Ádám Ottó (Kolozsvár, 1928. október 17. – Budapest, 2010. április 9.) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar rendező, színigazgató, tanár, érdemes és kiváló művész.
Életpályája Konzervatív zsidó családban született, Kohn Gyula és Jakober Irén gyermekeként, Kohn Zsigmond néven.A hétórás vendég: Kerényi Imre (Heti TV, 2017.04.25) 1944-ben családjával a Bergen-belseni koncentrációs táborba deportálták. Miután hazatért, Kolozsvárott mint bölcsészhallgató pszichológiát tanult, majd átiratkozott az orvosi egyetemre. Két év után Budapestre ment, felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. 1952-ben rendezői szakon végzett. Tanulmányai befejeztével a Madách Színház szerződtette. 1953-ban lett a Szegedi Nemzeti Színház főrendezője. 1956-tól ismét a Madách Színház rendezője, később főrendezője, 1972-től 1989-ig, nyugalomba vonulásáig igazgatója volt. 1959 óta tanított a Színiakadémián. 1964-től rektorhelyettes, 2000 és 2003 között professor emeritus volt. 2010-ben hunyt el. A Farkasréti izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra, ahol számos színész és rendező búcsúztatta.Végső nyugalomra helyezték Ádám Ottót (Népszava, 2010.04.21)
Magánélete Felesége Kalmár Mária volt. Gyermekeik Ádám Ágnes (1952) és Ádám György (1955), menye Ádám Ráchel, unokája Ádám Eszter.
Munkássága A polgári humanizmus eszményeit a lírai, pszichológiai realizmus eszközeivel juttatta érvényre. Lényegi feladatának tekintette a magyar drámai hagyományok felfedezését, ápolását. Munkásságában központi szerep jutott Németh László drámáinak.
Színházi rendezései bélyegkép|jobbra|262px|Ádám Ottó emléktáblája egykori lakhelyén, a Galamb utca 4. szám alatt
Filmjei Játékfilmek Csillag a máglyán (1979)
Tévéfilmek Ők tudják, mi a szerelem (1964) Csiribiri (1964) Egy, kettő, három (1967) Víz (1969) Zenés TV Színház Weisgall: Az erősebb (1972) Walton: A medve (1976) Rimszkij-Korszakov: Mozart és Salieri (1986) Pergolesi: A zenemester (1989) Sullivan: Esküdtszéki tárgyalás (1991) Az ördög cimborája (1973) Gellérthegyi álmok (1975) Galilei (1977) A két Bolyai (1978) Ők tudják, mi a szerelem (1983) II. József (1985) Villámfénynél (1986)
Díjai Jászai Mari-díj (1954, 1960) Kossuth-díj (1965) Érdemes művész (1970) Kiváló művész (1979) A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1998) Táncsics Mihály életműdíj (2008)
Emlékezete 2012. november 8-án tiszteletére emléktáblát avattak egykori otthonánál, az V. kerületi Galamb utca 4. szám alatt.
Megjegyzések
Jegyzetek
Források Elhunyt Ádám Ottó. Népszabadság Online, 2010. április 10. Elhunyt Ádám Ottó, a Madách Színház egykori igazgatója. Origo.hu, 2010. április 9. Írások Ádám Ottóról a Madách Színház honlapján
További információk
Koltai Tamás: Ádám Ottó szép színháza. In uő: Színházfaggató. Tanulmányok a mai magyar színházról. Budapest, 1978, Gondolat. Tarján Tamás: Ádám Ottó (1928–2010). Holmi, 2010. 5. sz. 678–680. o. Színházi Adattár
Kategória:1928-ban született személyek Kategória:2010-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar színházrendezők Kategória:Színigazgatók Kategória:Magyar professor emeritusok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Kolozsváriak Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Magyar színészpedagógusok Kategória:A bergen-belseni koncentrációs tábor foglyai Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei