Louis-Charles Mahé de La Bourdonnais (Réunion, 1795Egyes források szerint 1797 – London, 1840. december 13.) francia sakkozó, akit a világ legjobb játékosának tartottak, nem hivatalos világbajnoknak 1821-től egészen 1840-ben bekövetkezett haláláig.

Élete és pályafutása A sakkot 1814-ben ismerte meg, majd 1818-tól rendszeresen játszott a párizsi Café de la Régence-ben, a sakkozók akkori fellegvárában. Első mestere Jacques François Mouret volt, a kor neves sakkjátékosa. 1820-ban már ő volt a Café bajnoka. Miután meggondolatlansága miatt elvesztette vagyonát, kénytelen volt a sakkjátékból megélni. 1821-ben már őt tekintik a sakk nem hivatalos világbajnokának, miután megverte mesterét, Alexandre Deschapelles-t.

1823-ban legyőzte William Lewist, Nagy-Britannia legjobb játékosát, majd 1825-ben sorra győzedelmeskedett a legjobb angol sakkozók fölött. Kilenc évvel később tért vissza, hogy 1834-ben megvívja leghíresebb mérkőzéssorozatát Alexander McDonnell ellen. A hat mérkőzésből, összesen 85 játszmából álló sorozatban La Bourdonnais 45 győzelmet aratott, McDonnell 27-et, míg 13 játszma végződött döntetlenül.

Londonban halt meg koldusszegényen, javait hitelezői kielégítésére el kellett adnia. Véletlenül pont azon a helyen temették el, ahol egy kőhajításnyira régi riválisa, Alexander McDonnell sírja állt a londoni Kensal Green temetőben.

Bertrand-François Mahé de La Bourdonnais mauritiusi kormányzó unokája volt.

Nevezetes játszmái Alexander MacDonnell vs Louis-Charles Mahé de La Bourdonnais, 16, London 1834, Szicíliai védelem: ószicíliai. Open (B32), 0-1 A gyalogok erejét példázó összecsapás. Louis-Charles Mahé de La Bourdonnais vs Alexander MacDonnell, 3, London 1834, Elfogadott vezércsel: régi változat (D20), 1-0 La Bourdonnais megbünteti MacDonnellt elsietett támadásáért. LaBourdonnais-McDonnell párosmérkőzés játszmái

Jegyzetek

Források World chess champions by Edward G. Winter, editor. 1981

További információk La Bourdonnais a chessgames.com-on Carl Utterberg: De la Bourdonnais versus McDonnell. The Eighty-Five Games of Their Six Chess Matches. McFarland & Company. Jefferson, North Carolina 2005, Golombek, Harry (1976), Chess: A History, Putnam, Walker, George (1850), Chess and Chess-Players, London: C. J. Skeet

Kapcsolódó szócikkek Alexander McDonnell

Kategória:1795-ben született személyek Kategória:1840-ben elhunyt személyek Kategória:Francia sakkozók Kategória:Nem hivatalos sakkvilágbajnokok