A harmadik széria 2005 őszétől 2006 tavaszáig tartott a verseny. Első alkalommal szavazhattak a határon túliak is SMS-ben kedvenceikre. Az első döntő időpontja 2006. február 25. volt. A korábbi adásokkal ellentétben a
Megasztár 3 döntői a TV2 saját stúdiójából és nem a Millenáris parkból jelentkeztek.
A harmadik széria végső sorrendje
Rúzsa Magdolna Varga Ferenc Póka Angéla Szabó Eszter Kontor Tamás (vigaszágról) Bocskor Bíborka Baktai Anikó Puskás Péter Hoffmann Mónika Varga István Oláh Szabolcs (vigaszágról) Széles Izabella
A harmadik széria vigaszágasai
Heincz Gábor Biga Odett Szolga József Walkó Csaba
A harmadik széria különdíjasai
Bíró Nóra Bonyár Judit Hornai Anita Járási László Perlaki Mariann
Első döntő VersenyzőDal (eredeti előadó)EredményBaktai AnikóVárni rád egy éjen át (Hungária)Utolsó háromBocskor BíborkaA tranzisztor kor hajnalán (Hungária)TovábbjutottHoffmann MónikaIsztambul (Hungária)Utolsó háromKontor TamásCsókkirály (Hungária)TovábbjutottOláh SzabolcsHotel Menthol (Hungária)TovábbjutottPóka AngélaHé, Mister twist miniszter! (Hungária)TovábbjutottPuskás PéterNeonparádé (Hungária)TovábbjutottRúzsa MagdolnaMeghalok, hogyha rám nézel (Hungária)TovábbjutottSzabó EszterFlipper (Hungária)TovábbjutottSzéles IzabellaBaby Doll (Hungária)KiesettVarga FerencMultimilliomos jazzdobos (Hungária)TovábbjutottVarga IstvánCiao, Marina (Hungária)Továbbjutott A zsűri döntése, hogy a három legkevesebb szavazatot kapott versenyző közül melyik énekes maradjon versenyben:
Novák Péter: Baktai Anikó
Pély Barna: Baktai Anikó
Soma: Hoffmann Mónika
Presser Gábor: Baktai Anikó
Bakács Tibor: Baktai Anikó
A zsűri döntése alapján Baktai Anikó jutott tovább a következő döntőbe.
Párbaj: Hoffmann Mónika & Széles Izabella – Jailhouse Rock (Elvis Presley)
A nézők döntése alapján Hoffmann Mónika folytathatta a versenyt.
Második döntő VersenyzőDal (eredeti előadó)EredményBaktai AnikóI Wanna Dance with Somebody (Whitney Houston)Utolsó háromBocskor BíborkaVoyage Voyage (Desireless)TovábbjutottHoffmann MónikaHolding Out for a Hero (Bonnie Tyler)TovábbjutottKontor TamásShe Drives Me Crazy (Fine Young Cannibals)TovábbjutottOláh SzabolcsYou Can Leave Your Hat On (Joe Cocker)KiesettPóka AngélaNothing Compares 2 U (Sinéad O'Connor)TovábbjutottPuskás PéterStrange Love (Depeche Mode)Utolsó háromRúzsa MagdolnaGot My Mind Set on You (George Harrison)TovábbjutottSzabó EszterPlay That Funky Music White Boy (James Brown)TovábbjutottVarga FerencSledgehammer (Peter Gabriel)TovábbjutottVarga IstvánStill Got the Blues (Gary Moore)Továbbjutott A zsűri döntése, hogy a három legkevesebb szavazatot kapott versenyző közül melyik énekes maradjon versenyben:
Novák Péter: Baktai Anikó
Pély Barna: Oláh Szabolcs
Soma: Baktai Anikó
Presser Gábor: Oláh Szabolcs
Bakács Tibor: Baktai Anikó
A zsűri döntése alapján Baktai Anikó jutott tovább a következő döntőbe.
Párbaj: Baktai Anikó & Oláh Szabolcs – Forever Young
A nézők döntése alapján Baktai Anikó folytathatta a versenyt.
Harmadik döntő VersenyzőDal (eredeti előadó)EredményPuskás PéterSOS (ABBA)TovábbjutottBaktai AnikóGimme Gimme Gimme (ABBA)Utolsó háromPóka AngélaStill I'm Sad (Boney M)TovábbjutottSzabó EszterBelfast (Boney M)TovábbjutottKontor TamásThe Name Of The Game (ABBA)TovábbjutottVarga FerencThank You For The Music (ABBA)TovábbjutottBocskor BíborkaRasputin (Boney M)TovábbjutottHoffmann MónikaWaterloo (ABBA)TovábbjutottRúzsa MagdolnaThe Winner Takes It All (ABBA)TovábbjutottVarga IstvánSunny (Boney M)Kiesett A zsűri döntése, hogy a három legkevesebb szavazatot kapott versenyző közül melyik énekes maradjon versenyben:
Novák Péter: Baktai Anikó
Pély Barna: Varga István
Soma: Baktai Anikó
Presser Gábor: Varga István
Bakács Tibor: Baktai Anikó
A zsűri döntése alapján Baktai Anikó jutott tovább a következő döntőbe.
Párbaj: Baktai Anikó & Varga István – Dancing Queen (ABBA)
A nézők döntése alapján Baktai Anikó folytathatta a versenyt.
Negyedik döntő VersenyzőDal (eredeti előadó)EredményKontor TamásTúl Forró (Roy És Ádám)Utolsó HáromHoffmann MónikaMindhalálig Melletted (Zséda)KiesettRúzsa MagdolnaVégső Vallomás (united)TovábbjutottPóka AngélaAdjon Az Ég (Tankcsapda)TovábbjutottSzabó EszterTe Légy Most (Magna Cum Laude)TovábbjutottVarga FerencTevagyazakitalegjobban (Back ll Black)TovábbjutottBocskor BíborkaMost Múlik Pontosan (Quimby)TovábbjutottBaktai AnikóVágyom Rád (Zanzibar)TovábbjutottPuskás PéterHol Van Az A Lány (Fekete Vonat)Továbbjutott A zsűri döntése, hogy a három legkevesebb szavazatot kapott versenyző közül melyik énekes maradjon versenyben:
Novák Péter: Kontor Tamás
Pély Barna: Hoffmann Mónika
Soma: Kontor Tamás
Presser Gábor: Hoffmann Mónika
Bakács Tibor: Kontor Tamás
A zsűri döntése alapján Szabó Eszter jutott tovább a következő döntőbe.
Párbaj: Kontor Tamás & Hoffmann Mónika – Valami Amerika (Bon Bon)
A nézők döntése alapján Kontor Tamás folytathatta a versenyt.
Ötödik döntő VersenyzőDal (eredeti előadó)EredményBocskor BíborkaBring Back That Leroy Brown (Queen)TovábbjutottVarga FerencSomebody To Love (Queen)TovábbjutottBaktai AnikóWho Wants To Live Forever (Queen)TovábbjutottPuskás PéterBicycle Race (Queen)KiesettPóka AngélaKiller Queen (Queen)TovábbjutottKontor TamásI Want It All (Queen)Utolsó háromRúzsa MagdolnaI Want To Break Free (Queen)TovábbjutottSzabó EszterDon't Stop Me Now (Queen)Továbbjutott A zsűri döntése, hogy a három legkevesebb szavazatot kapott versenyző közül melyik énekes maradjon versenyben:
Novák Péter: Kontor Tamás
Pély Barna: Puskás Péter
Soma: Kontor Tamás
Presser Gábor: Puskás Péter
Bakács Tibor: Kontor Tamás
A zsűri döntése alapján Kontor Tamás jutott tovább a következő döntőbe.
Párbaj: Kontor Tamás & Puskás Péter – Crazy Little Thing Called Love (Queen)
A nézők döntése alapján Kontor Tamás folytathatta a versenyt.
Hatodik döntő VersenyzőDal (eredeti előadó)EredményBaktai AnikóEasy To Be Hard (Hair)KiesettKontor TamásSingin' In The Rain (Gene Kelly)Utolsó háromRúzsa MagdolnaTime Warp (Rocky Horror)TovábbjutottPóka AngélaMs. Celie's Blues (The Color Purple)TovábbjutottBocskor BíborkaMamory (Barbra Streisand)TovábbjutottSzabó EszterDiamonds Are a Girl's Best Friend (Marilyan Monroe)TovábbjutottVarga FerencSzupersztár (Jézus Krisztus)Továbbjutott A zsűri döntése, hogy a három legkevesebb szavazatot kapott versenyző közül melyik énekes maradjon versenyben:
Novák Péter: Kontor Tamás
Pély Barna: Baktai Anikó
Soma: Kontor Tamás
Presser Gábor: Baktai Anikó
Bakács Tibor: Kontor Tamás
A zsűri döntése alapján Kontor Tamás jutott tovább a következő döntőbe.
Párbaj: Kontor Tamás & Baktai Anikó – Ringasd El Magad (LGT)
A nézők döntése alapján Kontor Tamás folytathatta a versenyt.
Hetedik döntő VersenyzőDal (eredeti előadó)EredménySzabó EszterLivin, On A Prayer (Bon Jovi)Utolsó háromMolnár Ferenc CaramelPóka AngélaThe Storm Is Over Now (R. Kelly)TovábbjutottGáspár LászlóBocskor BíborkaSweet Dreams (Marilyn Manson)KiesettPalcsó TamásKontor TamásWith Or Without You (U2)TovábbjutottTóth GabriellaRúzsa MagdolnaPiece Of My Heart (Janis Joplin)TovábbjutottTorres DánielVarga FerencSomebody To Love (Queen)TovábbjutottTóth Veronika Második Kör VersenyzőDal (eredeti előadó)Bocskor BíborkaHa Az Életben (Kispál És A Borz)Póka AngélaVarga FerencVetkőzés (Pély Varga)Rúzsa MagdolnaKontor TamásShook Me All Night Long (AC/DC)Szabó EszterGál Csaba Boogie A zsűri döntése, hogy a három legkevesebb szavazatot kapott versenyző közül melyik énekes maradjon versenyben:
Novák Péter: Szabó Eszter
Pély Barna: Bocsokor Bíkorka
Soma: Szabó Eszter
Presser Gábor: Bocsokor Bíkorka
Bakács Tibor: Szabó Eszter
A zsűri döntése alapján Szabó Eszter jutott tovább a következő döntőbe.
Párbaj: Szabó Eszter & Bocsokor Bíkorka – The Sound Of Silence (Simon And Garfunkel)
A nézők döntése alapján Szabó Eszter folytathatta a versenyt.
Nyolcadik döntő VersenyzőDal (eredeti előadó)EredményVarga FerencHave You Met Miss Jones (Chet Baker)Utolsó háromPóka AngélaRome Wasn't Built In A Day (Morcheeba)TovábbjutottRúzsa MagdolnaWhen a Man Loves A Woman (Michael Bolton)TovábbjutottKontor TamásNo Importa La Distancia (Ricky Martin)KiesettSzabó EszterGood Luck (Basement Jaxx)Továbbjutott Második Kör VersenyzőDal (eredeti előadó)Varga FerencNagy Utazás (Presser Gábor)Szabó EszterKöszönöm Hogy Imádott (Mihály Eisemann)Póka AngélaSzomorú Vasárnap (Seress Rezső)Rúzsa MagdolnaEberlezi (Goran Bregovic)Kontor TamásKicsit Szomorkás A Hangulatom (Hofi Géza) A zsűri döntése, hogy a három legkevesebb szavazatot kapott versenyző közül melyik énekes maradjon versenyben:
Novák Péter: Varga Ferenc
Pély Barna: Kontor Tamás
Soma: Varga Ferenc
Presser Gábor: Kontor Tamás
Bakács Tibor: Varga Ferenc
A zsűri döntése alapján Varga Ferenc jutott tovább a következő döntőbe.
Párbaj: Varga Ferenc & Kontor Tamás – I Got You Babe (Sonny And Cher)
A nézők döntése alapján Varga Ferenc folytathatta a versenyt.
Kilencedik döntő VersenyzőDal (eredeti előadó)EredményRúzsa MagdolnaO Fado De Ser Fadista (Artur Ribeiro)TovábbjutottSzabó EszterA Mi Manera (Gipsy Kings)KiesettPóka AngélaComo La Flor (Selena)TovábbjutottVarga FerencSmooth (Santana)Utolsó három Második Kör VersenyzőDal (eredeti előadó)Varga FerencFragile (Sting)Póka AngélaEse Hombre (India)Rúzsa MagdolnaLa Bamba MixSzabó EszterDon't Cry For Louie (Vaya Con Dios) A zsűri döntése, hogy a három legkevesebb szavazatot kapott versenyző közül melyik énekes maradjon versenyben:
Novák Péter: Varga Ferenc
Pély Barna: Szabó Eszter
Soma: Varga Ferenc
Presser Gábor: Szabó Eszter
Bakács Tibor: Varga Ferenc
A zsűri döntése alapján Varga Ferenc jutott tovább a következő döntőbe.
Párbaj: Varga Ferenc & Szabó Eszter – Just The Two Of Us (Will Swith)
A nézők döntése alapján Varga Ferenc folytathatta a versenyt.
Tizedik döntő VersenyzőDal (eredeti előadó)EredményRúzsa MagdolnaCry Baby (Janis Joplin)TovábbjutottPóka AngélaNo Woman No Cry (Bob Marley)KiesettVarga FerencGimme Some Lovin' ( The Spencer Davis Group)Utolsó három Második Kör VersenyzőDal (eredeti előadó)Varga FerencTry (just A Little Bit Harder) (Janis Joplin)Póka AngélaRome Wasn't Built In A Day (Morcheeba)Rúzsa MagdolnaBring On The Night (The Police) A zsűri döntése, hogy a három legkevesebb szavazatot kapott versenyző közül melyik énekes maradjon versenyben:
Novák Péter: Varga Ferenc
Pély Barna: Póka Angéla
Soma: Varga Ferenc
Presser Gábor: Póka Angéla
Bakács Tibor: Varga Ferenc
A zsűri döntése alapján Varga Ferenc jutott tovább a következő döntőbe.
Párbaj: Varga Ferenc & Póka Angéla – Englishman In N.Y. (Sting)
A nézők döntése alapján Varga Ferenc folytathatta a versenyt.
Finálé döntő VersenyzőDal (eredeti előadó)EredményRúzsa MagdolnaRoad Runner (Aerosmith)GyőztesVarga FerencGimme Some Lovin' ( The Spencer Davis Group)Második Helyezett Második Kör VersenyzőDal (eredeti előadó)Varga FerencSzívemmel LássRúzsa MagdolnaFegyverem Az Adrenalin (Torres Dani) Harmadik Kör VersenyzőDal (eredeti előadó)Varga FerencChange The World (Eric Clapton)Rúzsa MagdolnaMay It Be (Enya) negyedik kör VersenyzőDal (eredeti előadó)Rúzsa MagdolnaMost élsz (Máté Péter)Varga FerencMost Élsz (Máté Péter) A zsűri döntése, hogy a három legkevesebb szavazatot kapott versenyző közül melyik énekes maradjon versenyben:
Novák Péter: Rúzsa Magdolna
Pély Barna: Varga Ferenc
Soma: Rúzsa Magdolna
Presser Gábor: Varga Ferenc
Bakács Tibor: Rúzsa Magdolna
A zsűri döntése alapján Rúzsa Magdolna jutott döntőbe.
Párbaj: Rúzsa Magdolna & Varga Ferenc – It Takes Two (Rob Base And E-Z Rock)
A nézők döntése alapján Rúzsa Magdolna folytathatta a Győztes
Nézettség