Timothy Theodore „Tim” Duncan (Christiansted, St. Croix, Amerikai Virgin-szigetek, 1976. április 25. –) amerikai Virgin-szigeteki profi kosárlabdázó. Az NBA-ben szerepelt, a San Antonio Spurs csapatában töltötte pályafutásának egészét. 211 cm (6'11") magas, 118 kg (260 lbs) súlyú erőcsatár/center. Ötszörös NBA-bajnok, háromszoros NBA-döntő legértékesebb játékosa, a liga kétszeres legértékesebb játékosa. Emellett tíz All-Star gálán vett részt, eddig minden szezonja végén beválasztották a liga álomcsapatába és védekezőcsapatába, szám szerint tizenegyszer. A San Antonio Spurs csapatkapitánya volt visszavonulásáig.

Pályafutása A Spurs 1997-ben draftolta a Wake Forest kiválóságát. Duncan az első kör első helyén elkelt. 1998-ban meg is kapta a legjobb újoncnak járó díjat, és az évben benne volt az All-Star csapatban is. Többek között még benne volt az NBA első álomcsapatában, NBA második védekező álomcsapatában is. 1999-ben a Spurs-el NBA bajnok lett és a döntő legértékesebb játékosa címet is kiérdemelte a 23.2 es pontátlagával, és a 11.5 lepattanózásával. Az 1998-99-es idény után is sikerek övezték karrierjét.2000-ben ugyancsak tagja volt az ALL-Star csapatnak, és a XX. század legjobb 100 kosárlabdázójának listájára is felkerült.

2002-ben az év legértékesebb játékosa volt, IBM díjat is nyert amit az a játékos kap, aki statisztikailag leginkább hozzájárul csapata teljesítményéhez. A 2003 nagy siker év volt. Megkapta ismét a legértékesebb játékos díjat, a döntő legértékesebb játékosa díját is bezsebelte, és a bajnoki cím is a Spurs-é lett. 2003-ban szintén NBA első védekező álomcsapatának listáján szerepelt, és az év férfi sportolója lett. Szintén bajnoki címet nyert még 2005-ben, és 2007-ben. Az alapszakaszban a legjobb pontátlaga 25.5 volt a 2001-02 idényben, rájátszásokon pedig egészen 27.6-os pontátlagig kúszott, szintén a 2001-02-es idényben

. A Slam magazin legjobb 75 kosárlabdázójának listáján az 55. helyén szerepel. Díjak USBWA College Player of the Year – Amerikai kosárlabda újságírók szövetségének díja (főiskola) – 1997 Naismith College Player of the Year – Atlanta Tipoff Club az év főiskolai kosárlabdázója – 1997 John R. Wooden díj – Az év főiskolai kosárlabdázója – 1997 Az Atlanti-parti csoport év játékosa (főiskola) – 1996,1997 NBA legjobb újonca – 1998 NBA legértékesebb játékosa – 2002, 2003 NBA-döntő legértékesebb játékosa – 1999, 2003, 2005 NBA-bajnok – 1999, 2003, 2005, 2007, 2014 NBA All-Star gála legértékesebb játékosa – 2000 NBA újoncok álomcsapata – 1998 NBA első álomcsapat – 1998-2005, 2007 NBA második álomcsapat – 2006, 2008 NBA első védekező álomcsapata – 1999-2003, 2005, 2007, 2008 NBA második védekező álomcsapata – 1998, 2004, 2006 NBA All-Star csapat – 1998, 2000-2008 Sports Illustrated év férfi sportolója – 2003 IBM-díj – 2002 The Sporting News MVP d1j – 2002 A Slam Magazine minden idők legjobb 75 kosárlabdázójának listáján az 55. helyén szerepel. Association for Professional Basketball Research a XX. század legjobb 100 kosárlabdázója listájának tagja.

Statisztikái A Basketball Reference adatai alapján.

Szezon ÉvCsapatGPGSMPGFG%3PT%FT%RPGAPGSPGBPGPPG 1997–98 San Antonio Spurs828239.1.549.000.66211.92.7.72.521.1 1998–99San Antonio Spurs505039.3.495.143.69011.42.4.92.521.7 1999–2000San Antonio Spurs747438.9.490.091.76112.43.2.92.223.2 2000–01San Antonio Spurs82 82 38.7 .499 .259 .618 12.2 3.0 .9 2.3 22.2 2001–02San Antonio Spurs8282 40.6 .508 .100 .799 12.7 3.7 .7 2.5 25.5 2002–03San Antonio Spurs81 81 39.3 .513 .273 .710 12.9 3.9 .7 2.9 23.3 2003–04San Antonio Spurs69 68 36.6 .501 .167 .599 12.4 3.1 .9 2.7 22.3 2004–05San Antonio Spurs66 66 33.4 .496 .333 .670 11.1 2.7 .7 2.6 20.3 2005–06San Antonio Spurs80 80 34.8 .484 .400 .629 11.0 3.2 .9 2.0 18.6 2006–07San Antonio Spurs80 80 34.1 .546 .111 .637 10.6 3.4 .8 2.4 20.0 2007–08San Antonio Spurs78 78 34.0 .497 .000 .730 11.3 2.8 .7 2.0 19.3 2008–09San Antonio Spurs75 75 33.7 .504 .000 .692 10.7 3.5 .5 1.7 19.3 2009–10San Antonio Spurs78 77 31.3 .518 .182 .725 10.1 3.2 .6 1.5 17.9 2010–11San Antonio Spurs76 76 28.4 .500 .000 .716 8.9 2.7 .7 1.9 13.4 Karrier 1053 105135.8 .508 .182 .688 11.4 3.1 .7 2.3 20.6 All-Star 12 1121.6 .571 .333 .765 10.1 2.3 .9 .7 11.2

Rájátszás ÉvCsapatGPGSMPGFG%3PT%FT%RPGAPGSPGBPGPPG 1997–98 San Antonio Spurs9 9 41.6 .521 .000 .667 9.0 1.9 .6 2.6 20.7 1998–99San Antonio Spurs17 17 43.1 .511 .000 .748 11.5 2.8 .8 2.7 23.2 2000–01San Antonio Spurs13 13 40.5 .488 1.000 .639 14.5 3.8 1.1 2.7 24.4 2001–02San Antonio Spurs9 9 42.2 .453 .333 .822 14.4 5.0 .7 4.3 27.6 2002–03San Antonio Spurs24 24 42.5 .529 .000 .677 15.4 5.3 .6 3.3 24.7 2003–04San Antonio Spurs10 10 40.5 .522 .000 .632 11.3 3.2 .8 2.0 22.1 2004–05San Antonio Spurs23 23 37.8 .464 .200 .717 12.4 2.7 .3 2.3 23.6 2005–06San Antonio Spurs13 13 37.9 .573 .000 .718 10.5 3.3 .9 1.9 25.8 2006–07San Antonio Spurs20 20 36.8 .521 .000 .644 11.5 3.3 .6 3.1 22.2 2007–08San Antonio Spurs17 17 39.2 .449 .200 .626 14.5 3.3 .9 2.1 20.2 2008–09San Antonio Spurs5 5 32.8 .532 .000 .607 8.0 3.2 .6 1.2 19.8 2009–10San Antonio Spurs10 10 37.3 .520 .500 .478 9.9 2.6 .8 1.7 19.0 2010–11San Antonio Spurs6 6 35.3 .478 .000 .625 10.5 2.7 .5 2.5 12.7 Karrier 176 176 39.5 .502 .167 .678 12.4 3.4 .7 2.6 22.7

Jegyzetek

Kategória:Amerikai kosárlabdázók Kategória:Amerikai olimpiai bronzérmesek Kategória:1976-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Erőcsatárok Kategória:Az NBA Legértékesebb játékosai Kategória:NBA All Star-játékosok Kategória:A San Antonio Spurs játékosai Kategória:Az NBA 75 legjobb játékosa Kategória:Naismith Memorial Basketball Hall of Fame beiktatottak Kategória:Amerikai Virgin-szigetekiek Kategória:Amerikai filantrópok