Gérard François Marie Cooreman (1852. március 25. – 1926. december 2.) belga politikus és államférfi volt, Belgium miniszterelnöke 1918-ban.

Élete Cooreman 1852-ben Gent városában született. A genti Sint-Barbaracollege-ban folytatta jogi tanulmányait, majd helyben nyitotta meg ügyvédi irodáját. A politikai pályára a katolikus párt képviseletében lépett és nagy szerepet játszott a párt helyi szociális programjainak kialakításában.

1892-ben a tartományi gyűlés szenátora, majd 1898-tól a belga képviselőház tagja, egészen 1914-ig, Gent képviseletében. 1908 és 1912 között a képviselőház elnöke volt.

Első kormányzati pozícióját 1899-ben Jules Vandenpeereboom kormányában kapta, ahol ipari és munkaügyi miniszter volt. 1911-ben Frans Schollaert kormányának lemondása után I. Albert belga király őt kérte fel kormányalakításra, de Cooreman nem fogadta el a megbízást. 1912-ben államminiszterré nevezték ki és ekkor elhagyta a politikai pályát. 1914-től a belga Société Générale de Belgique igazgatója volt.

Az első világháború kitörésekor Cooreman a belga kormánnyal együtt előbb Antwerpenbe, majd a franciaországi Le Havre-be menekült, bár ebben az időben semmilyen kormányzati posztot nem viselt. A háború alatt nem vett részt hivatalosan a kormány tevékenységében, de 1918. június 1-jén, Charles de Broqueville lemondása után Albert ismét felkérte kormányalakításra, amit Cooreman elfogadott. A kormány csak rövid ideig volt hivatalban, két nappal a német fegyverszüneti egyezmény aláírása után, november 13-án Cooreman lemondott.

A Cooreman-kormány tagjai Miniszteri tisztNévPártMiniszterelnök és gazdasági miniszterGérard CooremanKatolikusKülügyminiszterPaul HymansLiberálisBelügyminiszterPaul BerryerKatolikusMűvészeti és tudományos miniszterProsper PoulletKatolikusIgazságügyminiszterHenri Carton de WiartKatolikusPénzügyminiszterAloys van de VijvereKatolikusIpari és munkaügyi miniszter Armand HubertKatolikusMezőgazdasági és közmunkaügyi miniszterJoris HelleputteKatolikusVasút, posta és távközlési miniszterPaul SegersKatolikusHadügyminiszterArmand De CeuninckpártonkívüliPolgári és katonai főszemlélőJoseph WautersSzocialistaGyarmatügyi miniszterJules RenkinKatolikus

Fordítás

Kategória:Belgium miniszterelnökei Kategória:Tudományos miniszterek Kategória:1852-ben született személyek Kategória:1926-ban elhunyt személyek