A F.I.R. (hagyományos kínai: 飛兒樂團; egyszerűsített kínai: 飞儿乐团; pinyin: Fēiér Yuètuán, magyaros átírásban: Fejer Jüetuan) egy tajvani popegyüttes.
Története Egyik oszlopos tagja Ian Chen egyben producer is és 2004-ben ő gyűjtötte maga köré a másik két tagot; így alakult meg az együttes. Az első igazi berobbanásuk a Lydia című dallal történt, mely annyira híres és közkedvelt lett Ázsia szerte, hogy a tajvani állami TV A kívülállók című sorozat betétdalának választotta meg. A debütálást követően Tajvanon, Japánban és Kínában a vezetőpop együttesek közé sorolják őket.
A csapat neve a három tag nevének kezdőbetűjéből rakódik össze: Faye, Ian és Real. Fairyland in Reality néven is ismertté váltak, ez volt ugyanis debütáló albumuk címe.
Tagok
Ének: Faye (飛) Név: Zhan Wen Tin (egyszerűsített kínai: 詹文停; pinyin: Zhān Wén Tíng) Született: 1981. augusztus 27.
Billentyűs/Producer: Ian (建)
Név: Chen Jian Nin (egyszerűsített kínai: 陳建寧; pinyin: Chén Jiàn Níng) Született: 1971. október 28. Zenei kíséret: Gitár, billentyű
Gitár: Real (阿沁)
Név: Huan Han Qin (egyszerűsített kínai: 黃漢青; pinyin: Huáng Hàn Qīng) Született: 1980. március 11. Zenei kíséret: (elektromos) gitár, billentyű, zongora
Albumok Nagylemezek
Album #Album címAlbum információk1.F.I.R.-Fairyland in Reality (F.I.R.飛兒樂團 同名專輯)Kiadás: 2004. április 23. Nyelv: Kínai Kiadó: Warner Music Műfaj: Pop-rock, Baroque style rock, Rock ballad, Reggae, Ballad, Folk2.Unlimited (無限)Kiadás: 2005. április 8. Nyelv: Kínai Kiadó: Warner Music Műfaj: Pop-rock, Electric rock, Rock ballad, Ballad, Jazz rock 3.Flight Tribe(飛行部落)Kiadás: 2006. július 28. Nyelv: Kínai Kiadó: Warner Music Műfaj: Inca style Rock, Street dance, Folk, Musical Ballad, Jazz rock, Rock ballad4.Love · Diva(愛‧歌姬)Kiadás: 2007. szeptember 28. Nyelv: Kínai, angol Kiadó: Warner Music Műfaj: Ballad, Punk, Rock, Jazz5.Let's SmileKiadás: 2009. szeptember-október Nyelv: Kínai, angol Kiadó: Warner Music Műfaj: Ballad, Punk, Rock, Jazz
Kislemezek
I Wanna Fly – Path to Dream All Record CD + 2 VCD (我要飛 – 尋夢之途全紀錄) (2004. szeptember 17.) 1. I Wanna Fly 我要飛 2. Demo: Lydia 3. Demo: Our Love 我們的愛 4. Demo: Your Smile 你的微笑 5. Demo: Tarot Cards 塔羅牌
Glory Days- Anniversary CD + DVD (光榮之役-出道週年影音全集) (2005. június 30.) 1. Fly Away (unplug version) 2. Thousand Years of Love 千年之戀(unplug version) 3. LOVE*3 (unplug version) 4. The Reason of Giving Up 死心的理由 (string version)
Díjak 2004
HónaoDíjSzeptember Legjobb új előadó: TVB8 Hongkong. Legjobb új előadó: 933 Golden Melody Award Singapore. Legjobb együttes, Legjobb új előadó, Legszebb arany hang: Global Mandarin Single Charts.DecemberLegjobb új előadó, Legjobb kínai együttes: Metro Broadcast Hongkong. Legjobb új előadó: Hongkong Radio. Legjobb dal "Our Love (我們的愛)": The 11th Chinese Top 20, Channel V Ázsia. Hongkong és Taiwan legjobb együttese, Hongkong és Taiwan legjobb dala "Our Love (我們的愛)": The 12th Chinese Single Chart, Beijing Music Station China. A legjobb új példakép: Minsheng Daily, Taiwan. 2004 legjobb előadója: China Times Weekly, Taiwan A legjobb előadó, a legjobb dal: Chinese Top 20- Channel V Ázsia.
2005
HónapDíjMárcius Legjobb együttes: East Radio Music Charts, Shanghai Kína. Legjobb együttes, Legjobb kompozíció, Legjobb dalszöveg, Legjobb dal, Hongkong és Taiwan TOP 10-es előadója: Pepsi Music AwardsMájusLegjobb új előadó: The 16th Annual Golden Melody Awards, Taiwan.
2006
HónapDíjFebruár Legjobb dal, Legjobb együttes: Annual Mandarin Single, KK BoxMárciusLegkedveltebb együttes, Legjobb album, Legjobb kompozíció: Mandarin Golden Melody TVBS
Külső hivatkozások F.I.R. hivatalos weboldal, F.I.R.國際官方網站 F.I.R albumok hivatalos weboldala, F.I.R同名專輯官方網 F.I.R. Fan Website, F.I.R.飞儿乐团歌迷网〖飞儿乐团全球歌迷网〗 F.I.R. International 国际飞儿 Warner Music Taiwan Karazen: F.I.R. Album infók & kínai dalszövegek AMW168: F.I.R. dalszövegek, videók, csengőhangok
Kategória:Kínai könnyűzenei együttesek Kategória:Mandopopegyüttesek Kategória:Tajvaniak Kategória:Tajvani zene Kategória:2004-ben alakult együttesek