A 2007–2008-as skót labdarúgó-bajnokság (első osztály) a Scottish Premier League tizedik szezonja volt. 2007. augusztus negyedikén kezdődött, és a tervek szerint 2008. május 18. lett volna az utolsó forduló napja. Ám a rossz idő miatt télen elhalasztott meccsek, a Motherwell FC csapatkapitánya, Phil O’Donnell halála, valamint a Rangers FC 2008. májusi UEFA Kupa-döntője miatt a Skót labdarúgó-szövetség úgy döntött, hogy az utolsó meccseket 2008. május 22-én kell lejátszani.
A bajnok a Celtic FC lett, amely így a 2008-2009-es Bajnokok Ligája csoportkörébe jutott. A második helyen végző Rangers a 2008-2009-es BL második selejtezőfordulójába kvalifikálta magát. A harmadik helyezett Motherwell FC, valamint a másodosztályú, ám kupadöntős Queen of the South a 2008-2009-es UEFA Kupában indul, előbbi az első fordulóban, utóbbi a második selejtezőkörben. A 2008-as Intertotó Kupa skót részvevője a Hibernian FC. A szezon végén a Gretnát rossz pénzügyi helyzete miatt kizárták a harmadosztályba, majd feloszlott. Feljutott a másodosztály győztese, a Hamilton Academical FC.
A Gretna első idényét töltötte az első osztályban, a tavalyi évben kiesett Dunfermline helyett.
A szezon során minden csapat saját stadionját használta, kivéve a Gretnát, amely kénytelen volt a Motherwell FC (Fir Park) és a Livingston FC (Almondvale Stadium) stadionjaiban játszani hazai mérkőzéseit.
A végeredmény
Jelentős események 2007. december 29.: A Motherwell csapatkapitánya, Phil O’Donnell egy Dundee United elleni mérkőzésen összeesett a pályán, és még aznap este meghalt.
2008. március 29.: A Gretna már matematikailag is biztos kieső, miután 2-0-ra kikapott a St. Mirren-től.
2008. április 19.: Feljutott a másodosztályt megnyerő Hamilton, miután a Clyde ellen 2-0-ra győzött.
2008. május 22.: A Celtic zsinórban harmadszor lett bajnok, köszönhetően a Dundee United elleni 1-0-s sikernek.
2008. május 29.: A Gretnát kizárták a harmadosztályba, miután igazgatójuk nem tudta garantálni, hogy a következő szezon meccseit meg tudják majd rendezni.
2008. június 2.: A Gretna töröltette magát a liga csapatai közül, miután az igazgató kijelentette, nem képesek folytatni üzleti vállalkozásként való működésüket.
Mérkőzések 1-22. forduló Az elsőtől a huszonkettedik fordulóig minden csapat minden csapat ellen játszott két meccset - egyet otthon, egyet idegenben. ABECELDUNFALGREHEAHIBINVKILMOTRANSMIABEX||1-3||2-0||1-1||2-0||1-1||3-1||1-0||2-1||1-2||1-1||4-0 |-! style="background:#F0F0F0;" !CEL ||3-0||X3-04-03-05-01-15-00-03-02-11-1DUN1-00-2X||2-0||1-2||4-1||0-0||0-1||2-0||1-0||2-1||2-0 |-! style="background:#F0F0F0;" !FAL ||0-0||1-4||3-0||X2-02-11-11-01-11-01-30-1GRE1-11-23-20-4X||1-1||0-1||0-4||1-2||1-2||1-2||0-0 |-! style="background:#F0F0F0;" !HEA ||4-1||1-1||1-3||4-2||1-1||X0-12-31-11-24-20-1HIB3-33-22-21-14-21-1X||1-0||4-1||1-0||1-2||0-1 |-! style="background:#F0F0F0;" !INV ||1-2||3-2||0-3||4-2||3-0||2-1||2-0||X3-10-30-31-0KIL0-11-22-10-13-33-12-12-2X||0-1||1-2||0-0 |-! style="background:#F0F0F0;" !MOT ||3-0||1-4||5-3||0-3||3-0||0-2||2-1||2-1||1-2||X1-11-1RAN3-03-02-07-24-02-10-12-02-03-1X||2-0 |-! style="background:#F0F0F0;" !SMI ||0-1||1-5||0-3||1-5||1-0||1-3||2-1||2-1||0-0||0-1||0-3||X Utolsó frissítés: 2008. szeptember 26.Magyarázat: A hazai csapat a bal oszlopban, a vendég csapat a felső sorban van.
23-33. forduló A 23-33. fordulóban minden csapat minden csapattal egy meccset játszott - vagy otthon vagy idegenben. Így az 1-33. fordulóban minden csapat minden csapat ellen három találkozón szerepelt - vagy kétszer otthon és egyszer idegenben vagy kétszer idegenben és egyszer otthon. ABECELDUNFALGREHEAHIBINVKILMOTRANSMIABEX1-5X2-13-00-1XXX1-1X1-1CELXX0-0XX3-0X2-11-00-1XXDUN3-0XX0-0XX1-1XX2-03-31-1FALX0-1XXXX0-2X0-00-0X4-0GREX0-30-32-0XXX1-24-21-3XXHEAXX1-00-02-0X1-0XXX0-4XHIB3-10-2XX4-2XX2-02-0XX2-0INV3-4X1-10-1X0-3XXXX0-1XKIL3-1X1-2XX0-0X4-1XX0-21-0MOTXXXXX0-11-03-11-0X1-1XRAN3-11-0X2-04-2X2-1XXXX4-0SMIX0-1XX2-01-1X1-1X3-1XX Utolsó frissítés: 2008. szeptember 27.Magyarázat: A hazai csapat a bal oszlopban, a vendég csapat a felső sorban van.
34-38. forduló A 34-38. fordulóban minden csapat minden olyan csapattal játszott egy meccset (otthon vagy idegenben), amely a tabella vele azonos felében van. A hat erősebb csapat a felsőházban, a hat gyengébb az alsóházban küzdött. Felsőház ABECELDUNHIBMOTRANABEXX2-12-1X2-0CEL1-0XX2-0X3-2DUNX0-1X1-1XXHIBXXXX0-20-0MOT2-11-22-2XXXRANXX3-1X1-0X Utolsó frissítés: 2008. szeptember 28.Magyarázat: A hazai csapat a bal oszlopban, a vendég csapat a felső sorban van. Alsóház FALGREHEAINVKILSMIFALX0-02-12-1XXGREXX1-0XXXHEAXXX1-00-23-2INVX6-1XX3-00-0KIL2-11-1XXXXSMI1-00-0XX1-0X Utolsó frissítés: 2008. szeptember 28.Magyarázat: A hazai csapat a bal oszlopban, a vendég csapat a felső sorban van.
A góllövőlista élmezőnye
Név Gólok Csapat Scott McDonald <center>25 Celtic Jan Vennegoor of Hesselink <center>15 Celtic Kris Boyd<center>14 Rangers Chris Porter Motherwell Steven Fletcher<center>13 Hibernian Noel Hunt Dundee United Barry Robson Dundee United / Celtic David Clarkson<center>12 Motherwell Jean-Claude Darcheville Rangers Lee Miller Aberdeen
Mesterhármasok
Góllövő Csapata Ellenfél Dátum Scott McDonald Celtic Dundee United 2007. szeptember 29. Clayton Donaldson Hibernian Kilmarnock 2007. szeptember 29. Scott McDonald Celtic Motherwell 2007. október 27. Aiden McGeady Celtic Falkirk 2007. december 11. Barry Robson Dundee United Hearts 2008. január 2. Steven Fletcher Hibernian Gretna 2008. február 13.
Díjazottak A skót futballszakírók minden hónap, illetve a szezon végén is megszavazták a legjobbakat.
Havi díjak HónapMenedzserJátékosFiatal játékosFeltörekvő csillag2007. augusztus Walter Smith (Rangers) Carlos Cuéllar (Rangers) Steven Fletcher (Hibernian) Mark Staunton (Falkirk)2007. szeptember John Collins (Hibernian) Scott McDonald (Celtic) Andrew Driver (Hearts) Scott Anson (Kilmarnock)2007. október Craig Levein (Dundee United) Lee Wilkie (Dundee United) Ross McCormack (Motherwell) Jack Wilson (Hibernian)2007. november Mark McGhee (Motherwell) Aiden McGeady (Celtic) Ross McCormack (Motherwell) Liam Cusack (Gretna)2007. december Craig Brewster (Inverness) Marius Niculae (Inverness) Scott Arfield (Falkirk)—2008. január Walter Smith (Rangers) Barry Robson (Dundee United) Danny Grainger (Dundee United)—2008. február Mixu Paatelainen (Hibernian) Aiden McGeady (Celtic) Steven Fletcher (Hibernian) Ryan Strachan (Aberdeen)2008. március Walter Smith (Rangers Darren Barr (Falkirk) Garry Kenneth (Dundee United) Sean Crighton (St. Mirren)2008. április Gordon Strachan (Celtic) Barry Robson (Celtic) Gary Glen (Hearts)—
A szezon legjobbjai DíjDíjazottA legjobb játékos Carlos Cuéllar (Rangers)A legjobb menedzser Walter Smith (Rangers)A legjobb fiatal játékos Aiden McGeady (Celtic)A legszebb gól Willo Flood (Dundee United, a St. Mirren ellen)A legjobb 19 éven aluli játékos Scott Anson (Kilmarnock)A legjobb klub-média kapcsolatKilmarnockA legjobb szurkolói kezdeményezésHeartsA legjobb körülmények a szurkolók számáraRangersA legjobb közösségi kezdeményezésFalkirkA legközkedveltebb idegenbeli pályaTynecastle Stadium (Hearts)
Stadionok Helyezés Csapat Stadion Befogadóképesség Legalacsonyabb nézőszám Legmagasabb nézőszám Átlagnézőszám 1. Celtic Celtic Park 60 832 45 000 60 000 56 676 2. Rangers Ibrox Stadium 51 082 47 419 50 440 49 143 3. Motherwell Fir Park 13 742 4 259 10 445 6 598 4. Aberdeen Pittodrie Stadium 22 199 8 240 17 798 11 993 5. Dundee United Tannadice Park 14 209 5 845 13 613 8 530 6. Hibernian Easter Road 17 500 7 650 17 015 13 840 7. Falkirk Falkirk Stadium 6 935 4 490 6 803 5 567 8. Hearts Tynecastle Stadium 17 420 10 512 17 131 15 930 9. Inverness Caledonian Stadium 7 711 3 420 7 753 4 752 10. St. Mirren St. Mirren Park 10 800 3 163 7 840 4 547 11. Kilmarnock Rugby Park 18 128 4 086 11 544 6 181 12. Gretna Fir Park 13 742 4 259 10 445 6 598 A Gretna a Motherwell stadionjában, a Fir Parkban játszotta hazai meccseit, amíg saját pályáját, a Raydale-t felújították. Mikor pedig márciusban a Fir Park talaja játékra alkalmatlannak bizonyult, a Gretna-Celtic találkozót a másodosztályú Livingston stadionjában, az Almondvale-ben rendezték.
Edzőváltások Csapat Távozó menedzser Távozás időpontja Új menedzser Megállapodás időpontja Motherwell Maurice Malpas 2007. június 18. Mark McGhee 2007. június 1. Gretna Rowan Alexander 2007. augusztus 4. David Irons 2007. július 18. Hearts Valdas Ivanauskas Stephen Frail & Anatoly Korobochka 2007. július 30. Inverness Charlie Christie 2007. augusztus Craig Brewster 2007. augusztus 27. Hibernian John Collins 2007. december 20. Mixu Paatelainen 2008. január 10. Gretna David Irons 2008. február 19. Mick Wadsworth 2008. február 19. Hearts Stephen Frail 2008. május 27. László Csaba 2008. július 11.
Források
További információk Hivatalos honlap A Scottish Premier League a BBC honlapján A mezek
2007 Skot 1