Concetto Lo Bello (Siracusa, 1924. május 13. – 1991. szeptember 9.) olasz nemzetközi labdarúgó-játékvezető. Szakmai elismerésként – meg talán nevének jelentése (Szép) miatt – a Síp hercege jelzőt kapta. A siracusai városi tanács tűzoltóságának a vezetője.

Pályafutása Labdarúgóként Nyolc évet focizott 1936–1944 között szülőhelyének csapatában, az Archia Siracusában.

Nemzeti játékvezetés A játékvezetői vizsgát 1944-ben tette le. 1953-ban lett a Serie A játékvezetője. Első bajnoki mérkőzését 1954. május 9-én irányította. Tevékenysége neki sem volt eseménymentes, egy alkalommal még az olasz parlamentben is interpellációt nyújtottak be ellene, mert egy mérkőzésen három büntetőt ítélt a hazai csapat ellen. A nemzeti játékvezetéstől 1974-ben vonult vissza. Első osztályú labdarúgó mérkőzéseinek száma abszolút csúcs: 328. Olaszországban Cesare Jonni tartotta a csúcsot: 261 Serie A mérkőzések vezetésével. Ilyen nagy szám csak egy kiválóan felkészült és foglalkoztatott játékvezető életében fordulhat elő.

Mottója: a játékvezetőnek két dologra kell törekednie, az egyik, hogy a lehető legkevesebbszer szabad tévednie, a másik, hogy a becsületén soha ne essen folt.

Nemzetközi játékvezetés Az Olasz labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottsága (JB) terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 1958-tól tartotta nyilván bírói keretében. A FIFA JB központi nyelvei közül a angolt beszélte. Több nemzetek közötti válogatott és klubmérkőzést vezetett, vagy működő társának partbíróként segített. Kiemelkedő szakmai felkészültségét a FIFA JB azzal jutalmazta, hogy a különböző európai kupadöntők vezetésével szinte folyamatosan megbízta. Az olasz nemzetközi játékvezetők rangsorában, a világbajnokság-Európa-bajnokság sorrendjében a 3. helyet foglalja el 14 találkozó szolgálatával. Az aktív nemzetközi játékvezetéstől 1974-ben búcsúzott el. Nemzetközi találkozóinak száma: 93, ezen belül a válogatott mérkőzéseinek száma: 27.

Labdarúgó-világbajnokság Négy világbajnoki döntőhöz vezető úton Chilébe a VII., az 1962-es labdarúgó-világbajnokságra, Angliába a VIII., az 1966-os labdarúgó-világbajnokságra , Mexikóba a IX., az 1970-es labdarúgó-világbajnokságra valamint Nyugat-Németországba a X., az 1974-es labdarúgó-világbajnokságra a FIFA JB bíróként alkalmazta. 1962-be Chilébe azért nem jutott ki, mert az olimpiai tornán kiállította az egyik jugoszláv játékost. A jugoszláv Mihajlo Andrejević, a FIFA JB tekintélyes vezetője, könyörtelenül megvétózta meghívását. A FIFA JB elvárása szerint, ha nem vezetett, akkor partbíróként tevékenykedett. Egy csoportmérkőzésen volt partbíró. Az 1970-es torna előtt a Mexikói labdarúgó-szövetség kérte az olasz JB-t, hogy Lo Bello helyett mást küldjenek – Antonio Sbardella játékvezető lett delegálva – a tornára, mert ő túl szigorú! Világbajnokságon vezetett mérkőzéseinek száma: 2 + 1 (partbíró).

1962-es labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1961. január 22. Városi Stadion, Palermo CAF zóna (2. csoport) harmadik mérkőzés Marokkó–Tunézia 1 : 1 1961. december 16. San Siro Stadion, Milánó előselejtező (2. csoport) Bulgária–Franciaország 1 : 0 34 740

1966-os labdarúgó-világbajnokság Világbajnoki mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1966. július 16. Wembley Stadion, London csoportmérkőzés (A. csoport) Anglia–Mexikó 2 : 0 92 000 1966. július 25. Goodison Park Stadion, Liverpool egyik elődöntő NSZK–Szovjetunió 2 : 1 39 000

1970-es labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1969. október 7. Sparta Stadion, Prága előselejtező (2. csoport) Csehszlovákia–Írország 3 : 0 32 879

1974-es labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1971. november 14. Empire Stadion, Gżira előselejtező (1. csoport) Málta–Magyarország 0 : 2 9231 1972. november 19. Tsirio Stadion, Limassol előselejtező (6. csoport) Ciprus–Bulgária 0 : 4 5731 1973. május 2. Idrætsparken Stadion, Koppenhága előselejtező (8. csoport) Dánia–Csehszlovákia 1 : 1 19 942 1973. június 13. Népstadion, Budapest előselejtező (1. csoport) Magyarország–Svédország 3 : 3 73 070

Labdarúgó-Európa-bajnokság Az európai-labdarúgó torna döntőjéhez vezető úton Spanyolországba az II., az 1964-es labdarúgó-Európa-bajnokságra, Olaszországba a III., az 1968-as labdarúgó-Európa-bajnokságra valamint Belgiumba az IV., az 1972-es labdarúgó-Európa-bajnokságra az UEFA JB játékvezetőként foglalkoztatta.

1964-es labdarúgó-Európa-bajnokság Európa-bajnoki mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1964. május 23. Népstadion, Budapest egyik negyeddöntő Magyarország–Franciaország 2 : 1 70 120 1964. június 17. Camp Nou Stadion, Barcelona egyik elődöntő Szovjetunió–Dánia 0 : 3 38 556

1968-as labdarúgó-Európa-bajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1967. október 7. Volksparkstadion, Hamburg előselejtező (4. csoport) NSZK–Jugoszlávia 3 : 1 71 000

1972-es labdarúgó-Európa-bajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1970. október 11. Empire Stadion, Gżira előselejtező (3. csoport) Málta–Görögország 1 : 1 8689 1971. október 10. Feijenoord Stadion, Rotterdam előselejtező (7. csoport) Hollandia–NSZK 3 : 2 55 000

Olimpiai játékok Olaszország adott otthont a XVII., 1960. évi nyári olimpiai játékok olimpiai labdarúgó torna döntő mérkőzéseinek, ahol a FIFA JB bírói szolgálattal bízta meg. Az olimpiai döntők közül 9. európaiként, első olaszként a 10. döntő találkozót vezethette.

1960. évi nyári olimpiai játékok Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1960. augusztus 26. Városi Stadion, Róma csoportmérkőzés (C. csoport) Lengyelország–Tunézia 6 : 1 3000 1960. augusztus 29. Központi Stadion, Livorno csoportmérkőzés (C. csoport) Dánia–Lengyelország 2 : 1 3700 1960. szeptember 10. Városi Stadion, Róma döntő Jugoszlávia–Dánia 3 : 1 40 000

Nemzetközi kupamérkőzések A nemzetközi kupadöntők vezetésének nagy száma valószínű az elmaradt világbajnokságok kárpótlásaként - meg persze kiváló adottságai miatt - következhettek egymás után. A FIFA Játékvezető Bizottságának (JB) tagjai négyéves rotációval váltják egymást, tehát más vezetés, más elképzelés, de azonos játékvezető. Vezetett kupadöntők száma: 6.

Interkontinentális kupa Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1966. október 26. Santiago Bernabéu stadion, Madrid döntő második mérkőzés Real Madrid CF–CA Peñarol (uruguayi) 0 : 2 50 000

Bajnokcsapatok Európa-kupája A 13. és a 15. játékvezető – az első, és a 2. olasz – aki BEK döntőt vezetett. A torna történetében 2014-ig rajta kívül Leo Horn, Gottfried Dienst és Palotai Károly vezethetett két alkalommal döntőt. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1968. május 29. Wembley Stadion, London döntő SL Benfica–Manchester United FC 1 : 4 92 225 1970. május 6. Giuseppe Meazza Stadion, Milánó döntő Feyenoord–Celtic FC 2 : 1 50 000

Vásárvárosok kupája A tornasorozat 14. döntőjének – a 3. olasz – bírója. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1966. szeptember 21. La Romareda Stadion, Zaragoza döntő második mérkőzés Real Zaragoza–FC Barcelona 2 : 4 33 000

UEFA-kupa A döntő mérkőzés egyik sporttörténeti eseménye, hogy a FIFA JB megengedte - a későbbi szintén nemzetközi játékvezető – Rosario Lo Bellónak, hogy apa és fia együttműködjenek, a gyerek lengetett a nemzetközi játékvezetéstől búcsúzó apának. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1974. május 29. Feijenoord Stadion, Rotterdam döntő második mérkőzés Feyenoord–Tottenham Hotspur FC 2 : 0 59 000

Kupagyőztesek Európa-kupája Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1967. május 31. Városi Stadion, Nürnberg döntő FC Bayern München–Rangers FC 1 : 0 69 480

A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései (1902–1929) Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1960. május 22. Népstadion, Budapest felkészülési Magyarország–Anglia 2 : 0 90 000 1970. november 15. St. Jakob Stadion, Bázel előkészületi Svájc–Magyarország 0 : 1 25 000 1972. március 29. Népstadion, Budapest barátságos Magyarország–NSZK 0 : 2 50 000

Sportvezetőként A siracusai önkormányzatban képviselő mint a sport- és testnevelés rettenthetetlen szívű harcosa, tevékenységének eredményeként a siracusai sportváros híre bejárta az egész világot. Nevéhez fűződik a város hatalmas sportközpontjának felépítése. 1972-től parlamenti képviselő. 1976-ban elsöprő többséggel választották meg a kézilabda-szövetség elnökének.

Családi állapota Fia, Rosario fiatalon 1963-ban tett sikeres játékvezetői vizsgát, később FIFA játékvezetőként édesapjának partjelzett a búcsúmérkőzésén.

Források Dénes Tamás-Pongrácz György: Bírókirályok (Avagy a síp művészei), Mécs László Kiadó, 1997 A Magyar Sport Évkönyve – Trio Budapest Bt., 1992 ISSN 0460-5756

További információk

Elődje:Pierre SchwinteKEK döntő1966–1967Utódja:José María Ortiz de Mendíbil

Kategória:Olasz labdarúgó-játékvezetők Kategória:1924-ben született személyek Kategória:1991-ben elhunyt személyek Kategória:Siracusaiak