VII. Eduárd (Albert Edward of Saxe-Coburg and Gotha; London, 1841. november 9. – London, 1910. május 6.) Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királyságának és a brit domíniumok királya, valamint India császára 1901-től haláláig.

Eduárd Viktória királynő és férje, Szász–Coburg–Gothai Albert legidősebb fia volt. 60 éves korában került trónra, hosszú életű anyja mellett 59 évig volt walesi herceg, tovább mint bármelyik elődje (azóta III. Károly hercegként meghaladta ezt az időtartamot). Trónörökösként távol tartották a napi politikától és az ország kormányzásától. Eduárd leginkább az élvezeteknek élt, és jelentős szerepet játszott a férfidivat alakításában. Sokat utazott mind a birodalmon belül, mind külföldön.

Királyként szerepe volt a brit haditengerészet és hadsereg átalakításában. Kibékült Anglia hagyományos ellenfelével, Franciaországgal, és megkötötte az antant szerződését, ami miatt megkapta a Béketeremtő (Peacemaker) nevet. Unokaöccsével, II. Vilmos német császárral azonban feszült volt a viszonya. Az ő nevével fémjelzett Eduárd-korszak jelentős változások tanúja volt Nagy-Britanniában: elterjedt a telefon és az automobil, megkezdődött a repülés kora, és megerősödött a szociáldemokrata mozgalom. Eduárd az 1910-es alkotmányos válság alatt halt meg, amelyben a parlament alsóháza korlátozta a Lordok Házának jogkörét.

Gyerekkora thumb|left|upright|Az ötéves Eduárd (Franz Xaver Winterhalter képe)

Eduárd 1841. november 9-én, délelőtt 10:48-kor született a Buckingham-palotában, Viktória brit királynő és férje, Szász–Coburg–Gothai Albert második gyermekeként és első fiaként. 1842. január 25-én keresztelték meg a windsori kastély Szt. György-kápolnájában. Keresztneveit apja, Albert és anyai nagyapja, Eduárd kenti és strathearni herceg után kapta; a királyi családban egész életében Bertienek szólították.

A brit uralkodó legidősebb fiaként születése pillanatától viselte a Cornwall és Rothesay hercege címeket. Apja után Szász–Coburg–Gotha és Szászország hercege is volt. 1841. december 8-án anyja kinevezte Wales hercegévé és Chester grófjává; 1850-ben pedig ehhez még megkapta a Dublin grófja titulust. 1863-ban öccse, Alfréd herceg javára lemondott szász–coburg–gothai örökösödési jogáról.Van der Kiste, John (September 2004; online edition May 2007) "Alfred, Prince, duke of Edinburgh (1844–1900)", Oxford Dictionary of National Biography, Oxford University Press,

Viktória és Albert olyan nevelést akart adni örökösüknek, amely mintaszerű uralkodóvá teszi őt. Eduárd hétéves korában kezdte az apja által megtervezett és magántanárok által kivitelezett szigorú oktatási programot. Nővérétől eltérően Eduárd – bár igyekezett megfelelni szülei elvárásainak – nem jeleskedett a tanulásban. Szorgalombeli hiányosságait személyes varázsával, diplomáciai érzékével és barátságos természetével pótolta. Disraeli miniszterelnök tájékozott, intelligens és kellemes modorú embernek írta le.Bentley-Cranch, 4. o.

1859 első hónapjait a 17 éves Eduárd Rómában töltötte, majd miután nyáron Edinburgh-ban olyan professzoroktól tanult, mint Lyon Playfair, a híres vegyész, októberben felvették az Oxfordi Egyetem Christ Church College-ébe.Bentley-Cranch, 18. o. Gyerekkori teljesítményétől eltérően az egyetemi vizsgákon meglehetősen jól szerepelt.Matthew, H. C. G. (September 2004; online edition May 2006) "Edward VII (1841–1910)", Oxford Dictionary of National Biography, Oxford University Press, 1861-ben átiratkozott a Cambridge-i Egyetem Trinity College-ébe, ahol a híres történész és reformer, Charles Kingsley volt a tanára.

thumb|right|Eduárd a Niagara-vízesésnél (1860)

1860-ban Észak-Amerikába látogatott; ő volt az első brit trónörökös aki így tett. A vidám, kedélyes herceg mindenütt jó benyomást keltett.Bentley-Cranch, 20–34. o. Felavatta a montreali Viktória-hidat és lerakta az ottawai Parliament Hillen a kormányzati negyed alapkövét. Megtekintette, ahogyan Charles Blondin kötélen átsétál a Niagara-vízesés fölött, majd három napon át tárgyalt James Buchanan amerikai elnökkel a Fehér Házban. Az elnök kíséretében lerótta kegyeletét George Washington sírjánál Mount Vernonban. Mindenütt éljenző tömegek kísérték, és találkozott olyan írókkal, mint Henry Wadsworth Longfellow, Ralph Waldo Emerson vagy Oliver Wendell Holmes. 1776 óta először fordult elő, hogy a brit királyi családért imádkoztak New York Szentháromság-templomában.

Házassága Eduárd szeretett volna katonai pályára lépni, anyja azonban megtiltotta, hogy aktív katonatiszt legyen.Ridley, 37. o. 1858-ban a hivatalos előléptetési rendszert megkerülve kinevezték a hadsereg ezredesévé.London Gazette 9 November 1858 1861 szeptemberében Németországba küldték azzal, hogy tekintsen meg egy hadgyakorlatot; a tényleges cél azonban az volt, hogy találkozzon a szülei által kiszemelt menyasszonyával, IX. Keresztély dán király lányával, Alexandrával. A találkozót Eduárd nővére, Viktória szervezte, aki pár évvel korábban ment feleségül a porosz trónörököshöz. A brit trónörökös és a dán hercegnő kölcsönösen rokonszenveztek egymással, és a házasság előkészítése folytatódott.Hough, 64–66. o.

Az esküvő előtt a herceg még keresett egy kis kalandot. 1861 őszén egy írországi hadgyakorlaton vett részt, és tiszttársai becsempésztek hozzá egy színésznőt, Nellie Clifdent, akivel három napot töltött el.Ridley, 54–55. o. Amikor ez kiderült, apja betegen utazott el hozzá Cambridge-be, hogy felelősségre vonja. Albert két héttel később meg is halt. Viktória vigasztalhatatlan volt, élete hátralévő részében gyászruhát hordott, visszavonult a társasági élettől, és fiát okolta férje haláláért.Ridley, 59–63. o. thumb|left|Eduárd és Alexandra az esküvőn (1863) 1862 elején Eduárd közel-keleti körutat tett, amely során végiglátogatta Egyiptomot, Jeruzsálemet, Damaszkuszt, Bejrútot és Konstantinápolyt.Bentley-Cranch, 40–42. o. Az út célja az volt, hogy fenntartsa a jó viszonyt Szaíd egyiptomi alkirállyal, hogy az Oszmán Birodalom esetleges összeomlása esetén az épülő Szuezi-csatorna ne kerüljön francia befolyás alá. Visszatérése után megszervezték az eljegyzést és az esküvőt Alexandrával, amelyre 1863. március 10-én került sor a windsori kastély Szt. György-kápolnájában. A vőlegény ekkor 21, a menyasszony 18 éves volt. A házasságot bizonyos körök rossz szemmel nézték, mert Viktória királynő rokonságának nagy része német volt, Dánia és a németek viszont konfliktusban állt egymással a Schleswig-Holstein fölötti fennhatóság miatt. Mikor Alexandra apja 1863-ban trónra lépett, a Német Szövetség megtámadta Dániát, és elszakította tőle a hercegségeket.

A fiatal pár londoni rezidenciája a Marlborough House volt, de rendelkezésükre állt a norfolki Sandringham House is. Tékozló életmódjuk miatt a királynő többször megrótta őket, és megpróbált beleszólni a döntéseikbe, beleértve ebbe gyerekeik elnevezését is.Ridley, 85, 87, 93, 104. o.

Eduárdnak számos házasságon kívüli viszonya volt; egyes becslések szerint számuk legalább 55 volt.. They are listed at http://anthonyjcamp.com/page9.htm . Pontos számot nehéz alkotni, mert Eduárd mindig nagyon diszkrét volt a kapcsolataival, és sok esetben nem világos, hogy a viszony meghaladta-e a flörtölést. Feltételezett szeretői között volt Lillie Langtry és Sarah Bernhardt színésznők, Jennie Churchill (Winston Churchill anyja), Daisy Greville warwicki grófné, Lady Susan Vane-Tempest, Hortense Schneider énekesnő, Giulia Beneni ("La Barucci") kurtizán, Agnes Keyser vagy Alice Keppel. Utóbbi dédunokája, Camilla Parker Bowles Károly walesi herceg szeretője, majd második felesége lett. Eduárd soha nem ismerte el, hogy törvénytelen gyerekei lennének. Alexandra feltehetően tudatában volt férje afférjainak, és beletörődött azokba.Middlemas, 89. o. 1869-ben a herceg mégis belekeveredett egy botrányba: Sir Charles Mordaunt parlamenti képviselő azzal vádolta a feleségét, hogy megcsalta őt Eduárddal, és egy lánya született tőle. A walesi herceg tanúként szerepelt a perben, és bár tagadta, hogy viszonyt folytatott volna a nővel, a királyi család hírnevén folt esett.Priestley, 22–23. o.

Az 1880-as években a herceg rendszeres látogatója volt a párizsi bordélyoknak, különösen az exkluzív Le Chabanais-nak. Főleg az erős dohányzásból és elhízásából származó egészségügyi panaszai miatt külön bútorokat csináltatott, amikkel a lehető legkényelmesebben tudott szexuális aktusokat bonyolítani, ezekből például a „fauteuil d'amour” (a szerelem karosszéke) nevű darabot a fenti bordélyházban tartotta. A Bertie becenevű király sikamlós ügyei miatt hamar megkapta a „Dirty Bertie” (Piszkos Bertie) gúnynevet is.Mocskos Bertie külön dizájnszéket csináltatott a szeretkezéseihez Index, 2018. március 11.

Walesi hercegként thumb|right|Eduárd (lent) Indiában (1876)

Eduárd rendszeresen eleget tett a formális uralkodóházi kötelezettségeinek, ő avatta fel a Temze védőgátját (1871), a Mersey-vasút alagútját (1886) és a Tower Bridge-et (1894);Bentley-Cranch, 97. o. azonban egészen 1898-ig anyja nem engedte a tényleges kormányzás közelébe.Hattersley, pp. 18–19 Rendszeresen megkapta a fontos állami dokumentumok összefoglalóit, de az eredetiekhez nem férhetett hozzá. Több kérdésben is nyíltan eltért a véleménye a királynőétől: például 1864-ben Dánia oldalán állt a schleswigi kérdésben (anyja németpárti volt) és ugyanebben az évben Viktória figyelmeztetése ellenére erőfeszítéseket tett, hogy találkozhasson Giuseppe Garibaldival.Bentley-Cranch, 59–60. o. Gladstone miniszterelnök titokban elküldte neki a fontos dokumentumokat.

1870-ben a porosz–francia háború után megbukott III. Napóleon francia császár és kikiáltották a harmadik köztársaságot. A brit közvélemény republikánus része is hangosabbá vált,Bentley-Cranch, 66. o.; Ridley, 137, 142. o. de amikor 1871 telén Eduárd elkapta a tífuszt (azt a betegséget, amely feltehetően az apjával is végzett), a brit polgárok többsége aggódott életéért, és az uralkodóház támogatottsága megnőtt. A herceggel együtt vendégeskedő Lord Chesterfield bele is halt a fertőzésbe, de Eduárd végül a nemzet megkönnyebbülésére felgyógyult. Felépülésének örömére Arthur Sullivan zeneszerző megkomponálta a Festival Te Deumot.

1875 októberében Eduárd nagyszabású, nyolc hónapos indiai körútra indult. Miután kifejezte ellenérzéseit amiatt, hogy a hatóságok a helybelieket rasszista módon kezelik, legalább egy gyarmati minisztert eltávolították tisztéről. Az út jól sikerült és miután hazatért, a parlament megszavazta Viktóriának az India császárnője cím használatát.Bentley-Cranch, 104. o.

Jelentős hatással volt a férfidivatra, ő hozta divatba a tweedet, a homburgkalapot és a Norfolk-kabátot, valamint a szmoking és fekete nyakkendő viselését a fehér nyakkendő és frakk helyett.Bentley-Cranch, 84. o. Tőle származik az a szokás, hogy a mellény alsó gombját nem gombolják be (Eduárd idősebb korára eléggé korpulens lett, koronázása előtti derékbősége elérte a 122 cm-t).Middlemas, 200. o. Hattersley, 27. o. Szintén ő vezette be azt az általános brit szokást hogy vasárnap marhasültet ebédelnek sült krumplival, tormaszósszal és Yorkshire puddinggal.Bentley-Cranch, 80. o. Nem volt nagyivó, bár szívesen fogyasztott pezsgőt, vagy néha portóit.Hattersley, 27. o.

Eduárd támogatta a tudományt és a művészeteket; az ő segítségével jött létre a Királyi Zeneakadémia (Royal College of Music) 1883-ban. Lelkes szerencsejátékos és vadász volt. Utasítására Sandringhamben fél órával előreállították a órákat, hogy este tovább maradjon világos a vadászathoz (ezt a szokást VIII. Eduárd törölte el 1936-ban). Windsorban golfpályát létesíttetett. Az 1870-es évektől kezdve érdekelni kezdte a lóverseny és tereplovaglás. 1896-ban lova, Persimmon megnyerte az epsomi és a St. Leger-i derbit, négy évvel később pedig Persimmon testvére, Diamond Jubilee négy fontos derbin győzedelmeskedett.Bentley-Cranch, 110. o.