bélyegkép|250px|Csatajelenet a szolnoki vár alatt
Szolnok város és közvetlen környezetének írott történelme mintegy 1000 évre tekint vissza. Az emberi megtelepedés azonban már jóval korábban megtörtént, legkésőbb a paleolitikum végén már biztosan éltek emberek az akkor már valahol Szolnok közelében kanyargó Tisza mellékén. A paleolitikum, mezolitikum, újkőkorszak, majd a rézkor, a bronzkor és vaskor emberei jól követhető egymásutániságban lakták a termékeny vidéket több ezer éven át. A népvándorlás korában a népek gyors egymásutániságban jöttek-és mentek. A honfoglalás korában már nemzetségfői szállás lehetett, ahogy azt a Strázsahalom gyönyörű tarsolylemeze is jelzi számunkra. Az Árpád-házi királyok korában elsősorban a sószállítás központjaként és fontos átkelőhelyként volt ismert. Keveset tudunk az akkor még inkább falusiasnak mondható település életéről. A tatárjárás során lakossága megsemmisült. Luxemburgi Zsigmond korában már feltörekvő mezőváros volt. Mohács után felismerték katonai jelentőségét, azonban hiába építették újjá várát, mert az új szolnoki vár egy kardcsapás nélkül a török kezére jutott.
A török időszak magas adói ellenére viszonylagos békét jelentett a városnak. A törökök kiűzését követően nem telt el évszázad, hogy a város nem szenvedett volna súlyos katonai és természeti csapást. Vasútja az országon a második volt, ami közvetlen összeköttetést jelentett a fővárossal. 1849-ben a tavaszi hadjárat első, sikeres csatáját Szolnokon vívták a magyarok. A kiegyezést követően kezdett el fejlődni igazán a város:ipara, kulturális élete, oktatása még a hasonló lakosságú városok közül is kiemelte. A trianoni békeszerződés elvágta nyersanyagforrásaitól, majd a kommün idején hosszú harcok dúltak felette a román haderővel szemben. A két világháború között alig állt lábára a város, a második világháború alatt lakossága alig pár ezer főre apadt, súlyos károkat szenvedett. Az 1956-os forradalom eseményeibe Szolnok is bekapcsolódott, a szandaszőlősi katonai reptér és a helyzete (ti: a főváros kapuja) jelentőségét emelte. A forradalmat leverő szovjet csapatok maradtak, nagy számú orosz és magyar katona állomásozott 1989-ig Szolnokon. A szocializmus alatt számos közintézményt, gyárat, lakótelepet építettek, 1975-ben létrehozták az akkori Közép-Európa egyik legnagyobb vasúti csomópontját. A rendszerváltást követően az ipar és a mezőgazdaság nehéz korszakot élt meg. Szolnok manapság egyre szépülő, tisztának mondható, családias hangulatú város, ami nem kis teljesítmény, ha meggondoljuk, mennyi hányattatásban volt része lakosainak az elmúlt évszázadokban, évszázadban.
A késő paleolitikumtól a neolitikumig bélyegkép|jobbra|100px| Bölénykoponyák gyakran kerülnek elő a Tiszából. Szép példányaikat tekinthetjük meg a Damjanich János Múzeum régészeti állandó kiállításán, Szolnokon
A Würm-glaciálisban lerakódott folyami üledékekből hatalmas bölénykoponyák, alkalmanként mamutcsontok és más nagyemlősök maradványai kerültek elő a Tiszából. Gyakran kotróhálókban vagy egyszerű halászhálókban akadtak fenn, máskor a folyószabályozást kísérő munkálatoknál kerültek elő. A jégkorszak utolsó harmadában igazi szabadtéri „vadaspark” lehetett a mai Szolnok helyén, számos, mára kihalt nagyemlőssel, valamint olyan állatokkal, amelyek ma sokkal északabbra élnek (Pl. jávorszarvas, rénszarvas).
bélyegkép|jobbra|100px|Gyapjas mamut agyarából és jávorszarvas agancsából készült kupák
A Tiszából kihalászott csontok között őslovak, gímszarvasok, mamutok, gyapjas orrszarvúk, őstulkok, óriásszarvasok, ősbölények maradványaira akadtak. Ezek az állatok nagy csapatokban, csordákban járták a folyó környékének erdős-rétes és füves pusztás élőhelyeit, illetve az egykori ligeterdőket. Egykor páratlanul gazdag volt az állatvilág a Tisza mentén. Az előkerült maradványokból szerint ez a megafauna a jégkorszak utolsó szakaszában, a felső pleisztocénben élt. A Tiszában talált csontokból rekonstruálható fauna összetétele nagyjából olyan, mint amilyen az elmúlt 120-130 ezer évben élt itt. A jégkorszak végén hatalmas csordákban vonultak a nagy testű állatok, pihenő-és táplálkozóhelynek használva a Tisza árterét. A jégkorszak legkésőbbi szakaszában a rénszarvasok csontjai kerültek elő a legnagyobb mennyiségben.
bélyegkép|jobbra|100px|Paleolitikumi szarvasagancsok a Damjanich János Múzeum gyűjteményében
De nem csak állatok maradványai kerültek elő ebből a korból. A jégkorszak előtt a térség és a város későbbi kül-és belterülete már lakott volt. Az 1800-as években is előkerültek olyan leletek, amelyek az emberek paleolitikumi megtelepedését bizonyítják Szolnokon. Mamut-, gyapjasorrszarvú-, az ősbölény -maradványok, mamutagyarból csiszolt csontpohár illetve Tiszaörvénynél egy jávorszarvas agancsának rózsarészéből kifaragott csontpohár is előkerült. Ezek a leletek hazai és nemzetközi viszonylatban is rendkívül értékesnek és egyedülállónak mondhatóak.
Az alábbi jégkorszaki állatok csontjai kerültek elő (nem teljes a lista):
Bison priscus (Ősbölény) Alces alces (Jávorszarvas) Bos primigenius (Őstulok) Coelodonta antiquitatis (Gyapjas orrszarvú) Mammuthus primigenius (Gyapjas mamut) Megaloceros giganteus (Óriásszarvas)
A Tiszából (számos darab a szolnoki Tisza-szakaszról származik) kerültek leletek a Magyar Állami Földtani Intézetbe, a Magyar Természettudományi Múzeum Föld- és Őslénytárában nagy számban. Az utóbbi gyűjteményében őriznek egy egy láncra vert mamutcombcsontot. A csontot az 1800-as évek elején Szolnok mellett halászták ki a Tiszából. Ezt követően a babonás emberek Pásztóra vitték, s a község elöljárói úgy döntöttek, hogy megvasaltatják. Védő amulettként vagy talizmánként kiakasztatták a község kapuja fölé. Szép leletek láthatók még a Damjanich János Múzeumban, a tiszaföldvári Tiszazugi Földrajzi Múzeumban és a kalocsai Viski Károly Múzeumban, valamint a Tóth Mike-gyűjteményben. Jelenleg nem ismert a megafauna kihalásának pontos oka, az egyik lehetséges elmélet az ún.pleisztocén–holocén becsapódási esemény, ami a nagytestű állatok világméretű, gyors kihalását égitest-becsapódással kívánja magyarázni.
bélyegkép|balra|100px|Újkőkori csonteszközök Szandaszőlősről bélyegkép|jobbra|100px|Újkőkori hálónehezékekSzandaszőlősről, Szajolról, Törökszentmiklósról
A terület a paleolitikumtól kezdve lakott volt. Az első ismert telepesek facölöpökre fektetett állatbőrökből készült, illetve náddal borított ideiglenes sátrakban lakhattak, amit a fennmaradt cölöplyukak is bizonyítanak. Fő vadászzsákmányuk előbb a mamut és a rénszarvas, majd szarvas, őz és vaddisznó lehetett. Fennmaradtak kőeszközeik is, amik fehér tűzkőből készültek, mikrolit technikával.
A mezolitikum emberei már állandó településeken laktak. Földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak, rekonstruált házbelsőt a Damjanich János Múzeumban láthatunk. A házak nagyrészt fából voltak. Használták már a szekeret is, ennek makettje is megmaradt. A gabonatárolásra nagy méretű cseréphombárokat használtak.
Az újkőkorszak korából gyakran maradtak fenn halászati eszközök maradványai, mint hálónehezékek, horgok, ami az akkori emberek megélhetésében a halászat fontosságát mutatja. Általában agyagból készültek, mint azok a rituális szobrocskák, amik isteneket, bikákat és stilizált női alakokat formálnak. Szandaszőlősön rábukkantak egy neolitikumi közösségre, akik már állandó jelleggel megtelepedtek a területen.
Galéria
A rézkortól a késő vaskorig A rézkori népek már nagyobb településeken laktak, ékszereket, eszközöket, fegyvereket hagytak ránk. Kő és agyag mellett már ismerték a rezet is, eleinte inkább dísztárgyak készítésére használták e fémet. A bronzkor idején új népcsoportok érkeztek a Kárpát-medencébe. A Szolnokhoz közeli Tószeg határában álló Kucorgó-halom vagy tell helyén egy kiterjedt település állt, a házak anyagából vastag vályogrétegek halmozódtak fel. Az ekkori emberek lovat, disznót, juhot és szarvasmarhát tartottak és kagylót gyűjtögettek a folyóból. A leletek között bronz eszközök, kardok, szívkagyló-maradványok is előfordulnak, ami távolsági kereskedelem meglétére utal. A rómaiak nem tudtak katonai állásokat kialakítani az Alföld területén, ezért honfoglalás előtt szkíták, kelták, szarmaták éltek a területen. A leletek alapján a vaseszközök megmunkálását és azok használatát illetve a fazekas mesterséget, valamint a korongozást a szkíták honosították meg Szolnok környékén. Szolnokon és közvetlen környezetében számos szkíta kori lelőhelyet találtak. Ilyen volt például a Zagyva-gát építésekor fellelt településmaradvány, ahol edénytöredéket, Szandaszőlősön pedig egy bögrét leltek. A szkítákat a kelták követték. A kelták fegyverzetéből vaskardok és pajzsok köldökdíszei, valamint lószerszámok vas alkatrészeit hagyták ránk. Ezt követően az iráni eredetű szarmaták telepedtek le a város környékén. A szarmata népesség esetenként háborúban, máskor kereskedelmi kapcsolatban állt a Római Birodalommal. A leletanyagban nem ritka a római pénz, fegyver, ékszer és kerámia. A katonai repülőtér bővítésekor (1952-ben) 223 szarmata és gepida sírt tártak fel. Innen rendkívül gazdag leletanyag került elő: aranyozott és díszes fibulák, vasfegyverek, csontfésűk, övkapcsok és edények. A szarmaták után germán ajkú népek vették birtokukba az Alföldet.
Galéria
A népvándorlás kora
bélyegkép|balra|100px|Arany gepida övcsat Szandaszőlősről
A gepidák jelentős kincsleletét Szandaszőlős Ó-Szanda nevű területén találták a régészek. Ismerték már az üveget is, színes-sávos üvegből készült nehéz gyöngyöket hordtak. A gepidák elvonulása után avarok lakták be a területet. A magyarokhoz hasonlóan a gazdagabbak lovakkal együtt temetkeztek. A honfoglaló magyarok a 10. században telepedtek meg itt, jelentős emlékünk a szolnoki Strázsahalomról előkerült gyönyörű arany tarsolylemez.
Az V. század eleji hun expanzió nem hagyott hátra régészeti anyagot Szolnokon. Elképzelhető, hogy a meghódított és szövetségre kényszerített germán népek helyben maradtak a támadás idején vagy elmenekültek és teljesen elnéptelenedett a környék egy időre. A VI. század közepén megjelentek az avarok és uralmuk a IX. századig végig kimutatható jelenlétük. A Rákóczifalva-kastélydombi temető arra utal, hogy Szandaszőlőstől mindössze 1,5 km-re jelentős szállásuk volt.
Galéria
A középkori Szolnok bélyegkép|jobbra|100px|Szent István-szobor (Szolnok) bélyegkép|balra|200px|Zounuk ispán szobra Szolnokon
A IX. század végén a Kárpát-medencébe érkező magyar törzsek eljutottak a Tisza és a Zagyva összefolyásához és felismerték a hely jó védhetőségét. Elképzelhető, hogy nem véletlenül éppen itt keltek át a folyón, esetleg már korábban is fontos átkelőhely lehetett. Miután Szent István király legyőzte az erdélyi Gyulát, egy feltételezhetően fából és földből emelt sáncokkal védett erősséget (ispánsági földvárat, palánkvárat) emeltetett, amivel az Erdélyből érkező só szállítását igyekezett biztosítani. Nem véletlen, hogy a XIII. századi térképeken Külső, Középső, s Belső Szolnok vármegyék nevével találkozunk. Ha térképre vetjük a megyéket eredeti helyzetükben, akkor jól látható, hogy valójában a Doboka környékén bányászott só előbb szárazföldi, majd vízi útvonalán épült ki a három rokon nevű vármegye. Elnevezésük nem a véletlen műve.
bélyegkép|jobbra|100px|Szolnok (Zolnok néven hozzávetőlegesen középen) Lázár deák 1510-es keltezésű térképén. Figyelmztetés: Lázár térképe helytelen tájolású, az óramutató járásával ellentétesen kb. 40 fokkal el van döntve!