A Rákóczi-szabadságharc (1703–1711) az oszmán uralom alól felszabaduló Magyarország első jelentős szabadságharca volt a Habsburg abszolutizmus ellen.

1704 elején II. Rákóczi Ferenc az 1703. június 7-ére keltezett manifesztumban tudósította a külföldi hatalmi érdekcsoportokat arról, hogy Magyarországon az állami önrendelkezésért fogott fegyvert az ország lakossága. A kiáltvány címe Universis orbis Christiani principibus et respublicisII. Rákóczi Ferenc kiáltványa, Universis orbis christiani, 1703 volt. A II. Rákóczi Ferenc vezette küzdelem a rendi kiváltságok védelméért, az ország belső önállóságáért (maximális programként a Habsburg-monarchiából való kiválásért, vagyis az ország teljes függetlenségéért) folyt, és végül az egyenlőtlen erőviszonyok, a kedvezőtlenné váló európai politikai helyzet és az ország belső társadalmi ellentmondásai miatt bukott el. A szatmári béke politikai és vallási amnesztiát biztosított a kurucoknak, így a bukás ellenére a szabadságharc megakadályozta Magyarország teljes beépítését a Habsburg Birodalomba, és az ország rendi alkotmánya, ha látszólagosan is, de fennmaradt.R. Várkonyi Ágnes: Rákóczi állama és az európai hatalmi egyensúly, kre.hu

Rákóczi emigrációba kényszerült, de megkérdőjelezhetetlen nemzeti hőssé vált, aki követendő példakép maradt a magyarok szemében. A szabadságharc hatása megjelent a népzenében is, és olyan hatást gyakorolt, amiből számos kuruc nóta született. 2015 óta a Rákóczi-szabadságharc vezérlő fejedelmének születésnapja, március 27. nemzeti emléknap (Rákóczi-emléknap)A II. Rákóczi Ferenc emléknapjáról szóló előterjesztést, amely Semjén Zsolt, Vejkey Imre, Lezsák Sándor, Bene Ildikó és Dunai Mónika képviselők önálló indítványa volt H/3033. számon, az Országgyűlés 2015. március 17-én fogadta el, 171 igen, 0 nem és 2 tartózkodás mellett.

A szabadságharc előzményei (1699-1703) I. Lipót magyar király és német-római császár uralkodása idején Magyarország török uralom alóli felszabadítása az 1699-es karlócai békével befejeződött. Az új állami berendezkedésben azonban a magyaroknak alig jutott szerep. Ezt belátva a magyar rendek már 1687-ben lemondtak a szabad királyválasztás jogáról, és elfogadták a Habsburg-ház trónöröklését is. 1701-ben az önállósodni vágyó II. Apafi Mihályt elfogták, és lemondatták erdélyi fejedelmi címéről. Erdély 1690-ben újra a Magyar Királyság része lett, de közigazgatásilag különállt az ország többi részétől, és a Habsburg király által kinevezett kormányzó irányította.http://www.britannica.com/EBchecked/topic/603323/Transylvania thumb|left|Philipp Rugendas: Kuruc lovas – rézmetszet thumb|left|Bercsényi Miklós gróf

A parasztságot elsősorban a háború szenvedései és a rendkívüli terhek fordították a Habsburg uralom ellen: 1697-ben Tokajban parasztfelkelés robbant ki, amit a császári és nemesi csapatok levertek. Azonban az udvar és a nemesség között is romlóban volt a kapcsolat, ugyanis a törököktől visszaszerzett területeken csak azoknak voltak hajlandóak birtokokat visszajuttatni, akik igazolni tudták jogosultságukat valamilyen dokumentummal, illetve képesek voltak megfizetni a birtok értékének 10%-át (fegyverváltság – ius armorum) az átvételért cserébe. Amennyiben ez nem sikerült, az udvar hitelezői és szállítói kapták meg a birtokokat. Az ügyeket intéző Újszerzeményi Bizottság (Neoacquistica Comissio) rendkívül népszerűtlenné vált a magyar nemesek körében. A végvári katonaságot menesztették, helyettük létrehozták a szerb katonai határőrvidéket az Oszmán Birodalom elleni védvonalként és Magyarország dél felől való sakkban tartására.

A nemzetközi helyzet is kedvező volt: közeledett II. Károly spanyol király halála és vele a Habsburgok spanyol ágának kihalása, amely előreláthatóan francia–osztrák konfliktushoz vezetett. A franciák megpróbálták a hátországukban lekötni az osztrák Habsburgokat, és felvették a kapcsolatot Rákóczival. Ő eleinte bizonytalan volt, de 1700 őszén Ferriol őrgróf, XIV. Lajos Bécsben tartózkodó követe biztatta, hogy a Habsburgokkal szemben álljon a magyarok élére, pénz- és fegyvertámogatást ígérve. Rákóczi és Bercsényi Miklós gróf elérkezettnek látta az időt a felkelés kirobbantására.

1700. november 1-jén, éppen azon a napon, melyen II. Károly meghalt, Rákóczi levelet írt XIV. Lajosnak és külügyminiszterének: „…Franciaország jóléte és érdeke, úgymond, azonos Magyarország jólétével és érdekeivel; a rendek elégedetlenek a bécsi udvar törvénytelen eljárásával; most inkább, mint bármikor, célt lehet érni, ha Franciaország és magyaroktól meg nem vonja segélyét…”

A leveleket Longueval Liège-i születésű császári hadnagyra bízta, akit közel három éve ismert, s aki Felső-Magyarországról éppen hazafelé indult Németalföldre, ahonnan könnyűszerrel átutazhatott Párizsba. Ám Longueval, aki ismerte Rákóczi titkait, ezeket ismertette Béccsel. A kormány, többet akarván megtudni, megengedte Longuevalnak, hogy folytassa útját. Párizsban a kém átvette a külügyminiszter levelét, melyben Rákóczi számára pénz és katonai segítség küldését helyezte kilátásba. Újabb levélváltás következett 1701. február 11-én, amelyről a bécsi kormányzat is tudomást szerzett.

Longueval Linzben elfogatta magát. Április 18-án Rákóczi levelet kapott nagynénjétől Bécsből: Longuevalt elfogták, és magyar urak leveleit találták nála. A lengyel határon fekvő nagysárosi kastélyból Rákóczi könnyen elmenekülhetett volna, de mégis beteg felesége oldalán várta be a császári katonákat, akik Solari tábornok vezetésével még aznap éjjel letartóztatták, és előbb Eperjesre, majd felsőbb parancsra Bécsújhelyre (Wiener-Neustadt) vitték. Itt ugyanabba a börtönbe zárták, ahonnan anyai nagyapját, Zrínyi Pétert 30 évvel azelőtt vérpadra hurcolták.

Hathetes fogság után hallgatták ki először. A kormány, semmibe véve Rákóczi tiltakozását, osztrák urakból alkotta meg a rendkívüli törvényszéket – ugyanúgy, ahogy annak idején Zrínyiét és Frangepánét is. Ekkor a jezsuiták – valószínűleg francia közbenjárásra – felbérelték Gottfried Lehmann dragonyos kapitányt, aki zászlótartó öccsével együtt megszöktette a dragonyos közlegényi egyenruhával álcázott főurat. Rákóczi egy a császárhoz intézett levelet hagyott hátra, amelyben kijelentette, hogy most is kész Magyarország törvényei szerint bíróság elé állni.

Börtönéből egyenesen Lengyelországba, a brezáni várba menekült, ahol az időben elmenekülő Bercsényi várt rá. Rákóczi élete elvileg még itt is veszélyben forgott, a fejére kitűzött vérdíj miatt.

A harc kezdete

A spanyol örökösödési háború miatt Magyarországról a császári csapatok a Rajna mellé és Észak-Itáliába távoztak. A magyar korona területén nem maradt több, mint katona.

Rákóczi munkácsi uradalmában népmozgalom kezdődött, mely a támogatását kérte. A főnemes eleget tett kívánságuknak: 1703. május 12-én kiadta a „nemes és nemtelen” országlakosokat hadba hívó breznai kiáltványt. Esze Tamás, a tarpai jobbágy és Rákóczi, a bujdosó fejedelem személyesen találkozott a lengyelországi Brezán (Brezna) várában, és ekkor született meg a felkelésre hívó „A keresztyén világ minden fejedelmeinek és respublikáinak…” kezdetű, breznai kiáltvány.Rákóczi Kiáltványa a keresztény világhoz a szabadságharc okairól és céljáról Itt vette át Esze Tamás a vörös színű kuruc hadizászlót és a kiáltvány példányait, amely hadba szólította a magyar nemzetet. Híres zászlaján a következő felirat volt olvasható: „Cum Deo pro patria et libertate” („Istennel a hazáért és szabadságért”).DR. Márki Sándor: II. Rákóczi Ferencz 1907. bélyegkép|220px|Rákóczi fejedelem zászlaja, „Iustam causam deus non derelinqvet” (Az igaz ügyet nem hagyja el az Isten) jobbra|bélyegkép|220px|Philipp Rugendas: Kuruc lovas (rézmetszet)

Azonban a parasztlázadás még így is kivívta a nemesség ellenállását. A tiszaháti felkelés május 21-én indult, majd a felkelők a hónap végére elfoglalták a tiszaháti síkságot, és várták Rákóczi érkezését. Rákóczi azonban nem jött, mert a francia segélypénzt és az ezen felfogadható zsoldosokat várta. Ezzel a szabadságharc a kezdeti lendület előnyét és mintegy két hónapot vesztett. A szatmáriak Dolhánál Károlyi Sándor főispán vezérlete alatt június 7-én szét is verték a paraszti hadakat. Rákóczi attól tartott, hogy a további késlekedés megakadályozza terveit. Katonái ezért 1703. június 15-én az ország határánál a Lavocsne mellett fekvő Klimiec faluban egyesültek az Esze Tamás vezetése alatt megjelent magyar és ruszin paraszti csapatok katonáival. Ez 200, botokkal, kaszákkal, lándzsákkal, rossz teljesítményű parasztpuskákkal, vagy karddal felfegyverzett gyalogost és 50 lovast jelentett. A Rákóczi vezette sereg a lengyel–magyar határt 1703. június 16-án átlépve a Vereckei-hágón keresztül érkezett Magyarországra. A teljes sereg ekkor már körülbelül 3000 főből állt. Miután Munkács meglepetésszerű elfoglalása kudarcot vallott, Rákóczi újra a lengyel határra vonult vissza.

Július elején itt csatlakozott a sereghez a császári szolgálatból szökött Ocskay László és Borbély Balázs kisszámú, de jól felszerelt lovassal, majd megérkezett Bercsényi is mintegy 600 főnyi lengyel és román zsoldoscsapattal. Rákóczi hadászati elképzelése az volt, hogy a kuruc sereg a Felső-Tiszavidék gyors felszabadítása után Észak-Magyarországon keresztül Bécs alá vonul, és itt egyesül a nyugatról előnyomuló francia-bajor sereggel.

left|thumb|250px|id. Georg Philipp Rugendas: Kuruc–labanc lovas párbaj

A fő gondot eleinte az jelentette, hogy a nemesség nem akart csatlakozni Rákóczihoz, egy részük még a kurucok elleni fegyveres harcot is felvállalta. A Tiszántúl meghódítására induló kuruc sereget Tiszabecsnél nemesi csapatok várták. Az átkelőnél július 14-én kirobbant csata kuruc győzelemmel végződött, és mivel ez volt a szabadságharc első győztes ütközete, jelentős erkölcsi hatása is volt. Hiába intézte azonban a fejedelem Vásárosnaményból kiáltványait a szabolcsi nemességhez, ők tartózkodó álláspontra helyezkedtek. Rákóczinak az lett a feladata, hogy a felkelést megszabadítsa népi jellegétől. Ez csakhamar sikerült is, az 1703. július 24-én kiadott gyulaji pátensébenBalogh István: II. Rákóczi Ferenc Szabolcs és Szatmár vármegyékben megtiltotta a nemesek elleni támadásokat. A július 29-én bevett kállói vár birtokában Rákóczi a hajdúk csatlakozását is ki tudta kényszeríteni. A sikereket látva megkezdődött a megyei birtokos nemesség felsorakozása Rákóczi mögé. Közben a parasztok is özönlöttek zászlói alá, így a hadsereg létszámának növekedése súlyos társadalmi gondokat is előidézett. Az augusztus 28-án közzétett vetési pátens mentesítette a kuruc seregben harcoló jobbágyokat és azok családtagjait minden közteher és földesúri szolgáltatás alól, azonban a nemesek elégedetlensége nyomán szeptember 27-én módosított pátens már csak a harcoló jobbágyokra vonatkozott, a családtagokra nem. Így a vetési pátensek lehetővé tették a jobbágyok és nemesek közös harcát, azonban nem elégítették ki egyik felet sem. A probléma megoldatlanságának negatív hatása végigkísérte az egész szabadságharcot,

de Rákóczi politikája eredményesnek bizonyult, mert a nemesi vezetés alá helyezett kuruc hadsereg jelentős sikereket ért el. thumb|Rákóczi Ferenc a szabadságharc kezdetén (ismeretlen művész alkotása) 1703. szeptember 26-án már azt írhatta XIV. Lajosnak, hogy az ország egészen a Dunáig hatalmában van. 1705-re kezére került a Dunántúl nagy része is, úgyhogy a császáriak a Dráván túlra, a Határőrvidék és Dél-Erdély területére, illetve a nagyobb várakba szorultak vissza.

A szabadságharc Az összecsapások thumb|left|250 px|Kuruc–labanc csatajelenet (ismeretlen festő)