Anno Hideaki (庵野秀明, 1960. május 22. –) japán animációs és élőszereplős filmek rendezője. Elsősorban a Neon Genesis Evangelion című animének köszönheti hírnevét, amelyhez saját depressziós időszakának tapasztalataiból merített.IMDb.com trivia Betegsége egy mélyen elgondolkodtató, ugyanakkor nyugtalanító és megrázó természetű sorozatot eredményezett, mára azonban teljes életet él, és a történet újramesélésén dolgozik.
Anno a híres japán Gainax rajzfilmvállalat megalapítóinak egyike. 2006-ban kilépett, hogy saját stúdiót hozzon létre.
Élete
Korai évek Anno 1960. május 22-én született Ube városában, Jamagucsi prefektúrában, Japánban. Már gyerekkorától fogva lenyűgözték a mangák, animék, tokuszacuk (speciáliseffekt-központú filmek), háborús történetek. Anno gyerekkorában is szeretett rajzolni, általános iskolás korában a művészeti klub tagja volt. Főként a manga és olajfestmény technikákkal foglalkozott.
1976-ban felvették a Yamaguchi prefektúrai Ube Középiskolába, ami egy elit iskola volt azoknak akik nagy nevű egyetemekre készültek, Anno azonban nem akart továbbtanulni, mivel úgy vélte felesleges időpazarlás. Ideje nagy részét a művészeti klubban töltötte és érdeklődési körének hódolt. Ezen kívül tagja volt a csillagászati csoportnak és a földtudomány klubnak is. Szabadidejében rengeteget játszott madzsongot a barátaival. Anno eredményei nagyon hullámzóak voltak tanulás szempontjából, az iskola problémás gyereknek minősítette. Az angol nyelv kifejezetten nem volt erőssége, és mivel az egyetemekre akkor már kötelező volt az ilyen vizsga, ez is közrejátszott abban hogy nem szeretett volna továbbtanulni.
A középiskola második évében Anno a félretett pénzéből egy 8mm-es filmkamerát vásárolt, mely nagyon régi vágya volt. Főként élőszereplős szuperhős- és szörnyfilmeket készített, valamint rajzfilmeket, amiket az iskolai fesztiválokon mutatott be közönség előtt. Anno ekkoriban szeretett bele teljesen a filmkészítésbe. Főiskolára nem vették fel, de létrehozott egy indie filmgyártó csoportot a barátaival SHADO néven.
Főiskolai évek
A Gainaxnál
A Khara stúdió megalapítása
Munkái Rendezőként Gunbuster (1988) Nadia: The Secret of Blue Water (1990–1991) Sin Sziki Evangelion (Neon Genesis Evangelion) (1995–1996) Evangelion: Death and Rebirth (1997) [Executive rendező] The End of Evangelion (1997) [Executive rendező] Kare Kano (His and Her Circumstances) (1998) Love & Pop (1998) Siki-Dzsicu (2000) The Invention of Destruction in the Imaginary Machines 空想の機械達の中の破壊の発明 Kuszó no Kikai-tacsi no Naka no Hakai no Hacumei (2002 rövidfilm) Cutie Honey (2004) Re: Cutie Honey (2004) [Supervising rendező] Rebuild of Evangelion (2007–2021) [Executive rendező] Sin Godzilla (2016)
Érdekességek Animációs munkássága az 1984-es Nauszika – A szél harcosai című filmmel kezdődött, amelyen animátorként dolgozott. Vegetáriánus. Egy TV műsorban, melyben ellátogatott régi iskolájába, kijelentette, hogy inkább meghalna, semmint hogy megegye az ottani, húst tartalmazó kosztot. A Neon Genesis Evangelion utolsó két epizódja akkora csalódást okozott sok rajongónak, hogy gyilkossággal fenyegették meg Anno-t. Egyesek szerint a sorozatot lezáró, End of Evangelion című film egyfajta bosszú gyanánt tartalmazott annyi nehezen feldolgozható és felkavaró jelenetet. A stúdió dolgozói olyan lehangolónak találták az Evangelion-t, hogy következő munkájukat, az FLCL-t szándékosan humorosra tervezték, és távol tartották tőle Anno-t. Saját bevallása szerint alacsony az önbecsülése.
További információk Anno Hideaki hivatalos oldala (japán) Anime News Network
Jegyzetek
Kategória:Japán filmrendezők Kategória:1960-ban született személyek Kategória:Élő személyek