagából 2002. november 2. Hat töredék Haikuk Eidyllion, Irreverzibilis ősz Botfalu utca, Varazskör, Ostrom utca; ÉS Estefelé Kézműves utca Nincs mese, Végül is, Szabadság, Ugyanott Chicks A bostoni ház Címlapfotó Collegium A szolgálók, Klütaimnésztra, Ariadné Theseusnak

Idegen nyelven megjelent Első hó (angolul és svédül) In: OOOTAL (Stockholm) 17/18 2005 First Snow (angolra fordította: Bernard Adams) / Försten snön (svédre fordította: Daniel Gustafsson & Cristina Pech) Szabadság / Freedom; Fehér / White; Önarckép / Self-portrait (angolra fordította: Bernard Adams) Estefelé (svédre fordította: Hakan Sandell) In: Aorta: Afton Talking Hakan Sandells verkstad

Műfordítások Barrett-Browning, Elizabeth: Portugál szonettek V., VIII., XLIII. In: Portus, 1998/1. Hesse, Hermann: Gondolatok Dosztojevszkij Félkegyelműjéről; Művész és pszichoanalízis A Karamazov-testvérek, avagy Európa alkonya; Kafka-értelmezések In: Pillantás a káoszba, Cartaphilus Kiadó, 2000 Diamond, Elin: Az elutasított romantikus identitás In: Átváltozások, 2001. Kortárs brit dráma különszám Merwin, W. S.: Sziklák sora (részletek) In: Magyar Napló, 2001/7 Catlin, Alan: Háttérzaj hússütéskor; éjszakai vonatok: elégia; Relfektorfény múltán In: Magyar Napló, 2003/10 Calvino, Italo: A természet könyve Galileinél In: Műhely, 2004/1 Hawking, Stephen: Álláspontom In: Műhely, 2004/2 Weinberg, Steven: A filozófia ellen (Weinberg, Steven: Álmok a végső elméletről című könyvének 7. fejezete) In: Műhely, 2004/3 Wilson, Edward O.: A nagy kipusztulások; A fajok élete és halála In: Műhely, 2004/4, 2004/5 Stafford, William: Menedék Crooked Rivernél In: Műhely, 2005/Folyó különszám Woolf, Virginia: Naplók, levelek (válogatás) In: Műhely, 2005/Folyó különszám Szirtes György: Bevezető (Nemes Nagy Ágnes válogatott verseinek angol fordításához) In: Holmi 2005/6.

Tanulmányok Villányi László kötetversei (tanulmány Villányi László költészetéről "időközben" című kötete kapcsán) In: Új Forrás, 2004/6. Világszomjas nézés (recenzió Szabó T. Annak "Elhagy" című kötetéről) In: Műhely 2008/3 Egy vers ürügyén az identitásról (műfordítás és tanulmány a világháború utáni amerikai zsidó költészet identitásfogalmáról) In: Jelenkor 2010/1. Galway Kinnell: "Hívás a Nem-tudás Völgyén át" (műfordítás és tanulmány Galway Kinnell költészetéről) In: Nagyvilág 2010/1. Kinek az öröksége? (recenzió Cynthia Ozick: "Egy letűnt világ örököse" című kötetéről) In: Múlt és jövő 2010/2. Dialogues of Generations in Post-Holocaust Jewish American Fiction In: TRANS (trans.univ-paris3.fr), N°10 Kollégisták, költők, korszakok: szépirodalmi hagyományok az Eötvös Collegiumban In: Lustrum, Typotex Kiadó – Eötvös Collegium, 2011. A kételkedő rigó (recenzió Ferencz Győző: "Szakadás" című kötetéről) In: Holmi, 2010/12. "a szövegvilágrend betelt" (recenzió Imre Flóra: "A hegyről lefelé" című kötetéről) In: Holmi, 2011/7.

Egyéb Netnaplója Legkedvesebb verse

Róla Recenziók Villányi László: Hosszan kitartott vágyakozás In: Élet és Irodalom 2005. június 26. Kiss Judit Ágnes: A világ mint játszótárs és szolga In: Árgus 2005/10. Pallag Zoltán: Egy szatyor vers In: Magyar Narancs 2005/10.13. Ferencz Győző: Fegyelmezett izzás In: Népszabadság 2005. december 3. Orosz Ildikó: Romeltakarítás In: Műhely 2006/1. Mesterházi Mónika: Idill, dupla ágy, szójaszósz In: Holmi 2006/8. Thimár Attila: Szlukovényi Katalin: Kísérleti nyúlorr In: Kortárs 2006/7-8. Németh Zoltán; Szlukovényi Katalin: Kísérleti nyúlorr. Minden verstípusban egyenletes teljesítményt nyújt Vers – Kísérleti Nyúlorr Lator László: Egy mondat dicsérete (Szlukovényi Katalinról) In: Mozgó Világ, 2011/1.

Díjak, ösztöndíjak Móricz Zsigmond-ösztöndíj (2000) Gérecz Attila-díj (2005) Japán Alapítvány Haiku-pályázat 1. díj (2010) Mozgó Világ Nívódíj (2010) Az Országos Idegennyelvű Könyvtár műfordító-pályázatán a Goethe Intézet különdíja (2010) NKA Irodalmi Alkotói Ösztöndíj (2011) Babits Mihály műfordítói ösztöndíj (2013) Radnóti-díj (2014) Déry Tibor-díj (2015)

Források

Szlukovényi Katalin önéletrajza, munkássága

További információk Biográf Ki kicsoda 2002. Főszerkesztő: Hermann Péter. 2001. 2000 p.

Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Győriek Kategória:Eötvös-kollégisták Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1977-ben született személyek Kategória:Móricz Zsigmond-ösztöndíjasok Kategória:Babits Mihály-ösztöndíjasok Kategória:Gérecz Attila-díjasok Kategória:Élő személyek Kategória:Déry Tibor-díjasok Kategória:Radnóti-díjasok