Kű Lajos (Székesfehérvár, 1948. július 5. –) olimpiai ezüstérmes magyar labdarúgó.

Pályafutása Klubcsapatban 1962-ben kezdődött pályafutásának első állomása a székesfehérvári VT Vasas csapata volt. Nevelőedzője Gantner János. 1968-ban a már Videotonnak hívott csapatban mutatkozott be az élvonalban. 1968 és 1974 között az FTC színeiben játszott – ahol UEFA-kupa elődöntőben is szerepelt, 4 bajnoki ezüstérmet és 2 MNK győzelmet szerzett. A gyakori formahanyatlást eredményező sportszerűtlen életmódja miatt a Ferencvárosnál lemondtak róla és a Vasashoz kényszerült igazolni. Itt is csak egy idény tölt el és 125 élvonalbeli mérkőzés után a másodosztályú Volán SC-hez igazolt.

1977-ben elhagyta az országot. Szabadkán keresztül Olaszországba szökött. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség egy esztendőre eltiltotta a labdarúgástól. 1978-ban Belgiumban tűnt fel újra, az FC Bruges csapatában. Ugyanebben az évben BEK-döntőt játszott, ahol kikaptak a Liverpooltól. 1980-ban belga bajnok lett a csapattal. 1980–1981-ben egy idényt az Egyesült Államokban töltött. Majd honvágya visszahozta a magyar határ közelébe az ausztriai Kismartonba, ahol Pusztai László is a csapattársa lett. 1984-ben a burgenlandi bajnokság, FC Mönchof csapatában fejezte be az aktív labdarúgást.

bélyegkép|left|250px|2018-ban, a Duna Palotában egy futball-mérkőzésről mesél (Tóth Csilla Ilona fényképfelvétele)

A válogatottban 1972-ben 8 alkalommal szerepelt a válogatottban és 1 gólt szerzett illetve háromszor játszott az olimpiai válogatottban. A müncheni olimpia ezüstérmese, majd a belgiumi labdarúgó-Európa-bajnokság negyedik helyezettje, ahol a magyar csapat egyedüli gólját ő szerezte meg (11-esből).

Közélet 1984-től újra Belgiumban él és állampolgárságot kapott. Egy export-import céget vezet, vállalkozó, a mai napig ezzel foglalkozik. 1997-ben hazaköltözött, majd 1998-ban indult a választásokon a Független Kisgazdapárt színeiben. A Magyarok Világszövetségének munkatársa volt 2000 őszétől. Az Aranycsapat Alapítvány elnöke.

2004-ben egy új kezdeményezést indított el, az Aranycsapat Alapítvány elnökeként meghirdette a Kárpát-medence diáksportjának felemeléséért indított mozgalmat.Újraindul az összmagyar diákbajnokság

Díjai, elismerései Fejér Megye Díszpolgára (2009) Pro Civitate-díj Székesfehérvár (2017)http://www.nemzetisport.hu/minden_mas_foci/videoton-pro-civitate-dijat-kapott-ku-lajos-es-dr-horvath-lajos-2587609 Prima primissima díj (2011) Magyar Örökség díj (2015) Magyar Fiatalokért díj (2014) Március 15-e Díj (2007)

Sikerei, díjai Magyar Örökség díj (2015)

Magyarország Európa-bajnokság 4.: 1972 Olimpiai játékok ezüstérmes: 1972, München Ferencváros Magyar bajnokság ezüstérmes: 1970 tavasz, 1971, 1973, 1974 Magyar Népköztársasági-kupa győztes: 1972, 1974 UEFA-kupa elődöntős: 1971–72 Brugge Belga bajnokság bajnokság: 1979–80 Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) döntős: 1977–78

Statisztika Mérkőzései a válogatottban

Kötetei Kűkeményen. Kű Lajossal beszélget Ballai Attila; Kairosz, Bp., 2012 (Magyarnak lenni)

Jegyzetek

Források Horváth Lajos: A föl-földobott Kű (Árgus Kiadó, 2002)

További információk

Kategória:1948-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Ferencváros labdarúgói Kategória:A Vasas labdarúgói Kategória:A Volán SC labdarúgói Kategória:A Club Brugge labdarúgói Kategória:Az SC Eisenstadt labdarúgói Kategória:Az 1972-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Magyar olimpiai ezüstérmesek Kategória:Az 1972. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:Magyar emigránsok Belgiumban Kategória:Az FKGP korábbi tagjai Kategória:Székesfehérváriak Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:Belga bajnok labdarúgók Kategória:Magyar bajnok labdarúgók