Paul Henri Charles Spaak (Schaerbeek,1899. január 25. – Braine-l’Alleud, 1972. július 31.) belga politikus és államférfi volt, Belgium miniszterelnöke 1938 és 1939 között, 1946-ban és 1947–1949 között.
1946-ban az ENSZ-közgyűlés első ülésszakának elnöke. A NATO főtitkára (1957–1961). Életpályája 1899-ben -ben született, apja Paul Spaak, nagyapja a liberális politikus, Paul Janson, nagybátyja egy másik liberális politikus és szintén miniszterelnök, Paul-Émile Janson. Anyja, Marie Janson volt Belgium első női szenátora. Az első világháború kitörésekor Paul-Henri letagadta életkorát, hogy felvegyék a belga hadseregbe (a háború kitörésekor még csak 15 éves volt). A háború utolsó két évét német hadifogolytáborban töltötte.
Belgium politikai életében Spaak, több liberális politikushoz hasonlóan, jogot tanult a Brüsszeli Szabadegyetemen. 1920-ban belépett a Belga Munkáspártba. 1932-ben megválasztották a belga képviselőház tagjának és 1935-ben kapta első kormányzati megbízását, Paul Van Zeeland koalíciós kormányában közlekedési miniszter volt. Ezt követően számos alkalommal külügyminiszter és három alkalommal miniszterelnök volt.
Kormányzati pozíciói 1935. március 25. – 1936. május 26.: közlekedési, vasút, posta és távközlési miniszter Paul Van Zeeland első kormányában. 1936. június 13. – 1937. október 25.: külügyminiszter Paul Van Zeeland második kormányában. 1937. november 23. – 1938. május 13.: külügyminiszter Paul-Émile Janson kormányában. 1938. május 15. – 1939. február 9.: miniszterelnök és egyben külügyminiszter (utóbbi 1939. január 21-ig) 1939. szeptember 3. – 1940. május 10.: külügyminiszter Hubert Pierlot kormányában. 1940 – 1944: külügyminiszter a Londonba menekült belga emigráns kormányban, Hubert Pierlot vezetésével. 1944. szeptember 27. – 1945. február 7.: a visszatérés után külügyminiszter Hubert Pierlot katolikus–liberális–szocialista–kommunista kormányában. 1945. február 12. – 1946. március 13.: külügyminiszter Achille Van Acker kormányában. 1946. március 13. – március 19.: miniszterelnök és külügyminiszter a legrövidebb életű belga kormányban. 1946. március 31. – július 10.: külügyi és külkereskedelmi miniszter Achille Van Acker harmadik koalíciós kormányában. 1946. augusztus 3. – 1947. március 12.: külügyi és külkereskedelmi miniszter Camille Huysmans kormányában. 1947. március 20. – 1949. június 27.: miniszterelnök és külügyminiszter 1954. április 23. – 1958. június 26.: külügyminiszter Achille Van Acker negyedik koalíciós kormányában. 1961. április 25. – 1965. július 28.: külügyminiszter Théo Lefèvre koalíciós kormányában. 1965. július 28. – 1966. március 19.: külügyminiszter Pierre Harmel koalíciós kormányában.Forrás: www.ars-moriendi.be - REGERINGSPERIODE VAN KONING LEOPOLD III
Az első Spaak-kormány tagjai Miniszteri tisztNévPártMiniszterelnök és külügyminiszterPaul-Henri SpaakSzocialistaBelügy és közegészségügyi miniszterJoseph MerlotSzocialistaKözoktatási miniszterOctave DierckxLiberálisIgazságügyi miniszterJoseph PholienKatolikusPénzügyminiszterMax-Léo GérardLiberálisMezőgazdasági miniszterAugust De SchryverKatolikusKözmunkaügyi és munkanélküliek támogatásáértfelelős miniszterAugust BalthazarSzocialistaMunkaügyi és szociális miniszterAchille DelattreSzocialistaGazdasági és vállalkozási miniszterPaul HymansKatolikusKözlekedési, vasút, posta és távközlési miniszterHendrik MarckKatolikusHonvédelmi miniszterHenri J. Denis altábornagypártonkívüliGyarmatügyi miniszterAlbert de VleeschauwerKatolikusKözegészségügyi miniszterArthur WautersSzocialista Változások 1938. december 6-án Max-Léo Gérard lemondott a pénzügyminiszteri posztról, helyét Albert-Edouard Janssen vette át, illetve Arthur Wauters lemondott a közegészségügyért felelős miniszter posztjáról, helyét Emile Jenissen vette át. 1939. január 21-én Paul Hymans megkapta a külügyminiszteri tárcát, Barnich lett a gazdasági miniszter és Charles d'Aspremont Lynden lett a mezőgazdasági miniszter. Emile Jenissen lemondott a közegészségügyért felelős miniszter posztjáról, helyét Willem Eekelers vette át.
1939 elején Spaak átalakította kormányát és a parlament 123–20 arányban bizalmat szavazott neki. Azonban Spaak-ot folyamatosan támadták a háborús veteránok, mivel Dr. Adrian Maertens professzort nevezte ki az újonnan létrehozott Királyi Flamand Akadémia élére. Dr. Maertens flamand nacionalista politikus volt és az első világháború alatt tagja volt a németekkel kollaboráló Flamand Tanácsnak. Ezért a háború után halálra ítélték, de 1937-ben kegyelmet kapott. Spaaknak azonban a kinevezés bizalmi kérdés volt és a parlament 88–82 arányban jóváhagyta a kinevezést, ennek ellenére a kormányból kiléptek a liberális miniszterek és Spaak február 9-én lemondott.
A második Spaak-kormány tagjai Miniszteri tisztNévPártMiniszterelnök és külügyminiszterPaul-Henri SpaakSzocialistaPénzügyminiszterFranz de VoghelpártonkívüliKözmunkaügyi miniszterHerman VosSzocialistaKözlekedési miniszterErnest RongvauxSzocialistaMunkaügyi és szociális, valamint a gazdaságpolitikakoordinálásáért felelős miniszterAchille Van AckerSzocialistaKülkereskedelmi miniszterAlbert De SmaelepártonkívüliGazdasági miniszterLéon-Eli TrocletSzocialistaIgazságügyi miniszterHenri RolinSzocialistaBelügyminiszterJoseph MerlotSzocialistaKözoktatási miniszterLeo CollardSzocialistaMezőgazdasági miniszterArthur WautersSzocialistaGyarmatügyi miniszterLode CraeybeckxSzocialistaÚjjáépítési miniszterGeorges Moens de FernigpártonkívüliHáborús helyreállításért és a civil áldozatokértfelelős miniszterPiet VermeylenSzocialistaNépegészségügyi miniszterJean Van BenedenpártonkívüliHonvédelmi miniszterRaoul de Fraiteurpártonkívüli
A harmadik Spaak-kormány tagjai Miniszteri tisztNévPártMiniszterelnök és külügyminiszterPaul-Henri SpaakSzocialistaKözoktatási miniszterCamille HuysmansSzocialistaMunkaügyi és szociális miniszterLéon-Eli TrocletSzocialistaHonvédelmi miniszterRaoul de FraiteurpártonkívüliKöltségvetési miniszterJoseph MerlotSzocialistaGazdasági koordinációért felelős miniszterPaul De GrooteSzocialistaIgazságügyminiszterPaul StruyeKeresztényszocialistaBelügyminiszterPiet VermeylenSzocialistaNépegészségügyi és családi miniszterAlfons VerbistKereszténydemokrataPénzügyminiszterGaston EyskensKereszténydemokrataMezőgazdasági miniszterMaurice OrbanKereszténydemokrataKözmunkaügyi miniszterOscar BehogneKeresztényszocialistaKözlekedési miniszterAchille Van AckerSzocialistaGyarmatügyi miniszterPierre WignyKeresztényszocialistaGazdasági és kisvállalkozási miniszterJean DuvieusartKeresztényszocialistaGazdasági helyreállításért felelős miniszterGeorges Moens de FernigpártonkívüliÚjjáépítési miniszterRobert De ManKereszténydemokrataEnergiaügyi miniszterAchille DelattreSzocialistaKülkereskedelmi miniszterFrançois-Xavier van der Straten-WailletKeresztényszocialista
Változások 1948. november 27-én Paul Struye lemondott az igazságügyminiszteri posztról, helyét Henri Moreau de Melen vette át. Alfons Verbist lemondott a népegészségügyért felelős miniszteri posztról, helyét François-Xavier van der Straten-Waillet vette át.
Európai politikai szereplése A második világháború előtt Spaak Belgium függetlenségét és semlegességét támogatta. A német támadás elől 1940 májusában Franciaországba menekült, majd a nyár folyamán, bár hivatalosan továbbra is a külügyminiszteri tisztséget viselte, megpróbált visszatérni Belgiumba. A németek azonban nem engedték be az országba és ezért kénytelen volt csatlakozni a londoni belga emigráns kormányhoz.
1944 után Spaak az európai regionális együttműködés és a kollektív biztonság egyik legfőbb támogatója lett. Még a londoni emigráció évei alatt megkezdte a Belgiumot, Luxemburgot és Hollandiát tömörítő vámunió (Benelux) előkészítését. 1946 augusztusában megválasztották az Európa Tanács első közgyűlésének elnökévé. 1952–1953 között az Európai Szén- és Acélközösség Közgyűlésének volt az elnöke, e tisztségben 1954-ben az olasz Alcide De Gasperi követte.
1955-ben az európai országok állam- és kormányfőinek messinai csúcstalálkozóján megbízták az általa vezetett bizottságot (Spaak bizottság), hogy vizsgálja meg a közös európai piac bevezetésének feltételeit. A Spaak-jelentésSpaak report eredményeként került sor 1957-ben a római szerződések aláírására, amelyek megteremtették az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) és az Európai Atomenergia Közösséget (Euratom). Belgium képviseletében a szerződést Spaak írta alá, Jean Charles Snoy et d'Oppuers-el együtt. Az európai közösségek létrehozásában játszott szerepe miatt Európa alapítóinak egyikeként tartják számon. Becenevei „Mr. Európa” és „Európa vezetőinek Benjáminja”.
Az ENSZ és a NATO vezetőjeként Spaak 1945–ben lépett a nemzetközi politikai színtérre, amikor megválasztották az Egyesült Nemzetek közgyűlésének elnökévé. A közgyűlés harmadik ülésszakán Párizsban a következőképpen szólt a Szovjetunió küldöttségéhez: "Messieurs, nous avons peur de vous" (Uraim, önök megijesztenek minket!).
1956–ban a NATO főtitkárává választották, ezt a tisztséget 1957 és 1961 között töltötte be, majd Dirk Stikker követte őt. Spaaknak nagy szerepe volt abban, hogy miután Franciaország felfüggesztette részvételét a szerződésben, a NATO politikai és katonai központját 1966-ban Belgiumba, Brüsszelbe költöztették.
Ebben az évben (1966) vett részt utoljára nagyobb európai tárgyalásokban, amikor részt vett a franciák „üres székek politikájának” feladására irányuló tárgyalássorozatban. 1957-ben az európai egység megteremtésében játszott szerepéért megkapta a Nagy Károly-díjat (Karlspreis vagy Charlemagne Award), amelyet Aachen városa adományoz azoknak, akik a legtöbbet tették az európai egység és az európai béke megteremtéséért.
Visszavonulása 1966–ban visszavonult a politikától. Ezután a Belga Királyi Francia Nyelvi és Irodalmi Akadémia ("Académie royale de langue et de littérature françaises de Belgique") elnöke lett. 1969–ben adta ki emlékiratait Combats inachevés ("Befejezetlen küzdelem") címmel. 73 éves korában, 1972. július 31-én halt meg Brüsszelhez közel, Braine–l'Alleud–ban lévő otthonában.
Családja Első felesége Marguerite Malevez, akitől három gyermeke született: két lány (Antoinette Spaak, a Front démocratique des francophones vezetője) és egy fiú, Fernand Spaak, aki diplomáciai pályára lépett.
Marguerite 1964 augusztusában bekövetkezett halála után feleségül vette Simone Deart.
Ezen felül az 1940-es években, amikor az Egyesült Nemzetek szolgálatában New Yorkban élt, viszonyt folytatott Pauline Fairfax Potter (1908–1976) amerikai divattervezővel.
Spaak–emlékérem
Spaak annyira jelentős 20. századi politikus volt, hogy Belgiumban arany és ezüst emlékérmet adtak ki 2002-ben. Az „Európai egység úttörőinek” feliratú érem hátoldalán Robert Schuman, Paul-Henri Spaak és Konrad Adenauer portréja és neve található.
Egyéb A „Legnagyobb Belga” (vagyis De Grootste Belg) szavazáson Spaak a 40. helyet szerezte meg a flamand és a 11. helyet a vallon verzióban. 1938-ban megengedte Herman Van Breda–nak, hogy Edmund Husserl hagyatékát a náci Németországból Belgiumba csempéssze a berlini belga nagykövetségen keresztül. Politikai nézeteik különbözősége ellenére személyes jóbarátja volt a portugál fasiszta diktátor, António de Oliveira Salazar.
Jegyzetek
Fordítás
Források
További információk Fondation Paul-Henri Spaak
Kapcsolódó szócikkek Paul-Henri Spaak Alapítvány Spaak módszer – a politikus után elnevezett tárgyalási módszer Belga Szocialista Párt
Kategória:Belgium miniszterelnökei Kategória:1899-ben született személyek Kategória:1972-ben elhunyt személyek Kategória:Belgium külügyminiszterei Kategória:A NATO főtitkárai