Paul KeresAz Orosz Birodalom idején született, az akkori hivatalos neve, valamint szovjet állampolgárként 1945–1975 között a hivatalos okmányaiban: Пауль Петрович Керес (Paul Petrovics Keresz). (Narva, 1916. január 7. – Helsinki, 1975. június 5.) észt sakknagymester, Észtország négyszeres, a Szovjetunió háromszoros bajnoka, csapatban hétszeres, egyéniben hatszoros olimpiai aranyérmes, csapatban és egyéniben háromszoros Európa-bajnok, sakkszakíró, teoretikus, a sakkfeladványszerzés mestere.

1938-ban megnyerte az AVRO-tornát, ezzel jogot szerzett arra, hogy páros mérkőzésen megvívjon a regnáló sakkvilágbajnokkal, Alekszandr Aljechinnel. A világbajnoki páros mérkőzés előkészületei megkezdődtek, de a második világháború, majd Aljechin halála miatt az összecsapásra sohasem került sor. A háború után nyolcszor játszhatott a világbajnokjelöltek tornáján, és további négy alkalommal maradt le a világbajnokkal való megmérettetésről, amikor közvetlenül a világbajnok kihívója mögött végzett.

A versenyeredményei alapján a 20. század egyik legjobb sakkozója volt, sokan a legerősebb sakkjátékosnak tartják azok között, akik sohasem lettek világbajnokok. „A sakk koronahercege” néven is emlegették.David Hooper, Ken Whyld, Kenneth Whyld, The Oxford Companion to Chess, Oxford University Press 1992, page 198

Észtországban már életében nemzeti hősként tisztelték. Halála után több városban neveztek el róla utcát, emeltek neki szobrot, és az euró bevezetéséig az ő arcképe díszítette az észt ötkoronás bankjegyet.Lásd Emlékezete szakasz 2014-ben a World Chess Hall of Fame tagjai sorába választották.

Születésének 100. évfordulóját, 2016-ot a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) Paul Keres évének nyilvánította.

Családja Apja Peeter Keres (1876–1956) szabó, anyja Marie Keres leánykori neve, Lämmergas (1882–1970) varrónő volt. Négyen voltak testvérek, közülük Harald Keres (1912–2010) állami díjas asztrofizikus és elméleti fizikus, a Szovjet Tudományos Akadémia tagja lett. Felesége, Marie Konstantsia Rives (1917–2014) a fehéroroszországi Vityebszkből származott. A Tartui Egyetemen ismerkedtek meg, és 1941. december 27-én kötöttek házasságot. Három gyermekük született, akik közül Krista Keres (1954–2004) még anyja életében elhunyt.

Pályája A korai idők Négyéves korában az apjától és a bátyjától tanult sakkozni. Hatéves korában költözött át a család Narvából Pärnube. A városban alig létezett sakkirodalom, így egy napilap sakkfeladványaiból tanulta meg a sakklejegyzést. Kézírással majdnem ezer játszmából álló saját gyűjteményt hozott létre. A tizenéves Keres briliáns támadó stílusáról vált ismertté. 13 évesen megnyerte Pärnu város bajnokságát. Az észt iskolások bajnokságát háromszor nyerte meg, 1930-ban, 1932-ben (kilenc játszmából 9 ponttal, 100%-os teljesítménnyel) és 1933-ban.

Középiskolai éveiben, az 1930-as években aktív levelező sakkozó volt, ami sokat segített stílusának kiérlelésében. A legerősebbek közé tartozó német nyílt levelezési bajnokságon (Bundesmeisterschaft, German Open) egy ízben a győzelmet is megszerezte. Nemcsak a sakk érdekelte, I. osztályú teniszjátékos is volt, aki részt vett Észtország bajnokságán.

1937 és 1941 között a Tartui Egyetemen tanult matematikát, és képviselte az intézményt az egyetemek közti sakkversenyeken.

A háború előtt (1935–1938) bélyegkép|balra|150px|Paul Keres 20–30 éves kora között Első alkalommal 1935-ben szerezte meg az észt bajnoki címet. A versenyen holtversenyben végzett Gunnar Friedemann-nal, de a rájátszás három partijában legyőzte őt (+2 =0 –1),A továbbiakban ez a jelölés a győzelmek (+), a döntetlenek (=) és a vereségek (–) számát jelzi. ezzel ő nyerte el a bajnoki címet. Ugyanezen év áprilisában egy négyjátszmás edzőmérkőzésen legyőzte az egyik legerősebb tartui mestert, Feliks Kibbermannt is (+3 =0 –1).

A Varsóban rendezett hatodik sakkolimpián Keres játszott az észt csapat első tábláján. Fiatalsága és átütő stílusa az olimpia sztárjává avatta. Ez növelte önbizalmát és arra bátorította, hogy próbára tegye tudását a nemzetközi porondon is.

Még mindig 1935-ben Helsinkiben a nyolc lehetséges pontból 6,5-et elérve (6,5/8: +6 =1 –1)A győzelmek (+), döntetlenek (=) és a vereségek (–) száma előtt a szerzett pontok/összes játszma található. második helyen végzett Paulin Frydman mögött. A következő évben Tallinnban már győzött (9/10: +8 =2 –0). Első igazán nagy nemzetközi sikerét is 1936-ban érte el, amikor Bad Nauheimben Alekszandr Aljechinnel holtversenyben az első helyen végzett (6,5/9: +4 =5 –0). Az ugyanebben az évben Drezdában tartott versenyen azonban csak küszködött, és csak a 8–9. helyet érte el (+2 =3 –4), de mint később leírta, ebből a fiaskóból nagyon sokat tanult. Az 1936-os zandvoorti versenyen már kezdte kiheverni a kudarcot, és a 3–4. helyen zárt (+5 =3 –3). Ezután megvédte észt bajnoki címét, miután a kihívója, Paul Felix Schmidt elleni mérkőzése döntetlenül zárult (+3 =1 –3).

Az 1937-es év rendkívül sikeres volt Keres számára. Győzött Tallinnban (7,5/9: +6 =3 –0), majd Reuben Fine-nal együtt az 1–2. helyen végzett Margate-ben, másfél ponttal megelőzve Aljechint. Ostendében Fine-nal és Henry Grobbal együtt lett 1–3. (6/9: +5 =2 –2). A prágai versenyen Keres abszolút uralkodó volt (10/11: +9 =2 –0), Bécsben pedig megnyerte (4,5/6: +4 =1 –1) a Dőry-védelemről (1.d4 Hf6 2.Hf3 He4) rendezett témaversenyt. Ķemeriben (ma Jūrmala része) csak 4–5. lett (+8 =7 –2) Salo Flohr, Vladimirs Petrovs és Samuel Reshevsky mögött. Pärnuban holtversenyben a 2–4. volt (4,5/7 +3 =3 –1).

Ezek az eredmények meghívást hoztak számára a nagyon erős semmeringi tornára, amelyet megnyert (9/14: +6 =6 –2), Fine, José Raúl Capablanca, Reshevsky és Erich Eliskases előtt. Az 1937 és 1938 fordulóján tartott hastingsi tornán Reshevsky mögött fél ponttal (6,5/9: +4 =5 –0) holtversenyben a második lett, és a második helyen zárt Eliskases mögött Noordwijkban is (6,5/9: +4 =5 –0). Ugyancsak 1938-ban Stockholmban döntetlenül zárult páros mérkőzése Gideon Ståhlberggel (4-4: +2 =4 –2).

Aljechin elleni világbajnoki mérkőzése meghiúsul 1938-ban a valamennyi sakkcsillagot felvonultató AVRO-tornán Hollandiában a 14 lehetséges pontból 8½-et szerezve Fine-nal együtt az élen zárt, ami azt jelentette, hogy a verseny győztese lett, mert Fine elleni két partiját 1½-½ arányban ő nyerte. Ennek az erős versenynek a győztese kihívhatta a világbajnok Alekszandr Aljechint, a mérkőzésről megindult tárgyalásoknak azonban véget vetett a második világháború kitörése és különösen Észtország első szovjet megszállása 1940-ben. Keres ekkortájt (1938-ban) kezdte az egyetemet is, ami növelte elfoglaltságait. Az 1939-es Leningrád–Moszkva nemzetközi tornán gyengébben szerepelt, csak a 12–13. helyet érte el, amit azzal magyarázott, hogy nem volt ideje felkészülni. A következő versenyre jobban felkészült, és 1939-ben Margate-ben győzött (7,5/9: +6 =3 –0), Capablanca és Flohr előtt.

A háború idején A második világháború kitörése a sakkolimpián, Argentínában érte. A verseny után még Buenos Airesben maradt, hogy részt vegyen egy nemzetközi tornán, amelyet Miguel Najdorffal holtversenyben megnyert (8,5/11: +7 =3 –1).

A következő sakkeseménye egy 14 játszmás páros mérkőzés volt a korábbi világbajnok Max Euwe ellen Hollandiában, 1939 decemberében és 1940 januárjában. Keres nagy harcban 7,5–6,5-re (+6 =3 –5) győzött. Ez nemcsak azért volt nagy eredmény, mert a volt világbajnokot verte meg, hanem azért is, mert Euwének sokkal nagyobb gyakorlata volt ebben a műfajban, mint Keresnek.

Az 1939. augusztus 23-án megkötött Molotov–Ribbentrop-paktum alapján 1940. augusztus 6-án a Szovjetunió bekebelezte Észtországot. Keres már 1940-ben részt vett a szovjet bajnokságban Moszkvában, és a nagyon erős mezőnyben Lilienthal Andor, Igor Bondarevszkij és Vaszilij Szmiszlov mögött a negyedik helyen végzett (+9 =6 –4), a korábbi bajnok Mihail Botvinnik előtt. A következő évben az első hat helyezett számára külön versenyt rendeztek, amelyen minden résztvevő négyszer játszott a többiekkel. A szupererős tornát Botvinnik nyerte (13,5/20), Keres a második lett (11/20), megelőzve Vaszilij Szmiszlovot, Iszaak Boleszlavszkijt, Lilienthal Andort és Igor Bondarevszkijt.

1942-ben Észtország színeiben indult, és Alekszandr Aljechin mögött a második helyen végzett a náci Németország által Sakk-Európa-bajnokságnak nevezett versenyen, amelyen a már akkor igen erős szovjet versenyzők nem indulhattak el.

Mivel a háború ideje alatt több olyan versenyen is részt vett, amelyet a náci Németország rendezett, és egy 1942-ben megjelent interjújában nem titkolta szovjetellenességét, ezért nem válogatták be a szovjet válogatottba az USA elleni 1945-ös rádiómérkőzésen, és nem vehetett részt a háború utáni első rangos sakkversenyen, az 1946-os groningeni tornán.

Világbajnokjelölt 1948 és 1965 között 1945-ben megnyerte Észtország, 1946-ban Grúzia nyílt sakkbajnokságát. Játékereje miatt 1946-tól ismét játszhatott a Szovjetunió válogatottjában és a nemzetközi versenyeken, de élete végéig megfigyelés alatt tartották.

Az 1948-as sakkvilágbajnokságon a 3–4. helyen végzett Mihail Botvinnik és Vaszilij Szmiszlov mögött. 1953-ban, 1956-ban, 1959-ben és 1962-ben egyaránt a 2. helyen végzett a világbajnokjelöltek versenyén, mindannyiszor a később világbajnoki címet megszerző versenyző (Szmiszlov, Tal, Petroszján) mögött.

Karrierjének csúcsa bélyegkép|balra|280px|Paul Keres bélyegen 1947-ben nyerte meg először a Szovjetunió sakkbajnokságát, amely a világ legerősebb bajnokságának számított. A mezőnyben egyedül Mihail Botvinnik nem játszott a vezető nagymesterek közül. A vert mezőnyben szerepelt Boleszlavszkij, Bondarevszkij, Szmiszlov, Bronstejn, az ekkor a Szovjetunióban élő Lilienthal Andor és mások.

Másodszor az 1950-es szovjet bajnokságon végzett az első helyen, olyan neveket utasítva maga mögé, mint Szmiszlov, Boleszlavszkij, Geller és a feltörekvő nagy tehetség, a későbbi világbajnok Tigran Petroszján.

1951-ben talán minden idők legerősebb szovjet bajnokságának mezőnyét utasította maga mögé. Ezen a versenyen Tigran Petroszján, Geller, Szmiszlov, Mihail Botvinnik, Bronstejn, Tajmanov és Salo Flohr is a résztvevők között volt.

1957-ben Mihail Tal mögött (aki ezt követően meg sem állt a világbajnoki cím elnyeréséig) végzett holtversenyben David Bronstejnnel a második helyen, olyan versenyzőket utasítva többek között maguk mögé, mint Borisz Szpasszkij, Viktor Korcsnoj, Tigran Petroszján és Boleszlavszkij.

Ebben az időszakban több jelentős nemzetközi versenyen végzett a mezőny élén: 1947-ben az észtországi Pärnuban, 1950-ben Szczawno-Zdrójban (két magyar: Szabó László és Barcza Gedeon előtt), és 1952-ben Budapesten a Maróczy Géza-emlékversenyen, ahol a mezőnyben olyanok végeztek mögötte, mint Geller, Mihail Botvinnik, Szmiszlov, Gideon Stahlberg, Szabó László, Tigran Petroszján, Benkő Pál, Barcza Gedeon és mások. Több szakíró, így a magyar Varnusz Egon is, aki kétkötetes monográfiát jelentetett meg Paul Keres legjobb játszmáiból, a budapesti versenyt tartja Keres pályafutása csúcsának.Paul Keres' Best Games, Volume I: Closed Games, by Egon Varnusz, Cadogan Chess, London 1987, p.xii

Későbbi karrierje