Maurice Guigue (Arles, 1912. augusztus 4. – Marseille, 2011. február 27.) francia nemzetközi labdarúgó-játékvezető.

Pályafutása Labdarúgóként Mint játékos nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani, ám már játékosként is remekül látott a pályán. Fiatal korában futballozott a Sporting Club Alésien, a Sporting Club d'Orange és a Toulon csapataiban.

Nemzeti játékvezetés 1942-ben vizsgázott. 1952-ben lett az I. Liga játékvezetője. A nemzeti játékvezetéstől 1962-ben vonult vissza.

Nemzetközi játékvezetés A Francia labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottsága (JB) terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 1954-től tartotta nyilván bírói keretében. A FIFA JB központi nyelvei közül a franciát beszélte. 1962-ben debütált az Anglia – Brazília válogatott mérkőzéssel. Válogatott mérkőzéseinek száma: 20, ennek a kevés számnak az volt az oka, hogy minden külföldi szereplés előtt a hadügyminisztertől kellett engedélyt kérnie. A FIFA JB megbízása esetén szabadsága terhére vezethetett külhonban mérkőzést. A francia nemzetközi játékvezetők rangsorában, a világbajnokság-Európa-bajnokság sorrendjében többedmagával a 8. helyet foglalja el 9 találkozó szolgálatával. Az aktív nemzetközi játékvezetést 1962-ben ferjezte be.

Labdarúgó-világbajnokság A világbajnoki döntőhöz vezető úton Svédországba a VI., az 1958-as labdarúgó-világbajnokságra, valamint Chilébe a VII., az 1962-es labdarúgó-világbajnokságra a FIFA JB játékvezetői szolgálattal bízta meg. Svédországban a három csoportmérkőzés közül kétszer a brazil válogatottnak vezetett. Azt a játékvezetőt, aki a selejtező mérkőzéseken a győzelemre esélyes csapatnak közmegelégedésre vezetett, a FIFA JB játékvezetőket küldő bizottsága rendszeresen megbízza a döntő találkozó vezetésével. A sportsajtó elnevezte "brazil" bírónak, a szakemberek és a pártatlan sajtó egyöntetű megállapítása szerint kitűnően működött. A világbajnokságot követően a brazil futballszövetség vendégszeretetét élvezte. Komoly anyagiakért 3 éves szerződést kínáltak neki a Dél-amerikai profi-bajnoki mérkőzések vezetésére. Munkaköréből eredően nem vállalhatta. Partbíróként az egyik negyeddöntőben tevékenykedett. A hatodik világbajnokság döntőjét 6. európaiként, második franciaként vezethette. Világbajnokságon vezetett mérkőzéseinek száma: 4 + 1 (partbíró).

1958-as labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Partbírók Eredmény Nézők száma 1956. december 5. Molineux Stadion, Wolverhampton előselejtező (1. csoport) Anglia–Dánia 5 : 2 60 000 1957. április 24. Olimpiai Stadion, Róma előselejtező (8. csoport) Olaszország–Észak-Írország 1 : 0 70 000 1957. június 23. Népstaditon, Budapest előselejtező (3. csoport) Magyarország–Bulgária 4 : 1 60 000 1958. január 15. Ramat Gan Stadion, Tel-Aviv UEFA/AFC zónadöntő Izrael–Wales 0 : 2 60 000

Világbajnoki mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Partbírók Eredmény Nézők száma 1958. június 17. Városi Stadion, Malmö selejtező (1. csoport) Észak-Írország–Csehszlovákia Joaquim Campos/Sten Ahlner 2 : 1 26 000 1958. június 8. Rimnersvallen Stadion, Uddevalla selejtező (4. csoport) Brazília–Ausztria Albert Dusch/Johan Bronkhorst 3 : 0 25 000 1958. június 15. Ullevi Stadion, Göteborg selejtező (4. csoport) Brazília–Szovjetunió Birger Nilsen/Carl Jørgensen 2 : 0 50 000 1958. június 29. Råsunda Stadion, Solna döntő Svédország–Brazília Albert Dusch/Juan Gardeazabal 2 : 5 51 800

1962-es labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Partbírók Eredmény Nézők száma 1961. május 3. Hampden Park Stadion, Glasgow előselejtező (8. csoport) Skócia–Írország 4 : 1 46 696

Sportvezetőként Pályafutásának végén a délnyugati liga vezetőségének tagja.

Pozitív sztori Az 1958-as labdarúgó-világbajnokságot követően Brazíliába kapott meghívást, hogy vezessen bajnoki mérkőzéséket. A CR Flamengo–Botafogo FR mérkőzés végén a közönség tapsa közepette futott egy tiszteletkört. A szövetség, az újságírók maradásra késztették, de Guigen azzal hárította el a további közreműködést, hogy a brazil mérkőzések túlságosan rázósak! Nem biztos, hogy minden mérkőzés vezetése után a nézők tapsának kíséretében kellene tiszteletkőrt futnom.

Sikerei, díjai 1976-ban a nemzetközi játékvezetés hírnevének erősítése, hazájában 10 éve a legmagasabb Ligában (osztályban) folyamatosan tevékenykedő, eredményes pályafutása elismeréseként, a FIFA JB felterjesztésére az 1965-ben alapított International Referee Special Award címmel és oklevéllel tüntette ki.

Források Dénes Tamás-Pongrácz György: Bírókirályok (Avagy a síp művészei), Mécs László Kiadó 1997

Külső hivatkozások

Kategória:Francia labdarúgó-játékvezetők Kategória:1912-ben született személyek Kategória:2011-ben elhunyt személyek