John Langenus (Antwerpen, 1891. december 8. – Berchem, 1952. október 1.) belga nemzetközi labdarúgó-játékvezető. Teljes neve John L Langeus, de előfordulhat: Jean, Johannes vagy Julian Langenus változatokban is. Visszavonulása után Antwerpen megyei kormányzói hivatal egyik vezetője volt.

Sportpályafutása Labdarúgóként Fiatal korában 1907–1909 között az AS Anversoiseben futballozott.

Nemzeti játékvezetés Játékos pályafutását viszonylag gyorsan felcserélte a játékvezetőire. Testalkata nem volt elég erős az ütközésekhez, ezért jelentkezett bírónak. Az első vizsgán 1906-ban az angol vizsgabiztos játékvezető nem engedte át, mert egyik kérdésére: Mi a helyes eljárás, ha a labda játék közben eltalál egy kis repülőgépet? (labdaejtés), akkor még nem tudott felelni. A második vizsgát sikeresen teljesítette. A bírók keserű életét átvészelve (többször tettlegesen bántalmazták, kővel megdobálták) egyre eredményesebben szolgálta a labdarúgást. A flamand bíró élesen hű nemzetiségi elveket vallott, magabiztos, bátor egyéniség volt. Bricsesznadrágban, zakóban és többnyire sapkában vezette a mérkőzéseket. Hamarosan Dublinba invitálták, az ír fővárosban először vezethetett mérkőzést a kontinensről származó játékvezető. A húszas-harmincas évek legjobb játékvezetőjeként jegyezték. 1910-ben lett az I. Liga játékvezetője. A 35 évig tartó aktív játékvezetést 1945-ben fejezte be.

Nemzetközi játékvezetés A Belga labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottsága (JB) terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 1924-től tartotta nyilván bírói keretében. 1920-ban az antwerpeni nyári olimpiai játékok labdarúgó tornáján való közreműködést visszautasítva, hivatalosan csak 1924-ben lett nemzetközi bíró. Több nemzetek közötti válogatott és klubmérkőzést vezetett, vagy működő társának partbíróként segített. Sokat utazó, sokat foglalkoztatott játékvezető volt, a húszas-harmincas évek legjobb játékvezetőjeként jegyezték. A mérkőzések helyszínére legtöbbet vonattal vagy hajóval utazott. A belga nemzetközi játékvezetők rangsorában, a világbajnokság-Európa-bajnokság sorrendjében többedmagával a 7. helyet foglalja el 8 találkozó szolgálatával. Az aktív nemzetközi játékvezetéstől 1939-ben búcsúzott. Válogatott mérkőzéseinek száma: 60 (más forrás szerint: 64–85).

Világbajnokság Három világbajnoki döntőhöz vezető úton Uruguayba az I., az 1930-as labdarúgó-világbajnokságra, Olaszországba a II., az 1934-es labdarúgó-világbajnokságra, valamint Franciaországba a III., az 1938-as labdarúgó-világbajnokságra a FIFA JB bíróként alkalmazta. A FIFA elvárásának megfelelően, ha nem vezetett, akkor működő társának partbíróként segített. Már az első világbajnokságon megkoronázhatta szakmai útját. Vezetett világbajnoki-mérkőzéseinek száma: 7 + 2 (partbíró). Rajta kívül 7 mérkőzést – 3 világbajnoki részvétellel – csak három játékvezető: Mervyn Griffiths (1950-1958), Juan Gardeazabal (1958-1966) és Ali Búdzsszajm (1994-2002) teljesített.

1930-as labdarúgó-világbajnokság Az általa vezetett Argentína–Chile csoportmérkőzésen 10(!) percig állt a játék, mert a játékosok és a játéktérre berohanó nézők között tömegverekedés tört ki, a rendet csak a rendőrség tudta helyreállítani. A bíró senkit sem figyelmeztetett, senkit sem állított ki! A rend helyreállítása után folytatta a játékot. A kaotikus állapotok miatt - rendezés, nagyszámú nézők - a döntő vezetését úgy vállalta, hogy a rendezőkkel előbb 10 ezer dolláros életbiztosítást köttetett. Biztonsági okokból - a szurkolók hangulatát ismerve - a jegyszedők minden nézőt megmotoztak és a lőfegyvereket elkobozták.

Bírói öltözet – A világbajnokságon alkalmazott bírói öltözete a korra jellemző sportruházat volt: sötét színű bricsesznadrág, ing rajta sötét színű pulóver, nyakkendő, térdharisnya, micisapka, futballcipő és a vezénylő síp. Labda biztosítása – Akkor még nem központi labdákkal játszottak, hanem mindenki vitte a sajátját. A vitákat elkerülve Langenus úgy döntött, hogy az első félidőben az egyik, a másodikban a másik csapat labdájával fognak játszani, amit közmegelégedéssel mindenki elfogadott.

Világbajnoki mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1930. július 18. Centenario Stadion, Montevideo csoportmérkőzés (3. csoport) Uruguay–Peru 1 : 0 85 000 1930. július 22. Centenario Stadion, Montevideo csoportmérkőzés (1. csoport) Argentína–Chile 3 : 1 35 000 1930. június 26. Centenario Stadion, Montevideo egyik elődöntő Argentína–Amerika 6 : 1 60 000 1930. július 30. Centenario Stadion, Montevideo döntő Uruguay–Argentína 4 : 2 93 000

1934-es labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1934. április 29. ONEF Stadion, Bukarest előselejtező (6. csoport) Románia–Jugoszlávia 2 : 1 20 000

Világbajnoki mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1934. május 27. Littorio Stadion, Trieszt egyik nyolcaddöntő Csehszlovákia–Románia 2 : 1 9 000

1938-as labdarúgó-világbajnokság A három világbajnokság alatt itt fordult elő, hogy kiállított egy - német – játékost. Nemzetközi bírói pályafutásának megkoronázásaként esélyes volt a döntő vezetésére, a sportpolitika végül másként határozott!

Világbajnoki mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1938. június 4. Princes Park Stadion, Párizs egyik nyolcaddöntő Németország–Svájc 1 : 1 30 000 1938. június 19. Lescure Park Stadion, Bordeaux bronz mérkőzés Svédország–Brazília 2 : 4 20 000

Olimpiai torna Az 1920. évi nyári olimpiai játékok labdarúgó tornáján a FIFA JB kijelölte, hogy Brüsszelben vezessen mérkőzést. Megtagadta a közreműködést, jelezve antwerpeni származását. Ez a tiltakozás hosszú ideig hátrányosan hatott nemzetközi foglalkoztatására.

Az 1928. évi nyári olimpiai játékok labdarúgó tornáján a FIFA JB bíróként foglalkoztatta. 1920-as esete miatt ez volt az első nagy nemzetközi tornája. Két mérkőzés kiváló irányítása nagymértékben megalapozta az első világbajnokságon való részvételének jogosságát.

1928. évi nyári olimpiai játékok Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1928. május 30. Olimpiai Stadion, Amszterdam első forduló Hollandia–Uruguay 0 : 2 27 730 1928. június 9. Olimpiai Stadion, Amszterdam bronzmérkőzés Olaszország–Egyiptom 11 : 3 6 378

Magyar vonatkozás Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1933. március 5. Olimpiai Stadion, Amszterdam 163. válogatott mérkőzés Hollandia–Magyarország 1 : 2 30 000 1934. december 16. Dalymount Park Stadion, Dublin 180. válogatott mérkőzés Írország–Magyarország 2 : 4 25 000 1935. szeptember 22. Hungária körúti Stadion, Budapest 184. válogatott mérkőzés Magyarország–Csehszlovákia 1 : 0 22 000 1936. október 4. Oficiul Naţional de Educaţie Fizică Stadion, Bukarest 193. válogatott mérkőzés Románia–Magyarország 1 : 2 35 000 1937. április 11. Sportplatz Rankhof Stadion, Bázel 197. válogatott mérkőzés Svájc–Magyarország 1 : 5 16 000 1937. május 23. Üllői úti Stadion, Budapest 184. válogatott mérkőzés Magyarország–Ausztria 2 : 2 17 000 1938. március 20. Hitlerjugend Stadion, Nürnberg 206. válogatott mérkőzés Németország–Magyarország 1 : 1 53 000

Írásai 1920-ban lett újságíró. Három könyvet jelentetett meg, köztük egy önéletrajzot Whistling in the World címmel.

Források Dénes Tamás-Pongrácz György: Bírókirályok (Avagy a síp művészei), Mécs László Kiadó 1997

További információk

Kategória:1891-ben született személyek Kategória:1952-ben elhunyt személyek Kategória:Belga labdarúgó-játékvezetők Kategória:Belga labdarúgók Kategória:Antwerpeniek