thumb|right|Hubert Pierlot with R. G. Sturges vezérőrnaggyal 1944-ben.
Hubert Marie Eugène, Pierlot grófja (Cugnon, 1883. december 23. – Uccle, 1963. december 13.) belga politikus és államférfi volt, Belgium miniszterelnöke 1939 és 1945 között (Pierlot miniszterelnöksége egybeesett a második világháborúval és Belgium német megszállásával).
Élete 1883-ban Luxembourg tartományban található Cugnon településen született. A Leuveni Katolikus Egyetemen jogot tanul, majd 1919 – 1920 között az akkori miniszterelnök, Leon Delacroix személyi titkára volt. Az első világháborúban a belga hadsereg katonája volt és több kitüntetésben is részesült.
1925-ben a Katolikus Párt (Parti Social Chrétien) képviselőjeként megválasztották a belga képviselőház tagjának, majd 1926-ban a belga szenátus képviselője lett Luxembourg tartomány képviseletében, és egészen 1946-ig tartotta meg ezt a pozíciót. Politikai pályafutása során több alkalommal volt belügyi és mezőgazdasági miniszter: 1934 – 1935: belügyminiszter Georges Theunis második kormányában. 1935: mezőgazdasági miniszter ugyanebben a kormányban 1936 – 1938: mezőgazdasági miniszter 1937: igazságügyminiszter 1939 – 1940: külügyminiszter 1940 – 1944: honvédelmi miniszter 1940 – 1942: közoktatási miniszter
1939 februárjában Paul-Henri Spaak szocialista miniszterelnök lemondása után kérték fel kormányalakításra, de az első, katolikus politikusokból álló kormány még februárban lemondott. Csak az április választások után lépett hivatalba a katolikus-liberális koalíciós kormány. A háború kitörése után a kormánykoalícióba bevonták a szocialista pártot is, ennek eredményeként két szocialista politikus is miniszteri pozíciót kapott: Hendrik de Man (miniszterelnök-helyettes) és Paul-Henri Spaak (külügyminiszter).
1940 májusában, miután Németország lerohanta Belgiumot, Pierlot komoly összeütközésbe került III. Lipót belga királlyal, aki megtagadta, hogy kövesse a kormányt a száműzetésbe. Május 27-én, miután III. Lipót a kormány nevében bejelentette Belgium megadását, ő és Paul-Henri Spaak találkozott a francia kormány képviselőivel (Paul Reynaud, Maxime Weygand, és Philippe Pétain marsall), akik a szövetségesek elárulásával vádolták Belgiumot. Pierlot nem vállalt felelősséget a király tetteiért a szövetségesek felé és Limoges-ben az oda menekült belga parlamenti képviselők előtt nyilvánosan megfosztotta a királyt minden alkotmányos hatalmától.
1944-ig a Londonba menekült emigráns kormányt vezette, ahol megszervezte a Szabad Belga Haderőt, illetve támogatta Charles de Gaulle-t a szabad francia erők szervezésében és elismerte a francia kormány fejének. 1944 szeptembere és 1945 februárja között az első háború utáni össznemzeti kormány feje lett, amelyben a katolikus és liberális politikusok mellett szocialisták és kommunisták is részt vettek.
Lemondása után 1945-ben államminiszterré nevezték ki és ismét ügyvédi hivatásának szentelte magát. III. Lipót távollétében Károly belga herceg-régens grófi címet adományozott neki.
Az első Pierlot-kormány tagjai (1939. február 21–27.) 1939. elején Spaak miniszterelnök átalakította kormányát és a parlament 123 – 20 arányban bizalmat szavazott neki. Azonban Spaak-ot folyamatosan támadták a háborús veteránok, mivel Dr. Adrian Maertens professzort nevezte ki az újonnan léltrehozott Királyi Flamand Akadémia élére. Dr. Maertens flamand nacionalista politikus volt és az első világháború alatt tagja volt a németekkel kollaboráló Flamand Tanácsnak. Ezért a háború után halálra ítélték, de 1937-ben kegyelmet kapott. Spaak-nak azonban a kinevezés bizalmi kérdés volt és a parlament 88 – 82 arányban jóváhagyta a kinevezést, ennek ellenére a kormányból kiléptek a liberális miniszterek és Spaak február 9-én lemondott.
A király, III. Lipót Pierlot kérte fel kormányalakításra, aki február 21-én feleskette az új, katolikus-szocialista összetételű kormányt. A flamand nacionalistáknak tett engedmények jelenként az oktatási miniszteri posztot Edgard Blanquaert professzor kapta, aki szintén a genti Flamand Egyetem tanára és a flamand mozgalom támogatója volt. Pierlot a parlament előtt kijelentette, hogy a flamand mozgalmat nem lehet a korábbi keretek között tartani és fontos reformokra lesz szükség.
Hamarosan Pierlot bejelentette a kormányzati kiadások 5%-os csökkenését, hogy a költségvetési hiányt csökkentsék, de a szocialisták azzal vádolták a pénzügyminisztert, hogy a deflációs politika árt a gazdaságnak. A szocialista párt nyomására végül február 27-én lemondott a kormány.
Miniszteri tisztNévPártMiniszterelnök és külügyminiszterHubert PierlotKatolikusKülügyminiszterEugène SoudanSzocialistaBelügyminiszterWillem EekelersSzocialistaKözoktatási miniszterEdgard BlanquaertpártonkívüliIgazságügyminiszterAugust De SchryverKatolikusPénzügyminiszterCamille GuttKatolikusKözmunkaügyi és közlekedési miniszterHendrik MarckKatolikusMunkaügyi és szociális miniszterArthur WautersSzocialistaGazdasági és vállalkozási miniszterRaoul RichardpártonkívüliHonvédelmi miniszterHenri J. Denis altábornagypártonkívüliGyarmatügyi miniszterGaston HeenenPártonkívüli
A második Pierlot-kormány tagjai Az első Pierlot-kormány lemondása után III. Lipót Eugène Soudan szocialista szenátort kérte fel kormányalakításra. Elsősorban a liberális párt ellenállása miatt Soudan-nak nem sikerült kormányt alakítani: a liberálisok addig nem voltak hajlandók részt venni a kormány munkájában, amíg Dr. Maertens a helyén marad. A király ekkor ismét Pierlot kérte fel, aki ezt visszautasította, mivel nem volt biztos a katolikus párt támogatásában. III. Lipót ekkor rendelettel feloszlatta a belga parlamentet és április 2-ára kiírták a választásokat.
Időközben a német katonák bevonultak Prágába és ez némileg a belga politikai feszültség csökkenéséhez vezetett. A flamand lapokban is olyan cikkek jelentek meg, amelyek a flamand és vallon függetlenségi törekvések veszélyeire hívták fel a figyelmet. A szocialista, liberális és katolikus napilapok is hasonló hangnemet ütöttek meg.
Az április 2-i választások során a katolikus párt jelentős számú szavazatot nyert, a liberálisok némileg előretörtek a városokban, a szocialisták szinte mindenhol szavazatokat vesztettek, Antwerpen kivételével, míg az 1936-os választáson meglehetősen jól szereplő fasiszta párt, a REX súlyos vereséget szenvedett, korábbi szavazatainak alig harmadát kapta. Dr. Maertens még a szavazatok összeszámlálása előtt bejelentette lemondását.
A király ekkor ismét felkérte Pierlot-t, hogy alakítson nemzeti egységkormányt, de a szocialisták megtagadták a részvételt, mivel a párt kongresszusán született határozat értelmében az ellenzék soraihoz kívántak tartozni. Pierlot április 18-án eskette fel az új, katolikus-liberális kormány tagjait. A kormányprogramban hármas célkitűzést fogalmazott meg: az ország egységének megteremtését a flamandok és vallonok összebékítésével, az alkotmány reformja az alkotmányos garanciák figyelembevételével és az ország pénzügyi-gazdasági helyzetének javítása. A kormány által júniusban előterjesztett költségvetést a parlament leszavazta, de ennek ellenére Pierlot nem mondott le, hanem a rendkívüli helyzetre való tekintettel kis változtatásokkal ismét beterjesztette a költségvetést.
Miniszteri tisztNévPártMiniszterelnök és külügyminiszterHubert PierlotKatolikusBelügyminiszterAlbert DevèzeLiberálisKözoktatási miniszterJules DuesbergPártonkívüliIgazságügyminiszterPaul-Émile JansonLiberálisPénzügyminiszterCamile GuttPártonkívüliMezőgazdasági miniszterCharles d'Aspremont LyndenKatolikusKözmunkaügyi és munkanélküliek ellátásáértfelelős miniszterArthur VanderpoortenLiberálisMunkaügyi és szociális miniszterAntoine DelfosseKereszténydemokrataGazdasági miniszterGustave SapKereszténydemokrataKözlekedési, vasút, posta és távközlési miniszterHendrik MarckKereszténydemokrataHonvédelmi miniszterHenri J. Denis altábornagypártonkívüliGyarmatügyi miniszterAlbert de VleeschauwerKatolikusKözegészségügyi miniszterMarcel Henri JasparLiberális
A harmadik Pierlot-kormány tagjai Miután 1939 szeptemberében Németország megtámadta Lengyelországot, a szocialisták is beléptek a kormánykoalícióba. Ekkor a kormány tagja lett Paul-Henri Spaak és még négy másik szocialista miniszter.
Miniszteri tisztNévPártMiniszterelnök és tárca nélküli miniszterHubert PierlotKatolikusMiniszterelnök-helyettes és tárca nélküli miniszterHendrik de ManSzocialistaKülügyminiszterPaul-Henri SpaakSzocialistaBelügyminiszterAlbert DevèzeLiberálisKözoktatási miniszterJules DuesbergPártonkívüliIgazságügyminiszterPaul-Émile JansonLiberálisPénzügyminiszterCamile GuttPártonkívüliMezőgazdasági miniszterCharles d'Aspremont LyndenKatolikusKözmunkaügyi és munkanélküliek ellátásáértfelelős miniszterArthur VanderpoortenLiberálisMunkaügyi és szociális miniszterAntoine DelfosseKereszténydemokrataGazdasági miniszterGustave SapKereszténydemokrataKözlekedési, vasút, posta és távközlési miniszterHendrik MarckKereszténydemokrataHonvédelmi miniszterHenri J. Denis altábornagypártonkívüliGyarmatügyi miniszterAlbert de VleeschauwerKatolikusKözegészségügyi miniszterMarcel Henri JasparLiberális
A londoni emigráns kormány tagjai A. de Vleeschauwer F. Van Cauwelaert E. de Cartier de Marchienne C. Gutt P. H. Spaak H. Pierlot J. Bondas R. Gillon A. Delfosse A. Balthazar R. Richard
Pierlot-ról mondták "Szinte a ridegségig komoly, kínosan becsületes, sosem lankad munkabírása, odaadó katolikus, hazafi, a polgári, politikusi és családi erények megtestesítője, különleges ember volt." (Spaak jellemzése; P.-H. Spaak, Combats inachevés, Fayard 1969, I. kötet, 59. o.)"Sérieux jusqu'à la sévérité, honnête jusqu'au scrupule, travailleur infatigable, chrétien fervent, patriote, modèle des vertus civiques, professionnelles et familiales, il était un homme de bien"
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Belgium miniszterelnökei Kategória:Belgium külügyminiszterei Kategória:Belügyminiszterek Kategória:Belgium mezőgazdasági miniszterei Kategória:Belgium katonái az első világháborúban Kategória:1883-ban született személyek Kategória:1963-ban elhunyt személyek