A 2008-2009-es EHF Bajnokok Ligája szezon 49. kiírása, jelenlegi formájában pedig a 16. A bajnoki cím védője a spanyol BM Ciudad Real.

Két magyar csapat indult ebben a kupasorozatban, az MKB Veszprém KC magyar bajnokként, a Pick Szeged pedig magyar bajnoki ezüstérmesként vehetett részt a küzdelmekben. A szegedi csapat harmadikként végzett a csoportjában, így a KEK-ben folytathatja nemzetközi szereplését. A veszprémiek pedig a legjobb nyolc között a későbbi győztes, Ciudad Realtól szenvedtek vereséget.

Selejtezők

A selejtezők első mérkőzéseire 2008. szeptember 6-án és 7-én, a visszavágókra szeptember 13-án és 14-én került sor.

A HC Granitas Kaunas idegenben lőtt több góllal jutott tovább.

Csoportmérkőzések A 32 főtáblára jutott csapatot nyolc négyes csapatba sorsolták. A csoportokon belül a csapatok körmérkőzést játszottak egymással, amelynek végén a legjobb két csapat az egymás ellen elért eredményükkel együtt egy másik csoport legjobb két csapatával került össze a középdöntőcsoportban. A harmadikként végzett csapatok a Kupagyőztesek Európa Kupájában folytatták a nemzetközi szereplésüket, a negyedikek pedig búcsúztak.

A csoport CsapatMGyDVG+G-GkPont1. Chambéry Savoie HB 6501200155+45102. RK Celje 6402202166+3683. Hammarby IF 6303158176-1864. HC Granitas Kaunas 6006156219-630

2008. október 4-5.Hammarby IF 31 – 27 HC Granitas Kaunas Chambéry Savoie HB 37 – 30 RK Celje 2008. október 11.RK Celje 35 – 22 Hammarby IF HC Granitas Kaunas 32 – 42 Chambéry Savoie HB 2008. október 16-19.HC Granitas Kaunas 21 – 37 RK Celje Chambéry Savoie HB 31 – 18 Hammarby IF 2008. november 8-9.Hammarby IF 27 – 31 RK Celje Chambéry Savoie HB 34 – 21 HC Granitas Kaunas 2008. november 13-16.HC Granitas Kaunas 28 – 31 Hammarby IF RK Celje 25 – 32 Chambéry Savoie HB 2008. november 22.Hammarby IF 29 – 24 Chambéry Savoie HB RK Celje 44 – 27 HC Granitas Kaunas

B csoport CsapatMGyDVG+G-GkPont1. BM Ciudad Real 6600228135+93122. GOG Svendborg TGI 6303176173 +363. HC Bosna Sarajevo 6213157172-15 54. ASE Doukas Athén 6015126207-811

2008. október 4-5.HC Bosna Sarajevo 34 – 22 ASE Doukas Athén GOG Svendborg TGI 24 – 34 BM Ciudad Real 2008. október 12-17.ASE Doukas Athén 23 – 41 GOG Svendborg TGI BM Ciudad Real 40 – 24 HC Bosna Sarajevo 2008. október 18-19.ASE Doukas Athén 21 – 42 BM Ciudad Real GOG Svendborg TGI 30 – 26 HC Bosna Sarajevo 2008. november 8-9.HC Bosna Sarajevo 21 – 34 BM Ciudad Real GOG Svendborg TGI 29 – 21 ASE Doukas Athén 2008. november 16.ASE Doukas Athén 20 – 20 HC Bosna Sarajevo BM Ciudad Real 37 – 26 GOG Svendborg TGI 2008. november 22-23.HC Bosna Sarajevo 32 – 26 GOG Svendborg TGI BM Ciudad Real 41 – 19 ASE Doukas Athén

C csoport CsapatMGyDVG+G-GkPont1. THW Kiel 6600210164+46122. FC Barcelona 6402179156+2383. HC Metalurg Skopje 6204157172-1544. Drammen HK 6006154208-540

2008. október 2-4.THW Kiel 37 – 29 HC Metalurg Skopje Drammen HK 24 – 29 FC Barcelona 2008. október 8-12.Drammen HK 23 – 41 THW Kiel FC Barcelona 30 – 19 HC Metalurg Skopje 2008. október 18-19.HC Metalurg Skopje 37 – 30 Drammen HK FC Barcelona 27 – 31 THW Kiel 2008. november 5-8.THW Kiel 40 – 28 Drammen HK HC Metalurg Skopje 22 – 29 FC Barcelona 2008. november 13-16.HC Metalurg Skopje 25 – 30 THW Kiel FC Barcelona 38 – 27 Drammen HK 2008. november 23.Drammen HK 16 – 25 HC Metalurg Skopje THW Kiel 33 – 26 FC Barcelona

D csoport CsapatMGyDVG+G-GkPont1. HSV Hamburg 6600204153+51122. FCK Handbold 6402196171+2583. Tatran Prešov 6204165183-1844. RK Crvena Zvezda Belgrad 6006146204-580

2008. október 2-5.RK Crvena Zvezda Belgrad 25 – 34 FCK Handbold HSV Hamburg 32 – 20 Tatran Presov 2008. október 11.Tatran Presov 27 – 23 RK Crvena Zvezda Belgrad FCK Handbold 31 – 34 HSV Hamburg 2008. október 15-18.RK Crvena Zvezda Belgrad 22 – 38 HSV Hamburg Tatran Presov 32 – 33 FCK Handbold 2008. november 5-9.HSV Hamburg 29 – 27 FCK Handbold RK Crvena Zvezda Belgrad 27 – 31 Tatran Presov 2008. november 15-16.FCK Handbold 38 – 22 RK Crvena Zvezda Belgrad Tatran Presov 26 – 35 HSV Hamburg 2008. november 22-23.FCK Handbold 33 – 29 Tatran Presov HSV Hamburg 36 – 27 RK Crvena Zvezda Belgrad

E csoport CsapatMGyDVG+G-GkPont1. Medvegyi Csehov 6402191172+19 82. Portland San Antonio 6402186179+783. FC Steaua București 6303171182-1164. RK Koper 6105173188-152

2008. október 2-4.Portland San Antonio 38 – 30 Steaua Bukarest RK Koper 28 – 35 Medvegyi Csehov 2008. október 9-12.Medvegyi Csehov 34 – 26 Portland San Antonio Steaua Bukarest 28 – 26 RK Koper 2008. október 18-19.RK Koper 31 – 29 Portland San Antonio Steaua Bukarest 34 – 32 Medvegyi Csehov 2008. november 8.RK Koper 29 – 30 Steaua Bukarest Portland San Antonio 33 – 27 Medvegyi Csehov 2008. november 15-16.Medvegyi Csehov 35 – 30 RK Koper Steaua Bukarest 28 – 29 Portland San Antonio 2008. november 22-23.Portland San Antonio 31 – 29 RK Koper Medvegyi Csehov 28 – 21 Steaua Bukarest

F csoport CsapatMGyDVG+G-GkPont1. SG Flensburg-Handewitt 6501194158+36102. MKB Veszprém KC 6402183159+2483. Haukar Hafnarfjörður 6204147180-3344. ZTR Zaporozsje 6105144171-272

2008. október 5.Haukar Hafnarfjörður 26 – 25 ZTR Zaporozsje MKB Veszprém KC 29 – 28 SG Flensburg-Handewitt 2008. október 9-11.SG Flensburg-Handewitt 35 – 29 Haukar Hafnarfjörður ZTR Zaporozsje 25 – 32 MKB Veszprém KC 2008. október 16-19.SG Flensburg-Handewitt 38 – 20 ZTR Zaporozsje Haukar Hafnarfjörður 27 – 26 MKB Veszprém KC 2008. november 8.Haukar Hafnarfjörður 25 – 34 SG Flensburg-Handewitt MKB Veszprém KC 33 – 22 ZTR Zaporozsje 2008. november 15-16.ZTR Zaporozsje 26 – 15 Haukar Hafnarfjörður SG Flensburg Handewitt 32 – 29 MKB Veszprém KC 2008. november 22.ZTR Zaporozsje 26 – 27 SG Flensburg-Handewitt MKB Veszprém KC 34 – 25 Haukar Hafnarfjörður

G csoport CsapatMGyDVG+G-GkPont1. Ademar León 6411198177+2192. Montpellier HB 6411196176+2093. Amicitia Zürich 6213185185 0 54. A1 Bregenz 6015170211-411

2008. október 5.Ademar León 25 – 21 Montpellier HB Amicitia Zürich 35 – 25 A1 Bregenz 2008. október 11-12.A1 Bregenz 30 – 34 Ademar León Montpellier HB 36 – 29 Amicitia Zürich 2008. október 18-19.A1 Bregenz 32 – 34 Montpellier HB Ademar León 39 – 33 Amicitia Zürich 2008. november 9.Ademar León 37 – 26 A1 Bregenz Amicitia Zürich 27 – 28 Montpellier HB 2008. november 15-16.A1 Bregenz 28 – 28 Amicitia Zürich Montpellier HB 34 – 34 Ademar León 2008. november 23.Montpellier HB 43 – 29 A1 Bregenz Amicitia Zürich 33 – 29 Ademar León

H csoport CsapatMGyDVG+G-GkPont1. Rhein-Neckar Löwen 6420198160+38102. HC Croatia Zagreb 6420186156+30103. Pick Szeged 6204159161-2 44. Wisła Płock 6006122188-660

2008. október 4-5.HC Croatia Zagreb 33 – 33 Rhein-Neckar Löwen Wisła Płock 16 – 26 Pick Szeged 2008. október 12.Pick Szeged 24 – 28 Rhein-Neckar Löwen HC Croatia Zagreb 34 – 17 Wisła Płock 2008. október 16-18.Rhein-Neckar Löwen 38 – 25 Wisła Płock Pick Szeged 30 – 36 HC Croatia Zagreb 2008. november 8-9.Wisła Płock 24 – 27 HC Croatia Zagreb Rhein-Neckar Löwen 35 – 28 Pick Szeged 2008. november 13-15.Rhein-Neckar Löwen 27 – 27 HC Croatia Zagreb Pick Szeged 26 – 17 Wisła Płock 2008. november 20-22.Wisła Płock 23 – 37 Rhein-Neckar Löwen HC Croatia Zagreb 29 – 25 Pick Szeged

Középdöntők 1. csoport CsapatMGyDVG+G-GkPont1. HSV Hamburg 6501185169+16102. Csehovszki Medvegyi 6303196190 +6 63. Portland San Antonio 6303174174 0 64. FCK Handbold A/S 6105180202-222 2008. október 9-11.Csehovszki Medvegyi 34 – 26 Portland San AntonioFCK Handbold 31 – 34 HSV Hamburg2008. november 5-8.HSV Hamburg 29 – 27 FCK HandboldPortland San Antonio 33 – 27 Csehovszki Medvegyi2009. február 11-14.HSV Hamburg 34 – 23 Portland San AntonioFCK Handbold 33 – 37 Csehovszki Medvegyi2009 február 18-21.Csehovszki Medvegyi 30 – 32 HSV HamburgPortland San Antonio 38 – 27 FCK Handbold2009. február 26.-március 1.Csehovszki Medvegyi 37 – 34 FCK HandboldPortland San Antonio 27 – 24 HSV Hamburg2009. március 4-7.HSV Hamburg 32 – 31 Csehovszki MedvegyiFCK Handbold 28 – 27 Portland San Antonio

2. csoport CsapatMGyDVG+G-GkPont1. Rhein-Neckar Löwen 6321188164+24 82. HC Croatia Zagreb 6321176158+18 83. Chambery Savoie HB 6402177178-1 84. RK Celje 6006149190-410 2008. október 4-5.HC Croatia Zagreb 33 – 33 Rhein-Neckar LöwenChambery Savoie HB 37 – 30 RK Celje2008. november 13-16.Rhein-Neckar Löwen 27 – 27 HC Croatia ZagrebRK Celje 25 – 32 Chambery Savoie HB2009. február 14.HC Croatia Zagreb 30 – 32 Chambery Savoie HBRK Celje 28 – 34 Rhein-Neckar Löwen2009 február 18-21.Chambery Savoie HB 25 – 23 Rhein-Neckar LöwenRK Celje 22 – 25 HC Croatia Zagreb2009. február 26-28.Rhein-Neckar Löwen 31 – 26 RK CeljeChambery Savoie HB 26 – 30 HC Croatia Zagreb2009. március 7-8.HC Croatia Zagreb 31 – 18 RK CeljeRhein-Neckar Löwen 40 – 25 Chambery Savoie HB

3. csoport CsapatMGyDVG+G-GkPont1. MKB Veszprém KC 6402170163+7 82. SG Flensburg-Handewitt 6303170172-2 63. Ademar León 6213177178-1 54. Montpellier HB 6213154158-4 5 2008. október 5.MKB Veszprém KC 29 – 28 SG Flensburg-HandewittAdemar León 25 – 21 Montpellier HB2008. november 16.Montpellier HB 34 – 34 Ademar LeónSG Flensburg-Handewitt 32 – 29 MKB Veszprém KC2009. február 15.MKB Veszprém KC 28 – 26 Ademar LeónMontpellier HB 31 – 25 SG Flensburg-Handewitt2009 február 22.SG Flensburg-Handewitt 31 – 26 Ademar LeónMontpellier HB 24 – 30 MKB Veszprém KC2009. február 28.-március 1.Ademar León 30 – 32 MKB Veszprém KCSG Flensburg-Handewitt 22 – 21 Montpellier HB2009. március 7-8.MKB Veszprém KC 22 – 23 Montpellier HBAdemar León 36 – 32 SG Flensburg-Handewitt

4. csoport CsapatMGyDVG+G-GkPont1. THW Kiel 6501210174+36102. BM Ciudad Real 6501195173+22103. FC Barcelona 6204181183-2 44. GOG Svendborg TGI 6006166222-560 2008. október 5-19.GOG Svendborg TGI 24 – 34 BM Ciudad RealFC Barcelona 27 – 31 THW Kiel2008. november 16-23.BM Ciudad Real 37 – 26 GOG Svendborg TGITHW Kiel 33 – 26 FC Barcelona2009. február 14-15.FC Barcelona 28 – 31 BM Ciudad RealGOG Svendborg TGI 31 – 43 THW Kiel2009 február 22.FC Barcelona 36 – 27 GOG Svendborg TGITHW Kiel 33 – 26 BM Ciudad Real2009. február 28.-március 1.THW Kiel 37 – 29 GOG Svendborg TGIBM Ciudad Real 32 – 29 FC Barcelona2009. március 7-8.BM Ciudad Real 35 – 33 THW KielGOG Svendborg TGI 29 – 35 FC Barcelona

Negyeddöntők CsapatÖsszesítésCsapat1. meccs2. meccsRK Zagreb55-59THW Kiel28-2827-31BM Ciudad Real58-56MKB Veszprém KC29-2429-32SG Flensburg-Handewitt56-57HSV Hamburg25-2831-29Medvegyi Csehov61-67Rhein-Neckar Löwen33-3128-36

Elődöntők CsapatÖsszesítésCsapat1. meccs2. meccsHSV Hamburg60-63BM Ciudad Real29-3031-33THW Kiel67-54Rhein-Neckar Löwen37-2330-31

Döntő

CsapatÖsszesítésCsapat1. meccs2. meccsTHW Kiel66-67BM Ciudad Real39-3427-33

Statisztika Góllövőlista

#NévCsapatGólok1. Filip Jícha THW Kiel992. Kiril Lazarov RK Zagreb933. Marko Vujin MKB Veszprém KC894. Vid Kavtičnik THW Kiel845. Guðjón Valur Sigurðsson Rhein-Neckar Löwen76

További információk Az EHF Bajnokok Ligája hivatalos oldala

Ehfbajnokok Ehfbajnoksag Kategória:EHF-bajnokok ligája