Henri (vagy Henry) Victor Marie Ghislain Carton de Wiart gróf (1869. január 31. – 1951. május 6.) belga politikus és államférfi, Belgium miniszterelnöke 1920–1921 között.
Élete 1869-ben Brüsszelben született és jogot tanult, szülővárosában kezdett ügyvédi pályát. 1896-ban választották meg Brüsszel képviseletében, a Belga Katolikus Párt tagjaként a belga képviselőházba. Képviselői helyét egészen haláláig, 1951-ig megőrizte.
Első miniszteri tisztségét 1911-ben kapta, Charles de Broqueville katolikus kormányában volt igazságügyminiszter, egészen 1918-ig. 1928 és 1935 között Belgium nagykövete a Népszövetségben. 1932 és 1934 között munkaügyi és szociális ügyekért felelős miniszter volt Charles de Broqueville második kormányában. A második világháború alatt a német támadás elől menekülve Carton de Wiart a belga kormánnyal együtt Londonba emigrált. 1950-ben rövid időre ismét igazságügyminiszter volt.
1920-ban az első világháborús újjáépítés periódusában kapott megbízást, hogy nemzeti egységkormányt alakítson katolikus, liberális és szocialista politikusok részvételével. Miniszterelnöksége alatt fogadták el Belgium második alkotmányát, amely kétnyelvűvé tette az országot, a francia mellett elfogadta a flamandot is, mint az ország hivatalos nyelvét.
Politikai tevékenysége mellett folytatta ügyvédi pályáját is és számos romantikus regényt, illetve útikönyvet írt. A híres brit tábornok, Sir Adrian Carton de Wiart unokatestvére volt.
A Carton de Wiart-kormány tagjai Miniszteri tisztNévPártMiniszterelnök és belügyminiszterHenri Carton de WiartKatolikusKülügyminiszterHenri JasparKatolikusMűvészeti és tudományos miniszterJules DestréeSzocialistaIgazságügyminiszterEmile VanderveldeSzocialistaPénzügyminiszterGeorges TheunisKatolikusMezőgazdasági miniszterAlbéric RuzetteKatolikusIpari, munkaügyi és újjáépítési miniszterJoseph WautersSzocialistaKözmunkaügyi miniszterEdward AnseeleSzocialistaVasút, posta és távközlési miniszterXavier NeujeanLiberálisHonvédelmi miniszterAlbert DevèzeLiberálisGyarmatügyi miniszterLouis FranckLiberálisGazdasági miniszterAloys van de VijvereKatolikus
Változások 1921. október 24. Jules Destrée (szocialista) lemondott a művészeti és tudományos miniszteri posztróúl, helyét ideiglenesen Xavier Neujean (liberális) vette át. Emile Vandervelde (szocialista) lemondott az igazságügyminiszteri posztról, helyét ideiglenesen Aloys van de Vijvere vette át. Joseph Wauters lemondott az ipari, munkaügyi és újjáépítési miniszteri posztról, helyét Ernest Mahaim vette át. Edward Anseele lemondott a közmunkaügyi miniszteri posztról, helyét Albéric Ruzette vette át.
Fordítás
Kategória:Belgium miniszterelnökei Kategória:Belügyminiszterek Kategória:Tudományos miniszterek Kategória:Belga diplomaták Kategória:1869-ben született személyek Kategória:1951-ben elhunyt személyek