Princz Gábor (Moszkva, 1956. március 9. – Bécs, 2018. november 17.) magyar közgazdász, a Postabank volt vezérigazgatója.

Életpályája Édesapja a külkereskedelemben dolgozott, édesanyja könyvtáros. Iskoláit a budapesti Váci utcai zenei általános iskolában kezdte, majd egy matematika-fizika tagozatos gimnáziumban folytatta, középiskolai tanulmányait Moszkvában fejezte be. Felsőfokú tanulmányait a moszkvai Lomonoszov Egyetem politikai gazdaságtan tanári szakán kezdte, a budapesti Marx Károly Közgazdasági Egyetemen folytatta külkereskedelmi szakon, ugyanezen egyetem külgazdasági szakán végzett.

A rendszerváltás előtt jelentős karriert futott be a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetségben, a KISZ-ben.

Az egyetem elvégzése után a Magyar Nemzeti Bank munkatársa volt 1988 tavaszáig, ekkor részt vett a Postabank létrehozásában. Az 1988-tól 1998-ig terjedő időszakban a Postabank Rt. elnök-vezérigazgatója. Támogatást nyújtott a Lakiteleki Népfőiskolának és minden pártnak, így a Fidesznek és MSZP-nek is.Vajda Éva: Bánk bán II.

1992-ben egyik alapító tagja volt a Láthatatlan Kollégiumnak. Az 1998-as kormányváltás után menesztették, később Ausztriába költözött.

1996-ban maga is szerepelt – mint a légiós tábor bankára – az általa szponzorált A három testőr Afrikában c. filmvígjátékban, amelyet Bujtor István rendezett.Turcsányi Sándor: Botrány a Szaharában, Filmvilág.hu

1997-ben büntetőeljárás indult ellene és hat munkatársa ellen, amelyben hibás üzletpolitikával és hűtlen kezeléssel vádolták őket, de ebben az ügyben a Fővárosi Bíróságon első fokon felmentő ítélet született 2006-ban.

A Fővárosi Ítélőtábla 2008. január 10-én a korábban felmentett Princz Gábort és a Postabank három másik vezetőjét másodfokon bűnösnek mondta ki. A Fővárosi Ítélőtábla Princz Gábort 3,6 millió forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítéletet azzal indokolták, hogy az eljárás akkor már egy évtizede húzódott, illetve a vádiratban felrótt legtöbb cselekmény miatt a bankvezetők büntetőjogi felelőssége nem volt megállapítható.Másodfokú ítélet Postabank-ügyben: pénzbüntetéssel megúszta Princz Gábor, Magyar Nemzet, 2008. január 20. A Legfelsőbb Bíróság 2009. február 11-én jogerősen 3,6 millió forint pénzbüntetésre ítélte, miután úgy ítélte, hogy tevékenységével több társával bankpánikot keltett.

Második felesége Malek Andrea volt 1993-tól 2000-ig.

Négy gyermeke született, két lány első feleségétől (Orsolya és Viktória), és két fiú második házasságából: ifj. Princz Gábor (1994) és Princz Péter (1998).

2018. november 17-én Bécsben halt meg.

Jegyzetek

Források Princz Gábor, a Postabank egykori elnöke Bokros Lajost hibáztatja, ma.hu, 2004. november 24. A fehérgalléros bűnözés csúcsai, HVG, 2008. szeptember 1. Dr. Kende Péter: Bank Bianco, KendeArt, 1999. Ezrek az utcán – kitör a Postabank-pánik (1997), 24.hu, 2011. február 28.

További információk Bartha Szabó József, Jezsó Ákos: A Vörös Malom lovagjai – Máté, Princz, Károlyi…, meg a feneketlen garat; Válasz, Budapest, 2002, (Buli van!)

Kategória:1956-ban született személyek Kategória:2018-ban elhunyt személyek Kategória:Moszkvaiak Kategória:Magyar közgazdászok Kategória:Magyar emigránsok Ausztriában