A Omega 5 az Omega ötödik magyar stúdióalbuma 1973-ból. Több szempontból is úttörőnek számít a magyarországi rockzenében: ezen használtak először szintetizátort (A madár című dalban), a hattételes Szvit kompozíció pedig az első olyan hazai progresszív rock felvétel, amit rockegyüttes és szimfonikus zenekar közösen készített.
Kiadások
Az album először hanglemezen jelent meg 1973-ban, majd 1976-ban kazettán. 1992-ben először a Omega 1968–1973 – Az Omega összes nagylemeze I. gyűjteményben jelent meg CD-n (bár a CD-k külön-külön is megvásárolhatóak voltak), majd 1999-ben Szvit címmel jelent meg az alternatív kiadás, eltérő dalsorrenddel. 2001-ben az Antológia sorozat második részében is az alternatív kiadás jelent meg.
Év Kiadó Formátum Sorszám Megjegyzések 1973 MHV Pepita LP SLPX 17457 1976 MHV MC
1987 MHV Favorit LP
Omega 1968-1973 – Az Omega összes nagylemeze I. 1992 Hungaroton Mega CD 92/M-049 1994 Hungaroton Mega HCD 37629 Omega 1968–1973 – Az Omega összes nagylemeze I. 1999 Hungaroton Mega MCDA 87614 Szvit – alternatív kiadás. Hungaroton MC MMCA 87614 2001 Hungaroton CD HCD 87614 Antológia vol. 2. 1970–1975 – Hard rock albumok – az alternatív kiadást tartalmazza. 2001 BMG Germany
Anthology vol. 2. 1970–1975 – Hard Rock Alben – németországi licenckiadás. 2015 Hungaroton
LP Anthology – Az Omega első 13 albumának gyűjteményes kiadása, az eredeti lemezek hangzásával és dallistájával.
Dalok Első oldal Hazug lány (Mihály Tamás – Kóbor János – Sülyi Péter) A madár (Molnár György – Kóbor János – Sülyi Péter) Én elmegyek (Molnár György – Kóbor János – Sülyi Péter) A jövendőmondó (Mihály Tamás – Kóbor János – Sülyi Péter) Járt itt egy boldog ember (Mihály Tamás – Kóbor János – Sülyi Péter) Búcsúztató (Molnár György – Kóbor János – Sülyi Péter) Második oldal <li value="7">Szvit (Mihály Tamás – Kóbor János – Sülyi Péter) Ébredés A malomban Hazafelé A hetedik napon Délutáni szerelem Van, aki nyugtalan Alternatív kiadás 1999-ben Szvit címmel jelent meg az album felújított kiadása, amelyen a Szvit, A jövendőmondó és az Én elmegyek hangszerelése is eltér az eredetitől. A hivatalos magyarázat szerint ezeket a dalokat 1973-ban két változatban rögzítették, vannak azonban olyan vélemények, amelyek szerint az eredeti felvételekre utólag rájátszottak.
Szvit Ébredés A malomban Hazafelé A hetedik napon Délutáni szerelem Van, aki nyugtalan A jövendőmondó Én elmegyek A madár Járt itt egy boldog ember Hazug lány Búcsúztató
Helló, Elefánt! A madár című dalt a koncerteken eredetileg más szöveggel játszották, amit Kóbor János írt és egy valós élmény ihletett: az együttes indult volna a turnébusszal, de Molnár Györgyöt, becenevén Elefántot nem találták. A szakadó esőben keresgélve végül egy bárpultnál ülve bukkantak rá. Ez a változat még nem tartalmazta a madárvijjogást imitáló szintetizátorhangokat. Hivatalos kiadványon nem jelent meg, de bootleg-felvételen fennmaradt.
Közreműködött Omega: Benkő László – orgona, Moog szintetizátor, vokál Debreczeni Ferenc – dob, ütőhangszerek, vokál Kóbor János – ének Mihály Tamás – basszusgitár, vokál Molnár György – gitár, vokál Wolf Péter és a Magyar Állami Hangversenyzenekar (Szvit)
Produkció Csintalan László – hangmérnök Omega együttes és Székely András – zenei rendező(k)
Az MHV – Omega (Aubeck Ferenc és Kóbor János) felvétele.
Források Omega 5. (Diszkográfia) Omega 5. (CD) album – Zeneszöveg.hu
Kategória:Omega-albumok Kategória:1973 nagylemezei