Cotonou Benin gazdasági központja, egyben legnagyobb városa. Lakosainak hivatalos száma 2006-ban 761 137 volt, bizonyos becslések azonban akár 1,2 millió lakost is emlegetnek. A lakosok száma 1960-ban mindössze 70 000 volt. A város nyugat felé folyamatosan terjeszkedik. A város az ország délkeleti részében fekszik, az Atlanti-óceán és a Nokoué-tó között.

Földrajz Cotonou Benin délkeleti, tengerparti részén fekszik, az Atlanti-óceán és a Nokoué-tó között.

Éghajlat Cotonou trópusi nedves és száraz éghajlattal rendelkezik, két esős évszak (április-július és szeptember-október), és két száraz évszak váltja egymást. A hőmérséklet viszonylag állandó egész évben, az átlagos maximum hőmérséklet 30 °C körüli, az átlagos minimum hőmérséklet 25 °C körüli.

Története A Cotonou név fon nyelven „a halálfolyó száját” jelenti. A 19. század elején Cotonou (melyet akkoriban Kotonou-nak írtak) mindössze kis halászfalu volt. Eredetileg a Dahomey királyság alá tartozott, majd 1851-ben Franciaország szerződést kötött Dahomey királyával, Ghezo-val, melynek értelmében kereskedelmi állomást hozhattak létre Cotonou-ban. Utódja, Glele uralkodása alatt (1858-1889) a területet az 1868. május 19-én aláírt nemzetközi szerződés értelmében átengedték Franciaországnak. 1883-ban a francia haditengerészet elfoglalta a várost, abból a célból, hogy a britek hódítását megakadályozzák. Glele 1889-ben bekövetkezett halála után fia, Behanzin sikertelenül próbálkozott a szerződés felülvizsgálatával. Ettől az időponttól kezdve a város gyorsan fejlődött és a régió legnagyobb kikötőjévé vált.

A népesség változása 1979: 320 348 (népszámlálás) 1992: 536 827 (népszámlálás) 2002: 665 100 (becslés) 2005: 690 584 (becslés)

Közlekedés és gazdaság bélyegkép|250px|jobbra|Cotonou kikötője bélyegkép|250px|Utcakép Cotonou kikötőjénél bélyegkép|jobbra|250px|A Cotonou Katedrális

A Cotonou Autonóm Kikötő Nyugat-Afrika egyik legnagyobb kikötője. A várost a Benin-Niger vasútvonal köti össze az ország északi részében fekvő Parakou-val. A Cadjehoun nemzetközi repülőtér összeköttetést biztosít a régió fővárosaival és Franciaországgal, továbbá Benin fontosabb városaival: Parakou-val, Kandival, Natitingou-val, Djougou-val és Savè-val. Több szomszédos országgal, Nigériával, Burkina Fasóval, Nigerrel és Togóval országúti összeköttetése is van.

A jó közlekedési kapcsolatok következtében Cotonou a nyugat-afrikai kereskedelem fontos központjává vált; sok kereskedelmi tevékenység helyeződött át ide Abidjanból az Elefántcsontparton dúló polgárháború miatt. Cotonou úgynevezett „piacváros”, mely Afrika belső országaival, Malival, Burkina Fasóval és Nigerrel folyó kereskedelmet teszi lehetővé. A kikötő mellett a városban egy szabadkereskedelmi zóna található, melyet a tengertől elzárt szaharai államok használnak. A városban elterjedt a korrupció és az illegális kereskedelem, különösen a szomszédos Nigériával. Cotonou az ország gazdasági fővárosának tekinthető, mivel itt található Benin iparának kétharmada, valamint az ország legfontosabb vállalkozásainak és bankjainak központja.

A legfontosabb feldolgozóiparok: pálmaolaj előállítás, sörfőzés, textilipar és cementipar. A városban gépjármű- és kerékpár-összeszerelés is folyik, továbbá fűrészmalmok is találhatók benne. Legfontosabb exporttermékei a kőolajipari termékek, bauxit és vasérc. A tengerben olajfúró-tornyok működnek. A város a gépjármű-kereskedelem központja, az európai modelleket hatalmas nyitott parkolókban árulják.

Cotonou Missebo kerületében afrikai textilpiac működik, melyet főként indiai nagy- és kiskereskedők irányítanak. Sport

Nevezetességek Cotonou amellett, hogy Benin legnagyobb városa, számos kormányhivatalnak és diplomáciai szolgálatnak ad otthont; így ez Benin de facto fővárosa, bár a hivatalos főváros Porto Novo. A Cotonou Autonóm Kikötőnek köszönhetően a város elsősorban fontos kikötőként ismert; emellett repülőtere és a várost Parakouval összekötő vasútvonala is van. További jellegzetességek: Cotonou Barátság Stadion, Cotonou Katedrális, Cotonou Központi Mecset, valamint a 20 hektáros Dantokpa Piac, melyben fetispiac is található, és melynek kereskedelmi forgalma meghaladja a napi 1 milliárd CFA frankot. A Benini Állami Egyetem is Cotonou-ban működik. A város egy másik jellegzetessége a motorkerékpár-taxi, melyet a helyiek Zémidjans-nak hívnak.

Cotonou-i Megállapodás A Cotonoui Megállapodás az Európai Unió valamint afrikai, Karib-tengeri és Csendes-óceáni államok (ACP-országok) csoportja közt létrejött nemzetközi szerződés. 2000 júniusában írta alá Cotonou-ban 79 ACP ország és az Európai Unió akkori tizenöt tagállama. 2003-ban lépett hatályba, ez az ACP-EU Fejlesztési Együttműködés legfrissebb egyezménye. A Megállapodás célja a szegénység csökkentése és végső fokon megszüntetése, a fenntartható fejlődéshez való hozzájárulással és ACP-országok világgazdaságba történő fokozatos integrációjával.

Testvérvárosok Atlanta, Georgia, Amerikai Egyesült Államok (1995) Salvador, Bahia, Brazília (1987)https://web.archive.org/web/20090715191940/http://www.secri.salvador.ba.gov.br/index.php?option=com_content&task=view&id=40&Itemid=47 Tajpej, Kínai Köztársaság (1967) Rosny-sous-Bois, Franciaország (2006)

Kapcsolódó szócikkek Stade de l’Amitié

Jegyzetek

További információk Cotonou honlapja

Kategória:Kikötővárosok Kategória:Benin települései