Csiszár Jenő (Fertőszéplak,A megszelídült fenegyerek, Csiszár Jenő idén már 50 lesz Vasnépe.hu, 2009. július 5. 1959. szeptember 5. –) magyar rádiós és televíziós műsorvezető, diplomata.
Élete Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán, kommunikáció szakon végezte .
Az Apukám világa című fiatalokkal foglalkozó betelefonálós rádióműsort vezette a Juventus Rádióban (1997. április 21-ig), majd 1998-ban a Petőfi Rádióban. 1999–2000 között a Heti Hetes első évadának műsorvezetője volt, majd a TV2-höz igazolt,Origo.hu ahol csiszár.hu címmel saját műsort vezetett egy évig.
2001 után párjával Olaszországba költöztek, legközelebb 2003 nyarán tűnt fel a képernyőn az M2 Sziget TV című műsorában. Később a TV2-n vezette az Activity-t, valamint 2006. július elejétől 2007. október 31-éig a Mokka című műsort. A Digisportnál egy ideig műsorvezetőként dolgozott. A Class FM Karma kalauz című műsorának vezetője is volt.
2011 és 2016 között az M1 Magyarország, szeretlek! vetélkedő zöld csapatának a kapitánya. 2012 és 2015 között A Dal című eurovíziós nemzeti döntőnek az egyik zsűritagja. 2013-tól vezeti a Balatoni Nyár című időszakos televíziós magazint, az M1-en és a Duna Worldön.
A Balaton, ezen belül Szigliget és a vitorlázás szerelmese, kétszeres Kékszalag győztes Litkey Farkassal és a Lisa-val (2007, 2009).
2017 őszétől milánói főkonzul,Csiszár Jenő milánói főkonzul lesz Magyar Nemzet, 2017. január 25. 2019 májusában pedig megkapta a rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti rangot.Nagykövetté léptették elő Csiszár Jenőt – Hvg.hu, 2019. május 17.Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet kinevezéséről szóló 182/2019. (V. 17.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2019. évi 85. szám, 3005. oldal (2019. május 17., péntek)
Elismerések DJ Szövetség Életmű-díj (2011) VOLTfolió Kulturális Médiadíj (2012)
Magánélete Felesége Újvári Eszter, kosárlabdajátékos. Ikerfiai vannak, Dániel Miklós és Márton Jenő.
Műsorai Top 44 / Apukám világa (Top TV) (1995–1996) Apukám világa (Juventus Rádió, –1997; Petőfi Rádió, 1998) Heti Hetes (RTL Klub) (1999–2000) Csiszár.hu (TV2) (2001) Sziget TV (M2) (2003) Mokka (TV2) (2006–2007) Activity (TV2) (2007–2008) Karma Kalauz (Class FM) (2009–2014) Magyarország, szeretlek! (M1) (2011–2016) A Dal zsűritag (M1, Duna World) (2012–2015) Balatoni Nyár (M1, Duna World) (2013)
Filmjei Kisváros (1997–1999) Vakvagányok (2001) Csak szex és más semmi (2005) Olasz meló (2009) Private Parts (Intim részek, 1997) Howard Stern szinkronhangja
Jegyzetek
További információk
Sztárlexikon Műsorvezető adatbázis
Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:1959-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyarország követei és nagykövetei Olaszországban