A Giunti (vagy másik névváltozattal: Giunta) család az egyik legjelentősebb európai könyvkereskedő, kiadó és tipográfus család a 15. században és 16. században, valamint a 17. században. A különböző európai városokban – Firenzében, Velencében, Lyonban, Burgosban, Antwerpenben – egymással kooperáló nyomdákat üzemeltettek, s a kor egyik legkiterjedtebb és legjobban működő könyvkereskedelmi hálózatát hozták létre. A firenzei Giunti családról már a 14. századtól kezdődően maradtak ránk dokumentumok: tagjai a korabeli a szövőipar jeles kézművesei, valamint kereskedők voltak. A könyvkereskedelmet szakmául választó nemzedék első képviselője a firenzei születésű Filippo Giunti (1450–1517) volt.

A firenzei ág

Filippo tanulmányairól keveset tudunk, s csupán az általa kiadott latin, görög és olasz nyelvű nyomtatványok nagy erudícióval megírt előszavai alapján következtethetünk széles műveltségére és iskolázottságára. Tipográfiáját 1497-ben alapította; az általa kiadott nyomtatványokat nagy műgonddal, szép kivitelben készítette. Két fia, Bernardo és Benedetto segédletével dolgozott, jobbára latin klasszikusokat, Catullust, Vergiliust, Titus Liviust és olasz kortárs szerzőket adott ki: Petrarcát, Dantét és Boccacciót. Az Aldo Manuzio által használt karakterekhez hasonló kurzív betűkkel nyomtatott, melyek használatára ugyan X. Leó pápa felhatalmazásának jóvoltából, 1513-tól kezdődően Manuzio kizárólagos jogot élvezett, de – miután Filippo a pápai végzést megtámadta – 1516-ban ő is megkapta az áhított pápai privilégiumot. Mai ismereteink szerint több mint 100 nyomtatvány fűződik nevéhez. Filippo halálakor, fia, Bernardo (1487–1551) vette át a könyvműhely és a kereskedőház irányítását, aki az atya nyomdokain járva főleg görög, latin és kortárs olasz szerzők műveit nyomtatta. A kor legkiválóbb korrektorai és szerkesztői dolgoztak az általa kiadott szövegeken. Nyomtatványainak száma meghaladja a 150-et. Az egyik legfontosabb műve Boccaccio Dekameronjának 1527-es kiadása, amely sokáig a legmegbízhatóbb szövegközlésnek bizonyult. 1551 után Bernardo fiai, Filippo il Giovane (Ifjabb Filippo) és Jacopo vitték tovább a jól prosperáló üzletet, majd örököseik, köztük Cosimo Giunta, Ifjabb Filippo fia. Ekkortól a Giunti kiadványokon az „apud Juntas”, „Appresso i Giunti” megjelölés olvasható. A nyomda 1625-ig működött. 1604-ben nyomtattak egy katalógust – Catalogus librorum qui in Iunctarum Bibliotheca Philippi Haeredum Florentiae prostant –, amelynek adatai alapján jelentős raktárkészlettel bíró könyvkereskedő-házként vágott neki a cég az új évszázadnak. A Giunti család firenzei ága köztársaságpártiként a várost irányító Medici família ellenszenvét vívta ki, amelynek egyenes következménye volt, hogy komoly gazdasági hátrányokat kellett elszenvednie. Cosimo de’ Medici például komoly privilégiumokat adott a konkurens firenzei kiadóknak.

A velencei ág

Filippo Giunti testvére, a szintén firenzei születésű Lucantonio (1457–1538), könyvkereskedőként dolgozott szülőhazájában, majd 1477-ben áttelepült Velencébe, ahol immár kiadóként is működött. Bár eleinte nem volt saját nyomdája, a kor legjelesebb tipográfusait bízta meg könyvei nyomtatásával. 1489-ben azonban felszerelte saját tipográfiáját, ahol firenzei testvérével ellentétben kevés ókori klasszikust nyomott. Üzletpolitikája a liturgikus könyvek: misekönyvek, graduálék, antifonáriumok, breviáriumok kiadását részesítette előnyben. Több magyarországi használatra szánt liturgikus könyvet nyomtatott, köztük esztergomi misekönyveket és breviáriumokat. Aldo Manuzio egyik nagy konkurense, bár nyilvánvalóan más piaci szegmens felé orientálódott. A szerkönyvek mellett orvosi munkákat is kiadott, nevéhez fűződik például Galénosz műveinek 1522-es kiadása. Körülbelül 130 kiadás fűződik nevéhez. Lucantonio halála után fia, Tommaso (1494–1566) veszi át a kiadó irányítását, és 1553-ig sikeresen vezeti. Ekkor csődbe megy, de hamarosan talpra áll, ám 1557-ben tűz üt ki nyomdájában, ami jelentős visszaesést eredményez üzleti prosperitásában. Egy évtized leforgása alatt azonban ismét sikerül régi fényébe visszaállítani kiadóját. Testvérével, Giovanni Maria Giuntival szerződik, s a megszokott üzletpolitikával dolgozva jelentős eredményeket érnek el. Tommaso végrendelete értelmében halála után a Giovanni Maria fia, Lucantonio, il Giovane (Ifjabb Lucantonio) kezébe kerül az kiadó irányítása. A kiadó még a 17. században is aktív, nyomtatványain az „apud Juntas” márkanév szerepel. 1670 körül veszi meg a Giunti cég teljes raktárkészletét a Pezzana testvérpár, akik a 18. század egyik legfontosabb szerkönyvkiadóivá válnak, de kiadványaikon megőrzik a firenzei liliomot, amely a Giunti kiadványok márkajelzése volt.

A lyoni ág

A Giunti család egyik sarja, Giacomo Giunti, a firenzei Filippo és velencei Lucantonio unokaöccse a 16. század első éveiben érkezik Lyonba, ahol részben saját tőkéjéből, részben Lucantonio segítségével kiadót és könyvkereskedő céget alapít 1520-ban. A város legjelentősebb kiadója lesz, saját nyomdát szerel fel, melyben főleg teológiai, jogi és orvosi könyveket nyomtat.

Források Borsa Gedeon, Il rapporto dei primi editori di Buda con Venezia e le loro marche, Il Corsivo, 1999, 9-32. Enciclopedia italiana di scienze, lettere ed arti, Milano, Treccani, 1933. XVII. kötet. Lucien Febvre, Henri-Jean Martin, L’apparition du livre, Edition Albin Michel, 1958. I Giunti. Tipografi editori di Firenze I-II., szerk. Decio Decia, Renato Delfiol, Luigi Silvestro Camerini, Firenze, Giunti Barbèra, 1979. Paolo Camerini, Annali dei Giunti. I. Venezia, Firenze, Sansoni, 1962. Henri Baudrier, Bibliographie lyonnaise VI., Paris, F. De Nobele, 1964. Fernanda Ascarelli, Marco Menato, La tipografia del ’500 in Italia, Firenze, Olschki, 1989.

További információk A mai Giunti kiadó

Kategória:Olasz nyomdászok Kategória:Firenzeiek Kategória:Velenceiek