Keres Emil (Szombathely, 1925. július 9. – Budapest, 2016. április 1.)http://www.mohacsiujsag.hu/mohacs/hir/belfold/elhunyt-keres-emil-kossuth-dijas-szinmuvesz Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, színigazgató.

Életpályája Kreisler Árpád cipészsegéd és Torma Erzsébet fiaként született. Négy évvel azután, hogy elvégezte a Színiakadémiát (1950), már a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója lett (1954–56). Előtte azonban már játszott a Honvéd Színházban, a Magyar Néphadsereg Színházában és 1951–54-ben a Nemzeti Színházban. 1956-ban a Vígszínházba került, majd 1961-től a Jókai Színházban játszott. Ezután ismét igazgatóvá nevezték ki, ezúttal a Thália Színház élére. Több mint egy évtizedig igazgatta a társulatot, majd 1973 és 1985 között a Radnóti Színpad igazgatója, egyidejűleg ő volt a Színházművészek Szövetsége előadóművész tagozatának elnöke is. Innen ment nyugdíjba 1985-ben. Színészként utána is még többször fellépett a Radnóti Színházban és a Karinthy Színházban.

Művészete Keres Emil jellegzetes orgánumával kiváló, népszerű versmondó volt, a Költészet Napja alkalmából évente verset mondott. A színpadon elsősorban klasszikus és modern darabok karakterszerepeit játszotta el, a figurát általában távolságtartóan, intellektuális hűvösséggel formálta meg. Előadóművészetére is ez volt jellemző. Különböző művésztársaságokban lépett fel: Cserhát Művész Kör, Krúdy kör, Művészet és Barátai stb. Stúdiót is szervezett, melyben ingyen tanított kezdő előadókat.Ma 90 éves a szombathelyi Keres Emil

Színházi szerepei

bélyegkép|Sírja a Kozma utcai izraelita temetőben (5B-9-14)

Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés... Pap; Raszkolnyikov Mándi Éva: Hétköznapok hősei... Kőműves Irosnyikova: Nálunk Szibériában... Medvegyev Kisfaludy Károly: A hűség próbája... Mátyás király Csokonai Vitéz Mihály: Kultura... Lehelfi Cach: Viadukt... Mimra Otik William Shakespeare: Hamlet... Horatio Visnyevszkij: Feledhetetlen 1919... Nyikolajev Molière: A fösvény... Csendbiztos Illyés Gyula: Az ozorai példa... Harmadik tiszt Makszim Gorkij: Szomov és a többiek... GPU-tiszt Osztrovszkij: Vihar... Harmadik férfi; Kuligin Shakespeare: Othello... Gratiano Sólyom László: Holnapra kiderül... Molnár István Szigligeti Ede: A mama... Szegfű Tivadar Shakespeare: A makrancos hölgy... Petruchio Jókai Mór: A kőszívű ember fiai... Ödön Vinyikov-Kracht-Tyipot: Szabad szél... Chesterfield Nagy Endre: Nagy Endre-est. A magyar kabaré 50 éve... Patrick: Teaház az augusztusi holdhoz... Sumata Arany János: Toldi Ady-Juhász-Nagy: Zúgó szelek szárnyán – Ünnepi est a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 39. évfordulóján James: Robin Hood... Guy de Morgan Kohout: Ilyen nagy szerelem... Novák Radnóti Miklós: Radnóti est De Filippo: Az én családom... Bugli Komját Aladár: Komját Aladár emlékest Illés Béla: Szivárvány... Dobos Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása... Harmadik polgár Földes Imre: Hivatalnok urak... Müller Barnassin Anna: Idegen partok előtt... Mitics Pál harmad fedélzeti tiszt Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac... Le Bret Majakovszkij: Poloska... Majakovszkij Goethe: Faust... Tanítvány Villon-Szécsi: Én, Francois Villon...!... Frenin Tennessee Williams: Orfeusz alászáll... Jabe Torrance Gosztonyi János: Tiszta szívvel... Költő G. B. Shaw: Genf, 1938... A bíró Theodore Dreiser: Amerikai tragédia... Az ügyvéd Csokonai Vitéz Mihály: Tempefői... Tempefői Racine: Britannicus... Burrhus Szécsi-Gábor-Mistral: Gábor Andor emlékest... Levitt: Parancsra tettem... Chipman alezredes Szécsi-Juhász-Somlyó: Juhász Gyula-est... Larni: A negyedik csigolya (Mr. Finn Amerikában)... Jerry Finn Babel: Alkony... Ben Zharja Beckett: Godot-ra várva... Vladimir Hochhuth: A helytartó... XII. Pius pápa Kafka: A per... Josef K. Fejes Endre: Mocorgó... Író Váci Mihály: Váci Mihály-est Somlyó György: Somlyó György-est Dante: Isteni színjáték... Vergilius Babel: Mária... Mukovnyin Görgey Gábor: Népfürdő... Mester Görgey Gábor: Hírnök jő... Első aggastyán Ortutay–Kazimir: Kalevala... Beszélő Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig... Igazgató Illyés Gyula: Az Éden elvesztése... Déry Tibor: Szembenézni... Író Csurka István: Ki lesz a bálanya?... Fény Pálfy–Kazimir: A magyar kérdés... Magyar delegátus Moravia: A világ olyan, amilyen... Milona Kazimir–Jánosy: Ramajana... Valmiki Kazimir–Kristóf: Bartókiána... Örkény István: Egyperces novellák Takeda Izumo–Mijosi–Namiki: Csusingura... Gihei Kőszegi Ábel: Töredék... Déry-Bihari-Réz: Déry Tibor-est Karinthy Frigyes-Kaposy: Az ezerarcú lélek Ungvári Tamás: Dóra jelenti... Krónikás Kross: Négy monológ Radnóti-Gelléri: Sem emlék, sem varázslat Marcinkevičius: A székesegyház... Az Ember Dosztojevszkij: Szegény emberek... Makar Gyevuskin Nagy Lajos: Budapest Nagykávéház... Nagy Lajos Kaposy-Závoda: Kulisszatitkok Fejes Endre: Az angyalarcú... Ügyvéd Kipling: Maugli... Sir Kán (Buldeo) Kross: Mint a villámcsapás... Ottó Masing esperes Kempinski: Magányos duett... Dr. Alfred Feldmann Ördögh Szilveszter: Koponyák hegye... Annás Mikó István: Kinek pénze van Babits Mihály: Atlantis Kaposy Miklós: Ami a szerepeimből kimaradt Kürti András: Pulykák... Lőrinc Mihály Moldova György: Az élet oly rövid... Miniszter Kaposy Miklós: Reggelre ne feledd a pénzt Novák János: Mesélő kert... Jóttesz király Calderón de la Barca: Az élet álom... Clotaldo Weöres Sándor: A kétfejű fenevad... Hadzsi Ibrahim Bencsik Imre: Pillanatnyi pénzzavar... Kertay Herczeg Ferenc: Bizánc... Lala Kali Kárpáti Péter: Szingapúr, végállomás... Laci Páskándi Géza: A vigéc... Szunnyay G. B. Shaw: Johanna... Inkvizítor Karinthy Frigyes: Lepketánc... Audax Gyárfás Miklós: Mennyei riport... Dante Simon Tamás: Don Juan... Dávid Tábori György: Jubileum... Arnold apja Fagyejev: Az Ifjú Gárda, avagy Ugyan már, Ibolyka!... Kerekes Béla Szakonyi Károly: Adáshiba... Szűcs úr Priestley: Váratlan vendég... Coole felügyelő Varga László: A nagy hal Arisztophanész: Lysistrate... Drakes Maurier: A Manderley ház asszonya... Frith Füst Milán: Máli néni... Novák bácsi Szophoklész: Antigoné... Teiresias Füst Milán-Darvasi: Störr kapitány... Bácsi Csehov: Három nővér... Ferapont Steinbeck: Egerek és emberek... Candy Pirandello: IV. Henrik... Giovanni Hunyady Sándor: Júliusi éjszaka... A ház ura Sardou-Moreau: Szókimondó asszonyság... Leroy Ibsen: Solness építőmester... Knut Brovik Szálinger Balázs: Oidipusz gyermekei... Teiresziasz Shakespeare: Lear király... Aggastyán

Filmjei

Játékfilmek Gyarmat a föld alatt (1951) – Kovács Gyerekbetegségek (1965) – Apa Húsz óra (1965) – Riporter Változó felhőzet (1966) – Sebesült Nem várok holnapig… (1967) – III. Szállóvendég Próféta voltál szívem (1968) – Kenderessy karmester Szemüvegesek (1969) – Ormai Harminckét nevem volt (1972) – II. Elvtárs Hekus lettem (1972) – Gyáros Kojak Budapesten (1980) – Kojak régi kollégája I. A hecc (1989) – Frici bácsi, Tamás főnöke Csajok (1995) Egy szép nap (2004; rövid játékfilm) – Öregember Csudafilm (2005) – Odas Gavrilos Konyec – Az utolsó csekk a pohárban (2007) – Emil Tabló – Minden, ami egy nyomozás mögött van! (2008) – Zafír apja Adás (2009) – Idős férj Valakinek a valamije (2009; rövid játékfilm) Antigoné (2010) – Tiresias Drága besúgott barátaim (2012) – Gyula bácsi Á(l)lomás (2014; rövid játékfilm) – Férfi a buszon Cinematographer (2016; rövid játékfilm) Férfikor (2016) – Narrátor (hang)

Tévéfilmek, televíziós sorozatok Az utolsó kilométer (1960) – Altiszt Vitézek és hősök (1960) – Dománovich György Síratásra készül az ég… (1962) – Menekülő Színészek a porondon (1963) A vörös vendégfogadó (1965) – Félix gróf Máglyák Firenzében (1967) Az Aranykesztyű lovagjai 1-5. (1968) – Belgravia, olasz újságíró A 0416-os szökevény (1969) – Joe Mackenzie Bözsi és a többiek (1969) – Gádor László Igéző (1970) – Beszélő (hang) Egy óra múlva itt vagyok (1971) – Tölgyessy Árpád ügyvéd Remetekan (1971) Villa a Lidón (1971) – Jacobsen, építészmérnök Diagnózis (1972) – Sóki Gőzfürdő (1973) – Ermitázsov, portré-, csatakép- és csendéletfestő Szeptember végén (1973) Richard Waverly pere (1974) Beszterce ostroma 1-3. (1976) – Főispán Britannicus (1976) Kántor 1-5. (1976) – Ezredes Abigél 1-4. (1978) Az elefánt (1978) – A megyei küldöttség tagja Mestersége színész: Keres Emil – beszélgetőtárs: Körmendi János (1987) A sápadt démon (1989) Lili 1-3. (2003) Tanár úr, kérem! (2008) Pirkadat (2008) – Öreg király Géniusz, az alkimista (2010) – János Tűzvonalban (2010) – Rózsahegyi A nagy hal

Szinkronszerepei Év Cím Szereplő Színész Szinkron év 1952 A tisztességtudó utcalány Sidney, a megvádolt fiú 1959 1957 Szállnak a darvak Szacskov Leonyid Knyazev 1958 1959 Az édes élet 1972 1966 Frédi, a csempész-rendész (rajzfilm) (1. szinkron) Énekesek (hang) Leo DeLyon 1978 Louis Prima 1969 Személyiségcsere rowspan="2" rowspan="2" 1972 1970 Tombol a hold 1979 1971 Áldd meg az állatokat és a gyermekeket! Mr. Teft Vincent Van Lynn

Díjai, elismerései Jászai Mari-díj (1963, 1981) SZOT-díj (1963) Kossuth-díj (1965) Érdemes művész (1974) Kiváló művész (1985) A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2004) VOXCar-díj – A legjobb férfi főszereplőnek járó díj (2007) A Cserhát Művész Kör Örökös Tagja (2009) Radnóti Miklós antirasszista díj (2012) Táncsics Mihály életműdíj (2012) Hazám-díj (2015)

Jegyzetek

Források

További információk

Cserhát Művész Kör archívuma stop.hu

Kategória:1925-ben született személyek Kategória:2016-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Színigazgatók Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Szombathelyiek Kategória:Radnóti Miklós antirasszista díjasok Kategória:SZOT-díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Hazám-díjasok Kategória:Szinkronszínészek Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek