Mária Lujza (Parma, Parmai Hercegség, 1751. december 9. – Róma, Pápai állam, 1819. január 2.), Asztúria hercegnéje 1765 és 1788 között, majd Spanyolország királynéja 1788-tól a félszigeti háborúban, 1808-ban történt hitvesével való lemondatásáig. Ő volt I. Fülöp parmai herceg legfiatalabb leánya. 1765-ben házasodott össze elsőfokú unokatestvérével, a későbbi IV. Károly spanyol királlyal.
Szeretőjével, Manuel Godoy herceggel való kapcsolata, valamint a férjére, a királyra gyakorolt befolyása miatt népszerűtlen volt a köznép és az arisztokrácia köreiben egyaránt. Megítélésén tovább rontott, hogy egyes feltételezések szerint ő mérgeztette meg fiának, a jövendőbeli királynak, Asztúria hercegének hitvesét, Mária Antóniát, akit közismerten nem kedvelt. Miután 1808-ban fiuk lemondatta őket a trónról, férjével és Godoy herceggel együtt Napóleon császár fogságába került. Onnan csak 1812-ben távozhattak a császár engedélyével a pápai államba, ahol életük hátralévő részét töltötték.
Mária Lujzának összesen huszonnégy terhessége volt, ebből tizennégy gyermeke született, a többi tíz vetéléssel végződött. A királyné végül Rómában hunyt el 1819-ben, tüdőgyulladás következtében. Nyughelye ma is Spanyolországban, a San Lorenzo de El Escorial-i királyi kolostorban található.
Életrajza Ifjúkora 330px|bélyegkép|balra|A parmai hercegi család 1757-ben: balra a kisgyermek Ferdinánd és Mária Lujza, őket követi a hercegi pár, Lujza Erzsébet és I. Fülöp, valamint nővérük, Mária Izabella 190px|bélyegkép|balra|Az ifjú Mária Lujza infánsnő Laurent Pécheux portréján (Metropolitan Múzeum)
Lujza Mária Terézia Anna, néven született 1751. december 9-én Parmában, a Bourbon-ház parmai ágának tagjaként. Apja I. Fülöp parmai herceg, aki V. Fülöp spanyol király és Farnese Erzsébet királyné fia volt. Édesanyja, Lujza Erzsébet hercegnő szintén Bourbon volt: a francia királyi ágából származott, mint XV. Lajos francia király és Leszczyńska Mária leánya.
Szülei az 1748-as aix-la-chapelle-i szerződés óta uralkodtak a Parmai Hercegségben. Házasságuk mindvégig érzelem nélküli, üres kapcsolat maradt, amelynek egyetlen célja a trónutódlás biztosítása volt. Három gyermekük közül Mária Lujza volt a harmadik, egyben legkisebb leány. Két idősebb testvére a későbbi Mária Izabella osztrák főhercegné, József trónörökös felesége, valamint I. Ferdinánd parmai herceg voltak.
A gyermekek tanítójának hagyományosan a neves francia filozófust, Étienne Bonnot de Condillacot tartják, ám ő először 1768-ban érkezett csak Parmába. A gyermek Mária Lujzát alacsony termete mellett nem tartották olyan szépnek mint nővérét, ám az édesanyjukhoz hasonlóan depresszióra hajlamos Izabellával szemben Mária Lujza egy erős akaratú, önző és céltudatos ifjú hölggyé serdült.
Asztúria hercegnéje 230px|bélyeg|Az asztúriai hercegi pár esküvőjének színhelye, egyben rezidenciájuk, a La Granja de San Ildefonsó-i királyi palota 190px|bélyeg|Mária Lujza házassága évében, 1765-ben Anton Raphael Mengs portréjén (Prado)
Édesanyja, Lujza Erzsébet először első-unokatestvérével, Burgundia hercegével, Lajos francia dauphin fiával akarta összeházasítani, ám a kis herceg idő előtt, 1761-ben elhunyt. A hercegnő jegyese végül 1762-ben a szintén elsőfokú unokatestvér, Károly asztúriai herceg lett. Amikor 1763-ban nővére, Izabella fekete himlő következtében elhunyt, felvetődött, hogy Mária Lujza menjen hozzá nővére özvegyéhez, József osztrák trónörököshöz, ám a javaslatot végül elvetették. Mária Lujza és Károly esküvőjére végül 1765. szeptember 4-én került sor a La Granja palotában, a hercegnő tizenharmadik életévében.
Férje, Károly infáns III. Károly spanyol király és Szászországi Mária Amália királyné fia volt, egyben apját követvén a spanyol trón várományosa. Házasságukkal elnyerte az Asztúria hercegnéje címet, amellyel a királynéi tisztségeket látta el, mivel hitvese édesanyja, Mária Amália királyné már 1760-ban elhunyt.
Mária Lujzát intelligens, ambiciózus és domináns félként írták le. Küllemét tekintve esküvője idején még csinosnak is számított. Kortársához, Marie Antoinette francia királynéhez hasonlóan a divat és az ékszerek utáni extravaganciájáról és eleganciájáról lett közismert. Külleme azonban harmincas éveire, Zinovjev orosz követ szerint, idő előtt kezdett öregedni, amit a követ a folyamatos terhességeknek és esetleges örökletes betegségeknek tudott be. Emellett élénken érdeklődött a zene és a művészetek iránt, udvari festője és pártfogoltja volt Francisco de Goya. Apósa, a király komolytalannak tartotta, és mindent el is követett, hogy folyamatos kontroll alatt tartsa sógornőjét. Férjével való kapcsolatát jónak írják le, ám Mária Lujza már kapcsolatuk elején befolyása alá tudta őt vonni.
Spanyolország királynéja 190px|bélyegkép|balra|Mária Lujza királynéként Francisco de Goya munkáján (Museo del Prado, 1790 körül)
1788. december 14-én elhunyt apósa, III. Károly király, akit fia követett a trónon. Ezzel Mária Lujza hivatalosan is Spanyolország királynéja lett. Férje, Károly már hosszabb idő óta pszichés zavarokkal küszködött, amik az idő előrehaladtával elmebetegséggé fejlődtek. A domináns természetű és intelligens Mária Lujza királyné rövid idő alatt részt kért a kormányzati ügyekből. Hanyatló egészségű férje mellett hamarosan szeretőket kezdett tartani, valamint egyre határozottabban a saját kezébe kívánta venni az államügyek irányítását.
A királyné köztudottan számos szerelmi viszonyt folytatott férje mellett. Köztük a leghíresebb a Manuel Godoyal folyó kapcsolata volt, akit a korabeli pletykák különösen régóta a királyné szeretőjeként tartottak számon. Godoy 1784-től a Mária Lujza testőrségének tagja volt, majd több rangban előléptették, 1792-ben pedig főminiszterré nevezték ki. A főminisztert a királyné több gyermekének, Mária Izabella és Ferenc de Paula valódi apjának tartják.Stephen Millar: The Royal Favorite: Manuel Francisco Domingo de Godoy, Prince of the Peace, in: The Napoleon Series. 1791-ben Floridablanca gróf nyilvánosan is azzal vádolta a minisztert, hogy a királyné szeretője, aminek következtében a gróf elvesztette hivatalát.
280px|bélyeg|Francisco de Goya IV. Károly spanyol király és családja c. festménye, ami a királyi család egészét ábrázolja 1802-ben
A francia forradalom kitörése után IV. Károly és Mária Lujza attól tartott, a lázadás átterjedhet a Spanyol Királyságba is. A királyné és Godoy ösztönzésére a király a Szent Inkvizíciót hívta segítségül, hogy Istentől eredőnek hitt hatalmát megerősítse. Godoy révén Spanyolország csatlakozott a Napóleon császár által szervezett kontinentális blokádhoz, az 1805-ös trafalgari vereség azonban meghátrálásra késztette. 1807-ben Godoy megkötötte a fontainebleau-i szerződést, ami alapján a francia császár csapatai bevonultak az országba. A spanyol lakosság és a királyhű nemesség körében erősödött az elégedetlenség a főminiszter ellen. Az elégedetlenkedőket maga Ferdinánd trónörökös vezette, aki Napóleon támogatását is kérte. A francia csapatok bevonultak Spanyolországba, a király, Mária Lujza és Godoy Aranjuezbe menekült. 1808. március 17-én Ferdinánd-párti felkelés tört ki a városban, amelynek hatására IV. Károlyt lemondásra szólították fel, Godoy herceget pedig elfogták. A főminisztert nyomban halálra is ítélték, ám életének megmentése érdekében Mária Lujza rávette Károlyt, hogy lemondjon fia javára. Az asztúriai herceget VII. Ferdinánd néven Spanyolország királyává kiáltották ki.
1808 áprilisában Mária Lujza elkísérte lemondott férjét és Godoy főminisztert a franciaországi Bayonne városába, a Napóleonnal lévő találkozóra, amin Mária Lujza el akarta érni, hogy a császár támogassa férjét, hogy visszaszerezhesse trónját fiuktól. A találkozón, amelyen fiuk, VII. Ferdinánd is részt vett, azzal kellett szembesülniük, hogy a császár saját öccse, Joseph Bonaparte javára akarja lemondatni Ferdinándot. A császár akaratának a Spanyolországban állomásozó százezer főnyi megszálló katonaság adott nyomatékot.
Későbbi élete 330px|bélyeg|Élete utolsó éveinek, valamint halálának helyszíne, a Rómában található Palazzo Barberini 175px|bélyeg|Parmai Mária Lujza királyné portréja Goya egyik műve a királynéról, amit sokáig Agustín Esteve másolatának tartottak (Capodimonte)
Mária Lujza királyné férjével, valamint Manuel Godoy herceggel és fiatalabb gyermekeivel együtt a Francia Császárságban keresett menedéket. Hivatalosan Napóleon császár vendégei, gyakorlatilag a foglyai lettek. Először Talleyrand herceg Valençay-ban található kastélyában helyezték el őket.Napoleon I: Blockade and the peninsular campaign, Britannica Online Encyclopedia Ezt követően néhány hónapig Fontainebleau városában laktak, aztán Compiègne-be, majd Aix-en-Provence-ba költöztek. Végül 1808 októberében Marseille-be érkeztek, ahol a következő négy évet töltötték. 1812-ben a császár engedélyével a pápai államba távozhattak, ahol a római Palazzo Barberiniben kaptak lakhelyet.
1814-ben Napóleon lemondása után, fiát, VII. Ferdinánd királyt visszahelyezték trónjára. Ferdinánd király megtiltotta szüleinek és Godoynak, hogy hazatérhessenek Spanyolországba. 1815-ben, Napóleon visszatérése és száz napos uralma idején Mária Lujza és Károly Veronába menekült az ott tartózkodó Godoyhoz. A volt főminiszter kérelmet nyújtott be I. Ferenc osztrák császárnak, amelyben mindhármuk számára menedéket kért Ausztriában. VII. Ferdinánd tiltakozására azonban Ferenc császár elutasította a kérést. Napóleon végső bukása után újra visszatértek Rómába. VII. Piusz pápa ekkor kitiltotta a pápai székvárosból a szeretőjével élő Godoyt. Pesaróba kellett távoznia, de Mária Lujza és a Károly hamarosan kieszközölték, hogy visszaköltözhessen hozzájuk Rómába.
1818 végén a római emigrációban élő Mária Lujza tüdőgyulladást kapott. Férje ekkor Nápolyban tartózkodott. A volt spanyol királyné 1819. január 2-án, hatvanhét éves korában, a Barberini palotában elhunyt. Don Manuel de Godoy herceg mindvégig a haldokló mellett maradt. Károly még ugyanabban a hónapban, január 20-án maga is meghalt a Barberiniben. Fiuk, VII. Ferdinánd később a San Lorenzo de El Escorial-i királyi kolostorba szállíttatta át szüleinek földi maradványait, ahol azóta is nyugszanak.
Családja Gyermekei Mária Lujzának összesen huszonnégy terhessége volt: tizennégy alkalommal szült és tízszer vetélt el, míg a felnőttkort összesen hét gyermeke érte meg.