Grétsy László (Budapest, 1932. február 13. – Budapest, 2024. január 21.) magyar nyelvész, nyelvművelő, televíziós műsorvezető.

Tanulmányai 1950-ben érettségizett a pesterzsébeti Kossuth Gimnáziumban, majd felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar–történelem szakára, ahol 1954-ben diplomázott. 1960-ban szerezte meg a nyelvtudományok kandidátusa címet.

Tudományos pályafutása Egyetemi tanulmányai alatt még irodalomtörténettel foglalkozott, majd diplomájának megszerzése után a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársaként kezdett el dolgozni, melynek később főmunkatársa lett. Egyik interjújában az alábbi magyarázatot adta arra, hogy miért fordult a nyelvészet felé:Meghalt Grétsy László nyelvész, a magyar nyelvművelés kiemelkedő képviselője; Aradi Hanga Zsófia cikke a Telexben; 2024, január 22. „Jelentkeztem az ELTE bölcsészkarára. Fel is vettek, s ott, megismerve egy-két kitűnő nyelvészprofesszort, elsősorban a nyelvtörténész Pais Dezsőt, már fél év eltelte után megérett bennem a gondolat, hogy igen, a szavak bűvöletében szeretnék élni mint nyelvész, a nyelv búvára, művelője.”

1971-ben a mai magyar nyelvvel foglalkozó osztály vezetőjévé nevezték ki. Itt szerezte első nyelvápolással kapcsolatos könyveit.

1987-ben távozott az Akadémiától, és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Főiskolai Kar magyar nyelvi tanszékének tanszékvezető főiskolai tanára lett. 1989-től az Anyanyelvápolók Szövetségének főtitkára, majd alelnöke, 1994-től ügyvezető elnöke. 2008 decemberében a közgyűlés a szövetség elnökévé választotta.az Anyanyelvápolók Szövetségének tisztségviselői 2013-től haláláig a szövetség tiszteletbeli elnöke.X. tisztújító közgyűlés

1998-ban vonult nyugalomba. 1992-ben az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának társelnökévé választották, 2006-ban annak tiszteletbeli elnöke lett. 2001 és 2007 között az MTA Közgyűlésének képviselője volt.

Több nyelvműveléssel foglalkozó szakfolyóiratnál dolgozott, a Magyar Nyelvőr szerkesztőbizottságának tagja (2022. február 1-ig)Inkei Bence: Grétsy Lászlót alig két héttel a 90. születésnapja előtt távolították el a nyelvművelő folyóirat szerkesztőbizottságából. 24.hu. 2022. február 13. HVG és az Édes Anyanyelvünk felelős szerkesztője volt. Emellett az Élet és Tudomány, valamint a Szabad Föld rovatvezetőjeként is működött.

Akárcsak Lőrincze Lajos, Grétsy László is azon az állásponton volt, hogy a nyelv szakadatlanul változik, s eközben egyre fejlődik, gazdagodik. Míg mások kárhoztatták az idegen szavak, a globalizáció folytán nyelvünkbe került kifejezések megjelenését, ő úgy vélekedett, hogy minden egyes szó érték, azaz kincs.Grétsy László: Minden szó, amellyel találkozunk, érték; Hvg.; 2024. január 22.

Ismeretterjesztő tevékenysége generációk nyelvhez és helyesíráshoz való viszonyára gyakorolt hatást.Meghalt Grétsy László, F. Szabó Kata írása a Népszavában; 2024. január 22.

Grétsy László a nyelvészeti szakmunkákon kívül olyan, a művelt nagyközönséget megszólítani kívánó, könnyed hangvételű, humoros műveket is közreadott, mint amilyen a Nyelvi illemtan (1987), a Nyelvi illem – nagyszüleink kiskorában (2001), a Szójátékos anyanyelvünk (2001), valamint az Anyanyelvi rejtvénytár (2002).Grétsy László: „Örülnék, ha a halálom pillanatában nekem is egy kis mosoly sejlene föl az arcomon”; MTI, ujvarosonline.hu; (másodközlés: Magyar Kurír – katolikus hírportál; 2024. január 22.

Televíziós pályafutása Országszerte ismertté a magyar nyelv hagyományaival, illetve ápolásával kapcsolatos népszerű televíziós műsorai tették. Ezek közül a legismertebb a Vágó Istvánnal közösen vezetett Álljunk meg egy szóra! című műsor volt, amelyben egy-egy szónak, kifejezésnek a helyességét, eredetét, esetleges hibás használatát magyarázták el.Álljunk meg egy szóra! (1997) YouTube (10:10)

A nyelvművelő tévésorozat 500. adása alkalmából 1997-ben nívódíjat kapott. Balázs Gézával is volt közös műsora, de több saját műsort is vezetett.

Családja 1957-ben kötött házasságot Jajczay Judittal, aki 2003-ban elhunyt. Négy gyermekük született: Andrea, Gabriella, Zsombor (1969–2011)Elhunyt Grétsy Zsombor (Nyest.hu) és Klaudia.Biográf Ki kicsoda 2004. Poligráf Kiadó. Budapest, 2003. 1. kötet 593. o.

A magyar nyelvről megfogalmazott gondolata

Díjai, elismerései SZOT-díj (1976) Kiváló népművelő (1981) Ifjúsági díj (1988) Kiváló Munkáért (1989) Apáczai Csere János-díj (1992) MSZOSZ-díj (1993) Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1998) Prima-díj (2004) Magyar Örökség-díj (2007) Prima Primissima díj (2012) Tőkéczki László-díj (2020) Pro Urbe Budapest-díj – posztumusz (2024)

Emlékezete 2024 óta nevét viseli az 552733 Grétsylászló kisbolygó. 2025-ben az Anyanyelvi Kultúránkért Alapítvány létrehozta a Grétsy László-díjat, amelyet születése évfordulóján adnak át. Első díjazottja Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus.Díjat alapítanak Grétsy László nyelvész emlékére

Főbb művei A szóhasadás. Egy kevéssé számba vett szóalkotásmód típusai és szerepe irodalmi és köznyelvünk fejlődésében; Akadémiai, Bp., 1962 Szaknyelvi kalauz (1964) Anyanyelvünk játékai (1974) Gondolat Könyvkiadó Mai magyar nyelvünk (szerk., 1976) Hivatalos nyelvünk kézikönyve (társszerző, 1976) Nyelvművelő kézikönyv I–II. (Kovalovszky Miklóssal, 1985) Nyelvészet és tömegkommunikáció (1985) Álljunk meg egy szóra! (Vágó Istvánnal, 1991) Anyanyelvi őrjárat (1999) A mi nyelvünk (2000), Tinta KönyvkiadóA mi nyelvünk Szójátékos anyanyelvünk (Balázs Gézával, 2001) Új anyanyelvi őrjárat (2002) Nyelvművelő kéziszótár (Kemény Gáborral, 2005), Tinta KönyvkiadóNyelvművelő kéziszótár Vallomások – Harminchárom jeles magyar kortársunk gondolatai anyanyelvünkről (2009), Tinta KönyvkiadóVallomások – Harminchárom jeles magyar kortársunk gondolatai anyanyelvünkről A szavak ösvényein – Szavaink és szólásaink eredete, változásai, érdekességei (2011), Tinta KönyvkiadóA szavak ösvényein – Szavaink és szólásaink eredete, változásai, érdekességei Nyelvi játékaink nagykönyve (2012), Tinta KönyvkiadóNyelvi játékaink nagykönyve Helyneveink érdekességei, tanulságai, népi magyarázatai. Egy pályázat legjobb darabjai; vál., szerk. Balázs Géza és Grétsy László; Anyanyelvápolók Szövetsége–Tinta, Bp., 2013 Anyanyelvi séták – Szavaink, neveink és szólásaink születése, életútja, titkokkal teli világa (2014), Tinta KönyvkiadóAnyanyelvi séták – Szavaink, neveink és szólásaink születése, életútja, titkokkal teli világa Anyanyelvünk tájain; Tinta, Bp., 2016 (Az ékesszólás kiskönyvtára) A magyar nyelvről. Klasszikus íróink és költőink anyanyelvünkről (2018), szerk. Grétsy László, Kiss Gábor, Tinta Könyvkiadó

Jegyzetek

Források MTI Ki Kicsoda 2006, Magyar Távirati Iroda, Budapest, 2005, 627–628. old. Balázs Géza köszöntője Grétsy 70. születésnapja alkalmából Grétsy László, a nyelvművelő tudós 80 éves

További információk Rendhagyó interjú Grétsy Lászlóval (készítette fia, Grétsy Zsombor; Nyest, 2010. július 15.) Alkotói adatlapja Moly.hu Grétsy László – „Legendárium”. Századvégi arcképcsarnok (1999) Mi lett vele? – Grétsy László most elárulta, mivel tölti a mindennapjait Blikk, 2019. július 25. Éltető anyanyelvünk. Mai nyelvművelésünk elmélete és gyakorlata. Írások Grétsy László 70. születésnapjára; szerk. Balázs Géza, A. Jászó Anna, Koltói Ádám; Tinta, Bp., 2002 Grétsy 80. Köszöntő könyv Grétsy László születésnapjára; vál. tanulmányait összegyűjt. Balázs Géza et al.; Anyanyelvápolók Szövetsége, Bp., 2012 A nyelvész – emberközelből. Grétsy László beszélgetőtársa Erdélyi Erzsébet; Tinta, Bp., 2022

Kategória:1932-ben született személyek Kategória:2024-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar nyelvészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:Apáczai Csere János-díjasok Kategória:Prima Primissima díjasok Kategória:Prima díjasok Kategória:SZOT-díjasok Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Magyarok, akikről kisbolygót neveztek el