A Romániai Református Egyházat a Királyhágómelléki és az Erdélyi Egyházkerület alkotja. Az egyház tagjainak túlnyomó többsége magyar, és az istentiszteletek nyelve is leginkább magyar (a nagyobb városokban időnként tartanak román és angol nyelvű istentiszteleteket is). A református egyház a legnépesebb magyar egyház az országban. 1930-ban református élt Romániában. 2002-ben lakos vallotta magát reformátusnak, ami országos szinten 3,23%-ot tett ki. Az egyház tagjai közül (95%) vallotta magát magyarnak.http://www.insse.ro/cms/files/RPL2002INS/vol4/grafice/g9.htm A legtöbben Maros megyében (), Bihar megyében (), Kolozs megyében () és Kovászna megyében () élnek.
Története
Az önálló romániai református egyház története az 1920-as években kezdődött, amikor is, a trianoni békeszerződés következtében kialakult helyzet szükségessé tette a Romániához csatolt területek magyarságának vallási önszerveződését. Romániához csatolták a nagy múltú erdélyi református egyházkerület egészét (a történelmi Erdély területének egyházközségeit), de egy sor további egyházközséget is, több százezer hívővel együtt.
Ezek az egyházközségek zömmel a Tiszántúli református egyházkerülethez tartoztak korábban, és a mai Románia legnyugatibb régióiban helyezkedtek el. Az említett „csonka” egyházkerület Romániához csatolása, illetve az erdélyi református egyházkerület amúgy is meglehetősen nagy kiterjedése indokolta egy új, második egyházkerület létrehozását, Nagyvárad központtal. Az új egyházkerület a királyhágómelléki református egyházkerület nevet kapta, és magába foglalta a Partium, a Bánság és Máramaros Romániához csatolt egyházközségeit. Az új egyházkerület első választott püspöke Sulyok István, bihari esperes, a Romániához csatolt erdélyi egyházkerület püspöke pedig Nagy Károly volt.
A romániai református egyház tehát két egyházkerülettel kezdte meg önálló működését a húszas évek elején. A királyhágómelléki egyházkerületet azonban sem a Román Királyság, sem a második világháború utáni román állam, sem pedig a Román Szocialista Köztársaság vezetése nem ismerte el. Ily módon az egyház kisebbik egyházkerülete (és püspökei) csupán az egyház által elismert módon tevékenykedhetett az 1989-es romániai forradalomig.
A rendszerváltás előtti évtizedek a megmaradásért folytatott csendes küzdelem évtizedei voltak. Az egyházat folyamatos megszorítások, sőt, nem ritkán durva zaklatások is sújtották. Számos lelkészt bebörtönöztek, megszüntették az egyházi intézmények jelentős részét, tulajdonaikat pedig államosították.
A rendszerváltozásban jelentős szerepe volt az egyháznak, elsősorban Tőkés László, későbbi királyhágómelléki püspök és a temesvári egyházközség bátor szerepvállalása révén, mely által a gyülekezet és fiatal lelkésze a temesvári események kirobbantójává vált.
A rendszerváltozást követő években az egyháznak a kommunizmus előtti vallási élet felélesztése, a kivándorlás elleni fellépés, és a jogtalanul elorzott egyházi tulajdonok visszaszerzése lett a legfontosabb feladata. Elszántan küzdött egykori intézményei (főként híres kollégiumai és gimnáziumai) újjáalapításáért és épületeinek visszaszerzéséért.
Ezt végül az 501/2001 számú, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló törvény tette lehetővé. Azóta folyamatosan folynak a visszaigénylések, noha számos körülmény és az általános pénzhiány mellett szándékos akadályoztatásnak is ki vannak téve az ilyen irányú kezdeményezések. Az egyháznak 2010-ig is épületeinek és korábbi javainak csak mintegy kétharmadát sikerült visszaszereznie.
Egyházszervezet és egyházvezetés
A romániai református egyház, akárcsak a kálvinista egyházak általában, zsinat-presbiteri elv alapján szerveződik. A nyugati kálvinista egyházak többségétől eltérően, és a magyar nyelvű, a Magyarországi Református Egyházból származó Kárpát-medencei református egyházakhoz hasonlóan, részben mégis episzkopális jellegű. Lelkészi hierarchiája történelmi okokból, a katolikus egyházéhoz hasonlóan, hierarchikusan tagolt (a kálvinista egyházak többségében nincsenek püspökök). bélyegkép|180px|Csiha Kálmán, korábbi erdélyi püspökEzt tükrözi az egyház területi felosztása is. Az egyes egyházközségek (melyekhez leány- és szórványegyházközségek is tartozhatnak) egyházmegyékbe, az egyházmegyék pedig egyházkerületekbe szerveződnek. Az egyházkerületek élén választott püspökök, az egyházmegyék élén esperesek állnak. Velük egyenrangú világi vezetők a választott főgondnokok.
A Romániai Református Egyház legfelső döntéshozó szerve a zsinat, melyet társelnökként a püspökök (lelkészi elnökök) és egyházkerületi főgondnokok (világi elnökök) elnökölnek. A Romániai Református Egyháznak nem egyetlen elnök-püspöke és elnök-főgondnoka van. Mindkét egyházkerület püspökei és főgondnokai egyenrangú társelnökök. A zsinatnak azonos számú lelkészi és világi tagja van.
Az egyházszervezet minden szintjén a zsinathoz hasonlóan épül fel a döntéshozó testület. Egyházmegyei szinten az esperesek és a velük egyenrangú egyházmegyei főgondnokok elnöklete alatt működik az egyházmegyei tanács, melyben hagyományosan szintén azonos számban vannak egyházi és világi tanácsosok. Az egyes egyházközségek élén a presbitérium áll, melyet a gyülekezet lelkésze és főgondnoka elnököl. A presbitériumi döntéshozatalban a gyülekezetek valamennyi lelkésze és segédlelkésze is részt vesz (hagyományosan a nyugalmazott lelkészek is). A presbitereket a gyülekezet bejegyzett, felnőtt (konfirmált) és (egyház-)adófizető tagjai választják saját soraikból, meghatározott mandátum erejéig. A presbiterek közül választják a zsinati tagokat (hagyományos megszólításuk szerint: zsinati atyákat). Ők meghatározott számú hívőt képviselnek – ily módon lehetséges, hogy a nagyon nagy gyülekezetek több zsinati tagot is választhatnak a zsinatba, míg a nagyon kis lélekszámú gyülekezetek esetében olykor több gyülekezetet is egyetlen zsinati tag képvisel. A fontosabb intézményeknek (például a felsőoktatási intézmények és gimnáziumok, kollégiumok) saját képviseletük van a zsinatban. A zsinat tagjai (főként a lelkészi tagok) funkciójuk szerint több szavazattal is bírhatnak, így például az egyetemi tanárok, püspökök, rektorok szavazata akár kétszer-háromszor annyit érhet, mint az egyes lelkészeké. A fontosabb intézmények szintén több szavazat jogát birtokolják (nagyságuktól és jelentőségüktől függően akár 4-5 szavazatuk is lehet). Az egyház fontosabb ügyeivel, feladataival kapcsolatos speciális döntéshozatali területekért külön zsinati bizottságok felelősek.
Egyházkerületek és egyházmegyék Erdélyi református egyházkerület
bélyegkép|180px|Pap Géza erdélyi püspök Aranyosgerenden
Az erdélyi református egyházkerület (ERE) a történelmi Erdély területének egyházközségeit tömöríti 16 egyházmegyéjébe. Ezzel az erdélyi egyházkerület képezi az egyház nagyobbik, a hívek mintegy kétharmadát magába foglaló egyházmegyéjét. Központja Kolozsvár, püspöke Ft.Kató Béla. Köztiszteletben álló főgondnoka, Tonk István 2010 áprilisában hunyt el.
Egyházmegyék Brassói református egyházmegye Dési református egyházmegye Erdővidéki református egyházmegye Görgényi református egyházmegye Hunyadi református egyházmegye Kalotaszegi református egyházmegye Kézdi-Orbai református egyházmegye Kolozsvári református egyházmegye Kolozsvár külső református egyházmegye Küküllői református egyházmegye Marosi református egyházmegye Maros mezőségi református egyházmegye Nagyenyedi református egyházmegye Sepsi református egyházmegyebélyegkép|180px|Tőkés László, politikus, korábbi királyhágómelléki püspök Székelyudvarhelyi református egyházmegye Tordai református egyházmegye
Királyhágómelléki református egyházkerület
A nagyváradi központú egyházkerület mintegy kétszáz ezer református hívőt tömörít 9 egyházmegyébe. Püspöke Ft. Bogdán Szabolcs János, főgondnoka Varga Attila.
Egyházmegyék bélyegkép|jobbra|160px|A KRE egyházmegyéi A Királyhágómelléki református egyházkerületnek kilenc egyházmegyéje van: Nagybányai református egyházmegye Szatmári református egyházmegye Szilágysomlyói református egyházmegye Zilahi református egyházmegye Nagykárolyi református egyházmegye Érmelléki református egyházmegye Bihari református egyházmegye Aradi református egyházmegye Temesvári református egyházmegye
Zsinat
Az egyház legfelső döntéshozó szerve a zsinat. A Romániai Református Egyház zsinatában a két egyházkerület arányosan képviselteti magát, mind lelkészi, mind világi zsinati atyák szintjén. bélyegkép|jobbra|220px|A Vártemplom Marosvásárhelyenbélyegkép|jobbra|220px|A Farkas utcai református templom KolozsváronA zsinat lelkészi elnökei a püspökök (egyenrangú társelnökökként), világi elnökei pedig az egyházkerületi főgondnokok.
A zsinat vezetősége Elnökök Ft. Kató Béla elnök-püspök (ERE) Ft. Csűry István elnök-püspök (KRE) Varga Attila elnök-főgondnok (KRE)
Zsinati ülésvezető elnökség Bibza István – lelkészi ügyvezető elnök Kovács Béla – presbiteri ügyvezető elnök
Jegyzők Sípos Gábor Bara Csaba
Gazda Oláh József
Zsinati bizottságok, testületek bélyegkép|jobbra|220px|A nagyenyedi vártemplom bélyegkép|jobbra|220px|A vízaknai református erődtemplom Zsinati Állandó Tanács Fegyelmi Bizottság Kánonjogi Bizottság Liturgiai Bizottság Zenei Bizottság Nevelésügyi Bizottság Teológiai, Ökumenikus Bizottság Missziói-Diakóniai Bizottság A kommunista titkosszolgálattal való együttműködést vizsgáló Átvilágító Bizottság
Más fontos testületek, szövetségek, szervezetek Az egyház lelkészi tagjait a RORLÉSZ (Romániai Református Lelkészértekezleti Szövetség) fogja össze. A szövetségnek alanyi jogon tagja minden lelkész, teológus, hitoktató és teológiai tanár. A meghatározott időközönként szervezett értekezletek elnökei a püspökök. Az egyház esperesei Esperesi Kollégiumot alkotnak (országos és egyházkerületi szinten). A presbiterek Presbiteri Szövetséget alkotnak, valamennyi egyházszervezeti szinten (így például létezik Egyházkerületi és Egyházmegyei Presbiteri Szövetség) A különböző nőszövetségek a Presbiteri Szövetség mintájára tömörülnek egyházmegyei és egyházkerületi szervezetekbe. Az ifjúsági szövetségek (melyekhez hasonló szervezetek egyes gyülekezetekben a fiatal házasok szövetségei is) a fentiekhez hasonlóan szerveződnek egyházmegyei és egyházkerületi egységekbe. Mindkét egyházkerületben létező szervezet és mozgalom a CE Szövetség, amely egy, a pietizmus szellemi hagyatékából kinőtt református kegyességi mozgalom (a magyarországi Bethánia CE Szövetség romániai megfelelője). Országszerte számos hívő és lelkész tartozik a szövetség tagjai közé (köztük teológiai tanárok, nagy tekintélyű egyházi vezetők is) – ennek ellenére a szövetség betagozódása az egyházkerületekbe és az egyház hierarchiájába hosszú évek óta vita tárgya.http://blog.agnusradio.ro/2010/10/csury-istvan-ce-szovetseghez-reszunkrol.html
Liturgia, ünnepek, szokások bélyegkép|jobbra|220px|Istentisztelet hagyományos ülésrenddel a Kolozs megyei Aranyosgerenden: a férfiak és nők külön padsorokban, életkor szerinti ülésrendben foglalnak helyet a templomokban, és eszerint járulnak az Úr asztalához (először a legidősebb férfi, utoljára a legfiatalabb nő vesz úrvacsorát) bélyegkép|jobbra|220px|Istentisztelet a marosvásárhelyi alsóvárosi templomban bélyegkép|jobbra|220px|Konfirmáció a marosvásárhelyi alsóvárosi református templomban