Leopold Sylvain "Leo" Horn (Sittard, 1916. augusztus 29. – Amstelveen, 1995. szeptember 16.) holland nemzetközi labdarúgó-játékvezető. Ő vezette az évszázad mérkőzésének titulált Anglia – Magyarország 3 : 6 mérkőzést. Eredeti foglalkozása textil-nagykereskedő.
Pályafutása Labdarúgóként Első csapata serdülő diákként, 1928–1930 között a szülőhelyén székelő VV Sittard, majd 1930–1933 között az amszterdami Wilhelmina Vorruit egyesület volt. Kiváló fizikai felkészültsége ellenére nem volt különösebben tehetséges, ráadásul egy térdsérülés az aktív labdarúgó pályafutásának végét jelentette.
Játékvezetés mellett lovas és vadász sporttal foglalkozott, Mydas nevű lovával 98 – közöttük 36 első – díjat nyert. Egy ideig cselgánccsal is foglalkozott, ahol sárga övet szerzett.
Nemzeti játékvezetés 1933-ban vizsgázott, tizenhetedik születésnapján vezette élete első mérkőzését. 1938-ban lett a Királyi Holland Futballszövetség (KNVB) I. osztályú játékvezetője, a második világháború miatt pályafutása félbeszakadt, 1948-ban kapcsolódott be újra a játékvezetésbe. Aktív pályafutása alatt több mint mérkőzésen működött közre. A nemzeti játékvezetéstől 1966-ban vonult vissza.
Nemzetközi játékvezetés A Holland labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottsága (JB) terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 1950-től (tartotta) tartja nyilván bírói keretében. Több nemzetek közötti válogatott és klubmérkőzést vezetett, vagy működő társának partbíróként segített. Második nemzetközi mérkőzését, az angol–belga találkozót véletlenül látta Sir Stanley Rous is. Egy játékvezető életében kell lenni véletlennek (szerencsének), ezek a véletlenek nagyon komolyan meghatározzák sportpályafutását. Hivatalos szereplője lett az 1953-ban az évszázad mérkőzésének, az Anglia – Magyarország válogatott találkozónak. Ennek a mérkőzésnek azért volt nagy jelentősége, mert a kontinensről érkező csapatok 90 éve nem tudták legyőzni az angol válogatottat. Nemzetközi játékvezetőként Európában az egyik legismertebb, legnépszerűbb játékvezető. Egy alkalommal a FIFA JB 3 hónapra felfüggesztette működési jogát, mert egy mérkőzés után összeverekedett a nézőkkel. A holland nemzetközi játékvezetők rangsorában, a világbajnokság-Európa-bajnokság sorrendjében többedmagával a 10. helyet foglalja el 8 találkozó szolgálatával. Az aktív nemzetközi játékvezetéstől 1965-ben búcsúzott. Nemzetközi mérkőzéseinek száma: 133. Válogatott mérkőzéseinek száma: 41. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1952. november 26. Wembley Stadion, London válogatott mérkőzés Anglia–Belgium 5 : 0 68 333
Leo Horn sípja Az Év sportújságírójának járó díjat Novotny Zoltán kapta. A díjátadás előtt Dr. Szepesi György neki ajándékozta azt az aranysípot, amelyet Leo Horn, a 6:3 bírája adott neki. Azzal nyújtotta át, hogy őrizzem meg, de ha eljön az ideje, adjam oda annak, akit én – ahogyan ő fogalmazott – a láng továbbvivőjének tartok. Egyelőre nálam van síp….
Labdarúgó-világbajnokság A világbajnoki döntőhöz vezető úton Svájcba az V., az 1954-es labdarúgó-világbajnokságra, Chilébe a VII., az 1962-es labdarúgó-világbajnokságra, valamint Angliába a VIII., az 1966-os labdarúgó-világbajnokságra a FIFA JB bíróként alkalmazta. 1962-ben a FIFA JB elvárásainak megfelelően, ha nem vezetett, akkor működő társának segített partbíróként. Egy csoportmérkőzésen és a döntőben volt partbíró, ahol a Brazília–Csehszlovákia (3:1) találkozót vezető Nyikolaj Latisev egyik segítője volt. A világbajnokság egyik legelegánsabb, legfelkészültebb, legtöbb nyelvet beszélő bírója volt. Sportbeli életének legnagyobb "tragédiája", hogy az 1966-os világbajnokságra nem hívták meg. Esete szinte jellemzően összevethető Puhl Sándor történetével. Egy Vásárvárosok kupája, Leeds United FC–Valencia (1:1) mérkőzésen tevékenykedett. A játékosok nem a játékkal, hanem egymással foglalkoztak, egyáltalán nem voltak partnerei a játékvezetőnek. A korra jellemző egyik nemzetközileg elfogadott fegyelmező eszközt bevetve 10 perc nyugalmi szünetet tartott, újraindítás után az események továbbra is durván folytatódtak, 2-2 játékost kiállított, de nem tudta megfékezni a játékosokat. A mérkőzés végén a véletlen (szerencsétlenség), Sir Stanley Rous megint jelen volt és hathatós intézkedésére kihagyták a világbajnoki keretből. Világbajnokságon vezetett mérkőzéseinek száma: 3 + 2 (partbíró).
Ha a játékosok, a fair play elvét elvetve, durvaságok árán törekszenek a mérkőzés megnyerésére, annak egyenes következménye, hogy a játékvezetőt vonják felelősségre. *
1954-es labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1953. november 8. Ludwigpark Stadion, Saarbrücken előselejtező (1. csoport) Saar-vidék–Norvégia 0 : 0 45 000 1954. január 24. Városi Stadion, Milánó előselejtező (9. csoport,- 2. mérkőzés) Olaszország–Egyiptom 5 : 1
1962-es labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1960. október 26. Windsor Park Stadion, Belfast előselejtező (3. csoport) Észak-Írország–NSZK 3 : 4 40 000 1961. május 18. Bernabeu Stadion, Madrid előselejtező (9. csoport,- 2. mérkőzés) Spanyolország–Wales 1 : 1 100 000
Világbajnoki mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1962. május 31. Braden Copper Co. Stadion, Rancagua csoportmérkőzés (D csoport) Anglia–Magyarország 1 : 2 7 938 1962. június 3. Nemzeti Stadion, Santiago csoportmérkőzés (B csoport) Németország–Svájc 2 : 1 65000 1962. június 10. Carlos Dittborn Stadion, Arica egyik negyeddöntő Chile–Szovjetunió 2 : 1 17 000
1966-os labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1965. október 31. Antas Stadion, Porto előselejtező (4. csoport) Portugália–Csehszlovákia 0 : 0 31 432
Brit Bajnokság 1882-ben az Egyesült Királyság brit tagállamainak négy szövetség úgy döntött, hogy létrehoznak egy évente megrendezésre kerülő bajnokságot egymás között. Az utolsó bajnoki idényt 1983-ban tartották meg. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény 1962. április 14. Hampden Park Stadion, Glasgow csoportmérkőzés Skócia–Anglia 2 : 0 1963. április 6. Wembley Stadion, London csoportmérkőzés Anglia–Skócia 1 : 2 1964. április 11. Hampden Park Stadion, Glasgow csoportmérkőzés Skócia–Anglia 1 : 0
Nemzetközi kupamérkőzések Vezetett kupadöntők száma: 4.
Bajnokcsapatok Európa-kupája A 2. és a 7. játékvezető – az első, és a 2. holland – aki BEK döntőt vezetett. A torna történetében 2014-ig rajta kívül Gottfried Dienst, Concetto Lo Bello és Palotai Károly vezethetett kettő alkalommal döntőt. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1957. május 30. Santiago Bernabéu Stadion, Madrid döntő Real Madrid CF–ACF Fiorentina 2 : 0 120 000 1962. május 2. Olimpiai Stadion, Amszterdam döntő SL Benfica–Real Madrid 5 : 3 65 000
Copa Libertadores Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1962. augusztus 30. Monumental Stadion, Buenos Aires döntő (3. mérkőzés) CA Peñarol–Santos FC 0 : 3 60 000 1964. augusztus 6. Központi Stadion, Montevideo döntő első mérkőzés Nacional (uruguayi)–Independiente 0 : 0 60 000
A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései (1902–1929) Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1953. november 25. Empire Exhibition (Wembley) Stadion, London 298. válogatott mérkőzés Anglia–Magyarország 3 : 6 100 000 1954. október 10. Népstadion, Budapest 309. válogatott mérkőzés Magyarország–Svájc 3 : 0 94 000 1954. december 8. Hampden Park Stadion, Glasgow 312. válogatott mérkőzés Skócia–Magyarország 2 : 4 113 146 1956. június 3. Heysel Stadion, Brüsszel 328. válogatott mérkőzés Magyarország–Belgium 5 : 4 59 299 1957. október 6. Népstadion, Budapest 340. válogatott mérkőzés Magyarország–Franciaország 2 : 0 94 000
A Magyarország–Franciaország mérkőzés után Magyarországon maradt és az MLSZ felkérésére az NB I-ben is levezetett egy bajnoki mérkőzést (Ferencváros–Vasas 3:2).
Mérkőzései az NBI-ben Időpont Helyszín Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1957. október 13. Népstadion, Budapest FTC–Vasas 3 : 2 80 000
Egyéb nemzetközi meghívás 1965. április 29-én Stan Matthewsnak a világhírű angol jobbszélsőnek a búcsúmérkőzését vezette, a Stoke City FC–Világválogatott között.
Politikai tevékenysége Van Dongen doktor álnév alatt az illegálisan működő holland partizánok egyik ellenállási csoportjának tagja. Fő területe a hamis okmányok készítése. A dokumentumok készítése mellett különböző rajtaütésekben is részt vett.
Sikerei, díjai Az 1962-es chilei világbajnokságon mutatott játékvezetői teljesítményének elismeréseként a FIFA jelen lévő vezetője, Sír Stanley Rous Ezüst Síp elismerésben részesítette.
Források Dénes Tamás–Pongrácz György: Bírókirályok (Avagy a síp művészei), Mécs László Kiadó 1997 Barcs Sándor: A magyar csapattal Chilében – 1962, Sport Kiadó
További információk
Kategória:Holland labdarúgó-játékvezetők Kategória:1916-ban született személyek Kategória:1995-ben elhunyt személyek