Dárda (, , ) kicsi város Horvátországban, Eszék-Baranya megyében.

Fekvése Eszéktől 13 km-re északra, az ún. Baranyai háromszögben fekszik. Mecepuszta, Ölyves és Őrhely tartozik hozzá.

Története A régészeti leletek tanúsága szerint területe már az őskorban is lakott volt. A vasúti pálya építése során egy, a közép-bronzkorból származó, a Vatya-kultúra dálya–bijelo brdoi csoportjához tartozó temető maradványait semmisítették meg.Marijana Martinec: Broncanodobna naseobinska jama s lokaliteta Grabrovac A Dárdától északra fekvő „Lipa” nevű lelőhely közvetlen közelében található régészeti leletek egy vaskori nekropolisz, esetleg település létezésére utalnak. Az eddigi régészeti leletek megerősítik a fentieket, és jelentős számuk a hely nagy régészeti potenciálja mellett szól.Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-3642.

Az Árpád-kori település nevét 1280-ban említette először oklevél Turda néven.Az esztergomi káptalan a király 1358. május 25-i parancslevelének engedelmeskedve sekrestyéjéből kikeresi és János fia János részére átírja saját, 1280. október 17-én kelt oklevelét. 1282-ben Tharda, Thorda, 1290, 1299-ben Thorda, 1332–1335-ben Turida, Torda, később (Kis-) és (Nagy-) Dárda, Dárda néven írták. Nevét általában a latin „tarda aqua” (lassú víz) kifejezésből származtatják mondván, hogy a területét gyakran elöntő ár csak lassan vonult le. Torda első ismert birtokosai a Kemény család tagjai voltak. 1280-ban Kemény fia Dénes és Lőrinc nádor fia Kemény osztozásakor a birtok Lőrinc nádor fia Keménynek jutott. 1332-ben már egyházas hely volt, papja a pápai tizedjegyzék szerint 50 báni pápai tizedet fizetett.

A török 1526-ban, közvetlenül a mohácsi csata előtt foglalta el a települést, mely ekkor valószínűleg elpusztult. Szulejmán szultán nem sokkal ezután építtette meg az eszéki Felsővárostól Dárda irányába töltésekkel és hidakkal a mocsarakon át vezető 8 km hosszú hadiutat, melyet az oszmán seregek oly gyakran használtak magyarországi hadjárataik során. Maradványai helyenként még mindig láthatók. A falu a török megszállás idején, még a 16. században újratelepült. 1687-ben a nagyharsányi csata után szabadult fel a török uralom alól.

III. Károly király Dárdát minden tartozékával együtt az itáliai származású Veterani Frigyes császári tábornagynak adományozta. Miután Veterani Frigyes 1695-ben elesett a lugosi csatában, özvegye és fia, Veterani Gyula kérték beiktatásukat a dárdai uradalomba, amelyet a pécsi káptalan végre is hajtott. A korabeli okiratokból azonban úgy tűnik, hogy a 18. század elejére az elhunyt Veterani Frigyes teljes uradalma tönkrement. Egy 1713. május 8-án kelt királyi okiratban III. Károly elrendelte, hogy Veterani Frigyes örökösei javíttassák meg a birtokhoz tartozó épületeket és hidakat, valamint gondoskodjanak azok állagának fenntartásáról.Petres Zsuzsanna - Miro Gardaš - Jelena Roškar: Nagybirtokok Baranyában a 18–19. században 1749-ben a dárdai birtokot az egyik leghatalmasabb magyar nemesi család leszármazottja, gróf Esterházy Károly vásárolta meg, akitől fia, Esterházy Kázmér örökölte. A város mai címerének alapját is az Esterházy család galántai ágának címere adja. A következő birtokos János Kázmér gróf rossz gazdálkodó volt és a csőd szélére vezette az uradalmat. 1842-ben kénytelen volt eladni azt a német Georg Wilhelm von Schaumburg Lippe hercegnek. Fia Adolf herceg 1916-ban a dárdai uradalmat eladta Magyar Mezőgazdasági Banknak. A bank fenntartotta az uradalom korábbi igazgatását, de nem sokkal később, 1917. augusztus 22-én megvált tőle a „Magyarbólyi farm” javára.

300px|bélyegkép|jobbra|Schaumburg-Lippe György kastélyának főhomlokzata a 19. század végén Két barokk temploma közül a Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt katolikus a 18. században (1991-ben súlyosan megrongálták), a Szent Mihály tiszteletére szentelt ortodox templom 1777-ben épült.

1910-ben 3348 lakosából 1334 magyar, 1062 német, 822 szerb, 15 horvát és 134 "egyéb" (legnagyobbrészt cigány és sokác) volt. A lakosok közül 2071 fő tudott magyarul. A trianoni békeszerződésig Baranya vármegye Baranyavári járásához tartozott. A település az első világháború után az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. A dárdai uradalom területe a háborút követően részben Magyarországhoz,Bezedek, Ilocska (Iloča), IvánDárda, Lippó (Lapanča), Magyarbóly, Németmárok, Pocsa, Beremend, Alsószentmárton és Old. részben JugoszláviáhozKolman, Darda, Jagodnjak, Karanac Tvrđavica, Čeminac Baranjsko Petrovo Selo, Torjanci és Novi Bezdan. került, ezzel megszűnt létezni. 1941 és 1944 között a település ismét Magyarországhoz tartozott. A második világháború végén a német lakosság nagy része elmenekült a partizánok elől. Az itt maradtakat a kommunista hatóságok kollektív háborús bűnösökké nyilvánították, minden vagyonuktól megfosztották és munkatáborba zárták.

A horvátországi háború (1991–95) A délszláv háború során az első aknatámadások 1991 júliusában érték a települést. 1991. augusztus 21-én a szerbek összehangolt harckocsi és gyalogsági támadást intéztek a dárdai rendőrőrs ellen. A rendőrök a sportcsarnokhoz vonultak vissza, ahol néhány órás harc után megadták magukat. Az elfogott rendőrök szörnyű kínzásokon estek át. Közülük húszat december 23-án fogolycserével átadtak a horvátoknak, míg kettőt kegyetlenül kivégeztek. A szerb megszállók elűzték a nem szerb lakosságot, akik Eszékre, a Muraközbe, a Zagorje területére és a határ túloldalára, Mohácsra menekültek. Nem hivatalos adatok szerint Dárda területén a szerb megszállás idején 60 embert öltek meg, 5 személy pedig eltűnt.

Dárdát a Nyugat-Szlavóniában végrehajtott ORKAN-91 hadművelet során az 1991. szeptember és novemberi harcok során foglalták vissza a horvátok.Hadművelet Nyugat-Szlavóniában:ORKAN- 91 offenzíva A harcok során a település több épülete megrongálódott, lakói a harcok elől jórészt elmenekültek és jellemzően a szerb, illetve a magyar lakók közül többen vissza sem tértek.

250px|bélyegkép|jobbra|Dárda látképe légifotón Jelene A városnak 5394 lakosa van, akik főleg mezőgazdasággal, élelmiszer-termeléssel, erdőgazdálkodással, fémiparral és nádtermeléssel foglalkoznak, de jellemző a vadászturizmus is. Az általános iskolában magyar tannyelvű osztály nincs, viszont a magyar anyanyelvápolás biztosított az iskolában tanuló gyerekeknek.Magyar-magyar platform A település a délszláv háború után etnikai értelemben a korábbi relatív horvát többségű helyett horvát többségű település lett a szerb és a magyar népesség rovására.

Lakossága Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001. 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 2.292 2.358 2.418 2.723 2.679 3.080 3.114 3.841 3.615 3.738 4.916 6.419 6.460 6.751 5.394 5.323 Az 1910-es népszámlálás adatai szerint lakosságának 40%-a magyar, 32%-a német, 25%-a szerb anyanyelvű volt. Az 1991-es népszámlálás adatai szerint lakosságának 38%-a horvát, 34%-a szerb, 9%-a magyar, 9%-a jugoszláv, 3%-a román nemzetiségű volt.

Népességének változása az 1991–1992 évi harcok utánnépesség változásaLakói 1991.Lakói 2001. Dárda67515394 Mеcepuszta988840 Ölyves653597 Őrhely293231 A község összesen86857062

Gazdaság A helyi gazdaság legfontosabb támasza az üzleti zóna, amely mára a befektetők számára szűk lett. Az önkormányzat már eddig is sok pénzt fektetett bele a források egy részét kivonva az igazgatásból. A befektetőket különösen vonzza a jó forgalmi összeköttetés Eszékkel, mivel az közvetlenül az elkerülő út mellett található. Az önkormányzat abban a reményben, hogy a körzetéből több munkavállalót foglalkoztat, minden befektetőnek ad egy telket, ahova épületet emelhet. Az övezet rendelkezik az összes infrastruktúrával. A község legnagyobb foglalkoztatója a dárdai székhelyű Belje Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Részvénytársaság, mely 2005 óta az Agrokor konszern tagja. A társaság létesítményei egész Baranyában megtalálhatóak. Több mint 20.000 hektár szántófölddel, számos gazdasággal és ipari üzemmel rendelkezik, több mint 2000 alkalmazottja van.

Nevezetességei Az Esterházy-kastélytÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-1629. valószínűleg Esterházy Ferenc kezdte építtetni a 18. század végén, befejezőjeként a szakirodalom Esterházy Kázmért és az 1813-as évet is említi. A barokk-klasszicista kastély három épületszárnnyal rendelkezik, így U alaprajzú. A homlokzatok egyszerűek, kevés díszítéssel, az egyik udvari homlokzaton pedig klasszikus napóra található. Az udvar mélyén földszinti melléképületek és kiszolgáló épületek találhatók. Építészetileg a legérdekesebb az épületen átvezető oszlopsoros, keresztboltozatos kocsibejáró. A kastélyt az utcán keresztül egy tornácról lehetett megközelíteni egy háromrészes bejárati portálon keresztül, amelyet a főhomlokzat tengelyében helyeztek el. A 20. század folyamán a gyakori átalakítások miatt a kastély belseje nagyrészt elvesztette eredeti formáját, mert a század második felében az épületet irodáknak és lakásoknak használták. Miután 1992-ben megérkezett Baranyába az ENSZ békefenntartó egysége, a kastélyba költöztették. A katonák jelenléte jelentős károkat okozott a B-kategóriájú műemléknek. A körülötte levő parkot a 19. században alakították ki. Szinte minden fafaj megtalálható benne, mely honos Kelet-Horvátország területén, de néhány egzotikus faj is található, amelyek már több évszázad óta itt vannak. Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt római katolikus templomaÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-1628. 1715 és 1717 között épült uradalmi kápolnaként barokk stílusban. Építtetője akkori kegyura Veterani Gyula gróf volt. Tornyát 1793-ban Esterházy Kázmér építtette. Orgonáját 1889-ben építette Angster József pécsi mester. Egyhajós épület a homlokzat előtti harangtoronnyal. A templomot 1991 augusztusában a Dárdát elfoglaló szerbek megrongálták, majd 1992-ben lerombolták. A háború után 2004-ben építették újjá. A Szent Mihály tiszteletére szentelt ortodox templomÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-1630. 1777-ben épült barokk stílusban. Egyhajós épület félköríves apszissal, a főhomlokzat feletti harangtoronnyal. A hajó dongaboltozatos, berendezése a 18. század végén, többségben pedig a 19. században készült klasszicista stílusban. Az ikonosztáz 18. századi, eklektikus stílusú. Kegytárgyai között két 18. századi evangélium is található. Az épületet 1925-ben nagyrészt megújították. A Đola-tó (magyarul Gyula) a helyiek kedvelt sétáló és találkozóhelye. Az Esterházy-kastély, a Szent János templom és a futballpálya közelében található. Területe 1,8 hektár, átlagos mélysége 4 méter. A tó alja homokos, a part részben kavicsos, részben nagy kövekkel borított vagy burkolt, részben homokos. A föld alatt a Drávával van összeköttetésben, mely az állandó vízellátását biztosítja. A mellette fekvő parkban lugasok, sétány, a gyermekek számára fürdőhely és játszótér van kialakítva. A sportlétesítmények között egy burkolt kézilabdapálya, kosárlabdapálya, asztalitenisz, strandröplabdapálya és egyéb létesítmények vannak. A tó a horgászok paradicsoma, ahol amur, ponty, süllő, csuka, sügér stb. található. A Đola folytatása a Kis-Đola, melynek hosszúsága 270, szélessége 25 méter, átlagos mélysége 2,5 méter. Alja homokos agyag, partja pedig füves. A Szulejmán szultán által 1566-ban építtetett, Eszéket Dárdával összekötő hídÖrökségvédelmi jegyzékszáma: P-5192. maradványai helyenként még mindig megtalálhatók a település határában, ahol több, 10–40 cm átmérőjű, különböző hosszúságú faoszlopot fedeztek fel. Megállapították, hogy a víz alatti oszlopok körülbelül egy 20 m széles és 40 m hosszú területre koncentrálódtak. A tó alján lévő oszlopokon kívül deszkákat is felfedeztek, amelyek valószínűleg a híd járófelületének részét képezték.

Kultúra