Sergio Gonella (Asti, 1933. május 23. – 2018. június 19.Sergio Gonella morto, fu l’arbitro della finale del Mondiale del ’78 in Argentina. Ilfattoquotidiano.it. 2018. jún. 19.) olasz nemzetközi labdarúgó-játékvezető. Polgári foglalkozása banktisztviselő volt.

Pályafutása Fiatal korában 1947 - 1952 között szülőhelyének csapatában, az AS Astiban játszott. 1952-ben szerezte meg a játékvezetői engedélyt. Kezdetben csak korosztályos, illetve amatőr mérkőzések dirigálásával bízták meg, majd 1957-ben bemutatkozhatott a negyedik ligában. Egy esztendővel később a Serie C-ben vezetett mérkőzéseket, majd 1963-tól a profik között működött - igaz, csak a B-ligában. 1964-ben átesett az élvonalbeli tűzkeresztségen is. A statisztikák szerint az olasz futball történetében ő ítélte a legtöbb tizenegyest (92) és legtöbbször ő állított ki játékost (64). Serie A mérkőzéseinek száma: 175.

Nemzeti kupamérkőzések Vezetett kupadöntők száma: 1

Olasz labdarúgókupa Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény 1974. május 23. Olimpiai Stadion, Róma döntő Bologna–Palermo 1 : 1

Nemzetközi játékvezetés Az Olasz labdarúgó-szövetség JB felterjesztésére 1972-ben lett a nemzetközi játékvezetői kar tagja, és kapott Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) jelvényt, amit egészen 1978-ig, aktív pályafutása végéig megőrzött. Több nemzetek közötti válogatott és klubmérkőzést vezetett,vagy működő társának partbíróként segített. A hetvenes évek második felének utolérhetetlen sztárbírója, a korszak non plus ultrája volt. Az európai labdarúgó sporttörténelemben másodszor fordult elő (az első Gottfried Dienst), hogy ugyan az a személy vezethette az Európa-bajnokság döntőjét, majd a következő labdarúgó-világbajnokság döntőjét. Az 5. labdarúgó-Európa-bajnokság döntőjét, első olaszként vezethette. Az olasz nemzetközi játékvezetők rangsorában, a világbajnokság-Európa-bajnokság sorrendjében többedmagával a 16. helyet foglalja el 7 találkozó szolgálatával. Válogatott mérkőzéseinek száma: 17.

Labdarúgó-világbajnokság A világbajnoki döntőhöz vezető úton Argentínába a XI., az 1978-as labdarúgó-világbajnokság ra a FIFA JB játékvezetőként alkalmazta. A FIFA JB elvárása szerint, ha nem vezetett, akkor partbíróként tevékenykedett. Két csoportmérkőzésen 2. számú besorolást kapott. Egy csoportmérkőzés levezetése után, az Európai csúcsot követően megkapta a világbajnoki csúcsot, a döntő vezetését. Szakmai értékelés szerint a megbízatás kissé a fejébe szállt, aminek következtében a mérkőzés kicsúszott a kezei közül. A mérkőzés előtt a holland sportdiplomácia mindent elkövetett annak érdekében, hogy egy európai labdarúgó nagyhatalom játékvezetője dirigálja a döntőt. A mérkőzésen nem tudta megfogni a durvaságokat, öntelten (talán a fejére helyezett glória árnyéka miatt), eufóriában, idegesen, indiszponáltan, a nézőktől kissé befolyásoltan vezette a mérkőzést. Húsz szabadrúgást ítélt az argentinok ellen és negyvenhatot a hollandok ellen. Négy sárga lapot osztott ki - nem akkor és nem azoknak, akiknek kellett volna. A tizenegyedik világbajnokság döntőjét 11. európaiként, első olaszként vezethette. Világbajnokságon vezetett mérkőzéseinek száma: 2 + 2 (partbíró).

1978-as labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1977. március 26. Bosuil Stadion, Antwerpen előselejtező (4. csoport) Belgium–Hollandia 0 : 2 48 343 1977. október 12. Lansdowne Road Stadion, Dublin előselejtező (5. csoport) Írország–Bulgária 0 : 0 25 000

Világbajnoki mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1978. június 7. Városi Stadion, Mar del Plata csoportmérkőzés (3. csoport) Brazília–Spanyolország 0 : 0 40 000 1978. június 25. Monumental Stadion, Buenos Aires döntő Argentína–Hollandia 3 : 1 70 000

Labdarúgó-Európa-bajnokság Az Európai Labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottsága (JB) 1972-ben Csehszlovákiában az U23-as labdarúgó-Európa-bajnokság tornáján, mint leendő nemzetközi játékvezetőt mutatta be az európai labdarúgás résztvevőinek.

Az európai-labdarúgó torna döntőjéhez vezető úton Jugoszláviába az V., az 1976-os labdarúgó-Európa-bajnokságra az UEFA JB játékvezetőként foglalkoztatta. Érdekességek: a döntő találkozót, gólképtelenség miatt 120 percig vezette, az Európa-bajnokságok történetében először büntető párbaj (5:4) állapította meg a győztest. Kifejezetten jól dirigálta a döntőt, még a vesztes német sajtó is bravúrosnak minősítette teljesítményét. Az 5. labdarúgó-Európa-bajnokság döntőjét, első olaszként vezethette.

1976-os labdarúgó-Európa-bajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1974. december 7. Központi Stadion, Lipcse előselejtező (7. csoport) NDK–Belgium 0 : 0 20 577 1975. november 19. Racecourse Stadion, Wrexham előselejtező (2. csoport) Wales–Ausztria 1 : 0 27 578

Európa-bajnoki mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1976. június 20. Crvena Zvedza Stadion, Belgrád döntő Csehszlovákia–NSZK 2 : 2 30 790

Brit Bajnokság 1882-ben az Egyesült Királyság brit tagállamainak négy szövetség úgy döntött, hogy létrehoznak egy évente megrendezésre kerülő bajnokságot egymás között. Az utolsó bajnoki idényt 1983-ban tartották meg.

Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény 1972. május 27. Hampden Park Stadion, Glasgow egyik körmérkőzés Skócia–Anglia 0 : 1

Nemzetközi kupamérkőzések Vezetett kupadöntők száma: 1.

Bajnokcsapatok Európa-kupája Az Újpest egyik legsikeresebb menetelése az elődöntőben, a második találkozón a későbbi győztes Bayertől kapott ki (3:0)-ra. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény 1967. október 28. Megyeri úti Stadion, Budapest elődöntő első találkozó Újpest–FC Bayern München 1 : 1

Kupagyőztesek Európa-kupája Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény 1973. szeptember 19. Fáy úti Stadion, Budapest előselejtező (1. forduló) Vasas SC–Sunderland AFC 0 – 2

UEFA-szuperkupa Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1975. szeptember 9. Olimpiai Stadion, München döntő első találkozó Bayern München–FK Dinamo Kijiv 0 : 1 30 000

UEFA-kupa Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény 1972. március 22. Grbavica Stadion, Szarajevó egyik negyeddöntő FK Željezničar Sarajevo–Ferencvárosi TC 1 – 2 1977. október 19. Szusza Ferenc Stadion, Nantes előselejtező (2. forduló) Újpesti Dózsa–Athletic Bilbao 2 – 0

A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései 1973-ban Ez a mérkőzés a jugoszláv válogatott szempontjából számított főpróbának, a spanyolok elleni világbajnoki selejtező előtt. Kubala László a spanyolok szövetségi kapitánya személyes jelenlétével tüntette ki a találkozót.

Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1973. szeptember 26. Központi Stadion, Belgrád felkészülési Jugoszlávia–Magyarország 1 : 1 25 000

Pozitív sztori 1974-ben az olasz válogatottnak vezethetett mérkőzést. A XIX. század végén a XX. század elején, a futball hőskorában előfordult, hogy hazai játékvezető vezette a hazai nemzetközi mérkőzést. Hasonló volt a helyzet az osztrák Hugo Meisl, Hajós Alfréd, Fehéry Ákos és több más játékvezetőkkel is, de ilyen a XX. században is csak elvétve fordulhatott elő. A bolgárok elleni találkozót úgy vezethette, hogy az eredetileg kijelölt spanyol Pablo Sánchez Ibáñez nem érkezett meg a találkozóra. Nem volt mit tenni, a két csapat megállapodása alapján felkérték játékvezetőnek. A bolgár játékosok és csapatvezetők egyetlen ítéleténél sem vitatkoztak. Tudott semleges maradni.

Sportvezetőként 1978–1981 között a Serie C1 és Serie C2 osztályok játékvezetői küldését koordinálta. 1988–1990 között a Serie A bírók küldéséért volt felelős. 1998-2000 között a olasz Játékvezető Bizottság (Referee Federation) elnöke, az UEFA JB tagja.

Sikerei, díjai 1972-ben megkapta a Dr. Giovanni Mauro alapítvány elismerő díját, 1976-1977-ben egész éves kiváló teljesítményének elismeréseként a Guerin Sportivo az Év játékvezetőjének aranyszobrával tüntette ki, 2013-ban Cesare Gussoni kollégájával felkerült az Olasz Labdarúgó Hall of Fame falára,

Jegyzetek

Források Dénes Tamás-Pongrácz György: Bírókirályok (Avagy a síp művészei), Mécs László Kiadó 1997

További információk

Elődje:Fulvio Pieroni Giovanni Mauro díj1972Utódja:Paolo Toselli Elődje:Aurelio AngoneseOlasz labdarúgókupa döntő1973–1974Utódja:Alberto Michelotti

Kategória:Olasz labdarúgók Kategória:Olasz labdarúgó-játékvezetők Kategória:1933-ban született személyek Kategória:2018-ban elhunyt személyek