Somlay Artúr (született Schneider Arthur Jakab Zsigmond; Budapest, 1883. február 28.Születése bejegyezve a Deák téri német evangélikus egyházközség keresztélési akv. 52/1883. folyószáma alatt – Budapest, 1951. november 10.)Halálesete bejegyezve a Bp. XI. ker. állami halotti akv. 658/1951. folyószáma alatt. kétszeres Kossuth-díjas magyar színész, színészpedagógus.

bélyegkép|jobbra|262px|Somlay Artúr (balra) a Piros bugyelláris című film egyik jelenetében Tapolczay Gyulával és Pethes Sándorral (1938) bélyegkép|jobbra|200px|Somlay Artúr emléktáblája egykori lakhelyén, a Szent István körút 9. sz. alatt bélyegkép|200px|Somlay Artúr sírja Budapesten. Kerepesi temető: 33-1-50/a

Életpályája Édesapja Schneider Artúr monarchiabeli katonatiszt, édesanyja Obkracsil (Apkracil) Emília volt, akik öt gyermeket neveltek. A későbbi színészfejedelem többször ellógott hazulról, hogy mindenféle társulatokban felléphessen. Apja egy ideig járt utána, hazavitte, de egy idő után belenyugodott abba, hogy fiából „komédiás” lesz.

A Vígszínház színiiskoláját végezte el, majd 1900-ban lépett színpadra. Egy-egy évadot játszott Kecskeméten, Pozsonyban, Zomborban, Kolozsvárott és Debrecenben. 1905-ben vendégként fellépett a Vígszínházban, 1906-ban pedig a Városligeti Színkörben. 1906–1907-ben Győrött, 1907-ben a Thália Társaságnál és a Fővárosi Kabaréban, utána pedig Miskolcon, illetve a Magyar Színházban lépett fel. 1908–1921 között a Nemzeti Színház tagja volt.

1912-től, a némafilm időszakától kezdve több filmet forgatott és fellépett a rádióban illetve pódiumon is. 1921-ben Berlinben forgatott mozifilmet. Regény- és drámaírással is próbálkozott.

1922–23-ban, 1925-ben és 1929–30-ban a Belvárosi Színházban, 1923-ban, 1926-ban, 1929-ben és 1933-ban a Magyar Színházban, 1924–26-ban pedig a Renaissance Színházban lépett színpadra. 1927-től 17 éven át a Vígszínházban szerepelt. 1935–36-ban a Nemzeti Színházhoz szerződött, 1929-ben meghívták az Új-, 1923-ban, 1928-ban, 1930–31-ben és 1939-ben az Andrássy úti-, 1942-ben a Nemzeti-, 1944-ben az Új Magyar Színház egy-egy bemutató előadására. 1925 júliusában a bécsi Kammerspiele színpadán, 1931-ben magyarországi és erdélyi városokban lépett fel alkalmi társulatával. 1945-ben a Víg- és a Márkus Parkszínház foglalkoztatta. 1946 és 1951 között ismét a Nemzeti Színház tagja volt. 1948-tól 1950-ig tanított a Színművészeti Főiskolán.

A negyvenes évek végén, a kitelepítések kezdetekor, a művész számos nehéz helyzetbe került színészkollégája mellett állt ki. Az akkori időszak kulturális főhatalmassága, Révai József eleinte még hallgatott a szavára, egy idő után azonban már kiüzent az előszobába: nem ér rá. Somlay hazament Nagyboldogasszony út 71. szám alatti lakására, fogott egy üveg konyakot és egy doboz altatót, s az éjszaka folyamán mindkettőt elfogyasztotta; 1951. november 10-én hajnali 3 órakor így érte a halál, amelyet szívbénulás, koszorúérgörcs okozott, szívkoszorúér-elmeszesedéses háttérrel.

Főként hősszerelmes szerepekben voltak kiemelkedő eredményei, de társadalmi kérdéseket feldolgozó, dialógusos színművekben és népi drámákban is jelentőset alkotott. Elsöprő lendületével, hibátlan játékával, érzelmes, szenvedélyes metakommunikációjával megújította a magyar színművészetet. Aprólékosan kidolgozott lélekábrázolásait a külsőségek pontos megjelenítésével párosította.

Magánélete 1905. május 7-én vette feleségül Laszlovszky Júliát, 1945-ben elváltak. Leányuk Somlay Júlia színésznő, Hajmássy Miklós színész első felesége volt.

Vezetéknevét 1937-ben hivatalosan is Somlayra változtatta.Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma: 55.198/1937.

Díjai, elismerései Kossuth-díj (1948, 1951) Kiváló művész (1950) A Nemzeti Színház örökös tagja (1948)

Főbb szerepei Színház Theseus (Shakespeare: Szentivánéji álom) Sári bíró (Móricz Zsigmond: Sári bíró) Tiborc, Petur bán (Katona József: Bánk bán) Edgár (Strindberg: Haláltánc) Oswald (Ibsen: Kísértetek) Hamlet (Shakespeare: Hamlet) Lala Kalil (Herczeg Ferenc: Bizánc) Rendező (Wilder: A mi kis városunk) János mester (Márai Sándor: A kassai polgárok) Jegor Bulicsov (Gorkij: Jegor Bulicsov és a többiek) Lear király (Shakespeare: Lear király)

Film

Művei Veszedelem (dráma) (1908)

Emlékezete Alakja felbukkan (említés szintjén) Kondor Vilmos magyar író Budapest noir című bűnügyi regényében: amikor a főhős bűnügyi újságíró először szemtől szemben találkozik a könyv negatív főszereplőjével, az a legelső gondolata, mintha személyesen Somlay Artúrral találta volna szembe magát.

Irodalom Benedek András: Somlay Artúr (Nagy magyar színészek, Bp., 1957) Ribi Sándorné: Somlay Artúr (adattár, 1957) Demeter Imre: Somlay Artúr (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1972) Káich Katalin: Somlay Artúr, a pályakezdő színész; OSZMI, Budapest, 1999 (Skenotheke)

Jegyzetek

Források

Magyar életrajzi lexikon STOP.hu Hangosfilm

További információk

Kategória:Magyar színészek Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Öngyilkos színészek, színésznők Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:1883-ban született személyek Kategória:1951-ben elhunyt személyek Kategória:A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze díjasok Kategória:A Nemzeti Színház örökös tagjai Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar némafilmszínészek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek