Az U1-es metróvonal (eredeti nevén U-Bahnlinie 1) a bécsi metróhálózat leghosszabb vonala. A 19,2 kilométeres útvonalán 24 állomás található. Összeköti a leopoldaui S-Bahn-állomást és Oberlaat, észak–dél irányban. Útvonala során az alábbi kerületeket érinti: Favoriten, Wieden, Innere Stadt (Belváros), Leopoldstadt, Donaustadt és Floridsdorf.

A vonal színe: vörös.

Története Építésének előzményei A bécsi tömegközlekedés megindulása óta hiányzott a 19. század óta rohamosan növekvő lakosságú városnak egy nagy kapacitású közlekedési eszköz, ami átszelte volna a történelmi belvárost. Csak igen kevés villamosvonalnak volt a Ringen belül végállomása, a város közepe, azaz a Stephansdom környezete, a villamoshálózatban egy tekintélyes befedetlen lyuk volt. A Stadtbahn 1898 és 1901 közötti építésénél úgy gondolták, hogy az 1910-es évekre egy metróprojektnél majd létrejön egy észak–dél irányú vasút, de végül nem valósult meg,Projekt 1900 mivel a városnak egymaga erre nem volt elég pénze. A későbbiekben pedig a nagy gazdasági világválság, valamint a második világháború évtizedekre ellehetetlenítette egy ilyen vonal megépítését.

Az 1938-as Anschluss után felmerültek gigatervek a közlekedés fejlesztésére, így egy központi pályaudvar építése is, valamint szóba jött a város metróval történő átszelése észak–dél irányban, ám a történelem folyamán ez folyamatosan megakadályozódott.

A hiányzó észak–déli közlekedési útra az 1960-as években új tervek merültek fel, és ebben a mai U1-es metró helyére is csak földalatti villamost terveztek, ahogy eredetileg az U2-es metró esetén is történt, ám 1965-re végül konkretizálódva egy rendes metró tervei jelentek meg.

Az építkezés 1969 és 1982 között

A vonal építését 1969. november 3-án kezdték meg a Karlsplatz állomásnál, ekkor még csak Reumannplatzig tartott az építkezés, majd a következő években további helyek váltak nagy építési területté. Az első jelentősebb alagútszakasz Karlsplatz és Stephansplatz között 1972-re készült el, és 1973-ban leengedtek a még félkész szakaszba egy metrókocsit. A teljes vonal átadása előtt már ebben az évben megnyitották az egy megállóköznyi Taubstummengasse–Karlsplatz szakaszt a publikum előtt bemutató céljából.

Az elkészült vonal 1978. február 25-én nyílt meg Reumannplatz és Karlsplatz állomások közötti szakaszon Ausztria első földalatti metrójaként. Ugyan ez a metróvonal volt az első új építésű vonala a városnak, ami így az U1-es viszonylatjelzést kapta, nem ez nyílt meg először a menetrend szerinti utasforgalom előtt. Ebben ez időszakban már készülődött egy Stadtbahn nevű gyorsvasút metróvá alakítása, és ennek az első két állomásos, egyébként felszíni vonala már az U1 átadása előtt metróként működött, U4 jelzéssel és ugyanolyan „U” típusú járművekkel. Ez a két metrószakasz a kezdetekben, pár hónapon át, 1978 augusztusáig teljes szigetüzemben működött egymástól, mivel a város két részén voltak, és csak ekkorra értek össze.

Hét hónappal a megnyitás után, 1978. november 18-án átadták a Karlsplatz és Stephansplatz megállók közötti pályát, majd 1979. november 24-én a Nestroyplatzig tartó szakaszt is. 1981. február 28-án a Praterstern állomásig hosszabbodott a vonal. Mindhárom hosszabbításnál a metrót a földfelszín alatt vezették.

A tervek szerint idáig, Pratersternig tartott volna a vonal, egy esemény azonban hamar változtatott a terveken. A forgalmas Reichsbrücke váratlanul összeomlott 1976. augusztus 1-jén, pont egy nappal azelőtt, hogy a Pratersternig tartó vonal építése megkezdődött volna.arbeiter-zeitung.at Az újonnan felépülő hídba már beletervezték a metrópályát is, így a Duna másik részén lévő városrész a vártnál hamarabb kapott metrókapcsolatot. 1982-ben nyílt meg ez a vonalszakasz, és ettől kezdve 2006 őszéig a vonal északi végállomása Kagran metróállomás volt.

További északi hosszabbítás Leopoldauhoz

Miután az U1 elérte Kagrant, a bécsi metróhálózat továbbépítése az U3-as vonalra koncentrálódott, majd ennek tervszerű meghosszabbítása után ismét az U1-es vonal hosszabbítása került napirendre. Itt Kagran után újra északi irányba toldották meg a pályát a lakótelepen át Leopoldau vasútállomásig Bécs 21. és 22. kerületében. Az új pályát 2006. szeptember 2-án adták át.

Déli irányú hosszabbítás Oberlaahoz

A vonal megnyitása óta mindig észak felé hosszabbodott, most elsőként viszont a régi Reumannplatz végállomástól dél felé mutattak a tervek. 2010-ben kezdődtek a meghosszabbítás előkészületi munkálatai, és az eredeti tervek szerint 2015-re már el is kellett volna készülnie a Rothneusiedlig tervezett hosszabbításnak, 4,6 km hosszan.

2012. március 12-én jelentették be, hogy nem Rothneusiedl, hanem Oberlaa lesz a végállomás, ahol 1974 óta a 67-es villamos végállomásozott. Az új vonalszakasz 2017. szeptember 2-án nyílt meg, összköltsége 600 millió euró. A hosszabbításnál öt új állomással bővült a vonal, amivel az U1-es lett Bécs leghosszabb metróvonala.Meghosszabbítják az U1-es metrót – volksgruppen.orf.at Az Alaudagasse megállót úgy építették, hogy onnan egy esetleges kiágazás az eredetileg elképzelt Rothneusiedlig könnyen továbbépíthető legyen.

Az új szakasz Alaudagasse megállóig földalatti, utána Oberlaa végállomásig felszíni vezetésű. A megnyitása után a párhuzamos 67-es villamost (mai száma 11-es) visszavágták.

Összefoglaló táblázat Év Végállomások 1978–1978 Reumannplatz ↔ Karlsplatz 1978–1979 Reumannplatz ↔ Stephansplatz 1979–1981 Reumannplatz ↔ Nestroyplatz 1981–1982 Reumannplatz ↔ Praterstern 1982–2006 Reumannplatz ↔ Kagran 2006–2017 Reumannplatz ↔ Leopoldau 2017– Oberlaa ↔ Leopoldau

Járművek Az U1-es metrón a kezdetektől fogva U típusú kocsik közlekednek, valamint a későbbiekben ennek továbbfejlesztett változatával, az U1-es és U11-es járművekkel is lehet találkozni. Az első modernebb, V típusú jármű prototípusa 2006. július 2-án jelent meg, a szériadarab V kocsik 2009. augusztus 25-e óta közlekednek a vonalon a régebbi típusokkal együtt, majd elterjedésükkel az U sorozat elkezdett visszaszorulni. Először a sima U típusú járművek kerültek ki a forgalomból, az utolsó jármű 2016-ban közlekedett a vonalon. A sorozat többi altípusa egyelőre még közlekedik.

A járműkiadásról az U4-es metró vonalán lévő Wasserleitungswiese kocsiszín és az U1-es metró végállomásán lévő Leopoldau tárolóállomás gondoskodik. Minden szerelvény hat kocsiból áll.

Állomáslista és átszállási kapcsolatok Egyes időszakokban minden második szerelvény csak Alaudagasse megállótól/ig közlekedik.

U1 (Oberlaa ◄► Leopoldau) U1 (Alaudagasse ◄► Leopoldau)MegállóhelyÁtszállási kapcsolatokFontosabb létesítmények0Oberlaavégállomás34Therme Wien2Neulaa324Alaudagasse30 Pern-Albin-Hasson-Siedlung5Altes Landgut29 Generali-Arena, FH-Campus7Troststraße278Reumannplatz269Keplerplatz2510Südtiroler Platz – Hauptbahnhof24 távolsági vasútWien Hauptbahnhof vasútállomás12Taubstummengasse2214Karlsplatz20Károly tér; Károly-templom; Operaház; Ring (körút)16Stephansplatz18Szent István-székesegyház (Stephansdom)17Schwedenplatz17Nemzetközi autóbusz-állomás18Nestroyplatz1619Praterstern15Prater; Óriáskerék (Riesenrad); Wien Praterstern vasútállomás20Vorgartenstraße14Hajózási Központ22Donauinsel12Duna-sziget23Kaisermühlen–VIC11ENSZ-Központ, Vienna International Center, Austria Center Vienna, Nemzetközi Atomenergia-ügynökség25Alte Donau9Öreg-Duna (holtág)26Kagran8Albert-Schultz jégcsarnok28Kagraner Platz630Rennbahnweg431Aderklaaer Straße332Großfeldsiedlung234Leopoldauvégállomás0Wien Leopoldau vasútállomás

Galéria

Jegyzetek

Fordítás bélyegkép|jobbra|200px|Utastájékoztató hang még Franz Kaidával Leopoldau végállomásnál

Források

További információk A bécsi tömegközlekedési társaság weboldala U1 pics/Bilder IHO az U1-es metró története Regionalbahn - Szigetüzem

Kategória:Bécsi metró Kategória:1978-ban megnyílt vasútvonalak