A 2004. évi nyári olimpiai játékokon a férfi kajak négyesek 1000 méteres számának versenyein tíz nemzet, összesen negyven versenyzője vett részt.Az előfutamokat augusztus 23-án, a középfutamot augusztus 25-én, a döntőt pedig augusztus 27-én rendezték az athéni Szkíniasz evezős és kajak-kenu központban.

Versenyidőpontok Minden időpont helyi, athéni (UTC+3) idő szerint van megadva.A futam után zárójelben lévő szám jelzi, hogy a teljes olimpiai kajak-kenu versenysorozatban az adott futam hanyadik volt.  Dátum  Kezdési időpont  Futam  2004. augusztus 23., hétfő  10:40  Első előfutam (13. futam)  2004. augusztus 23., hétfő  10:50  Második előfutam (14. futam)  2004. augusztus 25., szerda  10:00  Középfutam (39. futam)  2004. augusztus 27., péntek  10:25  Döntő (56. futam) 

Érmesek A magyar négyes megvédte olimpiai címét, mivel a 2000. évi nyári olimpiai játékokon is ugyanez az összeállítású csapat tudott nyerni.

A magyar csapat eltérő háttérszínnel kiemelve.

Eredmények Az alábbi táblázatok a hivatalos jegyzőkönyv alapján készültek (lásd Források).A nevek a hajóban lévő beülési sorrend alapján vannak megadva, azaz elsőként a hajóban legelöl ülő úgynevezett vezérevezős, majd sorrendben a mögötte ülők.Az Eredmény oszlop négy, 250 méteres részre van bontva. A pályán itt voltak úgynevezett mérési pontok. Egy-egy csapat eredményénél a sorok a következőket jelentik: 1. sor: az adott táv teljesítésekor elért összeredmény, zárójelben az akkori helyezéssel. Az első oszlopban másodperc alakban, a továbbiakban pedig perc:másodperc alakban. 2. sor: az adott táv 250 méteres részeredménye, zárójelben az adott 250 méteres szakaszban elért helyezés. Az első oszlop természetszerűleg azért üres, mert megegyezik az 1. sorban lévő eredménnyel. 3. sor: másodperc alakban jelzi, hogy az adott csapat mekkora távolságra volt a megfelelő mérési pontnál elsőként áthaladó nemzethez képest. Természetesen egy-egy oszlopban kizárólag akkor van beírva idő, ha annál a mérési pontnál nem az adott nemzet volt az első helyen. A Kvalifikáció oszlopban az alábbi három rövidítés található: QF: a csapat bejutott a döntőbe QS: a csapat bejutott a középfutamba X: a csapat kiesett Előfutamok Az előfutamok első három helyezettjei automatikusan a döntőbe jutottak. A többi négy csapat a középfutamba került. Az előfutamokból senki nem esett ki. Első előfutam  Helyezés  Pálya  Nemzet  Rajtszám  Név  Eredmény  Kvalifikáció  250m  500m  750m  1000m  1.  5.    210  Richard Riszdorfer  42,43  (4)  1:25,48  (2)  2:09,90  (1)  2:53,256  (1)  QF  211  Michal Riszdorfer    43,05  (2)  44,42  (1)  43,356  (3)  212  Vlček Erik  0,55   0,76       213  Juraj Bača          2.  4.    30  Milko Kazanov  41,88  (1)  1:24,72  (1)  2:10,69  (2)  2:54,252  (2)  QF  29  Ivan Hrisztov    42,84  (1)  45,97  (3)  43,562  (4)  33  Petar Merkov      0,79   0,996   28  Jordan Jordanov          3.  6.    171  Tomasz Mendelski  42,85  (5)  1:25,98  (4)  2:12,96  (5)  2:55,240  (3)  QF  172  Rafał Głażewski    43,13  (3)  46,98  (5)  42,280  (1)  168  Adam Seroczyński  0,97   1,26   3,06   1,984   174  Dariusz Białkowski          4.  3.    183  Marian Baban  42,17  (3)  1:26,21  (5)  2:12,32  (4)  2:55,324  (4)  QS  184  Alexandru Bogdan Ceausu    44,04  (5)  46,11  (4)  43,004  (2)  190  Vasile Curuzan Corneli  0,29   1,49   2,42   2,068   191  Stefan Vasile          5.  7.    40  Steven Jorens  41,98  (2)  1:25,65  (3)  2:11,23  (3)  2:56,336  (5)  QS  41  Richard Dober    43,67  (4)  45,58  (2)  45,106  (5)  42  Ryan Cuthbert  0,10   0,93   1,33   3,080   43  Andrew Willows          Hivatalos személyek Versenyigazgató:  Frank Garner (kanadai)  Pályabíró:  Charalampos Vlachos (görög)  Indítóbíró:  Jean Louis Oyon (francia)  Pályabíró:  Vaskuti István (magyar)    Vezető célbíró:  Onorato Lanza (olasz)  Időjárási viszonyok Levegő hőmérséklete:  26,0 °C  Szélerősség:  3,9 / 3,1 m/s  Szélirány:  Kép:Hátszél balról jobbra.svg  Víz hőmérséklete:  27,5 °C  Körülmények:  napos  Páratartalom:  44,0%   

Második előfutam  Helyezés  Pálya  Nemzet  Rajtszám  Név  Eredmény  Kvalifikáció  250m  500m  750m  1000m  1.  5.    122  Kammerer Zoltán  40,92  (2)  1:23,78  (2)  2:07,40  (2)  2:51,010  (1)  QF  123  Storcz Botond    42,86  (3)  43,62  (1)  43,610  (2)  132  Vereckei Ákos  0,72   0,80   0,59     124  Horváth Gábor          2.  6.    20  Raman Pjatrusenka  40,20  (1)  1:22,98  (1)  2:06,81  (1)  2:52,170  (2)  QF  21  Aljakszej Abalmaszav    42,78  (2)  43,83  (2)  45,360  (3)  22  Dzjamjan Turcsin        1,160   23  Vadzim Mahnyev          3.  4.    104  Andreas Ihle  41,89  (3)  1:24,90  (3)  2:09,37  (3)  2:52,678  (3)  QF  105  Mark Zabel    43,01  (4)  44,47  (4)  43,308  (1)  106  Björn Bach  1,69   1,92   2,56   1,668   107  Stefan Ulm          4.  3.    157  Jacob Lorentz Norenberg  43,22  (5)  1:24,99  (4)  2:09,40  (4)  2:54,894  (4)  QS  158  Alexander Wefald    41,77  (1)  44,41  (3)  45,494  (4)  159  Andreas Gjersøe  3,02   2,01   2,59   3,884   160  Mattis Næss          5.  7.    243  Aleksey Babdazhanov  42,71  (4)  1:26,37  (5)  2:13,06  (5)  3:01,446  (5)  QS  244  Dmitriy Strykov    43,66  (5)  46,69  (5)  48,386  (5)  246  Sergey Borzov  2,51   3,39   6,25   10,436   245  Anton Ryakhov          Hivatalos személyek Versenyigazgató:  Frank Garner (kanadai)  Pályabíró:  Peter Bland (brit)  Indítóbíró:  Jean Louis Oyon (francia)  Pályabíró:  Rafal Piszcz (lengyel)    Vezető célbíró:  Onorato Lanza (olasz)  Időjárási viszonyok Levegő hőmérséklete:  27,0 °C  Szélerősség:  4,7 / 3,1 m/s  Szélirány:  Kép:Hátszél balról jobbra.svg  Víz hőmérséklete:  27,5 °C  Körülmények:  napos  Páratartalom:  44,0%   

Középfutam A középfutam első három helyezettje a döntőbe jutott, az utolsó helyezett pedig kiesett.

 Helyezés  Pálya  Nemzet  Rajtszám  Név  Eredmény  Kvalifikáció  250m  500m  750m  1000m  1.  5.    183  Marian Baban  40,74  (1)  1:24,42  (1)  2:09,57  (1)  2:53,994  (1)  QF  184  Alexandru Bogdan Ceausu    43,68  (2)  45,15  (4)  44,424  (2)  190  Vasile Curuzan Corneli          191  Stefan Vasile          2.  4.    157  Jacob Lorentz Norenberg  42,00  (2)  1:25,95  (2)  2:10,22  (2)  2:54,350  (2)  QF  158  Alexander Wefald    43,95  (3)  44,27  (3)  44,130  (1)  159  Andreas Gjersøe  1,26   1,53   0,65   0,356   160  Mattis Næss          3.  6.    40  Steven Jorens  42,22  (3)  1:27,22  (3)  2:11,23  (3)  2:55,926  (3)  QF  41  Richard Dober    45,00  (4)  44,01  (2)  44,696  (3)  42  Ryan Cuthbert  1,48   2,80   1,66   1,932   43  Andrew Willows          4.  3.    243  Aleksey Babdazhanov  43,98  (4)  1:27,64  (4)  2:11,53  (4)  2:56,594  (4)  X  244  Dmitriy Strykov    43,66  (1)  43,89  (1)  45,064  (4)  246  Sergey Borzov  3,24   3,22   1,96   2,600   245  Anton Ryakhov          Hivatalos személyek Versenyigazgató:  Frank Garner (kanadai)  Pályabíró:  Cecilia Farias (argentin)  Indítóbíró:  Jean Louis Oyon (francia)  Pályabíró:  Miroslav Haviar (szlovák)    Vezető célbíró:  Onorato Lanza (olasz)  Időjárási viszonyok Levegő hőmérséklete:  25,0 °C  Szélerősség:  5,2 / 4,3 m/s  Szélirány:  Kép:Hátszél balról jobbra.svg  Víz hőmérséklete:  27,5 °C  Körülmények:  napos  Páratartalom:  53,0%   

Döntő  Helyezés  Pálya  Nemzet  Rajtszám  Név  Eredmény  250m  500m  750m  1000m  Kép:Gold medal icon.svg  4.    122  Kammerer Zoltán  43,06  (3)  1:27,37  (1)  2:11,96  (1)  2:56,919  (1)  123  Storcz Botond    44,31  (1)  44,59  (1)  44,959  (2)  132  Vereckei Ákos  0,25         124  Horváth Gábor          Kép:Silver medal icon.svg  2.    104  Andreas Ihle  43,24  (5)  1:27,76  (2)  2:13,58  (2)  2:58,659  (2)  105  Mark Zabel    44,52  (=2)  45,82  (2)  45,079  (3)  106  Björn Bach  0,43   0,39   1,62   1,740   107  Stefan Ulm          Kép:Bronze medal icon.svg  5.    210  Richard Riszdorfer  43,42  (7)  1:27,94  (3)  2:13,80  (3)  2:59,314  (3)  211  Michal Riszdorfer    44,52  (=2)  45,86  (3)  45,514  (5)  212  Vlček Erik  0,61   0,57   1,84   2,395   213  Juraj Bača          4.  3.    30  Milko Kazanov  42,91  (2)  1:28,78  (6)  2:15,66  (6)  2:59,622  (4)  29  Ivan Hrisztov    45,87  (6)  46,88  (7)  43,962  (1)  33  Petar Merkov  0,10   1,41   3,70   2,703   28  Jordan Jordanov          5.  1.    157  Jacob Lorentz Norenberg  43,74  (8)  1:30,14  (8)  2:16,37  (7)  3:01,698  (5)  158  Alexander Wefald    46,40  (7)  46,23  (5)  45,328  (4)  159  Andreas Gjersøe  0,93   2,77   4,41   4,779   160  Mattis Næss          6.  6.    20  Raman Pjatrusenka  42,81  (1)  1:28,22  (5)  2:14,40  (4)  3:02,419  (6)  21  Aljakszej Abalmaszav    45,41  (5)  46,18  (4)  48,019  (8)  22  Dzjamjan Turcsin    0,85   2,44   5,500   23  Vadzim Mahnyev          7.  8.    183  Marian Baban  43,37  (6)  1:29,90  (7)  2:17,24  (8)  3:03,107  (7)  184  Alexandru Bogdan Ceausu    46,53  (8)  47,34  (8)  45,867  (6)  190  Vasile Curuzan Corneli  0,56   2,53   5,28   6,188   191  Stefan Vasile          8.  7.    171  Tomasz Mendelski  43,15  (4)  1:28,13  (4)  2:14,86  (5)  3:03,562  (8)  172  Rafał Głażewski    44,98  (4)  46,73  (6)  48,702  (9)  168  Adam Seroczyński  0,34   0,76   2,90   6,643   174  Dariusz Białkowski          9.  9.    40  Steven Jorens  44,60  (9)  1:31,48  (9)  2:19,75  (9)  3:07,714  (9)  41  Richard Dober    46,88  (9)  48,27  (9)  47,964  (7)  42  Ryan Cuthbert  1,79   4,11   7,79   10,795   43  Andrew Willows          Hivatalos személyek Versenyigazgató:  Frank Garner (kanadai)  Pályabíró:  Cecilia Farias (argentin)  Indítóbíró:  Jean Louis Oyon (francia)  Pályabíró:  Miroslav Haviar (szlovák)    Vezető célbíró:  Onorato Lanza (olasz)  Időjárási viszonyok Levegő hőmérséklete:  26,0 °C  Szélerősség:  1,8 / 1,4 m/s  Szélirány:  Kép:Szembeszél.svg  Víz hőmérséklete:  26,0 °C  Körülmények:  részben felhős  Páratartalom:  83,0%   

Források

FK41000