A White Sharks HC budapesti floorballcsapat.

Története A klub 2003. elején Paska Zoltán és Huszti Péter (akkoriban az ARES Hungária játékosai) kezdeményezésére alakult meg.

Budapesten, a Lobogó utcai kis jégpályán tartották első edzéseiket, a csapat létszáma folyamatosan bővült, így egy klubalapítás szándéka hamar megjelent. A fő szervezők jégkorongklub létrehozását tűzték ki célul, amelynek tagjai a floorball sportágban is részt vesznek majd, azonban a jégkorongosok pár embert leszámítva nem érdeklődtek a sportág száraz verziója iránt, így barátokból, régi csapattársak megkereséséből alakult meg főként a floorball szakosztály.

A klubalapítás hivatalos részét Dr. Szabó Péter ügyvéd végezte.

A 2003/2004-es OB II-es szezonban indulni készülő floorball csapat összeállt, időközben a jégkorongozók áttették székhelyüket az újonnan épült Astra Zeneca jégcsarnokba. A floorballcsapatban az idősebb játékosok mellé fiatal tehetségek is érkeztek több klubtól.

A klub nevét, a White Sharks Hockey Club-ot Huszti és Paska együtt találták ki.

A jelen A Cápák, miután az OB II 2007-2008-as szezonjában a dobogó harmadik fokára állhattak, osztályozót játszottak Budapesten a Miskolc csapatával, amelyet 7-4 arányban, Miskolcon pedig 1-3 arányban győztek le, így a csapat 5 éves történelme során először jutott fel az OB I-be.

Eredményei Nemzeti szinten Második helyezés: 1 alkalommal**2003/2004 Harmadik helyezés: 2 alkalommal**2004/2005, 2007/2008 Negyedik helyezés: 1 alkalommal**2005/2006 Hetedik helyezés: 1 alkalommal***2006/2007 Tizedik helyezés: 1 alkalommal***2008/2009

Jelenlegi keret 2010. április 1. szerint

Külső hivatkozások A klub hivatalos honlapja

Kategória:Magyar sportcsapatok