jobbra|bélyegkép|270px|Gróf Apponyi Albert A Trianon Múzeum a Kárpát-medence egyetlen olyan intézménye, amely az első világháborút követő békeszerződéssel és napjainkra is kiható következményeivel foglalkozik. A Múzeumban bemutatott anyag a Kárpát-medence viszonylatában egyaránt felöleli a trianoni diktátum történetét és következményeit, bemutatja az I. világháborút követő irredenta mozgalmak, az anyaországhoz időlegesen visszacsatolt egyes országrészek hazatérésének pillanatait, a II. világháború eseményeit, és a háború utáni, magyarokat sújtó kollektív megtorlásokat.
Állandó- és vándorkiállításai révén a múzeumba látogatók átfogó ismereteket szerezhetnek az I. világháborút lezáró döntések következményeiről, az azt követő, sokszor vérzivataros történelmi folyamatokról. Rendezvényeivel, tudományos és kulturális tevékenységével célja, hogy bemutassa a Kárpát-medencében ezer éve együtt élő közösségek hagyatékát, és hogy segítse és patronálja azon kezdeményezéseket, amelyek a magyar nemzet fizikai és lelki széttagoltságát igyekeznek orvosolni. Ennek érdekében a Múzeum számos, eddig hiánypótló nemzetpolitikai kezdeményezést indított el: segítője volt a délvidéki magyarirtás áldozatait rehabilitáló folyamatok megindulásának éppúgy, mint a felvidéki deportálások és kitelepítések történetét érintő tudományos, társadalmi diskurzus megindításának is. A Múzeumban bemutatott gyűjtemény nem csak a 20. századi országvesztés tragikus eseményeit dokumentálja Újvidéktől Kassáig, Marosvásárhelytől Munkácsig, Nyitrától Varasdig. Elindítja azokat a kollektív lelki mechanizmusokat, melyek a magyarság 20. századi tragédiáinak feldolgozásához, az össznemzeti sebek begyógyulásához vezetnek. Az 1920 után Magyarországtól elszakított területeken élők számára a Trianon Múzeum látogatása ingyenes.
A múzeum 2017-től kezdődően teljes felújításon ment át; megújult formájában 2023. szeptember 22-étől fogadja a látogatókat.
Előzmények A várpalotai Zichy-kastély A Trianon Múzeumnak a várpalotai Zichy-kastély ad otthont, mely 1725-ben épült, a település egyik földesura, gróf Zichy II. Imre, Árva vármegyei főispán és felesége, gróf Erdődy Terézia kezdeményezésére. Az épület 1860-ban leégett, ezt követően a kastély akkori tulajdonosa, Széchenyi István barátja, gróf Waldstein János 1863-ban klasszicista, romantikus stílusban építtette át Ybl Miklós tervei alapján. Az újjáépítés során a kastély művészi alkotásokkal és könyvtárral gyarapodott, a hatalmas kör alakú könyvtárszoba falait és mennyezetét freskókkal díszítették. A főépülethez összekötő szárny és egy gazdasági épület csatlakozik. Az egyemeletes kastély jellegzetessége a tetején kiemelkedő, ovális csonkatorony, melynek semmiféle funkciója nincs, csak díszítményül szolgál. Alatta, az emeleti részben található a könyvtár, melynek kupolája ovális alakú, és a tetőn bádogból kialakított díszt követi. A könyvek és az oldalfreskók a háború és az utána következő időszak alatt megsemmisültek, de a mennyezet freskója, Pállik Béla alkotása megmaradt. balra|bélyegkép|270px|Zichy-kastély
Az épület 1913-ban a honvédség tulajdonába került. Az épület a két világháború között tiszti kaszinóként, parancsnoki épületként működött, majd 1942-ben szecessziós stílusú, önálló Tiszti Kaszinó épült a Zichy-kastély mellett. (Ez ma a Várpalotai Helyőrségi Klub.) 1945-ben a kastély az angolszász bombázások és a településen zajló utcai harcok következtében jelentősen megsérült, majd a II. világháború után rövid ideig a kommunista párt székháza volt. Az erősen leromlott állagú épületet a Honvédelmi Minisztérium 1954-ben Ybl Miklós eredeti tervei szerint, szakszerűen helyreállíttatta. Szomorú epizód a kastély történetében, hogy 1956-tól a karhatalmisták rendezkedtek be itt. 1957 márciusában tömegesen hurcoltak ide és vertek össze embereket, félve a MUK-tól („Márciusban Újra Kezdjük”).
A főbejáraton belépve az előcsarnokba érkezünk. Valamikor ez volt az említett kápolna. A helyén Ybl – megtartva az eredeti barokk belső teret – reprezentatív szalont rendezett be. Ma ez a kastély impozáns előcsarnoka, ahonnan a kiállítóterek és a főlépcsőház nyílik. A kastély legszebb helyisége az ovális alaprajzú, faburkolatos könyvtár, amelynek könyvállományát 1913-ban, amikor a kastély kincstári tulajdonba került, elszállították. A könyvtárterem mennyezetén Guido Reni olasz mester freskójának másolata látható, Apollót, Aurórát és a Hórákat ábrázolja. Eredetije a római Palazzo Rospigliosi kaszinót ékesíti. A másolatot Waldstein János pártfogoltja, Pállik Béla festőművész készítette, aki az 1860-as években állandó nyári vendége volt a kastélynak. A realista és akadémista stílusban alkotó művész a 19. század második felének, határainkon túl is elismert festője volt. A helyiséget és a lépcsőházat eredetileg több Pállik Béla kép – így a Zichy és Waldstein házaspárok életnagyságú portréi és vadászati témájú festmények – díszítették. Sajnos a képek hollétéről nem tudunk.
A földszinti és emeleti kiállítási tereiben mintegy harminc gyűjtemény látogatható, a kastélyt övező park szabadtéri rendezvények színtere.
Állandó kiállítások Kézjegy, amely megpecsételte a történelmi Magyarország sorsát - A trianoni békediktátum aláírása Fekete arcképcsarnok. A történelmi Magyarország szétszakításának és a közép- európai egyensúlyok lerombolásának politikai felelősei Vagonba zárt nemzet - A Magyar Királyi Államvasutak megszállása, kirablása és a magyar exodus 1918-1920 Az összeomlástól a restaurációig 1918-1921, valamint Prónay Pál és a nyugat-magyarországi felkelés Civitas fortissima - A legbátrabb város, Balassagyarmat A Székely Hadosztály honvédő harcai 1918-1919 Az elpusztíthatatlan - Lerombolt magyar köztéri műemlékek a Kárpát-medencében 1918 után Az összeomlástól a revízióig. A magyar irredenta mozgalom 1918-1941 között Az országzászló mozgalom története Irredenta dalok és zenekarok a két világháború közötti Magyarországon Irredenta falvédők a két világháború közötti Magyarországon - Magyar paraszti enteriőr az 1930-as években Magyar sors Csehszlovákiában 1945-1948 Klebelsberg Kunó elemi népiskola Zaránd Domokos, az irredenta magyar vándor Turulszobrok a Kárpát-medencében Szeleczky Zita emlékszoba Eredj, ha tudsz! - Reményik Sándor emlékkiállítás A trianoni fájdalom költője - Sajó Sándor
A Trianon Múzeum Alapítvány A Trianon Múzeum Alapítvány azzal a fő célkitűzéssel jött létre, hogy az ország első Trianon múzeumát berendezze, működtesse. Az alapítvány kuratóriumi elnöke: Szabó Pál Csaba, kuratóriumi tagjai: Cseh Tamás, Bayer Zsolt és Tőkéczki László. A múzeum szakmai munkájának vezetését Ormos Mária vállalta el.http://www.mno.hu/portal/193357 A házmester-szubkultúra ellen. Szabó Pál Csaba többfrontos harcot folytat értékeink megőrzéséért. / Haklik Norbert == Magyar Nemzet Online 2003. december 30. A Honvédelmi Minisztériummal folytatott másfél éves tárgyalássorozat után a Trianon Múzeum Alapítvány megkapta a Zichy-kastély épületét céljai megvalósítására. A szerződést a KVI és a Trianon Múzeum Alapítvány között 2002. május 7-én írták alá.http://nol.hu/archivum/archiv-67682 Várpalotai kastély tíz évre egy forintért. Avagy: kinek és miben segíthetnek a politikai kapcsolatok? / Pekarek János == Népszabadság Online, 2002. június 22.
Állandó kiállításaihttp://www.trianonmuzeum.hu/index.php?menu=kiallitasok A Trianon Múzeum honlapjáról Szabó Pál Csaba kuratóriumi elnök engedélyével
Újonnan nyílt kiállítások Az elpusztíthatatlan - Lerombolt magyar köztéri műemlékek a Kárpát-medencében 1918 után Zaránd Domokos, az irredenta magyar vándor
A magyar revizionista mozgalmak történetéhez Az első világháborút lezáró békeszerződéseket a magyar társadalom szinte egyöntetű megdöbbenéssel és heves elutasítással fogadta. Az egy irányba mutató politikai, civil és egyéni mozgalmak hatására jöttek létre a békeszerződés felülvizsgálatát követelő irredenta, területvédő, kitelepített, hazafias és katonai szervezetek, egyesületek, majd szerveződtek nagyszabású kampányok, aláírásgyűjtések határon innen és túl. Ez a tárlat ezeknek a mozgalmaknak a plakátjaiból, felhívásaiból, képeslapjaiból mutat be egy válogatást.
A magyar virtus és hősiesség relikviái Az első és második világháború magyar helytállásának tárgyi emlékeit mutatja be a kiállítás. A lövészárkokban lőszerből, puskagolyóból, fák gyökereiből készült emlékek, hamutálak, gyújtók, falvédők, poharak, tálkák, újságok idézik a magyar katona hazaszeretetének megrendítő bizonyítékait. A Szanka József kutatómunkájára alapozott kiállítás az egyik legnagyobb az ilyen jellegű hazai gyűjtemények között.
A trianoni békeszerződés revíziójának radikális kísérlete. Lajtabánság és Prónay Pál Érdekes módon a Sopronnak és környékének a megtartását lehetővé tevő nyugat-magyarországi felkelés részletei mind a második világháború előtt, mind azt követően, a közvélemény számára jórészt ismeretlenek maradtak. Ez a tárlat korabeli naplók, fényképek, dokumentumok, a legfrissebb történeti szakmunkák segítségével mutatja be a korabeli nemzetközi katonai és diplomáciai helyzetet, a selmecbányai és soproni diákok lobogó hazaszeretetét és tevőleges katonai cselekményeit, a Lajtabánság kikiáltását, Prónay Pál szerepét. A kiállítás része a fényképekből, tárgyi emlékekből, levelekből, párbaj-jegyzőkönyvekből álló Prónay-hagyaték.
A trianoni fájdalom költője - Sajó Sándor Az 1920-as évek egyik legnépszerűbb költőjének, a trianoni trauma - Reményik Sándor mellett - leghitelesebb, legnagyobb hatású megéneklőjének állít emléket a Sajó Sándor-kiállítás. A gyűjteményben látható Sajó Sándor családi hagyatéka, ennek legérdekesebb eredeti dokumentumai.
Elpusztított köztéri műemlékek a Kárpát-medencében 1918 után Az 1918-1920-as impériumváltásnak talán az egyik legkevésbé ismert fejezete a magyar jelenlétet, történelmet és kulturális teljesítményt őrző és megmutató, határon túlra került köztéri szobrok, emlékoszlopok, emléktáblák megsemmisítése volt. A kiállítás Deák Endre és Balázs Károly gyűjtése alapján a több, mint kettőszázötven megsemmisített műemlék közül a legfontosabbakat mutatja meg.
Hazaszeretet és hazaféltés a magyar népi kultúrában A tárlatot a balassagyarmati Palóc Múzeum anyagából rendezték be, amelyben az egykori alkotók az országvesztés és a vesztes világháború minden fájdalmát örökítették meg a falvédőkön, hímzéseken, keszkenőkön, pártákon, bútorokon, fafaragásokon.
Krúdy Gyula elfelejtett városa - Várpalota Várpalota a 19. századi Magyarország egyik virágzó mezővárosa volt. A városka polgárai egy soknemzetiségű és sokvallású kistáj központjában maradandó értékeket hoztak létre. Várpalota a dunántúli kézművesipar egyik jeles települése, a csizmadiák, csapók, meszesek országszerte ismert fővárosa, az egyik legjelentékenyebb török kori végvár – a Thury-vár - oltalmában, a Zichyek, Waldsteinek dunántúli birtokainak fontos központjaként, a bakonyi betyárromantika egyik érdekes színtereként, a meginduló turisztikai mozgalmak egyik bázisaként kitörölhetetlenül szerepelt a régi ország kulturális térképén. Itt született és élt Krúdy Gyula nagyanyja, Radics Mária, akitől az író talán legfontosabb ösztönzését kapta sajátos írói világának kialakításához. A kiállítás a régi város változatos hétköznapjait mutatja be, melynek talán végső tanulsága: Várpalota, a Kárpát-medence kicsiben.
Magyar kastélyok és kúriák a Kárpát-medencében Gróf Lónyay Menyhért egykori magyar miniszterelnök egyenes ági leszármazottja, a jelenlegi Szerbia területén élő, Erdélyi István festőművész évekkel ezelőtt a valaha a család tulajdonában levő kastélyokat, kúriákat kezdte el festeni. Jelenleg már szinte nincs olyan jelentősebb kastélya a Kárpát-medencének, amelyet különleges, megragadó stílusában ne örökített volna meg. A tárlat ebből a hatalmas gyűjteményből mutat be egy válogatást, eredeti fotográfiák és a magyar kúria építészetet tárgyaló történeti, művészettörténeti szövegek kíséretében.
Magyarországi vármegyék és törvényhatósági jogú városok képeslapokon 1896-1918