right|200px|thumb|Déméter istennő szobra A dramaturg feladata a színház intézménye és a közönség közötti kapcsolat megteremtése szűkebb értelemben egy-egy művön keresztül (például Franciaországban), tágabb értelemben az intézményi kommunikáció minden formájában (mint Németországban). A dramaturg görög szó, eredeti jelentése ’drámaíró’. A két foglalkozás szétválása a német nemzeti színház megalapításához, pontosabban a hamburgi Gotthold Lessing tevékenységéhez és alapművéhez (Hamburgi dramaturgia, 1767–1769) köthető.Marvin Carlson: A színház közönsége és az előadás olvasása, Criticai Lapok - 2000/3Michael Börgerding: Dramaturgie zwischen Kunst und Wirklichkeit im System Theater (Anforderung an einen unmöglichen Beruf) - Die Welt lesen lernen. Theaterakademie Hamburg (Studiendekanat II) - 2010. november 17.

A dramaturg olyan személy, aki ismeri a kultúra írott és íratlan történetét. Átfogó film- és/vagy színházművészeti, illetve irodalomtörténeti ismeretei révén tevékeny módon részt vesz az alkotó folyamatokban. A rendező munkáját segíti, adminisztratív és menedzseri tevékenységével támogatja a létrehozandó produkciót. Az igényes dramaturg idegen nyelveket is kiválóan értő és beszélő, fordítói munkára is alkalmas. Feladatai közé tartozik a bemutatandó színjátékszövegek lektorálása, véleményezése, átdolgozása.

A jó dramaturg ráhangolódik társaira, együttműködik a rendezővel és a színészekkel; mintegy hidat képez az alkotók és a mű között. Bábáskodik a drámai mű mellett, szakmai segítséget nyújt az írónak anélkül, hogy a műbe túlságosan beleavatkozna. Az irodalmi alkotó művészek nagy része pályája kezdeti szakaszában megismerkedik a dramaturgok munkájával, aktívan gyakorolják is, így nagy tapasztalatot szereznek későbbi műveik megírásához, színpadra állításához.

Tevékenysége Tevékenységi köre szerint alapvetően két csoportra osztható szét, bár a cél mind a két művészeti ágban hasonló. Színházi dramaturg A dramaturgi munka színházi kultúránként is más és más. Lehet adott produkcióra külön megbízott (úgynevezett próbatermi) vagy intézményes (kurátori feladatkör).Trencsényi Katalin: Szimbiózisban. A próbatermi dramaturg munkájáról (megszólal: Zsótér Sándor, Ungár Júlia, Novák Eszter, Kárpáti Péter), Criticai Lapok - 2011Trencsényi Katalin: "Contemporary Dramaturgical Processes" (magyar nyelven), Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar - 2013. Általában elmondható, hogy a színtársulat irodalmi tanácsadója és szakértője. Feladata a mű végső színpadi változatának kialakítása a színpadi szempontok figyelembe vételével. A kuratóriumi munka része a színház műsortervének elkészítése, a színházi műsorpolitika kialakítása, van, hogy marketingje is (Németországban „házi dramaturg”Christian Papke: Bühne Europa Die Dramaturgie - Ein unbeschriebenes Blatt als Beruf ; ORF Alpha Österreich - 2014. április).

Filmdramaturg A dramaturg alkotó tevékenysége a színházi formanyelv helyett a filmes formanyelvhez kötődik. Segíti a forgatókönyv megírását, ügyel a film dramaturgiai vonalvezetésére, a szereplők karakterének kialakítására, részt vesz a dialógusok létrehozásában, a film tartalmának, értelmének világossá tételében. Mivel a film voltaképpen a vágóasztalon válik filmmé, a montírozásban is munkatárs.

Szinkrondramaturgnak nevezték hivatalos munkakörük szerint (elsősorban a Pannónia Filmstúdióban) azokat a filmes munkatársakat, akik az idegen nyelvű filmek dialógusait a szájmozgásnak megfelelően magyar nyelvre ültették át. Valójában ez a műfordításnak egy speciális ága. Szinkrondramaturg volt sokak mellett például Hársing Lajos, Bereményi Géza és Sipos Áron is.

Oktatás A színházi és filmdramaturgok képzése a Színház és Filmművészeti Egyetem művészetelméleti tanszékének keretében, meghatározott években, mesterképzési szakokon történik.Színház- és Filmművészeti Egyetem honlapja: Teljes képzésadatbázis Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Képzési és kimeneti követelmények: Mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményei (319-322. oldal) - 2011. január 5.

Híres dramaturgok Bálint Ágnes, író Bálint Lajos, Nemzeti Színház Bíró Zsuzsa, Hunnia Filmstúdió Bíró Yvette, Mafilm (1953–1956) Czető Bernát László, Magyar Televízió (1978–1998) Dobai Péter, MAFILM Faragó Zsuzsa, Miskolci Nemzeti Színház Fodor Géza, dramaturg, kritikus, színház és zeneesztéta, egyetemi docens, a budapesti Katona József Színház Major Anna magyar dramaturg, rádiós szerkesztő Polgár Ernő Radnai Annamária Radnóti Zsuzsa, Vígszínház Róbert Júlia, Szputnyik Solténszky Tibor, dramaturg, rendező Szabó-Székely Ármin Szűcs László István, film- majd színházi dramaturg, Nemzeti Színház, Operaház Takács Vera, tévés dramaturg Upor László, dramaturg, műfordító Vámos Miklós, író Vásárhelyi Miklós, Hunnia Filmstúdió Veress Anna, dramaturg, műfordító Zalán Tibor, költő, író, színházi dramaturg Zsurzs Éva, dramaturg, rendező

Jegyzetek

Források Darida Veronika: A dramaturg színháza – Vigilia 2006. november 30. Dramaturgok Céhe weboldal Magyar Színházi Portál dramaturgok Horeczky Krisztina: Szászi Zsuzsa, dramaturg „Pártatlan és jóindulatú” magyar.film.hu – 2005 felvi.hu Színház- és Filmművészeti Egyetem 2013. szeptemberre meghirdetett képzések leírás, Filmdramaturg egységes, osztatlan képzés Válóczi Andrea: Szinkronkörkép – a szinkronizálás története, művészete és helyzete Magyarországon, BGF Külkereskedelmi főiskolai kar; Médiamenedzsment szakirány – 2007

További információk

Radó István: Egy filmdramaturg emlékei; vál., bev., szerk. Buza Péter; MMA, Bp., 2020 A dramaturg változó helye a 21. században. Esszék, tanulmányok. A Radnai Annamária Emlékkonferencia szakmai kiadványa; szerk. Cseicsner Otília, Orbán Eszter, Török Tamara; Színházi Dramaturgok Céhe, Budapest, 2022

Kategória:Színházművészet Kategória:Filmes munkakörök